Mért van, hogy sokan sajnálni tudnak macskát kutyát..és ki tudja mit de egy embert már nem annyira? (beszélgetős fórum)

Erre én is kíváncsi vagyok!

Debrecenben nincs ilyen rendelet, de én alapvetőnek tartom, a chip beültetését! Annie-ben még nincs, mert az orvosai azt mondták hogy várjuk meg az egy éves korát, mert a chip beültetése hiába csak egy nagyobb szuri, akkor is egy beavatkozás, és az ő szervezete... :/ Szóval novemberben nagy kivizsgálás, és ha nem romlott az állapota, hanem esetleg még javult is, akkor a chip-en felül talán az ivartalanítást is meg lehet csinálni. Örülnék neki, mert nálam az is alap, mivel rengeteg betegséget meg lehet előzni vele!

Én a képernyőfelolvasó és a windows miatt, férjem pedig játék közben szidja a gépet :D

De Rózsika drágám, a 24 éves Hajdú mosógépem olyan mint egy kisangyal! életében egyszer kellett benne fűtőszálat cserélni, meg egyszer letört egy kereke.

Mostanában pedig Annie akarja megrágni a csőtartóját :D

Merthogy nálunk úgy megy hogy ahol én vagyok ott Rumi is, és Angel is elkezdett követni mindenhová. Nem hiszem hogy érti a drágám miért van Rumi mindig a nyomomban (ugye az epi miatt), de ő is hűségesen követ :D

A legviccesebb az, hogy ilyenkor, epis szezonban zuhanyzáskor is ott kell lennie Ruminak, mert ugye kicsit sem lenne vicces ha fejjel hárítanám a csempét... Na és ő mindig sunyiba elhúzza a zuhanyfüggönyt, féllábbal belép, és hirtelen elkezdi nyalogatni a lábamról a vizet :D Néha majd frászt kapok :D De volt hogy beállt mellém :D

Nálunk, az V. kerületben most hoztak egy rendeletet, miszerint kötelező lesz a kutyákba chip-et ültetni és ennek elmulasztása büntetéssel jár.

Kíváncsi vagyok én is, mi lesz az eredmény!

"Mi a számítógépekkel veszekszünk, de őket nem kíméljük :D:D:D"

Én még a mosógépnek is levágok minden további nélkül egy hegyi beszédet. :-D

Már értem! Én ezt nem láttam!

Én a kutyákkal is ugyanúgy viselkedek, mint az emberekkel, csak őket pl nem engedem előre, mert mégis csak az alfának kell elől menni :)

Érdekes hogy a férjemen sem láttam soha, hogy másképp viselkedett/'beszélt' volna a kutyákkal.

Mi a számítógépekkel veszekszünk, de őket nem kíméljük :D:D:D

A mai felhígult állományt már valóban könnyebb természetű, így könnyebb őket tanítani, de Mia felmenő még tisztább vérűek voltak, és meg is látszott/látszik a kishölgyön az ami az egyik legjellemzőbb tulajdonságuk: az önállóság.

Van egy kedves ismerősöm, aki külföldről tudna hozni nekem Hamilton kopót, de mivel ahogy te is írtad kevesen tenyésztik őket, és hála az égnek még nem divatkutyák, így még teljes erősséggel bennük van a vadásszellem, én pedig egyre öregszem (romlik az egészségi állapotom), és a többiek mellett nem lenne elég időm rá. Hjajj pedig akit 'láttam' gyönyörű volt, és édes :)

Az olyanok a kötelező chipet is elsumákolnák valahogy... Meg ki ellenőrizné? Sajnos a rendőrség magasról tesz az állatokra :(

Nekem gyakorlatban 2, elméletben 3 mentett kutyám van.

A vakvezetőt, Rumit, az Alapítvány hozta el egy helyről, ahol szerencsére róla csak nem kielégítően gondoskodtak (moslékot kapott csak enni, soha életében nem volt sétálni, stb).

Miát én mentettem, egy kerti szerszámos sufniban élte le élete első évét.

