Főoldal » Írások » Hobbi & Otthon témák » Mit tehetünk a madarakért?

Mit tehetünk a madarakért?


Az ősz beköszöntével költöző madaraink elindultak a melegebb tájak felé. De vannak fajok, akik a telet idehaza töltik. Az ő életünket megkönnyíthetjük egy kis odafigyeléssel. A madárbarátok már ősszel elkezdhetik a felkészülést. Az alábbi feladataink vannak ilyenkor:
Mit tehetünk a madarakért?

Ősszel helyezzünk ki odúkat a kertbe!


Télen ezekbe majd be tudnak húzódni a hideg elől, megszokják a helyet és tavasszal már költeni is fognak benne. Ha már korábban volt lakója az odúnak, akkor a régi fészekmaradékokat távolítsuk el és tisztítsuk ki!

A különböző madárfajok más-más méretű odúkat részesítenek előnyben. Az is számít, hogy milyen helyre rakjuk ki. Fontos szempont, hogy árnyékos, félárnyékos helyre kerüljön. A röpnyílás lehetőleg kelet, délkelet felé nézzen és a kirepülést semmi ne akadályozza. Az odúba nem kell semmit beletenni, sem fészkelőanyagot, sem élelmet, ezt majd a kismadaraink maguk megoldják (a fészekanyagot, például apró ágakat, állatszőrt tavasszal kihelyezhetjük valahová, ahol megtalálják).



Új odú vásárlása


Különböző típusokat különböztetünk meg a méretük szerint. Ha tudjuk, milyen madarakat szeretnénk a kertünkbe csalogatni, akkor a vásárláskor ez alapján tudjuk eldönteni, melyiket válasszuk.


A típusú odú: barátcinege, kék cinege

B típusú odú: széncinege, veréb, légykapó, seregély

C típusú odú: vörösbegy, rozsdafarkú, barázdabillegető

D típusú odú: széncinege, seregély, búbosbanka


Ezeken kívül vannak még más, speciális odúk is, de ezek a leggyakoribbak.

A vásárláskor ügyeljünk az odú minőségére! Sok helyen árulnak dekoratív termékeket, de ezek néha tényleg csak dísznek szolgálnak, az esőt nem viselik jól, a röpnyílás szálkás, a méretek nem megfelelőek.

Ügyes kezűek maguk is készíthetnek madárlakást, de érdemes a fenti típusokra rákeresve a pontos méretezést követni. (Verste Albert dolgozta ki ezt a méret-rendszert.)



Őszi felkészülés a téli madáretetésre


Az etetést novemberig, ill. az első fagyok érkezéséig ne kezdjük el! Addig csak készülődünk. Nem kell aggódni, a madarak ebben az időszakban még bőven találnak élelmet. :)


Készítsük elő a madáretetőt, tisztítsuk ki, ellenőrizzük a stabilitását, állapotát! Vagy ha még nincs, vásároljuk egyet. Függő etetőket kedvelik a cinegék, őszapók, tengelicek, zöldikék. A talajról szeretnek inkább csipegetni a rigók, a pintyfélék, a barázdabillegetők, a vörösbegyek. Nekik akár a bokrok alá is szórhatunk eleséget. Az etetőt olyan helyre rakjuk ki, ahol macskák vagy ragadozómadarak nem férhetnek hozzá!

Ha van almafánk, hagyjunk rajta néhány gyümölcsöt a madarak számára. Kedvelik a különböző bogyós díszbokrokat is. Ha kedvezni szeretnénk nekik, ültessünk a kertünkbe ilyeneket is.

A lehullott leveleket ne gyűjtsük össze mindenhonnan! A rigók például nagyon szeretnek az avarban élelmet keresni, ha hagyunk nekik ehhez egy kisebb területet, akkor segítjük őket a könnyebb táplálékkeresésben.


Akiknek nincs kertje, azok is tudnak madáretetőt telepíteni. Még erkély sem kell feltétlenül hozzá, hiszem már kaphatóak ablaketetők is. Ezek azért is nagyon hasznosak, mert könnyű a függönyön keresztül a madarakat megfigyelni.


Szerezzük be a madáretetéshez szükséges táplálékokat. Az etetésnek folyamatosnak kell lennie télen! A madarak élete múlhat rajtunk. Ha a megszokott helyen nem találnak élelmet, el is pusztulhatnak a nagy hidegben. Mi kerülhet az etetőbe? Főként magvak, alma, vagy szalonna. Tálcás etetőbe konyhai maradékot is tehetünk (pl főtt zöldséget). A cinkegolyókat fákra is felköthetjük.


Madarak itatása


Sokan elfeledkeznek róla, de a madarak itatása is feladat. Nem csak nyáron, télen is nagyon fontos. Minden nap cseréljük a vizet, ha esetleg befagy, akkor a vékony jégréteget törjük fel, hogy hozzáférhessenek.



Ezek az őszi feladatok, ha szívünkön viseljük a madarak sorsát. Senki ne feledje! A madáretetés nem lehet sosem ötletszerű és időszakos. Ha elkezdjük, akkor egész télen folytatnunk kell, különben a madarak halálát is okozhatjuk!


Kívánom, hogy mindenki lelje örömét abban, hogy a kismaradakat segíti a táplálékszerzésben és a biztonságos telelésben.




Írta: szeretekolvasni, 2017. október 6. 09:08
Fórumozz a témáról: Mit tehetünk a madarakért? fórum (eddig 37 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook