Napi jócselekedet (beszélgetős fórum)
Jobban belegondolva tényleg abszurd ez jócselekedetnek nevezni :)
De legalább nem járultam hozzá, hogy esetleg kirúgják.
No igen, én sem szóltam. Amikor először volt olyan érzésem, hogy... akkor azt mondtam magamban, ugyan, csak rosszul láttad!
Másodjára már biztosan tudtam, hogy átvágott!
Akkor sem szóltam!
Viszont, ha látom az ajtón kívül, hogy ő ül a pénztárban, akkor elmegyek másik üzletbe vásárolni!
Megértelek, de ha szóltam volna biztos hogy most lelkiismeret furdalásom lenne.
Gondolom minden nap beüti valakihez a reggelijét, így előbb-utóbb le fog bukni...
A múltkoriban olvastam erről a net-en egy cikket. Felhívták a figyelmet benne az ilyen egyre inkább elharapózó jelenségre, mármint, hogy a pénztárosok esetenként mivel, hogyan trükköznek, és verik át a vásárlókat. És ezt különösen olyankor csinálják, amikor hosszú sor áll a pénztárnál, mert akkor senki sem akarja a sorban állók haragját kivívni.
Valahogy én is úgy voltam mint te!
Tudod, szoktam adakozni! Annak, olyannak, akit személyesen ismerek, akiről tudom, hogy valóban rászorul.... azt viszont betyárul nem csípem, amikor engem néznek hülyének, és szándékosan lenyúlnak!
Engem is felháborít az ilyen dolog, de tudod, ott és akkor az járt a fejemben, hogy mi van ha gyermekei vannak, albérletben laknak, egyedülálló, tartozása van, stb., és ha kirúgják lehet hogy utcára kerül, elveszik tőle a gyerekeit, mert nem talál másik állást.
Igen, tudom hogy sok ember van nehéz helyzetben, mégsem lopnak, csalnak, de...nekem nem volt szívem 250 ft miatt alátenni.
Tudod, az a baj, hogy nem hiszem, hogy jót cselekedtél, mint ahogy arról sem vagyok meggyőződve, hogy majdnem ugyanilyen esetben én is helyesen cselekedtem-e?
Nálam 2x fordult elő ugyanazzal a pénztárossal, hogy olyan kapkodva, olyan gyorsan szedte ki az aprót a tenyeremből (mert tele volt mindkét kezem), hogy nem tudtam meggyőződni arról, hogy 1-2 db 100-assal nem többet vett-e ki. De mire szólni tudtam volna, akkorra már beledobálta a kasszába, így esélytelen voltam.
És ezek szerint ezeket csinálja 1-2 pénztáros, és nem hiszem, hogy engednünk kellene! Egyre inkább elharapózó jelenség a részükről. Tisztelet a kivételnek!
Hazafelé jövet bementem egy boltba vásárolni, és miután eljöttem a kasszától, láttam a blokkon hogy a pénztáros a saját cuccát (péksütemény), beütötte hozzám...azt hittem a pofám leszakad.
Megvártam míg az utánam következő vásárló fizet, aztán finoman a tudomására hoztam, hogy ezt nem kellene...csak vörösödött a feje, én meg eljöttem, úgy gondoltam nem hívom a boltvezetőt, nem kérem a panaszkönyvet...
Nem tudom hogy jól tettem-e, mert másokat is megkárosíthat, de nem akartam hogy esetleg kirúgják. Szóval azt hiszem jót cselekedtem.
Anyum erre mindig azt mondta hogy konzerves doboz :)
Pedig ez itt jó hely lenne, mert szerencsére nem azok a tipikus tömbházak egymás hegyén-hátán, hanem 3 szintes társasházak, minden ház körül nagy füves rész fákkal, padokkal...én szeretek itt lakni. Autó is alig jár erre, csend van.
Pletyka nem nagyon terjed, mert senki nem szól senkihez :D Még a köszönés is nehezükre esik.