Angel pedig... életének első 4 hónapja maga a pokol volt!!! Gondolom sokat mondok azzal, hogy az orvos azt mondta hogy nem marad meg... Őt gyakorlatilag kivásároltuk.

Ha csak az én 3 kutyám első "gazdáit" nézzük... Nem érdekelte őket semmi, és ha hoznának valami rendeletet, azt sem érdekelné őket... :(

Nekem valahogy ez egy picit önzőségnek tűnik!

Nem akarok senkit megbántani, ne vegyétek magatokra!

Sok helyen olvasom, hogy egyszerűbb szeretni egy állatot, hiszen, ha rosszkedvem van, akkor is szeret, ha kiabálok vele, akkor is szeret, ha rosszul bánok vele, akkor is szeret és stb.

Szerintem meg fontos dolog tudni, kivel, meddig mehetünk el. A szeretteimmel nem fogok bizonyos hangot megütni, nem fogok rosszul bánni velük, kihasználva azt, hogy ettől függetlenül úgyis szeretnek. Vigyázok a köztünk lévő szeretetre és persze ez néha erőfeszítésbe, önuralomba kerül, mert én is lehetek rossz passzban.

Szóval nekem ilyen szempontból tűnik "kényelmesebbnek" egy állatot szeretni, mert néha, másokkal beszélgetve nekem az jön le, hogy pl. a kutyával nem kell annyira vigyázni, mintha mondjuk a szüleivel vagy a párjával beszélne az ember.

Köszi a választ, akkor nézegetni fogunk majd labradorokat is! :-)

Ha aktuális lesz, akkor feltétlenül írok (csak vennék már meg ezt a lakást, úgy szeretnék már elköltözni!)!

Köszönöm! :-)

Neked is szép családod van, időnként szoktam nézegetni őket, mikor látlak nevelőszülős/örökbefogadós topikban! :-)

Off

A beagle abszolult nem olyan nehezen kezelhető fajta, mint ahogyan terjesztik. Csak sajnos sokan megveszik és a nevelését egy legyintéssel elintézik, hogy ezt nem lehet megnevelni, így persze sok a neveltlen beagle. A beaglet nagyon könnyű sok mindenre megtanítani, csak motiválni kell. és ez igaz a többi falkavadász kopóra. A hamilton kopók szépek, de nehéz beszerezni, mivel kevesen tenyésztik (itthon egyáltalán nincs) és nagyon megválogatják, hogy kinek adják el.

Én egy Basset faeve de bretange-t szeretnék majd, szerencsére a tenyésztő (finn) akinek a legjobb kutyái vannak, azt mondta megfelelek az elvárásainak, így ha lesz lehetőségem még egy kutyára hajlandó eladni majd nekem egy picit.

On

Az olyan emberek akik kidobják a kutyájukat az utcára, vagy bántják, nem nevezhetőek semminek, mert érzéseik biztosan nincsenek. Sőt még a gondolkodás sem megy nekik...

Megjegyzem oltási időszak egész évben van, ugyanis nem minden kutya télen vagy nyáron születik...

Az állatoknak nincsenek problémái amivel foglalkozni kéne, feltétel nélkül szeretnek, és mindenki pótolhatja velük azt ami hiányzik az életéből.

Egyszerűbb szeretni egy állatot.

szerintem a szeretet mennyiség nem egy véges dolog, vagyis vagy gyerek vagy kutya, sőt!

nekem remekül megfér a kettő együtt és bizton állíthatom, hogy a gyerekeim kicsit kevesebbek lennének kutya nélkül.

A felsoroltak közül, a golden retriever a leggyerekbarátabb! Csak az a baj vele, hogy hosszúszőrű, ami állandó (napi szintű) gondozást igényel. A labrador retrieverek ilyen szempontból jobbak, másrészt elég erős bennük a megfelelési kényszer a gazdi felé, tehát könnyebben nevelhetőek.

A németjuhászt nem ajánlom, egyáltalán nem kiszámítható a viselkedése, hiába mondják sokan. (egyik mentoromnak tenyészete van).

A bernáthegyik nagyon édesek tudnak lenni, de könnyen felboríthatnak egy gyermeket, puszta véletlenségből is, mert a termetük miatt nagyon rossz a testérzetük, nem tudják rendesen felmérni mekkorák, valamint néha kitör belőlük az agresszió.

Ha családról, gyerekről van szó, én mindenkinek a labradort ajánlom, és még senki sem panaszkodott, ráadásul az Alapítványnál is labikkal dolgozunk, és sosincs velük semmi probléma.

Én még örökbe sem fogadhatnék a betegségeim miatt :/ Bár jött egy lehetőség, ami érdekes. Pont ma szándékoztam erről írni a naplómban, eddig még nem volt erőm.

Nos a labrador és a boxer mellé hasonló kaliberűt szeretnénk. Nagy a dilemma, mert imádom a kopók családjába tartozó fajtákat, de szökősek, és nehéz velük, bár Miát, a beaglet amit Anya kapott tőlünk tökéletesre neveltem. Pedig minden kiképző ismerősöm mondta hogy kezdőként esélyem sincs kiképezni, aztán csak lestek hogy milyen fegyelmezett és engedelmes :D

Vonz a Hamilton kopó, de kopó... Az Ír farkas, de túl nagy. A Rhodasian ridgeback, másnéven Afrikai oroszlánkutya szintén nagyon tetszik, de nagyon nagy mozgásigénye van, és ott van még az Alaszkai malamut is, amit imádok,aztán a Border colli, Weimari vizsla, kistestűk közül pedig a Francia bulldogot, és a Yorkshire terriert kedvelem.

Szóval széles a skála :D

Amúgy a boxerek, rossz hírükkel ellentétben, nagyon barátságos, kedves, gyermekszerető, okos, és tündériek. Nagyon jó jelzőkutyák, de nem támadnak!

Egyébként a kutyatámadások 70%-át kistestű fajták "követik el", mégis csak a nagytestűek támadásai kerülnek be a tévébe... pff...

A labradoromra, aki maximum halálra nyalogatja az embert, szájkosarat kell tennem mert félnek tőle a mérete miatt! Tény és való hogy fajtájának kivételesen szép példánya, ez többek között annak köszönhető hogy igazi munka vérvonalú szülőktől származik, és nem a mai standard tömeggyárakból.

Ehh már megint a kuttyaimat dícsérem :D De ha egyszer annyira kivételesek...

Ha van valami kérdésed, írj nyugodtan akár privátban is :)

A következő az lett volna, hogy ezt megkérdezem! :-)

Már néztünk kutyás honlapokat és ott gyerekbarát kutyának például a golden retrievert, a németjuhászt és a bernáthegyit ajánlották, azok közül, amelyek nekem is bejönnek.

Sajnálom, hogy nem lehet babád, tudom, milyen érzés ez, hiszen a gyerekeimet én sem magam szültem. Mi örökbefogadtuk a lányainkat és így lettünk család. Nekem egyébként 2 olyan barátnőm is van, akinek nem egészségügyi okokból, hanem egyszerűen az élet hozta úgy, hogy nincs gyerekük, igaz, még stabil párkapcsolatuk sincs és mindketten a gyerekükként szeretik a kutyájukat, úgyhogy meg tudom érteni, látom, hogy ez is lehetséges. :-)

A másik kutyátok milyen fajta lesz? Pici kutyát szeretnétek?

Ha meglesz a kutyus meglátod hogy igazam volt :P :D

Mi is szeretnénk 1-2 éven belül kertesházba költözni, és akkor lesz még egy kutyánk :D

Sőt, építeni fogunk egy mini agility pályát nekik :D

Nagyon pozitív hogy a gyermekeidet arra neveled hogy ne féljenek tőlük és szeressék őket, annak ellenére hogy te máshogy érzel. Sok szülő ilyen szempontból csak magát nézi :/

Mivel nekem nem lehet saját babám, ők azok. Nem pótlékok, hanem tényleg a gyermekeimnek érzem őket minden jó és rosszal együtt, az óriási felelősséggel, és a többivel együtt. Tudom ez még furcsább számodra, de nekem és környezetem számára természetes. Értik mit érzek.

Bár ők mindig 4 évesek lesznek, ugyanis a kutatások szerint egy 4 éves gyermek szellemi szintjén áll egy felnőtt kutya :)

Amúgy gondolkodtatok már hogy milyen fajtát szeretnétek? Esetleg adhatnék tanácsot ha van rá igény. Örömömre testközelből is jól ismerek sok fajtát :)

Tisztelem azt, hogy ennyire tudsz szeretni a családtagjaidon kívül egy másik élőlényt! Én csupán azt tartom furcsának, hogy a legtöbb kutyás azt hiszi, hogy ő már tud valamit, amit a nem-kutyások még nem ("Természetesen lehet valaki háziállat nélkül is boldog, érezheti úgy hogy teljes az élete. Anno én is azt hittem, hogy azzal, hogy van egy egész jó családom, barátaim, és egy csodálatos férjem, mindezeken kívül csak az hiányzik hogy egészséges legyek. Csak akkor ismertem fel hogy valami még hiányzott, amikor rátaláltam.")

Nem vagyunk egyformák! Van nagyon sok ember, akinek nincs szüksége az állatok adta szeretetre, ugyanis képes annyit adni és kapni az embertársaitól, ami neki pont megfelelő. Ettől még senki nem lesz beszűkült, csak éppen az élet más dimenziójában találja meg az egyéni boldogságát! Nem vagyunk egyformák! Neked az életed egy igen fontos része a kutya (ráadásul szükséged is van rá a mindennapokban), másnak pedig nem hiányzik az életéből, mert nincs benne űr, amit ki kéne tölteni.

Én ezt a fajta toleranciát hiányolom sok kutyásból.

Én nagyon szeretném egyébként egyszer leküzdeni ezt az idegenkedést az állatokkal szemben, annál is inkább, amit említettem, hogy nagyon szeretnénk kertesházba költözni és ott mindent megadni a gyerekeimnek, amit itt, a belvárosban nem lehet. Szeretném, ha a lányaim nem úgy nőnének fel, ahogy én, hogy mostanra már megérinteni sem szívesen érintek meg egy állatot. (mondjuk én emberrel is így vagyok, csak a nagyon közeli családtagokat szeretem az intimszférámon belül tudni, egyébként nem szeretem másokkal a fizikai kontaktust, én ilyen vagyok)

Szívesen látnám, ahogy a lányaim játszanak a kutyusukkal (ahogy ők mondják: "kutusz" :-D ) és remélem, addigra én is meg tudok velük barátkozni annyira, hogy ne érezze majd a kutyus magát rosszul a közelemben. Tisztában vagyok azzal, hogy egy kutyának hihetetlen nagy a szeretetigénye és nyilván rosszul tűri, ha az ember nem közeledik felé, nem érinti meg. Nekem ez egyelőre elképzelhetetlen, illetve nagyon meg kéne erőltetnem magamat hozzá, de a lányaim miatt le fogom gyűrni magamban ezt az ellenérzést és nyitott leszek.

Ugyanúgy, ahogy már most is, mikor séta közben mindig megállunk 1-1 kutyánál és bátorítom a lányokat, hogy köszönjenek a kutyusnak, ha a gazdi is beleegyezik, akkor nyugodtan simogassák meg! Jó látni, hogy bennük nincsen ellenérzés a kutyákkal szemben, bár azért kicsit tartanak tőlük, de azt hiszem, ez normális, hiszen nincsen napi kapcsolatuk állattal.

Szóval, remélem, igazad lesz és egyszer én is tudom majd ennyire szeretni az állatokat, de addig is én teljesnek érzem az életemet nélkülük! :-)

Jobbulást kívánok neked!!!

Továbbra is az a kérdésem, hogy miért lelki szegénység ez?

Ez kb. olyan mintha én mondjuk csak a csokifagyit szeretném, ezért le-lelkiszegényeznél, mert nem szeretem a vaníliát is és csupán a csokifagyira korlátozom a szeretetemet...

1. Nem csak az állatokkal kapcsolatosan osztom fajtákba az embereket. Magam is más-más szempontokból fajtákba osztom. Ha embercsoportokról beszélek, amibe én is beletartozom, ugyan azt mondom. Pl.: Ha a művészekről van szó: A mi/én fajtám már csak ilyen...Vagy bármilyen típusú, körülmények között lévő emberekről legyen szó, így mondom. Tehát nem csak az állatokhoz való hozzáállás alapján osztom fel az embereket, hanem abban IS, mint minden másban.

Emlékeim szerint egy szóval nem mondtam, hogy azok, akiknek nincs állatuk, vagy nem szeretnének, nem értékese emberek, nem lehet teljes életük, és unalmasak. Kérlek ne írj fiktív dolgokat.

Az viszont igaz, hogy azokat az embereket, akik úgy gondolják hogy egy állatot semmiképpen sem lehet úgy szeretni mint egy embert, azokat beszűkültnek tartom, pláne akkor, ha még nem is volt saját háziállatuk, és nem ismerik milyen érzés már csak az, hogy megismerhet egy másik fajt.

Természetesen lehet valaki háziállat nélkül is boldog, érezheti úgy hogy teljes az élete. Anno én is azt hittem, hogy azzal, hogy van egy egész jó családom, barátaim, és egy csodálatos férjem, mindezeken kívül csak az hiányzik hogy egészséges legyek. Csak akkor ismertem fel hogy valami még hiányzott, amikor rátaláltam.

Amíg nem tapasztalod meg úgy istenigazából, hogy a családodnak sokminden fel kell adni azért hogy élni tudj, vagy életben maradj, addig nem tudhatod milyen érzés, és szívből kívánom, hogy soha ne is éld át. Akik krónikus, súlyos betegek, és van lelkiismeretük, mind így érzik. És ez sokszor nagyobb teher mint maga a betegség.

Kicsit az én családom is megsértődött, nem is, inkább meglepődött azon, hogy még a hirtelen jött nehéz helyzetben is, amiben csak tudok, önálló akarok lenni. De aztán rájöttek, hogy ez mégsem meglepő, hiszen világ életemben önálló, és talpraesett voltam. Mindig mondogatták is, hogy én azok közé tartozom, akik a jég hátán is megélnének.

Természetesen volt, és van amiben segítségre szorultam/szorulok, azt el is fogadtam, de nehéz volt feldolgoznom, hogy már így is eleget terheltem őket pusztán azzal, hogy létezem, és még egy új dolog is beütött.

Két év alatt már megszokták, hogy még főzök is. Eleinte majdnem szívrohamot kaptak, hogy a gáztűzhelyen főzni mertem, de aztán azt is megszokták miután látták, hogy okosan, átgondoltan, jól megtervezetten csinálom.

Az én szemléletem a vakságról az, hogy egy óriási, állandó logikai, ügyességi, és memóriajáték. Ez pedig kutyával sokkal egyszerűbb.

És nem csak a vakságban, vagy az epilepsziában segít Rumi, hanem másban is, mindkét kutyám.

Anno Anya utálta, és rettegett a kutyáktól, de aztán Rumi által megismerte őket, és repesett a boldogságtól amikor tavaly a születésnapjára egy kutyát kapott tőlünk :) Imádja Miát!

Még kutyasuliba is jött velem, sőt sokszor veszekedés tört ki hogy ki kísérjen el :D Merthogy Jászberénybe jártam, ami Debrecentől kicsit messze van és nincs közvetlen vasútvonal, így nagyon féltettek. És élvezte hogy szinte minden hétvégén 30-40 kutya között lehetett :D Ő, aki utálta, és rettegett a kutyáktól :)

Újságíró-író, valamint kutyakiképző vagyok, és az újságírás miatt megtanultam, meg kellett tanulnom teljesen objektívnek lenni minden témában. És minden objektivitásomat latba vetve is úgy látom, gondolom, hogy kutyával, vagy bármilyen állattal szebb az élet. Nem véletlen az a mondás, hogy "A kutya az ember legjobb barátja".

Remélem egyszer te is megtapasztalhatod azt az érzést, amit a kutyák képesek adni az embernek. Eleinte számomra is idegen volt, mint ahogy azt hiszem minden kezdő kutyatartónak, de miután megismeri az ember őket... Minden megváltozik...