Mikor nem a nagykönyv szerint fejlődik (beszélgetős fórum)

Van szerető férjem, csak olyan a mukája, hogy a munkaidő minden nap! reggel 7-este7-ig van. Ezzel sok mindent nem tudok csinálni, ő se. Az orvos jól leszúrt, hogy nem igaz, hogy egy család ezt nem tudja megoldani, mert mindent lehet, csak akarni kell... Köszi, nem esett jól.

Pedig sajna ez a munka ezzel jár, nyilván azért csináljuk, mert másként nem tudnánk a 3 gyereket nevelni, 4 óra közmunkából nem menne. Mindemellett én is dolgozom, bár mérnökként de részmunkaidőben, az én fizetésem nem lenne elég önmagában a rezsire sem.. Nem arról van szó, hogy nem tudom kifizetni a tornát, hanem nincs itt velem senki, aki csinálja. Plusz még a nagylánnyal tanulni kell, a kicsi meg még baba. Még ő is mászna a hátamra közben. Plusz még az alsószomszéd így is állandóan balhézik a kis lábuk dübögése miatt...

Nagyszülők segítenek, de azt nem várhatom el, hogy minden este idejöjjön valamelyik a város másik végéről, és tornázzon velünk.. Még anyám is dolgozik, messze még a nyugdíj..

Ezzel együtt valamit ki fogunk találni, de azért nem olyan evidens sajna.. Evvan

Ne vedd ezt bántásnak, csak raktározd el mások tapasztalatait, és őszintén kívánom, hogy soha ne kelljen őket a rejtett raktárból előhívni.

Pedig a legtöbb dologban egyezik a véleményünk, csak eddig Te személyesen megúsztad a rosszabb tapasztalatokat.

1. Én is úgy tapasztaltam, hogy a gyermekorvosok, sőt szerintem a védőnők is (bár ott hallottam én is kivételeket, de nem tapasztaltam magam) rendesek, és megtesznek mindent a gyerekekért. De! A kevésbé szembetűnő rendellenességeket valóban nem lehet havi 1-2 ránézéssel kiszűrni. Meg amint alant én is, mások is írták, történnek bizony emberi tévedések, amit akár egy gyerek életébe is kerülhetnek.. Van ilyen, nem is egy.

2. Valóban jóval több a hiperaktív, autista, diszlexiás gyerek. Igaz. Mivel az enyém is az egyik, ezért figyelem az ezzel kapcsolatos kutatásokat is. Ez ugyanis nem csak neked tűnt fel, ez tény.

a. Régen is voltak ilyenek, csak akkor túlnyomórészt "rossz magatartásúnak", "neveletlennek", "butának" titulálták őket. Több olyan kisgyerekkori társamra is vissza tudok emlékezni, akiket akkor bántottak, szamárpadba ültettek, megaláztak, megbuktattak, pedig mai eszünkel egyértelmű, hogy a fentiek köül volt valamelyik a baja. Ez azért szomorú, mert talán a mai napig nem heverték ezt ki, viszont a mai módszerekkel pár évi fejlesztéssel akármit elérhettek volna.. Ez bizony szomorú. Magyarán az egyik ok az, hogy jobbak a diagnosztikai módszerek, így több gyereket szűrnek ki.

b. A fenti csoporton kívül valóban mennyiségilet is több a problémás gyerek. A felgyorsult, hüle élet, a pénzhajhászás, a kilátástalanság már méhen belül is éri a gyerekeket. Ezek a dolgok visszaütnek, és hatnak a gyerekekre, ha akarjuk, ha nem. Ne csodálkozzunk, ha felpörgöttebbek már "génjeikben" is, hiszen csak hozzánk alkalmazkodnak. Az autistáink egyre inkább úgy működnek, mint a számítógépek.. Talán mi nem egyre inkább azoktól függünk? Ők csak megadják a választ a hibáinkra, életünkre. Akit régen egy tanyán dolgosnak, de pörgősnek tartottak, az ma itt a város közepén bizony hiperaktív... Hát ez a másik ok..

Én se hittem volna soha, hogy az én gyerekemet ezek a dolgok érinthetik, mi is a boldog egyszerségben nőttünk fel, hogy ilyenek nincsenek.. Hát vannak. És egyre többen..

Ezt azoknak is valamilyen szinten érteni kell, akit közvetlenül nem érint..

én gyerekorvosról írtam, nem védőnőről.Sajnálom hogy ennyien támadtok, de én mint kis naiv, eddig tényleg azt tapasztaltam, főleg gyerekgyógyászat terén, hogy inkább küldenek a dokik föülösleges vizsgálatra, minthogy legyintsenek hogy nincs baj.

És biztos régen kevesebb dolgot diagnosztizáltak (a hiperaktív gyereket pl. csak kezelhetetlennek tartották), de most már szinte minden második gyerekre aggathatók az azóta megnevezett újabb és újabb rendellenességek, szóval átestünk a ló túloldalára.

Jak! Gratulálok a cikkedhez itt is!!

Végigolvastam a fórumot, és vannak elképesztő történetek sajnos! :(

Az ilyen J-félék hozzáállása elkeserítő, rendesen fojtogató-érzés van a torkomban ettől az együgyűségtől....És milyen sokan vannak..

Talán az energiáinkat egyáltalán nem lenne szabad a meggyőzhetetlen emberek szemének felnyitására fordítani. Az energia máshoz szükséges! :)

Próbálok nem törődni! :) De bosszantó!

Sajnos körülöttünk is voltak olyanok, akik azt szajkózták, hogy túlaggódom és, hogy a fiamnak semmi baja. Köztük az anyósom is. :) Ma már azt mondja, hogy lehet, hogy a legnagyobb unokájának is jó lett volna egy kis Dévény torna. Szerencsére Ő belátta, hogy igazam volt, hisz látta a fiam fejlődősét.

Az eszedbe sem jut, hogy egy egyszerű játék közben felmerülnek szituációk, amikre a kisfiú SZERINTEM furcsán reagál. Igazad van, a "banbán néz", helyett írhattam volna, hogy a távolba réved, remélem ez így jobban megfelel.

Nem érzem, hogy így név és minden egyéb olyan adat nélkül, amivel bazonosítható lenne a család, kibeszélem őket ország világ előtt. Egyszerűen örültem, hogy végre kérhetnék tanácsot olyantól, aki jártas is a témában. Mert tudod, akinek egészséges a gyermeke szellemileg, fizikailag, az könnyen mondja, hogy állj elé és mondd el neki, hogy mit gondolsz.

Arra kíváncsi lennék, hogy melyik mondatomból olvastad azt ki, hogy felülbírálom a barátnőm nevelését?

A kapcsolat köztünk nevezhető barátinak, de mivel ismeretségünk csak a gyerekekkel együtt jöttek, tehát kicsit több mint 2 éves, nem mondanám, hogy túl szoros. Ezért is érdekelt, hogy szabad-e szóvá tennem a rossz érzésem és ha megteszem, akkor azt milyen formában tegyem. Lehet ezért engem megkövezni, de ha arról a barátnőmről lenne szó, akivel barátságunk az általános iskola óta tart, biztosan nem hezitálnék.

Jelen esetben is inkább a HOGYAN a kérdés és nem az, hogy tegyem, vagy ne.

Ha most bővebben kifejtem neked, az aggódásom okát, akkor azt mondod majd, hogy kibeszélem őket, ha nem írom le, akkor pedig nem magyarázom meg az aggódásom okát. De tudod mit? Még mindig úgy gondolom, hogy veled soha semmit nem beszélnék meg... már ha ismernélek. Te az a típus vagy, aki mindenkinél mindent jobban tud. Akinek van a fejében egy kép a világ dolgairól és azt megváltoztatni senki nem tudja. Talán még kész tények elé állítva sem vagy hajlandó más véleményét, igazát elfogadni.

A tetteink pedig mi vagyunk. Így azt gondolom még mindig, hogy rólam alkottál véleményt.

Én nem "kedves" vagyok, csak aggódó.

Sajnálom, hogy egy egyszerű kérdésből amit feltettem, ez kerekedett.

Nem tudom, hogy ki, hogy van vele, de én saját magam is ellenőriztem a gyerek hallását és szerintem ezt a legtöbb szülő megteszi játszva. Nyilván mérni nem tudtam, de ha a legkisebb gyanúm is lett volna, akkor viszem hallásvizsgálatra magamtól. Egyébként a védőnő is mindig kérdezte, illetve ellenőrizte (pl. halkan mondott valamit, amit az éppen nem figyelő gyereknek szánt. Ez persze nem helyettesíti a komoly mérést, de ha valaki nem reagál ezekre, akkor az már ok egy "igazi" hallásvizsgálatra. Egész kis babákkal is lehet, amikor nem lát valamit, különböző mértékű zajt csapni, ha nem reagál több próbára sem, szólni kell az orvosnak azonnal.)

Nem a beszéd hiánya az egyedüli jele ennek. Nem is értem az egészet, hogy történhetetett meg. Nagyon szomorú.

Persze, szerinted! Akkor ezért mondják a legtöbb gyerekre azt, hogy lusta és kövér és ezért nem mozog. Képzeld, a gyógytornászunk mesélte, hogy került már hozzá olyan kisgyerek, aki 1 éves koráig volt lusta nagy baba, és ennyi idősen még kúszni sem tudott, csak feküdt... Ekkor azért már feleszmélt a szülő, hogy lehet, hogy még sincs minden rendben.

Azért félre ne értsen senki, nem azt mondom, hogy minden orvos ilyen nemtörődöm, de sajnos sokan vannak.

Na telefonról írtam, és nem sikerült. Szóval, magyarul:

Te ezek szerint nagyon félreértetted a cikkem mondanivalóját... Röviden, érthetően: ha anyukának/apukának van egy megérzése, hogy valami nincs rendben, akkor ne hagyják annyiban, tudod, van az a mondás is, hogy több szem többet lát... És ha végül mindenki azt mondja, hogy minden rendben, akkor mindenki boldog. De itt a legtöbb hozzászólónál nem ez történt sajnos. Mind1, szerintem te meg sem akarod érteni ezt az egészet. Mindenesetre az biztos, hogy nem vagy érintett, mert akkor nem lennél ilyen naiv...

Ne csináld már, nem kürtölt itt senki senkiről semmit szét!

Vagy te pontosan tudod, hogy kiről van szó? :)

Ha egy ilyen súlyú dolgot nem szűrnek ki, gondolod, hogy a mozgásos dolgokat igen? Ha egy ilyen dologra legyint majd másra jobban odafigyel?

Bocsi ne értsetek félre, ezt nem úgy értettem, hogy a mozgásos problémák nem fontosak és nem kell őket kezelni.

Eddig is ezt írtam, hogy igen, sok helyen azt írják le amit a szülő akar.

Nem vagyok paranoiás, de örülök hogy így diagnosztizálsz.írtad hogy nem veszem a gyerek érdekeit figyelembe a fejlesztésfóbiával.Hát ez nyilván dícséret.

A cikkből nekem az jött le, hogy szülők vizsgáljátok meg jól a gyereket és ha valami eltérést vesztek észre a nagykönyvhöz képest akkor harcoljátok ki a fejlesztést!Holott igen a gyerekek eltérő ütemben fejlődhetnek és ezzel sok esetben nincs is baj.Ha baj van azt szerintem a gyermekorvos kiszűri, szerencsére kis hazánkban jól működik ez a rendszer!

