Mi van a halál után? (beszélgetés)

Sziasztok!

Nagyon érdekesnek találom ezt a fórumot és szeretnék is hozzászólni.

Én azt gondolom, a halál körüli történésekről, hogy valójában senki sem tudhat semmit róla, mivel az igazi halálból már nem lehet visszahozni az embert, vagy bármilyen élőlényt. Akkor, amikor az ember átmenetileg halottnak tekinthető, a klinikai halál bennáll, olyankor csak a vérkeringés, és a légzés áll meg, tehát az agy nem kap oxigénellátást, de él, és mivel a lélek valószínűleg az agyban foglal helyet, így az élő agyból nehezen tudom elképzelni, hogy kiszáll, inkább csak álmodik, agyi funkciók irányíthatják a halál közeli élmények megszületését. Ha az létezik, hogy még életképes emberből kiszáll a lélek, akkor gondoljátok meg, annak is létezni kell, hogy magatehetetlen alvó emberből is ugyanúgy kiszáll, mert lényegében hasonló állapotok zajlanak. Egyik esetben sincs ébren az agy, vagy belső képzetek születnek, vagy erre az időre ellátogathat lélek a Föld egy más részére, egy helyszínre, és ezt éljük meg álmodásként. Itt érdekes csak az ébredés, hogy egyik pillanatról a másikra visszakerül a lélek az agyba. Akármilyen pszichológiai kísérletekkel sem igazán lehet beigazolni, hogy mi történik alváskor, álmodás közben (szerintem). Befolyásolni persze lehet, és mivel lehet, ez inkább arra utal, hogy minden képzed az agyban születik, de ebben az esetben ha csupán csak nem kap oxigént az agy, a lélek akkor is benne kell, hogy maradjon, még oxigénhiányból bekövetkező agykárosodás során is. Szóval én úgy gondolom, hogy a lélek akkor szállhat ki az emberi testből, amikor teljesen leállnak a testi, agyi működések, és semmi sem fordíthatja vissza a helyzetet, mert a sejtek már elhalnak. Viszont nagyon érdekesek az összefüggések arra, hogy amikor az ember még él, de közel van a halálhoz, miért jönnek létre a halál közeli élmények? Valami tudatosíthatja az agyat, hogy nagy változás következhet be a lélek számára, ha bekövetkezik a végleges halál.

Meg érdekes, hogy ha meghalunk, akkor egyáltalán fogunk-e emlékezni az előző életünkre, vagy egy teljesen más dimenzióba kerülünk, aminek semmi köze a jelenlegi világegyetemhez, vagy esetleg újabb testbe költözünk. Érdekesek azok az álmok is, amikor felébredéskor egyáltalán nem emlékszünk rájuk vissza, de nagyon mélyek voltak. Mi a véleményetek az én meglátásaimról? Persze ez is csak egy vélemény, és semmi bizonyítékalapja nincs és nem is igen lesz egy jó darabig.

A leghosszabb álom, pihenés, amikor már nincs fájdalom, nincs öröm, és semmi sincs.

És! Egyszer csak felébredünk (Ez a feltámadás.), és talán az első szavunk nekünk is az lesz, mint Lázárnak: "Éhes vagyok." :)

"Kérdezel,de én semmit sem tudok a halálról,én csak az életet ismertem meg.

Csak azt tudom mondani,amit hiszek,a halál vagy az életünk vége,vagy átmenet egy másik életformába.Mindenesetre semmi okunk a félelemre."

(eszkimó asszony)

Hahó,ha meghalt már nem látod viszont!:))))

Nem tök mindegy ,hogy urna ,vagy fejfa,vagy épp egy balatoni mólón emlékezel rá?

A test az csak egy test,anyukád vagy apukád,vagy aki épp benne volt,már eltávozott belőle,nem mindegy ,hogy a "maradékkal mi történik?

Mert szerintem gusztustalan dolog. Nem tudom megmondani miért, de én írtózom attól, amikor egy kicsi urna van a temetésen. Belegondolni, hogy ami abban van, az nem is olyan rég még emberi test volt. Nem tudom, nekem ez nem megy!

Hogy én az anyámat urnában lássam viszont? ááááá

Egyetértek veled. Sok roma temetésen voltam, ahol kicsempézték a sírt, csomó mindent beletettek...Bár sokkal szebb egy roma temetés, mint egy magyar, de azért vannak dolgok, amiket egy kicsit túlzásnak tartok ezeken a szertartásokon. És hát igen, náluk az sem mindegy, hogy milyen a síremlék. Vannak akik nagyon elszállnak.... Sokkal szebb egyszerű síremlék, valami gyönyörű felirattal.

A feketének én sem vagyok híve. Amikor a papám meghalt, csak a temetésen voltam feketében. meg is mondtam a családnak, és nem vagyok hajlandó feketében járni, mert én a szívemben gyászolom, nem a ruhámmal!!!

Ismeretlen indián szerző verse:

Ne zokogj a síromnál,

Hisz nem vagyok ott.

Én nem alszom ott.

Ezer szélként szaladok,

Hógyémántként ragyogok,

Szőlőfürtön fény vagyok.

Lettem szelíd őszi zápor,

Pirkadat, mely lágyan táncol,

Gyors madár az égen távol.

Ne zokogj a síromnál,

Hisz nem vagyok ott.

Nem vagyok halott.

Hát igen, ez valóban csoda.

Ha meg az ember összeakad egy tanitóval, aki kivezeti a hülyeségből, az szerencse!

Remélem nem érted félre.

Szia! örülök, hogy látlak és köszönöm kedves szavaidat.

ès Te mit gondolsz Ma erröl???

Igen, ha megtanulnán életünkben meghalni akkor ez a kérdés már nem is lenne olyan fontos. : )))

Ès tudjátok miért, mert a halálal kezdödik az élet csak igazán. : ))))