Szerelemgyilkos(ok)... (beszélgetős fórum)

Szia!Nem lehet,h te magad ölted meg az érzést azzal,h féltékeny vagy?Egyébként volt a párod és az ex kolléganő közt bármiféle kapcsolat,h rögtön ez jut eszedbe?Nem hiszel a párodnak a tagadást illetően?Ha megkeresed a csajt,azzal mit érsz el szerinted?Először is kínos lehet a helyzet-mindkettőtöknek,majd mindhármótoknak.Ha a csaj is tagad,akkor sem fogsz neki hinni-gondolom én,-tehát szerintem felesleges ebbe az irányba elmenni.

De ha ennyire bánt,idegesít a dolog,mindenképp beszéld át a pároddal.Sok sikert!:)

Szia!Igen,értelek.Titkon reméltem,h "is-is" lesz a válaszod:)Elhiheted,h próbálok jó irányba változni,kétszer meggondolni minden kimondott szót,nehogy okot adjak vitára.Rájöttem,h csakis annyit adok(érzelem),amennyit kapok,és tartom is magam ehhez.Azóta van egy kis változás:)Sokkal többször bújna hozzám a párom,mint eddig,többször kezdeményez beszélgetést velem,megértőbb és kedves.Szóval (lekopogom:))nem öltük ki egymásból a szerelmet:)És továbbra is ezen az úton szeretnék haladni,mert sokkal jobban érzem magam így,mint akkor,amikor adni akartam magamból,és valamiért sok voltam,ami miatt persze,h rosszul éreztem magam,mellékesnek,egyszer csak elővehetőnek és hasonlók.Egyszóval inkább vonzani akarom őt,mint taszítani,ha az kell,akkor kevesebb "mártírkodássl".Így talán fenntartható a kapcsolat érzelmi része is,hiszen adnia kell,h kapjon:)

..

Bár sokszor gondoltam rá,h a külön élés lenne a megoldás,mégis hiszem,h az még odébb van(ha egyáltalán egyszer bekövetkezik).Bár semmi sem biztos.És ismét köszönöm,h hozzászóltál.:)

Én nem látok semmi furcsaságot ebben,miért ne tehetné?

Beszéltél a pároddal erről?

Sziasztok!

Miért van az szerintetek, hogy páromat meglátogatja a régi kolléganője az üzletünkben amit egy éve nyitottunk?Pedig már egy éve nem dolgozik ott a régi munkahelyén a párom.Létezik, hogy ez egy igazi szerelem köztük, ez a kötődés?

Lehet ,hogy is-is.

A hisztizés nem egyenlő az őszinte érzéseid,gondolataid kinyilatkoztatásával,és a veszekedés sem egyenlő a mély őszinte beszélgetéssel.

Míg az előbbiek taszítják tőlünk azt aki szeret minket,a második verzió elmélyíti a kapcsolatot,és változtatásra ösztönöz.(persze az is benne van,hogy rájöttök,hogy külön kell válnotok,mert megoldhatatlan ellentétek vannak köztetek)

"Talán nem is arról van szó, hogy te nem szereted őt. Inkább talán arról, hogy nem hiszel benne, hogy ő szeret téged? Hm?"

Látod,ez is igaz:)

...

Egyáltalán nem néz senki hülyének. Megtisztelő, hogy megosztod a problémáidat velünk. És igyekszünk segíteni, a tapasztalatainkhoz és a kapott információkhoz mérten.

A válaszok pedig mindig segítő szándékúak és objektívek. És tapasztalatból tudom, hogy ez sokat segíthet.

Én nem akarok sem okoskodni, sem bírálni, de azért ez egy kissé könnyelműnek tűnik, mindig a pasikra hagyni mindent...

A másik: hogy jut eszedbe az, hogy a rossz napokon nincs kötődés köztetek? Vagy hogy olyankor nem szeret téged, hogy véget akarna vetni az egésznek? Mondom én, hogy nincs önbizalmad!!! Kérdezd meg tőle egyszer, hogy mit érez az ilyen napokon irántad?

A sértődés sosem a másik emberről szól, hanem önmagunkról. Egy megjegyzés épp betalál egy féltve őrzött negatív gondolatunkba, és mi magunk állunk a másik és önmagunk közé. Szó sincs arról, hogy ne szertnénk a másikat ilyenkor, vagy általában véve, egyszerűen csak rá vagyunk dühösek azért, hogy kimondta azt a gondolatot, ami bennünk is motoszkál és bizony fájdalmas...

Talán nem is arról van szó, hogy te nem szereted őt. Inkább talán arról, hogy nem hiszel benne, hogy ő szeret téged? Hm?

Szia!Nem megbántottál,csupán olyan dolgokat írtál,amikkel nehezen nézek szembe.

Elhiheted,h én lennék a legboldogabb,ha minden este kibékülhetnék vele,lopva megérinthetném,de sajnos ő állandó éjszakás munkarendben dolgozik,ami ugye nem teszi ezt lehetővé.

Ez is érdekes,mert ha szabadnapos,akkor nincs köztünk semmiféle súrlódás,és tényleg csak egyszerűen vagyunk egymásnak,ami jó.

..

Visszatérve a csendes napokhoz,azt még hozzáteszem,h nem csupán érzelmi szinten vacak érzés,hanem belevegyül egy olyasfajta gondolat is,h ha nincs köztünk akkor semmiféle kötődés,nem-e csak a szánalom,sajnálat miatt nem vet véget az egésznek..

(Azt is tudni kell ehhez,h a volt férjemmel is építkeztünk,és mivel ő nem volt hajlandó elmenni,ezért mi jöttünk el,és hagytuk ott neki az akkor még igencsak újnak mondható házat,stb.Kifizetni persze azóta sem tudott,de nem is nagyon idegesít,mivel a gyerekekre ruházom az én fél részem,bár ez most mellékes.Amiért leírtam,igen egyszerű.Mivel a jelenlegi párommal is építkeztünk-bár csak az ő nevére(én akartam így,a macerák elkerülése miatt..)fennállhat ugyanaz a képlet.Most biztos hülyének néztek,vagy valami hasonlónak,de ez is megfordul a fejemben.

.

Nah..megint csak fecsegtem,és semmit sem írtam..

:)

Ne haragudj, ha úgy érzed, hogy kemények voltak a szavaim. Nem állt szándékomban bántani, csak az információk alapján elmondtam mit gondolok. De persze sosem lehet elég információja az embernek...

Elhiszem, hogy szeretitek egymást, és hogy nagyon nehéz volt újrakezdeni. Elismerésem a bátorságodért, ez tiszteletre méltó.

Én a csendes napokat máshogy értelmeztem, mint kiderült. :)

És most megint okoskodok egy kicsit, kérlek ne haragudj meg érte, csak jószándékból teszem, ahogy eddig is.

A tapasztalatom a következőt mondatja velem: s sértődés mindig arról szól, hogy a másik olyasmit mond, amit mi is leglább részben igaznak érzünk, de nem tudunk szembenézni vele. Ez még nem probléma, mindannyian érzékenyek vagyunk így-úgy.

De annyira nem szabadna megharagudni egymásra, hogy napkig nem beszéltek és külön alszotok. Ez nincs rendben! Nagyon nincs.

Valahogy ki kéne fejleszteni a kommunikációnak és az érzelmi nyitottságnak egy olyan fokát, hogy meg tudjátok beszélni a gondokat, egymás "gyilkolása" nélkül is. Tudom, milyen vacak ez, nekem is volt kapcsolatom olyan férfival, aki folyton "beduzzogott" mindenért, aztán várta, hogy én kitaláljam mi baja őkelmének...

Egyszer olvastam valahol -talán Szepes Mária írt róla-, hogy volt egy idős házaspár, akik vénségükben is nagyon szerelmesek voltak egymásba. Mikor megkérdezték őket, hogy mi a titkuk, a bácsi azt válaszolta: az ötven akárhány év alatt mindennap bármi történt is közöttük, minden este kibékültek egymással, megcsókolták egymást és egymás kezét fogva aludtak el. A bácsi azt mondta, hogy nagyon fontos, hogy soha ne térjenek a párok egymás iránti haraggal aludni.

Hát, biztos igaza volt...

Miután elolvastam amit most írtál, egy mondat ugrott be!

"Ha így folytatja,el fogja taszítani magától azt az embert!"

Szia!

Szeretem,ez nem kétséges.Akkor is szerettem,amikor képes voltam a kis családomat szétszedni,h vele lehessek.Akkor is,amikor szinte nulláról,közösen,és tényleg el sem hiszed,h mennyi nehézség mellett megalapoztuk a MI közös életünket.

Tudom,h szeretem.Érzem amikor ránézek,amikor hozzáérek,és viszont.Ehhez nincs fogható.

Igen,szeretem magam fontosnak,valakinek érezni,de nem mindenáron.Sokkal inkább szeretek egyenrangú lenni,társ,akivel megoszthat a másik jót és rosszat.Szeretem,ha megértenek,(nem a legjobb szó,de) cserébe én is megértő leszek és odaadó.

Dühös is szoktam lenni,ez is igaz,de nem a páromra,illetve nem csak rá,többnyire magamra,h ép ésszel kellett volna gondolkodnom,és talán nem érezném ennyiszer kicsinek magam.

És akkor máris ott vagyunk az önbizalomnál:)

H szenvedek a hiányától?Lehet.Az is igaz,h ha minden rendben van köztünk,akkor jobban is érzem magam,és ezt ki is sugárzom magamból.Ezek szerint ilyen téren függök tőle,de sebaj:)

És még valami:

"Szeretni valakit azt jelenti, hogy nem akarjuk irányítani, sem függővé tenni, sem semmit kikövetelni tőle. Kedveljük a "csendes" napokon is, és akkor is, ha túl fáradt ahhoz, hogy hízelegjen nekünk, de mégsem sértődünk meg, mert tudjuk, hogy akkor is szeret."

A csendes napok nálunk úgy zajlanak,h valamiért megsértődünk(akár ő,akár én),és képesek vagyunk ezt 3-4 napig is elhúzni úgy,h szinte alig szólunk egymáshoz,és ha mégis,azt inkább nem kéne.Vagy mindenki teszi a dolgát,nem törődik a másikkal,és elmegyünk egymás mellett.Megesik az is,h külön alszunk(én mondjuk nem igazán,mert ilyenkor halkan bőgök-ezt tökéletesre fejlesztettem a majdnem 2 év alatt),aztán egyszer csak valamelyikőnk kiböki,h mi is a problémája,és kicsit vitázunk rajta..Persze én vagyok az,aki hangot ad ennek,és ilyenkor leszek a párom szerint hisztis pic*sa,de ezen már nem sértődök meg.Viszont az a pár nap nekem nagyon -hogy is mondjam..-elgondolkodtató,megalázó és ilyenkor hiszem,h nem itt a helyem,és kötve hiszem,h ilyenkor szeret..

Szóval általánosíthatunk,de minden kapcsolat egyedi,és talán olyan jegyeket hordoz,amiket sokan nem élnek-éltek át,ezért igazán nem is tudunk okosat mondani.Véleményt alkothatunk,ahogy te is tetted,de a körülmények nem ismerete miatt kicsit keményre sikerültek a szavaid.Ami nem is baj mondjuk,mert erősen elgondolkodtattál.Köszönöm:)

Abból amit írtál én azt veszem le, hogy te nem szereted ez a férfit. Egyáltalán nem szereted. Szeretni valakit azt jelenti, hogy nem akarjuk irányítani, sem függővé tenni, sem semmit kikövetelni tőle. Kedveljük a "csendes" napokon is, és akkor is, ha túl fáradt ahhoz, hogy hízelegjen nekünk, de mégsem sértődünk meg, mert tudjuk, hogy akkor is szeret.

Te azt szereted, hogyha valakinek szüksége van rád, méghozzá mindenekfelett. És mihelyt úgy érzed, hogy nem kapaszkodnak 2 kézzel beléd, elbizonytalanodsz és dühös leszel a párodra.

Olyasmit akarsz megkapni a szerelemtől, amit hosszútávon nem adhat meg: az önbecsülést, azt az érzést, hogy fontos és értékes ember vagy. Csakhogy ezt nem egy másik ember érzéseivel, viselkedésével kéne alátámasztani, hanem a sajátoddal!

Te azt akarod, hogy a másik függjön tőled, a függőségéből próbálsz önbizalmat nyerni, de ez nem megy. Érzed is, hogy nem. Önbizalmat csak egyvalakitől kaphatsz: magadtól.

Ha mindenképpen olyan emberrel akarsz együtt élni-háborúzni,akit nem szeretsz "Önmagáért",akkor csak azt tudom javasolni,hogy próbáld elfogadni olyannak amilyen.Ne telepedj rá,és ne veszekedj azért ,mert nem úgy szeret téged ,ahogy te várod,hanem a maga módján.Körtéből soha nem lesz alma,hiába akarod almának látni.

Igen,már 14 évesen.Aztán jött egy másik igazi...

Utána megtapasztaltam a férfi-nő kapcsolatok számtalan színét,fonákját,jót,rosszat és mivel volt összehasonlítási alap,mindig arra jutottam,hogy Ő volt az igazi.

Most a férjem.:)

Így már értem a hozzászólásaidban megbújó igazságot!:)Ezek szerint én kis naiv(avagy nem normális nő)az előző kapcsolatom egyszerűségébe(hosszúságába) burkolózva hittem,h mondjuk így egyedi a problémám.(Mert azért bevallhatod,h eléggé az,amikor biztonságra vágysz,érzelmekre-azok kimutatására-,de mintha nem is léteznének ezek a másik félben,vagy csak ritkán jönnek elő.Számomra mondjuk fontos,h ezeket megéljem,átadjam a társamnak,és viszont.Velük könnyebb az élet,és gördülékenyebbnek tűnik minden)Végül is emberek vagyunk,nem?

.

Azt hiszem,h én nem lennék képes akár még egyszer átélni azt a sok "csendes" napot,amikor úgy éreztem,h nincs rám szükség,és hittem,h bennem van a hiba,magamat okolva azért,ami lett a kapcsolatból,és azért is,h a gyerekek kis életét felbolygattam.

Szóval..Ha újrakezdhetném,ezt kihagynám az életemből-teljes egészében-.

Kérdezted régebben,h szeretem-e,vagy csak szeretni akarom-e ezt az embert.

Szeretni akarom,mert én kis hülye monogám vagyok.

És szeretem is,amikor szerethető.De vannak pillanatok,amikor a szememmel is meg tudnám ölni,és olyankor csakis ŐT okolom mindenért.Meg persze az összes vonatot,amelyikkel egyszer is felutaztam hozzá.(De most már mindegy is..:)

És te most megtaláltad az igazit?

Viccelsz?Minden normális nő átélt ilyent,amíg kereste az igazit!:))

Naná,persze,többször is:DDDD

:o...Félelmetes...te ismersz engem?Illetve így a jó:Te ismersz! engem.Szinte szóról szóra ezek jutnak eszembe..

"Ilyenkor érzel csalódottságot és talán haragot is és nem érted ,mit is keresel mellette valójában."

Vagy csak te is átéltél valami hasonlót?

Nem lehet ,hogy egyszerűen rájöttél,hogy Ő nem az a férfi,akit te szeretsz.Te egy általad róla kialakított "valakit" szeretsz,nem Őt.

Aki csak egy álomkép ,egy délibáb(:D) ,ami mindig,újra és újra szertefoszlik ,amikor csak másképp tesz ,mint ahogy te azt elképzelted.

Ilyenkor érzel csalódottságot és talán haragot is és nem érted ,mit is keresel mellette valójában.

Kemény évek és tapasztalatok során arra jöttem rá, hogy ha valaki nagyon AKARJA egy másik ember szeretetét, méghozzá mindet, az mindig azért van, mert olyasmit akar pótolni, amit nem kapott meg. Talán gyerekként a szüleitől, vagy éppen saját magától nem kap szeretet és elismerést, és máshonnan próbálja pótolni.

Sajnos ez viszont a gyakorlatban nem működik, legalábbis jól nem. Amitől valaki megfosztott, azt nem adhatja vissza másvalaki. Amitől pedig magunkat fosztjuk meg, azt végképp nem pótolhatja más. A hiányérzet csak fokozódik, amíg rá nem jön az ember, hogy igazából mire is van szüksége...

Oké,de vajon meddig?..

Természetemből,koromból-vagy bármiből-adódóan nem azt mondom,h nem vagyok kitartó,de ha valami a sokadikra sem változik,vagy nem úgy sikerül,ahogy az én a kicsi fejemben összeraktam-elképzeltem,hajlamos vagyok hagyni az egészet a fenébe.

Pláne,ha úgymond mindent megpróbálok,amit szerintem tenni tudok az ügyért(vagy bármiért),és cserébe alig kapok valamit.

Minek is nevezzem?..Szeretetmorzsa..-ez a jó szó.

Én sajnos nemhogy szeletet,de az egész veknit AKAROM!..Persze biztos ez is lehet vita tárgya,és válthat ki a másikból ellenkező érzéseket,tetteket,mint amire én épp vágyom,amire szükségem van..

Nah,de azért még egy utolsó próbát teszek magammal:)

Köszönöm a biztatást!

Sok sikert!:))

Egyszerűen csak érezd jól magad,a mindennapjaidban !:))

Minden gond megoldható,csak kicsit távolabbról kell szemlélni őket....meg magunkat is:))