Valentin napi szerelmes sms-ek, idézetek, versek (beszélgetés)

Vers:

"Jó lenne ha nem mennél el soha

Nem lenne tegnap holnap és ma

Szökjünk el az idõ elõl

Ebbõl a sivár rengetegbõl

A körénk szõtt hálót tépjük szét.

Ahol a szivárvány földet ért.

Oda menjünk, ott az otthonunk.

Majd angyalokkal táncolunk."

Vers:

"Gondolj rám

a hûvös hajnalokon,

mikor szitáló esõ

kopog az ablakodon.

Gondolj rám

egy nyári délutánon,

mikor a forróság

cseppekben ül az arcodon.

Gondolj rám

az oszülõ fák alatt,

mikor puha lépted

felkavarja a rõt avart.

Gondolj rám

langy esti szélben,

mikor a telihold fénye

köszönt rád éppen.

Gondolj rám

a téli, zord idõben,

mikor kezed fázón

didereg zsebedben.

Gondolj rám

a tavaszi zsongásban,

mikor szerelmek illata

tart fogságban.

Gondolj rám

az évnek mindegyik szakában,

a nappalokban és az éjszakákban,

gondolj rám

ébren, reggeltõl estig, és

álmodban estétõl reggelig,

gondolj rám

úgy, hogy szinte érezzem,

ahogy szíved ütemére lélegzem."

Vers:

"Sétáltunk az erdõben

Kezem a kezedben

Önfeledten ballagtunk

Telve szerelemmel

Még a csupasz fák is

Virágokat bontottak

Fantáziánkban csodás

Illatokat ontottak

Egymás csókjában és

Szerelmében fürödtünk

Minden mi valós volt

Eltûnt körülöttünk

Éreztem kedvesem, hogy

Mennyire szeretsz

A boldogság ösvényein,

Kézen fogva vezetsz

Tegnap még azt mondtam

Nagyon is kedvellek

De mára már rájöttem:

Halálosan SZERETLEK !"

Vers:

"Látom az arcod, de nem érem el,

kezem sután nyúl feléd.

Vágyam ûz utánad, kedves,

órákig hallgatnám meséd.

Szavaid hûs forrásként iszom,

tekintetem keresi a tiéd.

Ajkam szóra nyílik,

de nem leli az ideillõ igét.

Lelkem eggyé olvad veled,

mikor szárnyra kél az idõben,

valami furcsa, izzó remegés

van ilykor a levegõben.

Tudom, hogy érzed te is,

mikor elérek hozzád végre,

lágy szellõ simítja a tested,

s Te felnézel a kéklõ égre.

Angyalszárnyam, ugye látod?

Mosolyom áttöri a teret.

Repülnék hozzád szinte nyomban

De Te is tudod, hogy nem lehet."

Vers:

"Mit tennék nélküled?

Ha nem fognád a kezem, tudom

nagyon félnék,

Ha nem lennél velem, már régóta

nem élnék.

Ha szemembe nem néznél,

sötét venne körül,

Ha elmennél, valamim

összetörne belül.

Ha nem mosolyognál, mint a

nap az égen,

Ha nem hallanám szavad,

nem mért élnem.

Ha meghalnál, fontos,

hogy utánad menjek,

Hogy elmondhassam neked,

mennyire SZERETLEK!"

Vers:

"Csupa szerelem az életünk,

Élünk, remélünk, szeretünk, s feledünk.

Minden szerelem egy újabb remény,

Egy lehetõség arra, hogy boldog legyél.

Ha úgy érzed,

Az egész világ összefogott ellened,

Egy Társra van szükséged,

Egy Társra, ki nagyon szeret Téged!

Kinek elmondhatod, mi nyomja a szíved,

Bármit mondasz, Õ mindig megért Téged.

S ha a fájdalomtól elered a könnyed,

Egy forró csókkal engesztel ki Téged!

Nincs ennél szebb dolog a világon,

A szerelem egy fényes csillag a hétköznapokban.