Igen, ezért nevezem ezeket a lakásokat: gyufásdoboz lakásoknak. Bebújunk a kis gyufás-dobozunkba, magunkra zárjuk az ajtót, és hogy azon kívül mi van, ...
Szerencsére ez a ház, ahol lakom, alapjaiban nem ilyen. Persze az is igaz, hogy bárki-bármit meghall, 5 perc múlva az egész ház tud róla, és természetesen az utolsó már teljesen más történetet hall, mint ami elindult... :))
Ez nálam természetes :)
Szerintem nekem sem esne jól betegen kitakarítani a lépcsőházat, húslevest pedig mindig hatalmas fazékkal főzök, rengeteg zöldséggel, mert nagyon-nagyon szeretem ::))
Egyébként sajnos itt nincs összetartó közösség, mindenki magával van elfoglalva.
Ez nagyon szép tőled, igazán rendes vagy!
Bízzunk benne, hogy legalább a takarítás terén lesznek a házban követőid, és nem veszik annyira természetesnek, hogy egyedül te állsz helyt.
Mondjuk ruhaneműt korábban én is, és a többi házbeli is a kuka tetejére raktuk.
Aztán beköltözött a házba egy roma-család. És az asszonyka szólt, hogy ha van olyan, akkor ők bármit szívesen fogadnak. Mint kiderült, neki is és a férjének is igen népes testvérek-gyerekek-unokák stb. stb. van, és ha nem is ennek a családnak, de a kiterjedt rokonságban valakinek jó lesz.
Mivel láttuk, látjuk, hogy rendesen dolgoznak, tiszták, csendesen élnek... szóval most már csak beadjuk az összerakott ruhákat, és ők is örülnek, mi is örülünk...
Pontosan így gondolom én is!
Amit én nem eszek meg, mert annyira rossz, arról eszembe sincs azt gondolni, hogy azért mert a másiknak nincs lakása, háza, akkor már az ő gyomra bármit bevesz.
Szerintem is megalázó volt, és hogy még tetszeleg is abban, és fényezi magát, hogy ő milyen jó ember... szóval én szóhoz sem tudtam akkor jutni...
A környéken van pár hajléktalan, rendszeresen idejárnak "gyűjtögetni" a lépcsőházak melletti nagy kukákhoz.
Amikor összegyűlik olyan ruha ami már nem kell, de jó állapotú, össze szoktam gyűjteni és odaadom nekik.
Étel nálunk nem nagyon marad ki, mindig úgy főzünk hogy elfogyjon, de nem hinném hogy egy számomra fogyaszthatatlan ételt odaadnék egy hajléktalan embernek.
Főleg nem tenném a kuka tetejére, és főleg nem húst, mert az meg is romolhat, ha megeszi beteg lehet tőle. A hajléktalan is ember, szerintem ez megalázó.
Ha maradna ki nálunk annyi étel, becsomagolnám és odaadnám nekik.
Fogyasztásra alkalmas ennivalót, és nem a kuka tetejére.
Évekkel ezelőtt a kolléganőm azzal jött be dolgozni, hogy előző este ő is jót cselekedett, mert annyira elsózta a pörköltet, hogy ehetetlen volt. De nem dobta ki a kukába, hanem egy üvegbe a kuka tetejére rakta, majd a hajléktalan, akinek még arra sem telik, az majd megeszi....
Szólni nem tudtam, egyrészt, hogy ez hogyan kerül be nála a "jó-cselekedetek" sorába. Másrészt mit gondol, a hajléktalan nem ember? Ha nekem valami annyira sós, hogy ehetetlen, akkor annak a másiknak nem sós???
Ti hogyan vagytok ezzel?
:)
Az már meg volt itt a kertben.
Sikerül az, ha akarod!
Menj ki az utcára, vegyél fel egy eldobott csikket = környezetvédelem!! HEURÉKA!