Öngyógyítás (beszélgetős fórum)

Az irígységtől tényleg sárga lesz az ember?

És mi van azzal, aki fehérmájú?

A máj betegségei

A máj a szervezet laboratóriuma. Feladatai: energiatárolás, energiatermelés, zsír- és fehérje-anyagcsere és méregtelenítés. Ez a szerv különbséget tud tenni az ártalmatlan és a mérgező anyagok között. A máj zavarai arra utalnak, hogy nehezen választod külön a hasznos és ártalmas dolgokat. A mértéktelenség, a testeddel való visszaélés, a tűréshatárok semmibe vétele betegségeket okozhat, amelyek a mértéktartás fontosságára hívják fel a figyelmet. A máj állapota tükrözi azt, hogyan tudsz az anyagi létbe beilleszkedni, mennyire tartod saját magadat fontos alkotóelemnek.

A májbajok saját viselkedésemből származnak, hisz a máj mindent elraktároz, így a felgyülemlett gyűlölködést, féltékenységet, agresszivitást is.

Mások kritizálása, irigykedés és önsajnálat jellemző -nem, vagy nehezen fogadok el másokat olyannak amilyenek,nincsenek életörömeim, és ezért másokat irigylek, ami engem szomorúsággal tölt el .

Nem látom be azt, hogy amit mások szemére hányok az saját tükröződésem -saját tükörképem.

El kell fogadnom magamat olyannak, amilyen vagyok,meg kell tanulnom magamat jobban szeretni. Ha magammal kapcsolatban már képes vagyok szeretetre megértésre, ezzel utat nyitok mások elfogadására, szeretetére, megértésére, és ettől visszatér az életkedvem, életörömöm.

Nagy államférfiak, diktátorok gyakran hosszú életűek. Már ha nem lövik le őket.

Szerintem azért mert jók az orvosaik.

Na ez érdekes.... :))) Nem hiszem el hogy vannak akik "jól tűrik" a stresszt....hogy lehet azt "jól tűrni"? :D

Én másképp látom. :)

Azaz:

Az ép test hozzájárul az ép lélekhez.

Viszont az ép lélek nem garantálja az ép testet.

Minden ember kettős lény: egy felnőtt és egy gyermek lakik benne. Ha kapcsolatban állnak egymással, és együtt tudnak működni, akkor a teljesség érzése tölt el minket. Ha viszont valamilyen sérülés miatt a bennünk lévő gyermek és a felnőttünk elszakadt egymástól, annak rossz érzés, zavar, üresség, benső magány a következménye.

Minden anya és apa, aki nem él tökéletes tagadásban, saját tapasztalatából tudja, hogy milyen nehezére esik elviselni saját gyermeke bizonyos tulajdonságait. Ezt különösen fájdalmas belátni, ha szereti a gyermeket, és valóban szeretné elfogadni olyannak, amilyen, de erre mégsem képes. Sajnos a nagyvonalúságot és a toleranciát nem lehet intellektuális tudás segítségével elérni! Ha az ember nem élhette át tudatosan, és nem dolgozhatta fel, ahogy gyermekkorában megtagadták tőle az elfogadást, akkor ugyanezt fogja továbbadni! A gyermeki fejlődésről való elméleti tudás nem óv meg senkit a bosszúság és düh érzésétől, ha a gyermeke viselkedése nem fele meg elvárásainak és szükségleteinek.

A gyermeknél mindez egészen másképp alakul: az ő útjában nem áll semmiféle előtörténet, az ő szülei iránti toleranciája nem ismer határt. A szülők bármely tudatos, vagy nem tudatos kegyetlenségét a gyermek szeretete gondosan óvja a felfedezéstől! Az első két évben végtelenül sokat lehet egy emberrel megcsinálni; hajlítani, rendelkezni vele, jó szokásokra tanítani, fenyíteni és büntetni, és mindezt anélkül, hogy a nevelőt bármi fenyegetné, anélkül, hogy a gyermek bosszút állna. Alice Miller pszichológus szerint „a felnőtt semmihez sem foghatóan rejtett és büntetlen hatalmat gyakorolhat a gyermek felett”…

Velünk született lehetőségeink elvesztése a legnagyobb tragédia mindenek között. Minél többet tudunk arról, hogyan vesztettük el spontán csodálkozásunkat és alkotóképességünket, annál inkább megtaláljuk a módját, hogy visszakapjuk azokat! Sőt, arra is képessé válunk, hogy tegyünk valami azért: a mi gyermekeinket ne érhesse ilyen veszteség. Ha egy gyermek fejlődése elakad, ha elnyomja érzéseit, különösen a haragot és a sértettséget, akkor olyan felnőtté válik, akiben egy megsértett, mérges gyerek lakik. Ez a gyermek azután spontán módon összezavarja a felnőtt viselkedését.

