Mit éreztetek szakítás után, mikor már nem voltatok szerelmesek a másikba? (beszélgetős fórum)
2 nap és kialusszátok, mintha mise történt volna:)
Sokszor feltettem magamnak azt a kérdést, hogy fontos dolgokban meddig lehet a határt önmaguk számára meghúzni és mi az ami saját magunk érdekeit is képes háttérbe szorítani egy másik ember miatt akit mindennél jobban szeretünk. Szeretni valójában mit jelent? Félteni a másikat, őszintének lenni hozzá, tisztelni és elfogadni meghallgatni a véleményét. Érzelmileg kötődni hozzá és megadni számára a hétköznapok szürkeségében a fényt a színek varázsát amivel boldogabbá tehetjük a másik életét. De meddig lehet ezt számunkra nem terhelő módon megtenni úgy, hogy amita adunk azt érezzük szívből jön és amit kapunk azt szívből kapjuk. A szeretet egy nagy tükör, amely megmutatja az igazságot és szembeállít a valósággal, nem lehet a képet megmásítani, hosszútávon elferdíteni mert az érzelmeket nem lehet megjátszani mindörökre.
33 éves vagyok és egy több éves párkapcsolatban élek. A napokban feltettem a lélek és az érzéseim képzeletbeli mérlegére egy nagy kérdést. Mit adtam, mit adok és mi az amit kaptam és kapok az érzelmi kapcsolatomban. Sajnos amikor ilyen kérdések megfordulnak bennem az olyan mint sziklán a repedés amely a kemény anyagban nyomot hagyva kikezdve egy idő után egyre csak nő és hasadékká alakul. Hasadék amit már nem lehet többé befedni és olyanná tenni mintha soha sem lett volna. Páromat önzetlenül mindig szerettem és tiszteltem ez idáig. Ha rossz kedve volt, vigasztaltam, ha bajba került mindig melette voltam. Kapcsolatunkba nagyon sok zavaros, problémás és lezáratlan ügyet hozott a múltjából magával. Kicsit hiú, kissé öntelt és folyton vágyakozó volt akinek az elért után mindig az elérhetetlen kellett. Zűrös dolgai sokszor rám is ragasztották a nehéz terhet és eddigi kiegyensúlyozott harmónikus életem vele együtt változott. Megtanultam az elfogadást, azt, hogy engedni kell a másiknak és van, hogy az általunk fontosnak tartott elvek és érvek olykor alá kell, hogy rendelődjenek.
Az elmúlt napok olyan törést hoztak meg bennem, hogy elgondolkodtatott a közös jövőnkön. Úgy érzem az érzelmeim kiaknázódtak, mert én folyton adtam és adtam de vissza csak töredékét vagy egyáltalán nem kaptam. Kiégtem irányába és mint a elalvó gyertya lángja halványulnak bennem az iránta eddig érzett érzelmeim a büszkeség amit iránta éreztem, ahogyan felnéztem rá.
Sok dolgot megvetőnek tartok a részéről amivel az érzéseimet sárba tiporja és mindezt úgy, hogy észre sem veszi a körülötte elhaló dolgokat.
Mostanában nagyon levagyok terhelve a munkahelyemen, sok feladatnak kell teljesítenem és elvárásoknak megfelelnem. Korán kelek az egész napos munka teljesen kiszívja az energiámat és van, hogy a fáradtság miatt esténként horkolok. Természetesen nem elviselhetetlen decibellel de horkolok. Párom aki szintén korombeli ezért gyakorta flegmán korhol, hogy miattam nem tud aludni mert horkolok. Egyidőben folyamatosan felébresztett ami engem is zavart mert nem szándékoságból kezdetem el horkolni. Mostanában külön alszik tőlem mert csak így tud pihenni véleménye szerint. Nekem nagyon rosszul esik, hogy esténként nincs kihez odabújnom mert magányosan kell álomra hajtanom a hálóban a fejemet. Egy időben annyira figyeltem arra, hogy ne horkoljak, hogy szinte nem mertem álomba szenderülni mélyen, nagyon rossz éjszakáim voltak ez miatt.
Pár napja már nem érdekel, aludjon külön, ha ezt akarja, én nem keltegettem a fogcsikorgatása miatt egyszer sem ennek ellenére.