Egy csillag mely annyira fényes,

Hogy elvakít mindenkit, de ugyanakkor nagyon kényes.

Vigyázz e kincsre, nagyon vigyázz,

S ezzel a tûzzel sohase játssz.

Csak merülj bele szép szeme világába,

S ajkad forrjon bele szerelmed ajkába!"

Vers:

"Amíg élek…

Ki tudja hány perc vagy hány nap az élet?

De mielõtt életem véget ér,

lesz-e még alkalmam szeretni Téged,

eljössz-e egy nap majd szívemért?

Semmit sem várok, és semmit sem kérek…

Ha rólam álmodsz, megérzem Én,

de szívemben örökké várok, remélek…

míg az órán a mutató mendegél…

S ha már nincs holnap, én attól sem félek…

Nem fáj a szív, ha már nem dobog,

de ma még itt vagyok…s ameddig élek,

szeretlek…míg a nap elrobog."

Vers:

"Szeretlek és ezt nem tagadom,

Érzelmeim rejteni nem bírom.

Szeretlek s érzem TE is szeretsz,

Csak azt nem értem enyém miért nem lehetsz.

Napról napra gyötör a gondolat,

Éjszaka fülemben hallom hangodat.

Veled álmodom, Veled ébredem,

Te vagy ki élteted életem.

Érzem elér végzetem,

Ha életem veled nem élhetem.

Igen, Te sokat jelentesz nekem,

Hát arra kérlek mondj Igent Kedvesem!"

vers:

"Mikor az égen látok egy fényesen ragyogó csillagot

Azt gondolom téged látlak ott.

Mikor meghallom a pacsirta reggeli dalát.

Azt hiszem téged hallak szólni.

Mikor tavaszi virág illatát érzem a réten.

Azt gondolom hajad illatoz.

Mikor a legédesebb méz ízét érzem számban.

Azt hiszem te csókoltál kedves!

Mikor hûvös selyem seper végig borömön.

Azt gondolom kezed érintett lágyan.

Mikor láthatatlan szemek pillantását érzem.

Tudom hogy most éppen Te gondoltál rám."

Vers:

"Fogadd el ajándékom édesem

Mert Neked adom szívem, lelkem

Esténként dalt dúdolok Neked

Álomba ringatlak, hunyd le szemed

Õrzöm álmodat és életed mostantól

Csókjaim, ölelésem minden távon áthatol.

Simogató kezem érezd bõrödön

Amit látni akarok szemedben: öröm

S boldogság, felhõtlen szerelem

Éld át a csodát kérlek, velem!

Ölelj úgy, hogy összeforrjunk végleg

S én örökre vigyázom angyal lényed.

E rózsákat szívem küldi szívednek

S halkan suttogom Neked: Szeretlek!"

Vers:

"Szürke szemed enyémbe merül csendesen

Ölelõ karjaid közt a világot feledem

Csábító illatod feltüzeli lelkem

Hol a pillanat, mikor újra testedet érinthetem?

Cirógató kezed érzem a bõrömön forrón

Szeretõ mosolyod magához húz kihívón.

A felhõkre írom mit érzek Irántad

Lesd õket figyelmesen, hisz Hozzád szállnak

Forró leheletem, csókjaim viszik Neked

Az együtt töltött órákat ugye nem felejted?

Csókjaim az esõcseppek, ölelésem a szél

Hiába esik és fúj, bennünk már nincs tél.

Milliószor, milliószor elmondott szavak

Melyek mégis mindig igazat szólnak

Reményteli, õszinte a legemberibb szó

Mint csendes, halk csobogású folyó

Neked suttogom, halld hát õket :

Csak Te kellesz nekem, Szeretlek !"

Vers:

"Rád pillantok a homályban leány

Szívemnek kedves most e látvány

Békésen alszol arcod felém tekint

De nem lát, lelked mélyen pihen

Minden ránc kisimult édes borödön

A való, igaz harmónia rám köszön.

Finom orrcimpáid meg-megremegnek

S melleid velük együtt emelkednek

Csak nézem arcod, végtelen békéd

Melléd bújnék, álmodba pillantanék.