Amíg nem gyógyítjuk, és védelmezzük meg a belső gyermeket, addig folyton-folyvást ki fogja élni magát, és összezavarja, sőt szabotálja felnőtt életünket. Ugye rémisztő, hogy egy kisgyermek tovább élhet egy felnőtt testében? Pedig a múltbéli, elhanyagolt, megsebzett belső gyermek az emberi nyomorúságok fő forrása.

Ha egy gyermek szidalmakban él – megtanulja az ítélkezést.

Ha egy gyermek haragban él – megtanulja a harcot.

Ha egy gyermek félelemben él – megtanulja a rettegést.

Ha egy gyermek szánalomban él – megtanulj az önsajnálatot.

Ha egy gyermek gúnyban él – megtanulja a szégyent.

Ha egy gyermek féltékenységben él – megtanulja az irigységet.

Ha egy gyermek biztatásban él – megtanulja az önbizalmat.

Ha egy gyermek megértésben él – megtanulja a türelmet.

Ha egy gyermek dicséretben él – megtanulja az önbecsülést.

Ha egy gyermek helyeslésben él – megtanulja magát szeretni.

Ha egy gyermek elismerésben él - megtanulja, hogy jó, ha célja van.

Ha egy gyermek önzetlenségben él – megtanulja az önzetlenséget.

Ha egy gyermek tisztességben és őszinteségben él – megtanulja, hogy mi az igazság és a becsület.

Ha egy gyermek biztonságban él – megtanulja, hogy bízzon magában és a többiekben.

Ha egy gyermek barátságban él – megtanulja megtalálni saját békéjét.

szerintem itt a pszichológiai illetve pszichiátriai dolgokra gondolt. :)

de a magam bőrén tapasztaltam hogy a többinél is csak tüneti kezelés van.

te egy eléggé specifikus példát emeltél ki.

Aha. :) Akkor mehetnének még tovább... :)

Mindegy nem akarom hogy úgy tűnjön hogy nem járok orvoshoz, mert én is megyek. :D De a lélek fontos....tapasztalatból tudom......és onnan indul ki.... :)

Az okot is kezelik.

Pl. ha valaki besárgul, az orvosok tudják, hogy nagy valószínűséggel a májánál van a bibi, és nem a bőrét kezdik el átfesteni.

Hm...csak az a bökkenő hogy az orvosok a tünetet kezelik nem az okot....amúgy sem foglalkoznak már az emberekkel....szóval....

Amiből ki lehet indulni az a: lélek. :)

a probléma pont ez.. hogy az orvosok így tekintenek az emberre.. van a test és igen jól kitalált "szerkezet" de nem csak vegykonyha vagyunk egy hús vér szerkezetben...

Ne légy ennyire földhözragadt :)

Szerintem roppant nehéz helyzetben vannak a pszichiáterek; nehéz eldönteni, hogy melyik beteg igazán rászorult az agresszív gyógyszeres terápiára. Kétségtelen, hogy egy enyhe depressziót, pánikbetegséget hiba lenne tudatmódosító szerekkel gyógyítani. Viszont vannak esetek amikor ez az egyetlen módja annak, hogy a beteg életben maradjon hosszabb távon is. Illetve, hogy tudjon élni a társadalomban.

A depresszió népbetegségnek számít, úgy gondolom, hogy a felgyorsult világ és rohanó életmód, a mindennapi gondok, problémák miatt egyre kevesebb időnk van figyelni szeretteinkre, és támogatni őket lelkileg. A törődés ezen formája sok esetben segíthet megelőzni egy súlyosabb depresszió kialakulását, vagy a meglévő elmélyülését.

Minden elismerésem annak, aki önerőből, segítség és külső támogatás (és persze gyógyszerek) nélkül küzdötte le önmagát, vagyis a depressziót.

nálam a x.anax okozott pánikrohamokat pl.. de a doki azt mondta hogy az után a trauma után jó lenne szedni (az ember balga módon meg ugye hallgat az orvosára.. főleg abban az állapotban. arra sem emlékeztem hogy hogy jutottam el otthonról a dokiig..) szóval biztos vagyok benne hogy van eset amikor a gyógyszer az egyetlen út de ezeknél a legtöbb út csak gyógyszerrel működik..

Nagyon erős vagy akkor! Ügyi :)