A pénz a másik dolog, arányaiban nem tud vele bánni. Számára létfontosság a költekezés. Én meg mindig arra törekszem, hogy egyről a kettőre jussunk és ez mellett legyen megtakarításunk. Egyik fő stratégiája a sértődékenység nála ez a megoldás egyik fő eleme. Szóval vannak emberi érzések amik megkopnak és eltünne mert nem lehet minden körülmény között szeretni mindenek felett. . .
Nem veszekedés volt, inkább megsértődés az ő részéről és tudom, hogy ez bután fog hangzani, de sms-ben megbeszéltük, hogy egyikőnk sem akarja látni a másikat. Igaz, ez alapesetben későbbi kibékülést is jelenthetne, de mi jó ideje nagyon sokat veszekszünk, ért már ez a szakítás nagyon. De hogy lehet túl tenni magam ezen? Hogy tudok csak úgy elfelejteni 9 évet? Már annyira össze voltunk kötve, a mindennapjaink, az egész életünk, most nagyon furcsa, hogy mostantól csak egymagam leszek.
Sok út járható az életünkben. Sokszor van, hogy olyan utat választunk a magunk számára mi sokkal bonyolultabb és görönygyösebb a megszokotnál. Döntéseink nagyobb részt érzelmi befolyásoltságból erednek és viszahatnak a múltbéli történésekre amik kihatnak az életünk egészére. Én hiszem és megtapasztaltam, hogy a lélek terheit cipelni éveken kerseztül nagyon nehéz feladat és kihatnak agész életünk történésére. Megmutatkozhat, viselkedésünkben, cselekedeteinkben és mind abban amit az élettől cserébe kapunk. Hiszem, hogy a gondolatainknak alkotó és teremtő ereje van és mindennek megvan a maga miértje amiért bekövetkezik és megtörténik velünk. Az egyik legnagyobb teher a lélek számára bűntudat a megbánás terhe, ami nap mint nap elkisér minket mert nem találjuk rá a kiutat. Én évekkel ezelőtt boldog kapcsolatban éltem egy nagyon kedves lánnyal. Megvolt mindenünk és nagyon jól megvoltunk. Az egész családja nagyon rendes volt velem csak az én családom valamiért nehezen fogadta el ami engem mindig is nagyon bántott. Lakást vettünk, szépen berendeztük és éltük a magunk kis életét. Aztán egy napon történt valami változás bennem valami elkezdett dolgozni. Problémáink voltak de nem lett rá megoldás, egyre jobban nem kerestem a párom társaságát és ingerült voltam, ha a közelemben volt. Elkezdtem külön utakon járni és egyre többet kimaradozni. Egy évre rá körülbelül megismerkedtem a munkám során egy hölggyel aki elsőre nagyon megfogott. Találkoztunk, beszélgettünk de semmi kmoly nem volt közöttünk. Egyre jobban kerestük egymás társaságát és a kölcsönös szimpátiából egyre erősebb vonzalom, a vonzalomból intimitás és kapcsolat alakult ki közöttünk. Egymásba habarodtunk és egyre jobban sodródtunk az árral. Neki nem volt veszteni valója vagy talán mégis hiszen második volt az életemben, nekem meg nem volt elég bátorságom, hogy az előző kapcsolatomból kilépjek és lezárjam. Kettős életet éltem, mindekettő nőnek szerettem volna megfeleni mert mindkettőjükhöz nagyon kötődtem. Egyiket sem tudtam egyes egyedül választani. Otthon már egy ideje nem volt sex mert érzelmileg elhidegültem a páromtól. Mindig valami hülye ürügyre hivatkozva bújtam ki az intim együttlét alól. Férfi létemre nekem is az érzelmek diktálnak és nem az élvezet ami egyes egyedül örömet nyújt a sexualitásban ezért is nem tudtam mind a kettő nővel egy időszakban szerelmeskedni. Otthon minden ment a maga útján, egyre kevesebbet beszélgettünk, én egyre többet csavarogtam és átsem gondoltam hova jutottam. Nap mint nap becsaptam azt aki egykor fontos volt a számomra és őszintén szeretett, tőrődött velem és számítottam a számára elsőként. Undorodtam magamtól és