Mi a véleményed a közfoglalkoztatásról? (beszélgetés)
"Mindenesetre addig sem segélyből él a közfoglalkoztatott, hanem tesz is valamit."
Hát ja! Többe kerül a leves, mint a hús.
Jó adórendszer és munkahelyteremtés ami hosszútávon segítene az embereken.
Egyre több pénzt költ el egy közmunkásra a kormány, miközben a tervek szerint jövőre bővítik a közfoglalkoztatottak körét. Míg tavaly átlagosan 82 ezer forint ment el egy közmunkás foglalkoztatására, idén eddig ez az összeg nagyjából 122 ezer forintra rúg havonta. Az elemzők szerint a közmunkarendszerben kódolva van az egyéni és társadalmi kudarc, miközben arra is rávilágítanak, hogy növelni kéne a közmunkások nettó bérét.
A gazdaságpolitika ennél azért jóval összetettebb fogalom.
Én ismerek családokat, akik jó véleménnyel vannak a közfoglalkoztatásról, ők pl. örülnek minden lehetőségnek. De mint lent írtam már, ez a program nem hivatott kiváltani a munkanélküliséget, a célja sem az.
Mindenesetre addig sem segélyből él a közfoglalkoztatott, hanem tesz is valamit.
:(( semmi jó.
:((
Nem szép történet.
Ha lennének munkahelyek, más lenne a helyzet, na de nincsenek és még sokáig nem is lesznek.
Ez csak rosszabb lehet. :(
Nem kell más nyakába varrni a saját tehetetlenséged és élhetetlenséged.
Az én munkahelyem is alkalmazott határozatlan időre olyan korábbi közmunklást, akivel megvolt elégedve.
Utána mi lesz? Soha többet nem kap rendes munkát. Ugyanis elítélik azokat akiket ily módon alkalmaznak. Eleve úgy gondolják, hogy ő is hibás, hogy nem tud elhelyeztkedni? vagy van egy kis makulája. Másrészt több olyan súlyos lelki sérülést szerez, részben az állásvesztés, részben a kényszermeló hatására mely alkalmatlanná teszi az elhelyezkedésre.
Saját esetem. Akkor még nem volt közmunka, de én kényszermunkás voltam. lebetegedtem. nem bírtam fizikailag eredeti munkám, alacsonyabb szintre helyeztek. Ezt se bírtam. Sebaj, gondolták, s "kineveztek" segédnek, tedd-ide-tedd-odának, házon belül. Természetesen úgy tüntetve fel, ez az én érdekem, s illett volna hálálnak lennem. Szörnyű időszak volt, állandó megalázással. Mikor kirúgtak, az hosszú idő óta életem legboldogabb napja volt. Ezt a lelki megalázást azóta sem győztem le. Állandó szorongás, mai napig nehézséget okoz, hogy beszélgető partnerem szemébe nézzek. Folyton ugrál a tekintetem, lesve a menekülést. Ez a helyzet ugyanis hasonló ahhoz a beszélgetéshez, ami lefokozásaimkor zajlott.
Teljesen igazad van.
Szomorú dolog.
A munkahelyteremtést ösztönözni kéne és nem büntetni. :((
A magyar ember leleményes és tudna élni a jó lehetőségekkel.
Ha lennének ilyenek.
3 hónap. Megélhetéshez kevés, éhenhaláshoz sok.
Nagy kalap kutyagumi az egész. :((
Sikeres gazdaságpolitika. muhahaha :((
Igazad van, nyilván a pénzről szól.
A közmunka program sztem nem volt rossz ötlet, attól függ, ki mit vár tőle. Sok olyan családon segített, akiknek szó szerint nulla bevétele volt, illetve segélyből élt. A hosszútávú munkaerőpiaci helyzetet azonban nem oldja meg, de valószínűleg nem is azt a célt szolgálja.
"sok magasan kvalifikált szakember, sőt diplomás is bővíti a kört"
Csodás.
előnye, hogy visszavezet a munka világába????
hát ezt meg hol tanultad?
szerinted előny az, hogy magasan képzett emberek vannak ilyen módon foglalkoztatva????!!!
:))
Ne merészelj , még megvalósítják!!!
Na és milyen munka világába? Mesélj!
Ez egy nagy marhaság.
Hol az a munka?
tok jo...meg tobb ilyen okos otletet
Huuuu...tippeket is tudnek meg adni statisztika feljavitasra.
Nem voltam még közfoglalkoztatott, de a cégünk foglalkoztat ilyen jogviszonnyal.
Részben jó, részben nem.
Ellene szól, hogy csak meghatározott ideig lehet alkalmazni a munkavállalót, így a motiváció (bízva az esetleges tovább foglalkoztatásban) sok esetben elmarad.
Előnye, hogy sokakat viszavezet a munkavilágába és addig, amíg korábban (évekkel ezelőtt) jó részt szakképzetlenek kerültek ebbe a körbe, ma már sok magasan kvalifikált szakember, sőt diplomás is bővíti a kört.
További ajánlott fórumok:
- Aki közfoglalkoztatott annak ...
- Jár az aktív korúak ellátása, ha közfoglalkoztatásban veszek részt?
- Milyen lehetőségeik vannak a közfoglalkoztatottaknak? Jár-e pl. GYED és egyéb szokásos juttatások, mint a normál jogviszonyban dolgozóknak?
- A közfoglalkoztatottak a decemberi bérüket megkapják szilveszter előtt?
- Mikor utalják a munkabért? Közmunkabér, közfoglalkoztatottak
- Decemberben dupla FhT és közfoglalkozatott bér lesz?