A vizsgáztatásról annyit hogy más a szakember és más az aggódó barátnő, aki az aggodalmát az interneten kürtöli szét ahelyett hogy az érintett anyukának szólna.

Isáig csak olvastalak titeket, de erre reagálnék. Én azért nem varrnék gombot erre a szakértői megállapításra. Szerintem a világon semmit nem jelent. Ebben a "témakörben" mozgó szakemberek többségéről igencsak lesújtó a véleményem. A mi gyermekünk SNI-s kódjára az alábbiak szerint tettünk szert: fejlődésben súlyosan lemardt kisfiúnkra csak vonogatták a vállukat mindenhol a "szakemberek". Mozgásfejlsztését is teljesen önerőből oldottuk meg, bár meggyőződésem, hogy ha nem csinálunk semmit akkor is 2,5 évesen tanul meg járni a gyermekünk.

Szóval kerek 1 évig jártunk "szakemberhez", aki a gyermek szerinte meglévő figyelemzavarát próbálta orvosolni, majd óvodaválasztás előtt kikértem a véleményét, hogy melyik intézményt javasolja. Vonogatta a vállát és a többi nagytudású kollégája is, akinek kikértük a véleményét. Ezt követően, teljesen magunkra hagyva a kérdéssel, kinéztünk egy óvodai csoportot, ahol úgy gondoltuk, hogy a városban elérhatő legjobb fejlesztést kaphatja (van mozgásfejlesztés, logopédia stb. és mivel ide a szakértői bizottság kijelölése kellett, beballagtam a szakértői bizottsághoz, mint szülő kértem a gyerek vizsgálatát. A vizsgálat napján elmondtam, hogy olyan kódot szertnék amivel az intézmény felveszi és kértem is a kijelölését. Nagyon kézségesek voltak, szó nélkül kijelölték az ovit, megkaptuk a szükséges, de "közünk nincs hozzá" SNI kódot. Egyrészt jó, mert elértem, hogy az általam kiszemelt intézménybe kerüljön a gyermekem -amivel egyébként elégedettek vagyunk - másrészt a k...a a...kat, hogy meg sem nézték a gyereket, egyébként sem kaptunk semmiféle segítséget az intézményválasztáshoz, mindenki csak a vállát vonogatta. Gyakorlatilag teljesen magunkra vagyunk hagyva az egész probémával és sokszor elborzadok, hogy hogyan érvényesíti a gyermeke érdekeit egy kevésbé határozott vagy egyszerűbb szülő.

Ne törődj vele!

Anyósom (egyébként 3 diplomás nő!!) a mai napig nem ismeri el, hogy a fiának gondja van és volt. Azt se, hogy az unokájának. Két autista diagnózis után, és sok év komoly küzködés után, miután gyakorlatilag kitették a fiamat az óvodából, mer nem tudtak vele mit kezdeni.

Annyit mond anyósom, hogy semmi baj, amikor a férjem gyereknek órákig hisztizett (kemény autisztikus tünet az olyan "hiszti", ami tényleg órákig csillapíthatatlanul tart) akkor ruhástul berakta a hidegzuhany alá. Ne csináljak gondot a dolgokból, csináljam én is azt...

A fogyatékos gyerekemmel.. Gratula..

És bizony az elején nem nagyon volt más tünet, minthogy "bambán nézett néha", mimikája szegényes volt. És fontos tünet volt - KI GONDOLTA VOLNA?? - hogy "beszéde modoros". Ez azt jelenti, hogy úgy beszélt, mint egy tudós, mondjuk az "esik az eső"-t ő úgy mondta, hogy anya, "csapadék szemerkél, nem gondolod?".

Úgyhogy ha valmi furcsa az bizony lehet baj.

Azzal nincs semmi baj, ha valakit "feleslegesen" megnéznek, azzal viszont nagyon is van, ha nem. Ma már nem viselik el a kicsit bénát, azonnal durván lenyomják. Ezt a legtöbben érzik, ezért próbálnak tenni valamit..