Szemeid mozognak, pilláid moccannak

Belsõ szemeid vajon mit láthatnak?

Ott vagyok-e én is benned, látsz-e

Úgy mint én, vagyok-e álmaid része?

Nem mozdulok nem töröm szét álmaid

Drága üvegét, látni akarom vágyaid

Megrándul szád halvány mosoly születik

Arcodon látom az örömöt, mily szelíd!

Kire nevet lelked ki oly kedves neked?

Én lennék az? Kinek örülhet így lényed?

Kicsiny ujjaid hirtelen életre kelnek

Valakit becézõn simogatnak, dédelgetnek.

Õszinte szerelmed most áthatol

Arcodon, arcomon, lelkembe hatol

Tudom, akit most látsz magadba'

Õ t egész lelked igazán imádja.

Lassan ébredsz, szemeid kinyílnak

Lustán tûröd, eljött egy új nap

"Mondd kedvesem, mit álmodtál?"

Kérdem s te melegen pillantasz rám."

Vers:

"Szeretni őt, ki észre sem vesz talán,

Szeretni reménnyel és igazán!

Elmegy melletted, rád se néz,

S te napról-napra lesed tekintetét!

Várod a mosolyát, a szeme színét látod

S ha Ő nevet, az már felvidít téged!

Tudod, hogy szereted, miért kérdezed?

Ha újra látod, elveszted az eszed!

Ha csak hallasz is róla, megdobban a szíved,

Majd elfordulsz csendesen és könnyes lesz a szemed!

Nehéz az élet és gonosz a szerelem,

Sokat fájdítja fiatal szívedet!"

vers:

"Ne dőlj be annak, aki szép,

Ne csábítson el a puszta látszata!

Ne csábítson el, ha valaki szép:

Előbb hízeleg, míg szíveddel játszik,

S aztán mindent összetép!

Előbb elvisz a csókos Mennyországba,

Aztán megint pokol lesz az élet!

Annak higgy, ki halkan beszél veled,

Szemei gyengéden fürkésznek szívedben!

Bár ég a vágytól, róla nem beszél,

Néha a hallgatás mindennél többet ér!"

Vers:

"Sír, zokog szívemben a szerelem,

Érted reszket Téged vár,

Annyira szeretlek: vágyódom rád,

Szívem örökre a Tied már,

Érted dobban minden percben,

Így marad ez most már örökre,

Kár, hogy ilyen későn ért ez a,

Boldogító szerelem,

Nem élhetek veled már sokat,

Az élet csak perceket adott,

Hogy élvezhessem veled az életet.

Nem láthatom édes mosolyod,

Nem érinthetem puha kezedet,

Nem hallhatom kedves hangod,

Értem jő a halál angyala már!

"Vajon álmodnak-e a halottak ott lent?

Álmodnak-e ha csillag fényes éjszakában,

Könnyű szél kószál a temető fái között?

Álmodnak-e ha tavasszal fészket raknak,

A fákon a madarak?"

Már soha nem mondhatom el,

Legfeljebb Én hiszem néha,

Álmodban itt vagy velem!"

Vers:

"Napsugár hull rám,

Aranyosan csillámló,

Fénybe burkol,

Szerelmünk édes,

Érzésére gondolok,

Szépen-lassan,

Elborítja lényemet,

Valami csodálatos érzés.

Öröm és boldogság,

Sugárzik belőlem,

Életem puha selymes,

Tele érzelemmel,

Vággyal,

Irántad érzett,

Édes szerelemmel.

Szárnyal a szívem,

Minden érzése!

Hallhatatlanok vagyunk,

Hisz csak mi ketten,

Tudjuk így szeretni egymást,

Hisz egymásnak születtünk!"

Vers:

"Lelkemben ezernyi fájdalom,

A meg nem élt pillanatok,

Percek ,órák, évek...fájnak,

Fáj a szívemnek az,

Elvesztegetett idő amit nem,

Veled éltem.

Szívemet elvarázsolja,

Körül öleli szívszaggató,

Szerelmed.

Ha nem is vagy velem,

Akkor is érzem szerelmed,

Érezlek a lelkemmel,

A szívemmel,

Tégy boldoggá szerelmeddel,

Hűséges meleg odaadó szíveddel!"

Vers:

"Szeretnélek magamhoz ölelni,

Érezni meleg bőrödet bőrömön,

Hajolj fölém, csókolj puhán lágyan,

Hogy, elveszítsem a fejem.

Szédülök, zsong a szívem,

Szerelmed édes ölelésétől,

Kezed érintésétől testemben,

Ezernyi sziporkázó érzés,

Tested hívogató szavára,

Szenvedély lüktet bennem,

Legyünk egyek, hogy együtt,

Élhessük tovább a szerelem,

Álom világát."

Vers:

"Vallomás...

Selyem fátyolát borította ránk az est,

Zajok csitultak, csak szívünk égett,

Eper és pezsgő illata vidáman terjengett,

Remegve lobbantott lángra a szemed.

Eggyé lett velem tűztől izzó tested,

Tekintetünk mélyén a vágy lebegett,

Lelkemmel összefonódott a lelked,

Egyetlen pillanat törte meg a csendet,

Kedvesem...-suttogtad -szeretlek..."

Vers:

"A szívembe fájdalom...

Forró fülledt az éjszaka, s én aludni vágyom,

De csak álmatlanul forgolódom, elkerül az álom.

A nyitott ablakhoz lépek, bámul rám a sötétség,

Nem ciripel egy tücsök sem, alszik minden szépség.

Valahol a távolba egy vonat füttye szól,

Kihalt utcák magányában csak a csönd kóborol.

A hold álmosan egy felhő mögül néz rám,

Kevés csillag ragyog ezen az éjszakán.

A szívemben fájdalom, a lelkemben üresség,

Úgy érzem a szerelem csupa keserűség.

Elhagyatva, megcsalva, kifosztottan állok.

Hazug ez a világ, megcsaltak az álmok.

Talán könnyebb lenne, ha gyűlölni tudnálak.

De a magányom szinte üvölt utánad.

S bár még bennem lüktet a megcsalás fájdalma.

Mégis hozzád száll lelkem halk sóhaja.

El kell, feledjelek. El kell, engedjelek.

Csak az emlékeimben lehetek majd veled.

Viaskodik bennem az ész és az érzelem.

Pedig tudom jól, hogy hazug e szerelem.

A hajnal felváltja a szomorú éjszakát.

S messzire űzi az éjszaka démonát.

Vidám madárdallal köszönti a napot.

Elsápaszt néhány hunyorgó csillagot.

A kelő nap magába csókolja a harmatot,

S ragyogó kékre festi az égboltot.

Elringat a hajnal, s én elálmosodom,

Halott angyalok álmait álmodom..."

Vers:

"Szeretném ha fájna a hiányom,

Szeretném ha éreznéd,

Hogy fontos vagyok neked,

Egyszer még szenvedsz értem,

Sírsz,

Végig folynak arcodon,

Az értem hullatott könnyeid,

S fájna és hiányozna,

A megélt szerelmes,

Mámorító ölelésem!"

vers:

"Kinyitom a szemem. Megszakad az álmom.

Lecsukom, de hiába tovább nem álmodom.

Pedig visszavágyom, az álmok színes mezejére.

Az álombéli szerető lágy ölelésébe.

Nem rég még valóság volt, mi ma már csak álom,

Forró csókodnak csak emléke él számon.

Nem rég még öleltél, becéztél Kedvesem,

Ma illatodat párnámon hiába keresem.

Nélküled kelek, emlékeddel fekszem,

Hiányod sikolya itt lüktet még bennem.

Hazug mosollyal ajkamon hirdetem,

Már nem fáj, már elmúlt a szerelem.

Felkelek, arcomra álarcot sminkelek,

Ne lássák, hogy alatta, mennyire szenvedek.

Hazudom, hogy vége, s már nem fáj emléked,

Magamnak is hazudom, hogy feledtelek Téged.

