Szeretek egyedül lenni, akkor nekem nem való család? (beszélgetős fórum)
Jaj ez a neked nincs gyereked, te nem tudod milyen nehéz gyereket nevelni duma... 🤦🏻♀️🤦🏻♀️ 😡😡
Én is szeretek egyedül lenni. Nagyon is! Ettől még szeretem a családomat. De néha kell hogy kicsi egyedül legyek. Ma pl. szabin vagyok, rajtam kívül senki nincs itthon. Teszek-veszek, lazulok.
Ép idegzetű nő nem örül bele az anyaságba, ahol a gyerek " minden percben figyelemigényes ... " ez elsősorban a szülők sara, normális rendes gyerekkel nem " rohadt nehéz " hogy idézzelek.
De ha szeretsz egyedül lenni, akkor csak kis család való neked, nem házastárs tesói, azok gyerekei nagynénik,. nagybácsik, akik csak energia vámpir módjára szivnák el az energiádat. Egy férj, egy gyerek, esetleg a szüleid nem kellene hogy a terhedre legyenek.
Sokan viszolygunk a népes, nagy családtól, nagy társaságtól,nem vagy a paroblémáddal egyedül.
Ez rajtad múlik, nem kell megbolondulni.
Nagyon sok múlik a te hozzáállásodon, a párodén és természetesen a gyerek "személyiségén" is, de ha te kiegyensúlyozott vagy, úgy pároddal is könnyebb lesz és akkor a gyerek is nyugodtabb.
Tényleg nem butaság, hogy majd csak akkor látod meg amikor már benne vagy, de neked előnyöd hogy tudod milyen nem akarsz lenni és tudsz tenni az őrület ellen.
Megértelek. A nővéred egy mártír.😀
Ismertesd meg vele azt a szót, hogy napirend.
Nem feltétlenül leválás, vagy éretlenség , de felnőni egy olyan személlyel akinek semmi nem jó, bizonyos élethelyzetekben kivetül.
Elgondolkodtam a gyerekvállaláson és ezek a képek villanak be, mert ezek a tapasztalataim.
És talán akkor legyen "leválás" folymata az, hogy kezdek bűntudatot érezni amiatt, hogy tudatosan kezdek elszigetelődni ettől már, mert nem bírom elvisleni, viszont mégis rossz, mert a családomról van szó.
Mindig meg lehet találni az arany középutat, hogy jó legyen az anyának és a kicsinek is
A panaszkodas nem a gyerekek miatt van, hanem mert egyedül se találná meg az életében a jót
Ha nem lenne gyerek akkor baj lenne a szomszéddal a főnökkel a kutyával stb
A te életed a te döntésed
Naponta többször hozunk döntéseket és szabadon el lehet dönteni, hogy kiakadunk valakin, valamin vagy sem.
Most milyenek a mindennapjaid?
Minden idegesít vagy tudsz nevetni az apszurd helyzetekben az első meglepodes után?
Ha ilyen maradsz akkor gyerekkel is pont ugyanilyen napjaid lesznek
Én attól nem félek/félnék, hogy beleszólna mindenki. Pár szóval leépíteném azokat, akik nem segítő csak okoskodó szándékkal próbálnának “segíteni”
Nekem is van Tesóm, de én nem hallgattam soha ezeket, amíg picik voltak a gyerekek. Ő tök laza volt mindig, nem görcsös. Ő olyan könnyedén és természetesen, amolyan józan paraszti ésszel nevelte őket. Bírtam. :)
Na ez a ritka.
Én se arra számítanék hogy ez egyszerű feladat. Nyilván nem és sok idegörlő pillanata van.
De annyira rápörögni már erre, hogy tojsz a körülötted élőkre és hogy ők is emberek, az azért sok. Aztán mikor szóvá teszed hogy "ember... értem én hogy nehéz, de azért már 6 éve ezt hallgatjuk, kicsit lazulj már el" meg jön a "demmajd megtudod" , "tekönnyendumálsz" meg amit a kedves legelső hozzászóló :D
Tudja már az egész világ hogy milyen qrvanehéz, de aki még nem szült vagy szült és nem akar bekattanni meg jön le az életről a sok kimaximalizált ideáktól hogy :
- Ha tápszerezed meghal a gyerek, szoptassad még össze nem esel
- Császáros vagy? Mert béna vagy és nem ismered a saját tested.
- Napirend a gyereknek ? Nem az őskorban élünk , had bontakozzon ki
- Hisztizik , akaratos , elviselhetetlenül viselkedik a gyereked? Ez azt mutatja milyen kis okos.
Jó ezeket most nagyon lesarkítottam, de ilyenek jönnek szembe , illetve ehhez hasonlóak.
Mikor említettem a tesómnak hogy egy nemrég szült barátnőm féig tápszerezik és az elején szélcsövezték a kicsit mert nagyon hasfájós volt, jött a kiselőadás hogy mert ez nem szabad, azt úgy kell, hülye az orvosa, meg stb.
Részben ettől is tartok már, ha nálam nem a "NAGY KÖNYVBEN" (bár már a jóég se tudja melyik könyv ez.. :D ) , történt dolgok lesznek, akár a szülés vagy más terén , majd meg lesz magyarázva általa hogy mit és hol csesztem el ...
Nem kell ilyenné válnod. Fontos az önismeret és némi háttértudás a gyerekneveléssel kapcsolatban. Persze konfliktusok mindig akadnak, de azokat nem kell kiabálással kezelni. Az is igaz, hogy nagyon fárasztó és kimerítő. Főleg az elején, mert szerintem senki sem képes a legjobb formáját hozni, ha éjjelente többször fel kell kelnie.
Van pár jó könyv, ami alternatívát mutat, hogy ne kelljen idegbetegen ordítani. Pl.: Laura Markham - Békés szülő, boldog gyermek - A kiabálás vége és a kapcsolatteremtés kezdete
Igazán köszönöm , látom lejött a lényeg :D
Ja nem.
Szülök én 3-at is ha megadatik , csak nem szeretnék olyan anyává válni , aki folyamatosan idegbetegen ordít mindenkivel és megállás nélkül panaszkodik és beleőrül a nevelésbe, mert szerinte így kell.
tesód mártírkodik.
én is magamnakvaló vagyok, szeretek egyedül lenni. van 2 gyerekem.
kell segitség. az elejétől. ha nincs család akkor bébisitt. És néha egyedüllét. ennyire egyszerű.
amúgy ahogy nőnek egyre könnyebb. ténylg, hónapról hónapra, évről évre. fontos, hogy következetsen neveljen az ember, dinamikus korlátok szabályok felállítása, ésszerűség.
hja, meg egy olyan kecó, ahol legyen lehetőség picit elvonulni
Itt veled van a baj, de nagyon nagyon !
Fogalmad sincs semmiről, de pont te vagy az, aki nyavalyog. Kívánom, hogy minimum ikreket szülj, akkor majd megtudod, hogy most mekkora baromságokat írsz !
Szeretnék családot alapítani, de kicsit aggódom amiatt, hogy az évek alatt egyre jobban magamnak való lettem.
Szeretem a társaságot, de már jóval ritkábban mint azelőtt.
A családommal is jó a viszonyom, viszont ritkán találkozunk.
Van egy nagyon energiavámpír és világ életében mártírkodó testvérem (tudom én vagyok a borzasztó húg aki ezt így kijelentette, de lényeges infó itt most és ettől ő még nem gonosz,de tényleg ilyen sajnos), neki már vannak gyerekei és abszolút úgy élnek, hogy folyamatosan tesómmal van a két kicsi és örökösen csak panaszkodik, hogy levegőnyi ideje sincs tőlük és hogy mennyire nehéz az egész. Meg már megbolondul. Van segítsége, a nagyszülők igyekeznek annyit vállalni amennyit csak lehet, de még ők is dolgoznak, én szintén.
Bevallom őszintén engem ez eléggé elrettent minden alkalommal,hogy a gyereknevelésbe tényleg ennyire bele lehet (vagy kell netán? ) őrülni ? 6 éve lassan nem tudtam anélkül szót váltani a testvéremmel, hogy ne lett volna nagyobb baja az, hogy milyen nehéz a gyerekekkel. Bármit mondok, (de tényleg) vagy néha kicsit szükségem lenne nekem is lelki támaszra, lehetek beteg, feküdhetek az intenzíven, dolgozhatok 12 órákat, az semmi, mert képzeljem el, a gyerekekkel rohadt nehéz.
Nyilván, tudom hogy szülőnek lenni nehéz, de ennyire?
Eljutottam oda, hogy már kedvem sincs találkozni velük, mert ez engem iszonyúan leszív.
Plussz erősen fontolóra vettem a gyerekvállalást is, mert már előre tudom hogy én katasztrofális anya leszek, mert egyszerűen nem lennék hajlandó ennyit áldozni magamból.
Nekem kell , hogy legyek egyedül, legyen énidőm.
De amit ebben a helyzetben látok, az ijesztő, a folyamatos ordítozás, a minden percben figyelemigényes 6 éves, mert nem játszik egyedül egy másodpercre sem, hogy nem tudunk 2 szót váltani értelmesen.
Volt, aki a pofámba vágta,(ismeretlenül és nem élőben látva ezeket a szitukat), hogy nekem nem való család, meg a klasszik "megtudod ha gyereked lesz" és őszintén ezeket látva már nem tudom meg akarom-e tudni..
Anyaként kötelező megbolondulni?
31 vagyok