Kidobálom az embereket az életemből (beszélgetős fórum)

Egy ideje agyalok ezen a fórumtémán, mert lehet, hogy hülyének fogtok nézni. :)

Szerintem én nem tudom kezelni azt, ha valaki csalódást okoz nekem. Az a reakcióm szinte mindig, hogy elfordulok az illetőtől és minden kapcsolatot megszakítok.

Az elmúlt bő egy év példái: szakítottam egy pasival, mert érezhetően eltávolodott tőlem, és amikor finoman belekérdeztem, azt mondta: szeret de nem szerelme belém. Mindezt azután hogy (szóban!) a csillagokat lehozta volna nekem az égről. Kizártam az életemből, azóta se hallottam felőle. Aztán, bonyolult dolog, de szeretősdit játszottam, ott is én zártam ki az életemből azt a férfit, főleg azért mert dühített a sunyiskodása. (Jó lecke volt, soha többet.)

Aztán most nemrégiben apám özvegyével (2. feleségével) volt gond. Jó kapcsolatban voltunk évekig, legalábbis én azt hittem, erre kaptam egy levelet nemrég arról, hogy hagyatéki tárgyalásra kell mennem, mert meghalt a nagyapám. Paff lettem, se a haláláról nem tudtam, se arról nem volt sejtelmem, hogy én onnan valaha bármit örökölhetek. Kisült, hogy az ottani család az ő telefonszámát tudta, neki írtak egy sms-t, ő elment a temetésre a tudtunk nélkül, csakhogy jött ez a levél és lebukott. (Nem voltunk valami szoros kapcsolatban a családnak azzal a részével.) És el volt csodálkozva azon, hogy én örököltem apám révén nagyapám után, nem ő, mint apám özvegye. Akkorát csalódam benne, hogy legszívesebben leköpném.

Ha külön-külön nézem, akkor mind a három eset jogos volt. Főleg az utolsó, ezt nem lehet kimagyarázni. De kezdek gyanús lenni magamnak őszintén szólva, túl sok ilyen semmi-gyenge ember van körülöttem, vagy én vagyok ennyire kérlelhetetlenül szigorú? Aztán persze szenvedek még egy jóideig minden egyes ilyen történet után, megvisel, őrlődöm sokáig, de nem igazán tudom, hogyan másképpen kezelhetném az ilyen eseteket?