Csak este, ha álomra hajtom le a fejem,

S a tudatom feletti kontrollt elveszítem,

Pillekönnyű szárnyán hozzád repít álmom,

Akkor vallom csak be az, az én világom.

Mert, ha ébren vagyok, fáj, lüktet hiányod,

Hangtalan szavakkal utánad kiáltok.

Üres lelkemben csak néma sóhajok,

És a soha valóra nem váltható álmok.

Képzelt ölelések, álombéli szavak,

Tudom, igaz boldogságot soha nem adhatnak.

Idő! Nagy Gyógyító! Segíts felejteni!

Hogy a fájó múltból tovább tudjak lépni.

Segíts, hogy feledjem az álomvilágot,

Hogy megleljem végre az igaz boldogságot!

Fakó emlékképpé szelídítsd a múltam,

Hogy megtalálhassam végre helyes utam!

Mely elvezet oda hol a boldogság vár

Hol ezer színében ragyog a szivárvány.

Hol a nap fényében aránnyá olvadok,

Annak a karjába kivel boldog vagyok."

Vers:

"Ha Veled vagyok...

Ámor kilőtt nyila ott rezeg a szívembe.

A vér szerelem folyamként száguld ereimbe.

Lelkem csupa öröm, csupa édes dallam,

Magasba repít szárnyat bontott vágyam.

Hálásan simogatlak, ahogy lágy szellő a fákat,

Beragyogom életed, mint napsugár a tájat.

Csókommal borítom az egész testedet.

Magamba lélegzem a lélegzetedet.

Hisz ha Veled vagyok, elcsitulnak a külvilági zajok.

Csendes odaadással lelkedbe olvadok.

Melletted, nem érzem az idő múlását.

A homokszemek zajtalan egymásra hullását.

Ha velem vagy színes lesz a máskor fakó világ,

S megérzem a szélben szálló virágok illatát.

Ha Veled vagyok a lelkem, ünneplőbe öltözik.

Szívembe új érzés: a boldogság költözik."

Vers:

"Magam mellett akarlak tudni. Semmi sem fontosabb a szerelmünknél, Rád

van szükségem

Veled akarom megosztani a gondolataimat, a vágyaimat ,az

álmaimat. Tiéd a szívem minden

egyes kis dobbanása. Légy az enyém örökre ,ne vedd el tőlem ezt a

csodálatos érzést. Had

legyek boldog veled , amíg még élek ezen a földön. Ne engedd el a

kezem szeretném ha ,

örökké együtt mennénk örömben és bánatban. Érsd már meg végre, hogy

mennyire szeretlek

testestől-lelkestől, Tiéd a szívem mindörökre. Csodálatos édeni

varázslatos szerelmünk száll

majd a hallhatatlanság világába és ott fog ragyogni -e földi

szerelem ha már nem leszünk."

vers:

"Neked

Azóta, hogy megláttalak,

Tudom, hogy senki más nem létezik,

Tudom, hogy ha nem is láthatlak,

Akkor is erősen szorítod kezeim.

És ha úgy érzem, a világ igazságtalan,

Ha minden baj csak nekem jut,

S ha szívem vigasztalhatatlan,

Akkor mindig az eszembe jutsz.

És tudom, hogy nem vagyok egyedül,

Mert mi ketten egyek vagyunk.

És mindig csak várok... telhetetlenül,

Hogy újra összefonódjon karunk.

És most újra, most újra szép és jó,

Minden, gond, baj elszállt.

Abban a percben a levegő felforrt,

Az óra egyre lassabban járt.

Az a pillanat, olyan sokáig tartott,

És éreztem, ahogy szívünk egymásra talál.

S most úgy érzem nem feledem azt a pillanatot.

S ami elvehetné tőlem, már csak a halál.

Ilyet nem éreztem még senki iránt sem,

Minden csodás, amikor együtt vagyunk.

S olykor elveszti értelmét a végtelen.

Nincsen már tér, nincsen út, amin együtt ballagunk.

