Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Kicsicsoda cikk

Kicsicsoda


Nem biztos, hogy túl népszerű cikkem lesz, hisz előre le kell szögeznem, hogy nem szerettem terhesnek lenni, s számomra a szülés sem egy szép élmény. Még így egy év távlatából sem. :)

De megérte! :) Hisz egy gyönyörű, egészséges kisfiam van!

Kicsicsoda

2011. május 24. A legszebb névnapi ajándékomat kaptam akkor, megtudtuk, hogy terhes vagyok. :) Nagyon-nagyon örültünk, hisz mikor eldöntöttük, hogy gyereket szeretnénk, nem gondoltuk, hogy ennyire hamar valóra is válik az álmunk. Sikerült az első adandó alkalommal teherbe esnem.

Teljesen problémamentes volt a terhességem, én valamiért mégis teherként éltem meg. Őszinte leszek, nem nagyon szerettem ezt az időszakot, főleg a végét.

2012. január 30-ra voltam kiírva. Előtte voltak már kis jósló fájások, de ennyi. Aznap sem történt semmi. Innentől minden nap fel kellett járnom a kórházba ctg-re, kétnaponta flow-metria is volt, minden a legnagyobb rendben volt.

Ebben a kórházban, ahol szültem, 10-14 napot hagynak rá a kiírástól számítva. Nem élveztem.

8. napon a főorvos vizitre hívott, hogy megvizsgáljon. Hát én ilyet még életemben nem éreztem, megpróbált tágítani kicsit rajtam. Eredménye nem lett. Ez egy hétfői nap volt. Azt mondta, ha szerdáig semmi, akkor indíthatják.

Az orvosom azt mondta, így vagy úgy, de ő szerdán indít, motyóval menjek.


Nagyon-nagyon féltem a szüléstől. Nem is a fájdalomtól, hanem valahogy annyira új volt ez az egész, hogy rettegtem. Viszont nagyon-nagyon szerettem volna túl is lenni rajta.

A történet még kedd délután elkezdődött, amikor is az orvosom felhívott, hogy szerdán még egyszer be kell mutasson a főorvosnak, hogy indíthatják-e a szülést. Remek. Valami bazári majomnak éreztem magam. És nem értettem, hogy másfél hetes túlhordással erre mégis mi szükség. Sírtam egész délután és este.

Délutánra meg is jöttek a 10 perces fájások, majd elmúltak, de visszatértek. Reggel is kitartottak.

Szerda reggel elindultunk a kórházba, flowmetria, ctg és bemutatás. Mondtam az orvosomnak, hogy már 5 perces fájásoknál járunk.

A flowmetrián kezdődő centralizációt állapított meg az ultrahangos orvos, valamint, hogy kevés a magzatvizem. Azt mondta a dokimnak, hogy mivel rendszeres fájások vannak, nem kell a bemutatás, menjek ctg-re és szülni.

Dokim megvizsgált, 1 ujjnyi volt továbbra is a tágulás csak. Ctg-re raktak, voltak rendszeres fájások. Jött a szülésznőm is, papíroztunk kicsit, majd előkészített. Közben elmondta, hogy a túlhordásnak oka van. Legtöbbször sima fájásgyengeség, amin oxitocinnal lehet hamar segíteni. Ha mégsem ez az ok, akkor azt majd utólag tudjuk meg. Úgyhogy előkészített császárhoz is. Gyanús volt, hogy ő sejti, hogy nem lesz sima szülés... Sokat látott ő már. Ott egy picit beparáztam, de bíztam benne, a dokimban, férjemben.

Anyuékat hazaküldtük, mondván, ott csak megeszi őket az ideg, jöjjenek hozzánk, az közel van a kórházhoz.

Bementünk a szülőszobára, ctg-re raktak, labdára ültem, vártunk, s néztük a fájásokat. Hát sűrűsödtek. :)

Jött az orvos, hogy akkor burkot repeszt... Felfeküdtem az ágyra, fogtam a lábam. Mindenkitől azt hallottam, hogy fél pillanat, s nem fáj. Hát nálunk valahol itt kezdődtek a gondok. Kb. 5 percig tartott, s igenis fájt. Merthogy nem sikerült. Nagyon szűk voltam még, s Bence feje teljesen be volt ékelődve. Nem folyt el a vizem.

Talán ez lett volna a kisebbik gond, de Bence szívhangja nem jó irányba változott. Először leesett, majd duplázódott... Oldalra fektettek, mert nyomott egy artériát a köldökzsinóron. Remekül rendeződött is. De már ekkor a műtétről beszélgettek.

Jöttek a fájások, már 2 percesek voltak, és durvák. Ekkor újra leesett Bence szívhangja. Szóltam férjemnek fusson a szülésznő után, de már jött is az orvosommal és a szülészet vezetőjével. Ő is megvizsgált. Én üvöltöttem, annyira fájt, mondták, nem csodálják. De semmi más nem jutott el a tudatomig, csak a ctg hangja. Lassú volt, nagyon lassú. Féltem, a férjem is félt.

A következő pillanatban már jöttek értem a műtősök. Át a másik ágyra, és irány a műtő, sürgősségi császár! Borzasztó érzés volt! A műtő ajtóban férjemnek már csak egy puszit tudtam adni. A szülésznőm fogta a kezem. Nagyon jó volt, hogy ott volt.

Megkaptam az epidurált, már nem fájt, de reszkettem a félelemtől. Elkezdődött a műtét, eltelt 5 perc, s csak annyit láttam, hogy egy nagy csomaggal mennek ki, majd meghallottam a sírásást. Persze én is sírtam, s csak annyit kérdeztem, jól van e. Tökéletesen volt! :) Megmutatták, adhattam neki egy puszit, majd vitték mérni, rendbe tenni. Apa elkísérhette, ő végig vele volt. Utána még kb. 40 percig stoppoltak, majd levittek a szobába.

Meg kell jegyeznem, hogy az aneszteziológusok, a műtősök, mindenki elképesztően kedves volt, és támogattak. Látták, hogy reszketek a félelemtől.

Aznap még borzalmas volt, nem láthattam a fiam, mozogni sem mozoghattam.

Másnap reggel kelhettem fel, hát nem volt könnyű. De minden mozdulattal könnyebbé vált.

Soha nem lehetek elég hálás az orvosomnak és a szülésznőmnek!

Viszont a rendszer felvet néhány kérdést bennem. Miért kellett ennyit várni a szülésindítással? Az orvosom és a szülésznőm is megmondta, hogy ez szinte mind a túlhordásnak volt köszönhető.

Miért kellett a császárhoz egy főorvos beleegyezése?

A válaszokat sosem tudom meg. De azt hiszem, nem is ez a lényeg most már!

Azóta eltelt 1 év. A szülés élménye nem lett szebb számomra. De kárpótol mindenért a kisfiam!




Írta: kacsa118, 2013. március 7. 09:08
Fórumozz a témáról: Kicsicsoda fórum (eddig 18 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2018, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Sitemap | Facebook