Tűnjek el az életéből, mert csak magányra vágyik, és nem akar bántani? Vagy maradjak, ezzel bizonyítva hogy kitartok mellette a végsőkig? (beszélgetős fórum)

Amikor azt mondta, hogy azért őszinte velem, mert nem tudom távolból bántani, illetve mert megszokta, akkor röhögtem. Hogy mégis mi ez? Egy icipici reményt láttam arra, hogy fontos vagyok neki, erre jön ez... Hát akkor sokáig nem éreztem csak undort. És könyörögtem neki, hogy nehogy járni kezdejn lánnyal, és tartsa távol magától az embereket... Mármint. Ha nem jelentek neki semmit, akkor végülis csak HASZNÁL. Azt mondta, az én döntésem volt, hogy mellette maradtam, szóval nem is használ ki. Én azt mondom, hogy ha már mellette vagyok, akkor azt kihasználja! Arra, hogy lelkizzen, megbántson, stb... bűntudat nélkül.

Mert ő tényleg - nem - érez - semmit. Nem csak irántam. Senki iránt. Elmesélte, hogy minden egyes pillanatban olyan feszítő fájdalom járja át a lelkét, hogy állandóan üvöltene, tőrne-zúzna. És így nem tud másokkal törődni. Így nem tud senkit megbecsülni. És nem érez bűntudatot. Tudja, hogy nem helyes, de egyszerűen nem érez semmit, senki iránt. Gonosznak tartja magát. Neki ez így JÓ. Már egy ölelés se úgy hat neki, mint egy éve. Viszont itt jön, ami megkavarja a dolgokat....

Nem akar másokat bántani. Tudja magáról, hogy a legjobb az lenne, ha egész nap bezárná magát egy sötét cellába, és nem érintkezne emberekkel. De ezt nem teheti meg... és így bánt mindenkit, pedig nem akar: az apját, a testvérét, engem, barátokat... És mindig a kedvünkre akar tenni. Azt mondta, hogy azért csinál dolgokat, mert én szeretném. De közben érzéketlen, és degradáló... - ez amit állít magáról.

Egy kivétel van, az anyukája. Az anyukáját nem bántja. Az anyukája elfogadja így, gonoszként is. Az anyukája hiányzik neki csak. És nagyon-nagyon. Senki más nem kell neki, csak anya.

És én tehetek bármit, büszkélkedhetek az ajándékaival, segíthetek neki, szerethetem akár feltétel nélkül, akkor se tud megbecsülni engem. Mert túl távol vagyok.

Ő valamiért úgy gondolja, hogy ez a fájdalmas szakasz az életében el fog múlni. Tudatában van annak, hogy ha elmúlik és újra vonzódni kezd az emberekhez, nem lesz - nem marad - senkije. De felvállalja. És nem fog senki bocsánatkérésért esedezni, mert el fogja fogadni, hiszen megérdemli, hogy senki se szeresse.

Szerintetek most mi tévő legyek? Először az jutott eszembe, hagyom a francba, eltűnök az életéből. De ha ezt megteszem, akkor bebizonyítom hogy nem szeretem igazán?