És remélem örökre így maradunk,

Mert nekem csak Te kellesz.

És számomra többet ér az, hogy együtt vagyunk.

Mint hogy másokkal ellegyek.

Tudom, nem voltam mindig jó,

De kérlek ezt bocsásd meg nekem.

Hidd el most már elkerül a bú,

Mert tudom, hogy itt vagy velem..."

Vers:

"Egyszer minden virág szirmát veszti

Mi most jelen volt már múltba veszik

Minden patak messzi hordja vizét

Tenger fogadja mint anya gyermekét

De szerelemnek nincs édesanyja

Ki öleli karjaiba fogadja

Fájdalomnak nincs orvossága

Tengerbe vész vérem sokasága

Szívem sebét nem gyógyítja semmi

Sorsom hagyja véremet veszteni

Nem gyógyítja hervadt virág szirma

Ó sorsom mondd miért viszel a sírba?"

Vers:

"Öt lépesre tőled megszűnnek a hangok

Próbálok figyelni, de semmit sem hallok

Csak lélegzeted, sóhajod hangját

Lágy ajkad selymes suttogását

Négy lépésre tőled kihunynak a fények

Sötét lett, s nem látok mást csak Téged

Egyetlen kihez biztosan közelíthetek

Hisz tekinteted csak húz közelebb, közelebb

Három lépésre tőled eltűnik minden gondolat

Veled lenni azt jelenti, feledni minden gondomat

Hiába próbálok nem menni hozzád

Olyanná lettem, ki nem maga irányítja sorsát

Két lépésre tőled megszűnik a világ

Súlytalan űrben lebegek és vigyázok rád

Nem marad már semmi csak Te és én

Ketten maradtunk a semmi közepén

Egy lépésre tőled megszűnnek az álmok

Karom kitárom ám semmit sem találok

Egy lépésre tőled megszűnnek az álmok

Ébredek s visszatérnek...

hangok, fények, gondolatok, világok."

Vers:

"Ha behunyom a szemem, magam előtt látom,

Azt az arcot, azt a tekintetet amire vágyom.

De Te nem vagy itt, tombol és üvölt magányom,

Még mindig érzem ajkad édes ízét a számon...

Ha én egy virág lennék, Te lennél az éltető talaj,

Ha csönd lennék, Te lennél a vadul nyüzsgő moraj.

Ha nyugodt víztükör lennék, Te lennél a kőszikla,

Mely a tükörsima felületet örökre felbolygatja.

Ha én lennék a valóság, akkor Te lennél az álom,

Az a titkos vágyálom melyben Te vagy a párom.

Ha én lennék az elmúlás, tán Te lennél a remény,

Hogy a sötét pokolban, Te leszel a fény...

Csak Veled tudom elképzelni az életem,

Hisz melletted tanultam meg mit jelent a szerelem.

Minden pillanatban egy szót formál reszkető ajkam,

Hogy füledbe súgjam: "SZERETLEK", de csak halkan..."

vers:

"Olyan szép a szemed...

Olyan szép a szemed... és ha rám nézel,

Úgy tűnik, már nem számít az élet,

Mert tudom, hogy még mindig szerelmet érzel,

Irántam, s szíved számomra bármit megérhet.

S ha nézel, mindig ugyan az jut az eszembe:

Hol lennék nélküled?

És mindig félve nézek bele a szemedbe...

Vajon meddig maradhatok melletted?

És tér idő, megszűnni látszik,

Mert számunkra örök a pillanat.

És a szeretet szívünkben egyre csak virágzik.

s jobban kötődök hozzád ezen perc alatt.

És szemedben látom a szerelem tüzét égni,

Látom benne a jövőnket, a boldogságot.

és látom azt is, hogy nem kell többé félni.

Nem kell többé vádolni a világot."

Vers:

"Édes csókkal,

forró öleléssel várlak.

Beteljesül majd az

Álmom ha felkel

a Nap és

karodban a lelkem.

Testem boldogan pihen,

mert a lelked ölelem,

csendesen..."