egy utolső szemétnek éreztem magamat de az érzelmeimnek nem tudtam gátat szabni. Emlékszem karácsony előtt egy héttel sokaltam be és egy sportáska ruhával elköltöztem otthonról. Össze voltam zavarodva. . . . Eltelt több hónap a kapcsolatunk egyre jobban kihült a volt párommal én már nem voltam képes hazaköltözni hozzá. Átsem gondoltam, éreztem akkor, hogy mit érezhetett egyedül magányos otthon. Eljött a vége kimondtuk, hogy köztünk vége mindennek és én a másik nőt választottam. . . Amikor megvettem a lakás felét tőle és kifizetés után átadta a kulcsokat búcsúzásul azt mondta. "elvetted a szerelmem, a barátom és az otthonom" soha nem felejtem el ezeket a szavakat. 2 éve kisért és cseng a fülemben, és nem tudok magamnak a történtekért megbocsátani ahogyan Ő sem fog nekem. Nagyon bánt, hogy megcsaltam, hogy elhagytam, hogy hazudtam neki és ilyen utat választottam. Az emberi méltóságát áthágtam. Annyira jő ember volt és most is az és amikor találkozom vele felemészt a bánat pedig a másik nőt szeretem. Sokat gondolok rá és egyre jobban marcangol a fájdalom ami tettem ellene. Nem tud a lelkem békét találni. Sokszor gondoltam arra is, hogy miért választottam ezt az utat és miért dobtam el magamtól egy ilyen értékes embert mint amilyen Ő volt és jelenleg is annak tartom. Egy élet kevés lenne ahhoz, hogy a megbánásom őszinteségével jóvá tegyem az ellen elkövetett hibáimat. Keresem az utam de nem találom, a bűntudat velem él és nem hagyja el a lelkemet. . . .
Ilyen hosszú idő után inkább a meg szokás miatt lesz rossz...Nem szereted akkor már nem fog fájni,annyira szerintem nem fog megviselni.Igazából most,hogy külön lesztek,akkor fogsz rájönni mit is érzel,valójában....az is lehet most fogod igazán megérteni,hogy mégis szereted.A hirtelen felindulás,egy nagy veszekedés volt?Mert ha igen,akkor még nem biztos,hogy vége van....
De ha mégis akkor lépjél túl az egészen.
Igen tudom, hogy majd az idő segít, de most még nagyon rossz. Olyan érzés, mikor valami szörnyűség történik az emberrel, egyszerre ideges vagyok és fázom, nem tudok gondolkodni. Nagyon sok problémánk volt, sokszor szakítottunk már, de szerintem ez most komoly. Én sem tudom, hogy akarom-e még folytatni. Egyszerűen nem tudok rájönni, hogy szeretem-e még. Két másik kapcsolatomat mikor lezártam szerettem őket, így az egyértelmű volt. De most tanácstalan vagyok, hogy az ember mit érez, ha már nem szereti a másikat, de mégis fáj a hiánya, mert csak a megszokás miatt érzi rosszul magát. Vagy esetleg még mindig szeretem azért fáj a szakítás. Nem tudom. Ti hogy vészeltétek át ezt az időszakot?
én majdnem négy év után szakítottam a párommal és nekem hetek kellettek mire leesett,hogy mi történt, először szinte fel sem fogtam, úgymond éltem a szabad perceimet, barátnők, pletyik stb.
Két hét múlva viszont el kezdtem érezni,hogy valami rettenetesen hiányzik a mindennapjaimból, az életemből és hát Ő volt az... Én szerettem :)
Szerintem mindig fájhat,ha megszokás ha nem.Bárha gyülölettel válik el az ember, akkor nem fáj persze, de azért többnyire mindig rossz...az idő sokat fog segiteni, és megszokod hogy "nincs" veled.
Ma szakítottunk a barátommal, 9 év után, hirtelen felindulásból, de közös megegyezéssel, úgy érzem ez komoly, tényleg vége. Nem tudom mit érzek most. Szeretem-e még vagy csak a megszokás és az együtt töltött idő miatt fáj? Nem tudom ezt a két érzést jelenleg különválasztani. Ti mikor szakítottatok vagy veletek szakítottak és már nem voltatok szerelmesek akkor is fájt a szakítás?
További ajánlott fórumok: