Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Lélek & Szerelem témák » Te hogyan jöttél össze a pároddal? cikk

Te hogyan jöttél össze a pároddal?


Te hogyan jöttél össze a pároddal?

Nem, nem arra a rövidített sztorira vagyok kíváncsi, amit mindenkinek meséltek, ha megkérdezik. Nem, engem a lábremegős, gyomorpillangós, eredeti verzió érdekel. Az, ami akármikor is eszedbe jut, kiráz a hideg, és akár meg is könnyezed. Hiszen ez volt életed egyik legcsodálatosabb kalandja. Igen, ezt szeretném hallani. Most így hirtelen nem is tudod, hol kezdenéd? Hát amíg gondolkodsz, segítségnek itt van a mi történetünk.

Te hogyan jöttél össze a pároddal?

Azt hiszem egy júniusi nap volt. Nem, egészen biztos vagyok benne, hogy június eleje volt, mert akkor kezdődött el a nyári szünet. Tehát 1999 júniusában ültem nevelőapám számítógép asztalánál, és ezerrel sminkeltem, ugyanis annál az asztalnál valahogy jobbak voltak a fények, szóval kentem magam, mint egy félőrült, és tupíroztam az akkor rövid és vörös hajamat, hogy valami elvonja a figyelmet az alsó és felső fogsoromat díszítő, rögzített fogszabályzómról. Muszáj volt az igyekezet, hiszen hivatalos voltam egy házibuliba, ahol eltökélt szándékom volt végre összejönni Petivel, az osztály leges - leges legjobb hapsijával. Kopasz, nagydarab, és emellett édes babaarcú, gyönyörű mosollyal. Egész évben rám sem hederített, de én egészen biztos voltam benne, ha ma este bedobom magam, akkor minden el lesz intézve. Ő meglát, a térdem elé borul, és azon nyomban megkéri a kezemet. 15 éves voltam. Hogy is gondolhattam volna másként?


Megérkeztem a buliba. Természetesen gyomorideg, lábam remeg és hasonlók. Peti meglátott, rám köszönt, aztán bevonult egy szobába többedmagával, valami idióta játékkal játszani. Remek, gondoltam, jó kezdés. De végülis még bármi lehet, a buli elején vagyunk, lehet, hogy csak nem tudott jól megnézni, annyira sietett. És ezért nem tudta észrevenni azt sem, hogy én volnék álmai nőszemélye. Így fogtam magam, és egy rövidke, alig feltűnő időtartamú várakozás után beültem hozzájuk. Csak úgy. Beszélgetni. De csak hallgattam, és vártam azt a ritka pillanatot, amikor végre csak mi ketten leszünk a szobában. Hát ezt a pillanatot tényleg elég ritkának szánta a sors, mert nem jött el. Így, kezembe véve az irányítást, kiküldtem mindenkit a szobából. És, tejóég, úúúristen mit csináltam. Jesszum pepi. Közöltem vele, hogy régóta teszik, és mi lenne ha összejönnénk. Rövid hezitálás után nemet mondott, mit is mondott volna, én pedig okafogyottan kijöttem onnan. Összetörve, megalázva, amit persze csak magamnak köszönhettem, üldögéltem a sötétben. Aztán sorban jöttek oda a barátok, vigasztalni, hogy a Peti hülye, és igent kellett volna mondania. Mert én egy mennyire, de mennyire jó csaj vagyok. Na, ez kellett még nekem. Hogy egyből mindenkinek elmesélje. Szuper.


Aztán ahogy ott ültem nagy bánatomban, alig vettem észre, hogy néznek. Nagyon néznek, én pedig nem is olyan rövid idő elteltével nagyon visszanéztem. És ahogy így meredten bámultunk egymás szemébe, hirtelen olyat kezdtem érezni, amit azelőtt soha. Egyszerre bizseregtem és csúszott ki alólam a talaj, de eközben mégis valami akkorra nyugalom szállt meg, illetve nem is … nem, ezt az érzést nem tudom szavakba önteni. Akármennyire is nyálasan hangzik, én ott abban a pillanatban szerelmes lettem. De nem úgy, ahogy a Petibe vagy ezer másikba. Nem. Nagybetűs szerelmes. Mint a nagyágyú. A szó legszorosabb értelmében. Az egész éjszakát átbeszélgettük, és megállapodtunk, hogy pár nap múlva felhív és összehozunk egy randevút. Hazafelé az Örsig is együtt utaztunk.

Vártam, vártam, nem hívott. De aztán, amikor már teljesen feladtam minden reményt, megcsörrent a telefon.

- Szentendrei Gábor vagyok, és a Ritát keresem. - ááá, csak úgy olvadtam rá a kagylóra, ahogy meghallottam a hangját.

Meg is dumáltuk, hogy szerdán találkozunk. Előző nap éjjelén persze semmit nem aludtam.

Az Örsön találkoztunk. Én széles mosollyal az arcomon rohantam oda hozzá, és öleltem … volna. De ő eltolt magától, és azt mondta, ne haragudjak, de nem fog menni. Túl fiatal vagyok hozzá. De ha gondolom, barátok még lehetünk. Na ahogy ezt a mondatot meghallottam, azon nyomban sarkon is fordultam … és szintén itt a “volna”, ha ő utánam nem szól.

- Hova mész? Nálam a barátság valódi barátságot jelent, nem csak sablonduma.

És innentől fogva, szinte minden héten beszéltünk, és találkoztunk. És én egyre jobban csak imádtam, imádtam, de tudtam, hogy esélyem sincs. De nagyon jó volt a közelében lenni. Legalább ennyit kaptam belőle, ha több nem is lehetett az enyém.

