Netfüggők! (beszélgetés)
sziasztok
jöhetek én is??:D
Marcsi majd szilveszterezünk itt.
Én tavaly is itt voltam.
Szép napot mindenkinek!
Kivételesen végigaludtam az éjszakát. A férjem vette fel a 2 órási dominót és már akkor mondta nekem, hogy nem kell felkelnem 5 óra után szavazni, mert vége lett a szavazásnak. Így nyugodtan aludtam, azaz nem teljesen, mert sokszor forgolódtam.
Hű, már holnap szilveszter! De jó lenne Veletek együtt köszönteni az új évet! Tudom Mónika most megint mondaná, igen, igaza van, de akkor is.
Mónika ugyanis meghívott bennünket kutyástul szilveszterre magukhoz. De nem, én azt mondtam, hogy először ismerkedjünk meg, majd ki tudja, lehet jövőre!
Bocsi Mónika, hogy nem tartottam titokban, de nekem ez nagyon sokat jelent, hogy ismeretlenül is képes voltál meghívni és ezért köszönet illet és ezért kürtöltem ki a fórumon!
Sziasztok! Jó reggelt kívánok mindenkinek!
Igen, most néztem és Picúr a 3., Fickó az 5. helyen végzett. Mindezt azonban Nektek köszönhetem. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki szavazott a kutyusainkra. Nagyon boldog vagyok. Nem a nyeremény miatt, mert az nem egy nagy dolog, hanem azért, hogy ilyen sok kedves barátom van, hogy Veletek együtt sikerült az élre jutni, a játék miatt.
Mégegyszer nagyon köszönöm mindenkinek!
Sziasztok!
Tényleg vége lett a szavazásnak!Gratulálok Marcsi a 3.és 5.helyezéshez!Szép eredmény,mert 115 kutyus volt!
Marcsi lejárt a szavazás. Sorrendbe vannak téve a kutyusok. Picur a harmadik.
Gratulálok!
A tárgyi nyeremény nem nagy, de akkor is szép eredmény.
Így igaz, de mi imádjuk a mieinket!
Úgy látom 2 órakor kezdődik a domi, tehát 2.45-kor fogok ébredni érte.
Jó éjszakát mindenkinek!
Jó éjt neked Kata. Most jut eszembe, én is el köszöntem, azt még mindig itt vagyok.
Bocsika, már itt sem vagyok én sem. Miért nem szóltatok rám? :)))))
Mindenkinek jó éjszakát kívánok.
Egy kutyát is meg lehet szeretni úgy, mint egy embert,vagy gyereket.
Persze gondoskodni kell rólunk, és nagyon át kell gondolni, hogy tudnál-e neki mindent biztosítani, és csak aztán bele vágni. Sajnos nagyon sokan vannak, hogy nem gondolják át,aztán fejest ugranak, hogy kutya kell, megveszik, és nem gondolkoznak az utána való következtetéssel. Vagy nagyon sokan a gyereknek veszik meg, mert a gyerek azt akar, aztán rá jönnek nem kell a kutya, és szegényeknek új gazdi megint. Nagyon sok felelőtlen gazdi van.
Megyek aludni, holnap megint vendégségbe megyünk, már kezdem unni...
Jó éjt Nektek!
Lehet, hogy előbb, hiszen domikat is szedek. De persze kelek és szavazok.
Jó éjszakát kívánok Nektek! Puszika
Na megyek lányok aludni. Mindenkinek jó éjszakát kívánok. Majd holnap be nézek. Puszi mindenkinek.
Pista neked s jó éjszakát.
Marcsi reggel fél 6-kor kell kelned. :))))))