Mennyi szomorú lélek:-( (beszélgetés)
Ha feleszi a kutya.
A komondort sose tanítottuk, de nem eszik fel a földről semmit, sőt őrjöng, ha csak azt látja, hogy valaki be akar dobni valamit.
Értem, de én már csak nem félek betöréstől.
Nem is akarok félelemben élni.
Úristen, ezt nem is tudtam!
Én még addig sem hagyom kint a kutyát, míg boltba megyek.
A kerítésen is bedobhatnak valamit.
Itt elég nagy a távolság a kapu és a kutya között. A komondor lánca nem ér el a kapuig.
Éjszakára amúgy is idekötöm, bent alszik a szőnyegen, a verandára épp csak kiér.
Igaz, bejönni még be is lehet mellette, de ki már nem.
A másik, a kisebb termetű meg irtózatosan balhézik már akkor is, ha idegen az utcán errefelé tart. Ő szabadon mászkál, be is jön, ha akar.
Tudja!
Játszik valahol air soft!
Egyszerű a módszerük. Van egy ultrahangos készülék, amit ha bekapcsolnak, a kutya nem ugat és nem mozdul. Némelyik postásnak is van.
A rosszabbik eset, amikor beetetik és másnap mennek.
A közelünkben éjszaka az alvó család mellett besurrantak és vittek, amit tudtak.
A kutya akkor véd az ugatásával, ha lakásban van tartva, mert nem tudnak hozzáférni és időben jelez.
Elmegy lövöldözni valahova?
Az mit jelent?
Tudja, hogy félsz egyedül? Mondtad neki? :(((
A komondort is, csak azt nehezebben.
Nemigen hagyjuk a két kutyát egyedül.
Az utca zsákutcás végén lakunk, itt feltűnik az idegen.
Helyes. :)
A sógornőm volt fiatalon kaktusz és idős korában méltatlankodott, hogy soha nem kap kedves simogatást, érintést. Úgy éltek, mint két testvér, vagy még az se. Most özvegyen átértékeli az életüket.
Én most fogok főzni egy valódi kávét, mármint a főző nélküli szokott eljárással. :D
Már vagy egy órája megkívántam az ízét.
Én megtanultam a konkrét dolgoktól nem félni. Már sokkal előbb.
A csend, az megfoghatatlan félelem, értelme sincs, hiszen a kutyáim itt vannak.
Jó húsz éve már nincs zár a kapun. Van rajta egy lánc, amit összefogunk egy kis karabinerrel, és ha egyikünk sincs itton, azt befelé fordítjuk, de se lakat, se semmi nincs rajta.
A rosszulléttől nem félek - ha úgy ér, akkor úgy ér, erre nincs befolyásom. A félelem viszont engem rongálna.
Egy betörő fényes nappal? Bruhaha, mire bejut a két kutya mellett, már felhívtam a rendőrséget, de ha menekülne, a kapunál már a nálamnál vagyonosabb szomszédok várják.
Nagy lecke volt, hogy mindent meg tudok oldani egyedül. És hogy megállok a lábamon egyedül. Mire végképp letelt az özvegyi nyugdíj, a szociális ellátás, addigra már levelezős egyetemista voltam, és egyre több fordítási munkát kaptam. Nem vet fel a pénz, de megvagyunk.
Nem rajtad múlik. :)
A fiam gyorsabb volt, a lányom húzta az időt, de nem késtek le semmiről.
Én még akkor sem kapok kávét, ha előre elkészítem. Mivel férjem nem kávézik, nem jut eszébe, hogy én igen. Különben jobb, ha ő nem főz, egyszer a teáskannából öntött "vizet" a főzőbe, nem tudtam, miért savanykás a kávé... na de fő a szándék! :)
Éppen ma beszélgettünk arról, hogy általában mindenki azzal kínálja a vendéget, ami ő szokott fogyasztani. A kávézós kávéval, iszákos szesszel. Más ásványvízzel. Aki ezek közül semmivel nem él, annak eszébe sem jut, hogy a vendég inna valamit.
Iszonyatos lehet!Én soha nem voltam egyedül!Mostanában a párom elmegy,persze csak egy nap és iszonyatos érzés!Félek a magánytól!!!
Félek itt a házban!Olyankor iszonyatos gondolataim lesznek,pánikolok!Arra gondolok mi van,ha most leszek rosszul ,meghalok vagy valaki most tör be!Végig parázom és holnap pont elmegy☹️Majd lefoglalom magam!Babázok a kutyáimmal,sütök oreot,meglepem mire hazajön!Pedig haragszom rá ,mert elmegy!Sehova nem visz ő meg elmegy lövöldözni valahova!Ezt nagyon nehezen emésztem meg!Szóval holnap szar nap!
Más lehet fiatalon megözvegyülni. :(
Nem szeretnék özvegy lenni, de ha a sors úgy hozza, szeretném azt hinni, hogy az emlékek felérnek majd egy simogatással.
Így van. Én kicsit kaktuszosodom, de azért - pont a gyengédség - az kell.
Ha reggel sikerült megtalálnom a konyhát akkor kapok kávét, de puszit, ölelést is kérek, azért odamegyek sorbaállni. :-)
Az utolsó 10 évben már járásképtelen volt, sokat ápoltam itthon.
De még úgy működik a villany, ahogy együtt megszereltük, ő a fenekén csúszkált oda, a kerekesszékkel nem fért volna hozzá.
Kicsit a szolgálat alóli felmentésnek éreztem, amikor hirtelen elment, és életemben először lettem egyedül, 54 évesen. (Éltem elváltként fiatalon, de anyai segítséggel a két lányom mellett. Az másféle "egyedüllét" volt.)
A fiam kolis volt még az apja halálakor. Azóta szoktam meg, hogy valami állandóan szól, beszél a lakásban, mert egész nap be nem állt a szánk, és a csöndben félek...
Fiatalabb korban természetes az érintés, sokszor nem is figyelünk rá.
Idősebb korban válik fontossá, hiszen egyre jobban csökkennek a kedves érintések, ami mindenkinek hiányzik. Nőnek, férfinek egyaránt, kortól függetlenül, - hacsak nem lettünk kaktuszok az évek folyamán. :D