Lángoló szerelem vs érett kapcsolat (beszélgetős fórum)

Igen, az úgy szép ha mindenben volt részünk. :)

A mai napig fogjuk egymás kezét, vagy átölelve egymást sétálunk (12 év után).De szerintem a nyalifali nem tartozik a nyilvánosságra, csak a párra, még tizenévesen sem!

Szerintem is a kettőnek a keveréke a jó!

Attól függően hogy az ember éppen milyen hangulatban van, kikkel van.

Minden nap más.. van hogy az ember ölelésre vágyik, van hogy magányra.

Szerintem valahogy a kettő keveréke.:) Én imádom társaságban is megcsókolni a párom, vagy egész végig fogni a kezét, és napi szinten kapom a szerelmes smseket. Viszont nem járunk bulizni, inni (nagyon:P), inkább nyugodt otthon ülő típusok vagyunk mindketten. Mások szerintem koravéneknek néznek minket...viszont ha egyszer buliba, társaságba megyünk, akkor ihajjj..:D

Szóval szerintem egyikben sincs kivetnivaló. Ki így-ki úgy fejezi ki az érzelmeit és viselkedik.:)

Az első pár a kettesben töltött időben is nyalja-falja egymást, tipikusan a tini szerelem jeleit mutatják.

A második pár a megismerkedésünk után sem volt ilyen. Inkább megnéznek egy filmet, maximum összebújnak alatta, vagy közös programot csinálnak.

Nem tudom értitek-e a különbséget, én ezt úgy fogalmaznám meg, hogy az elsőben mindig dominál a testiség, míg a másodiknál inkább a lelki támasz a mérvadó, kifelé nem mutatják.

Az elsô inkább a nagy hormontúltengés...

Nem azok szeretik igazán egymást, akik a nagy nyilvánoság elôtt nyalják-falják egymást tüntetôleg.

Felmerült bennem egy kérdés pár élettapasztalat, és itt olvasott téma nyomán.

Adott két kapcsolat:

1) Két fiatal, (18-21 év közöttiek) akik nagyon szerelmesek, nagyjából egy éve ismerik egymást, eddig távolról barátok voltak, fél hónapja vannak kapcsolatban. Úgy gondolják tökéletesen összeillenek, már fél hónap járás után családot terveznek, társaságba nyalják-falják egymást, lenézve azokat, akik egy csendesebb kapcsolatban élnek.

2) Szintén két fiatal (22-25 év közöttiek), lassan 3 éve ismerik egymást, nagyjából 1 éve alkotnak párt, de a kezdetektől fogva a szöges ellentétei a másik párnak. Tudják, hogy számíthatnak egymásra, társaságban megvannak egymás mellett, nem ölelgetik, nyalják-falják egymást, kimért a kapcsolatunk, mondhatni meghitt, nyugodt, lassú. Szintén kiegészítik egymást, ugyanaz az életfelfogás jellemző mindkettőjükre.

Ti melyiket tituláljátok jónak?

Azért kérdezem, mert én eddig úgy gondoltam, az első az ideális. Lángoló szerelem, örökre együtt maradunk, viharos érzelmek. De pár hete megváltozott a felfogásom, és mostmár úgy gondolom, sokkal jobb egy utóbbi kapcsolatban élni, ahol bár nem írkál a srác szerelmes sms-eket a nap minden másodpercében, soha nem tette, soha nem is fogja, mégis lehet érezni másoknak semmit mondó mozdulatokban, hogy fontos neki a társa. Mostanra úgy látom ez szebb, meghittebb, mint az első kapcsolat, ami az én szavaimmal élve tocsog a nyáltól.

Átéltem mindkettőt, kíváncsi lennék mások véleményére, hisz itt nem tinilányok vannak, akik a nyári nagy szerelmekben hisznek.