Apróbb jelei voltak, hogy talán ő is érez irántam valami többet. Az ölelései, ahogy beszélt hozzám, amennyit találkoztunk, sőt még egy csók is elcsattant egyszer.

Ez aranyos sztori volt.

Szóval, szokásos hajnali 4-es búcsúzkodás, mert általában addig voltak nálunk a haverjával, akit mindig hozott, mint valami testőrt. Szóval köszönünk el, és én 15 éves tinédzser lévén közöltem, hogy ma a hecc kedvéért, 7 puszival köszönjünk el egymástól. De ő megkérdezte, hogy kiegyeznék-e inkább, egy olyan másikkal? Ahogy ott álltam értetlenül, már szájon is csókolt. Csodálatos volt.

Aztán egyik találkozónk alkalmával elmesélte, hogy úgy néz ki van valakije, és elég komolynak tűnik az ügy. Tehát mostantól csak igen ritkán fogunk tudni összefutni.

És így is történt. Szépen lassan eltűnt az életemből.


Eltelt 7 év. Én közben megismerkedtem Zsoltival, beleszerettem, összeköltöztünk. Legalábbis azt mondtam mindenkinek, hogy szeretem. Magamnak is. De nem telt el úgy hét, hogy ne gondoltam volna Gáborra. Nem csak azért hiányzott, mert a Zsoltival való kapcsolatom maga volt a pokol. Kihasznált, érzelmileg, anyagilag, testileg. Nem, azért hiányzott, mert soha annyira jókat nem tudtam senkivel beszélgetni. Senkinek az ölelése nem nyugtatott annyira meg, mint amikor az ő karjaiba bújhattam. Az illata senkinek nem volt annyira finom. A szeme nem volt senkinek ennyire gyönyörű. Ő mindig szeretett. Hiába, nem volt szerelmes belém, éreztem, hogy nagyon fontos vagyok számára.

Na ilyenkor jött rendszerint újra a felismerés, hogy mégsem szerethetett annyira, hiszen most nincs mellettem.


6 éve szenvedtem már az élősködő mellett, amikor elhatároztam, hogy megkeresem Gábort. Kerüljön bármibe, én akár a föld alól is előkerítem. Még ha csak annyit is tudok meg róla, hogy házas, boldog családapa lett, az sem zavar. Csak tudjam, hogy jól van, és még egyszer láthassam. Kapva kaptam az alkalmon, hogy az én legjobb barátnőm meghívót küldött, egy manapság már kevésbé népszerű közösségi oldalra. Én beregisztráltam, kerestem, és találtam. Igaz nem teljesen azt amit akartam, de nyomnak már jó volt. Ha már Scully-sat kezdtem játszani. :P Szóval találtam egy lányt, egyező vezetéknévvel. Gondoltam hátha a húga, így írtam neki. A húga volt. Továbbította a levelem a Gabinak, és vártam a csodát. Vártam, hogy majd visszaír, és esetleg még találkozni is szeretne.

Zsolti amúgy tudott erről. Azt mondtam, egy régi nagyon jó barátom szeretném megkeresni, aki nem mellesleg férfi. Nem zavarta.

Aztán egyik nap, amikor beültem az internet kávézóba, megtörtént amire 7 éve, majdnem minden nap vártam. Ott volt egy levél a postafiókomban, és a feladója nem volt más, mint Szentendrei Gábor. Elkezdtem sírni... Nagyon …

Elolvastam, válaszoltam, és innentől fogva elkezdtünk levelezni. Én a kávézóból, munkahelyről, bárhonnan, de írtam. Telefonszámot is cseréltünk. Egyik este egyedül voltam otthon, és kaptam egy SMS - t. “FELHÍVHATLAK?” Nem tudom, volt-e már részed olyanban, hogy valakit, akit fél életeden át szerettél, és azt hitted már sosem látod, hallod viszont, egyszer csak beleszól a telefonba. Hát mit mondjak... Azt hiszem erre nincs megfelelő szó.

Megbeszéltünk egy találkozót.

Szerdai nap volt. Az Örsön találkoztunk. :D A lábam úgy remegett, mint még soha életemben. Ahogy szétszéledt a tömeg, és megláttam, nem hittem a szememnek. Ott állt előttem ugyanaz a jóképű fiú, akibe én 15 évesen beleszerettem. Csak most valahogy még jobban nézett ki. Rengeteget beszélgettünk, hazavitt. Majd rendszeressé váltak a telefonok és a titkos találkozók. Egyszer sikerült összehozni, hogy ott aludjak nála. Anyukám a lelkemre kötötte, hogy addig ki ne dobjam a Zsoltit, amíg nem tudom milyen a Gábor az ágyban. Igen, anyukám kissé liberális gondolkodású. Imádom. Szóval először aludtunk együtt, és, hogy próbáljak minél szalonképesebb lenni, 24 órán keresztül bizonygatta nekem, hogy nyugodt lélekkel adjam ki annak a parasztnak az útját. Gondolhatjátok. Még aznap megtettem. Szerencsére nála nem volt nehéz rendezni a szálakat, ugyanis pont a találkozásunk előtt vetett véget egy szintén hosszú kapcsolatának.


Ez 6 éve történt. Azóta hozzá mentem feleségül, és született egy gyönyörű babánk. És így, visszaemlékezve minden egyes apró részletre, azt hiszem bizton állíthatom: Ő valóban életem nagybetűs SZERELME.




Írta: Ayna, 2012. október 22. 09:08
Fórumozz a témáról: Te hogyan jöttél össze a pároddal? fórum (eddig 69 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook