Ki vagyok igazából? (beszélgetős fórum)

Átmenetileg jobb lett; Aztán végül a pszichológusomnál kötöttem ki. Nem emiatt, de ha már ott voltam, akkor ezt is átbeszéltük.

Ezt az önmagunk keresését "élet középút válság"-ként ismeri a szakirodalom és majd mindenki átesik rajta. Ha lesz egy kicsi időm utána nézek majd, mert érdekel mit írnak róla azok, akik a lélek gyötrelmeivel foglalkoznak.

És ettől a kis "játéktól" jobban érzed magad?

Tisztult a kép?

Igen...Az a része, hogy mit nem cserélnék le az könnyen ment.

A mi hiányzik már több időt vett igénybe; Azon erőteljesebben el kellett gondolkodnom. Végül kiegészítettem ezt a "játékot", azzal, hogy mit cserélnék le és mire.

Kár, hogy ez nem megvalósítható. De jól hangzik.

Na mizu? Írogattál papírra?

Hogy látod most a dolgokat?

Mindenkinek köszönöm a megértő és biztató sorokat. Sokat segített, hogy ilyen kedves, együtt érző hozzászólások érkeztek és senki nem ítélt el, azokért amiket leírtam. Már ettől is jobban érzem magam a bőrömben.

Az is sokat lendített a mentális állapotomon, hogy többen átéltek hasonlóakat és ettől a tudattól nem érzem már magam annyira ostobának, hiszen az, ami zajlik bennem, máris emberibbnek tűnik. Hiszen mások is éreznek ilyet, mások is keresik magukat, másoknak is vannak hullámvölgyeik. Várom azért még a további hozzászólásokat is a témában, mert minél több tanácsot olvasok, annál közelebb kerülök a megoldáshoz. Ez amolyan több szem, többet lát :-)

Ez biztos nagyon meghatározó, még akár tudat alatt is. Én is most jöttem rá, hogy mennyire kéne, csak egy mosoly tőle. De nem kapok. Pedig most csak énrám számíthat. De nem érzem a szeretetét! Irigylem azokat, akik ezt megkapják. És akár bevallom magamnak, akár nem, minden nap foglalkoztat a miértje.

Gondolom azért, mert az ember ilyenkor magában keresi a hibát, ráadásul az is felvetődik, hogy az én gyerekeim mit éreznek irántam és érzik-e az én szeretetemet?

Ezek az apró, belső vívódások, nagyon meg tudják mérgezni az ember lelkét, úgy, hogy észre sem veszi.

Szia!Én is valami ilyenen mentem keresztül.Annyi minden történt velem a 27 évem alatt hogy néha csak egy pillanatra megállok és elkezdek azon gondolkozni jó igy az életem??Sokszor inkább elfoglalom magam csak ne kelljen az életemre gondolni!Félre ne értse senki nem sajnáltatni akarom magam csak tudom mit érez a fórum inditója!

Meg kell békélni önmagunkal hogy idegileg ne boruljunk ki.El kell fogadni azt amit az élettől kaptunk és a meglévő dolgoknak kell értelmet keresni.Az élet apró örömeit kell megtalálni.Tudom ez hülyén hangzik de tényleg ez van!

Sokminden elkeserit az életemben de arra gonolok,hogy nem vagyok egyedül.Van egy gyönyörű fiam és egy szerető párom akikre számithatok.

Persze régebben rengeteget gondoltam arra hogy tök felesleges az életem és legszivesebben világgá mennék!

Szerintem ha anyukáddal rendeződne a viszonyod jobban éreznéd magad.Bár ehhez 2 ember kell és nem elég ha csak te akarod.

Háááát......Harmatcsepp nem lehetsz valami vidám mostanság.

Hatalmas dolod és előny a felismerés!

Ülj le 2db A4-es papír elé:

1-re írd fel ami hiányzik az életedből ahhoz hogy boldogabbnak érezd magad

2.-ra amit nem cserélnél el az életedből semmiért sem

A két papíron látott felsorolás aránya általában rá szokta döbbenteni az embert arra, hogy mi is a problémája!!!

Én ,most már,ennyi év után úgy gondolom,hogy az álmainkat nem a történések,hanem mi magunk törjük össze.

Az életünket élni kell,de úgy ,hogy abba beleférjünk ,mi magunk is.

A megoldás nem az,ha duzzogunk a múltban történtekért,hisz amúgy sem tehettünk ellene semmit.

Mindig az adott helyzethez kell alkalmazkodnunk ,abba kell beletenned önmagad,a mostani éned.

Valahogy össze kell hozni az önmegvalósítást a családdal,a gyerekekkel.

Nem lehet kifogás a múltad,a baleset,sem ,hogy bocsi én 3 mat akartam,de négy jött?:))

Ez van ,az életed részei,ebbe próbáld meg belevinni azt,ami most megelégedéssel töltene el.

Ne görcsölj! És legyen időd egy kicsit magadra. Nem nagy dolgokra gondolok, de csinálj magadnak néha saját pihenőnapot. Amikor felejts el mindent és csak magadra gondolj. Beszéld ki magadból a gondolataidat, vagy esetleg írd le. Aztán ha visszaolvasod, lehet rájössz, hogy mi lehet a baj.

Nem tudom mekkorák a gyerekek, de tök természetes, hogy elfáradtál. Ha a párod annyira szeret, akkor meg fog érteni. Ne félj elmondani neki és kérj tőle egy kis szabadságot.

A pánikroham az nagyon rossz. Nekem is van, bár már egy ideje nem volt. Ma megint és végigpörgettem az elmúlt heteket. Mi is van velem. És találtam választ. Remélem megoldást is.

Nem biztos, hogy beválik, de próbáld meg. Neked is jár, hogy kicsit nő lehess és ne csak anya.

Azt terveztem, hogy 20-as éveimet élsprortolóként élem. Meg is volt rá minden lehetőségem, versenyszerűen röplabdáztam egy bajnokcsapat tagjaként. Ennek egyik napról a másikra véget vetett egy komoly térdsérülés, mint a testnevelő tanári pályámnak is. Gyakorlatilag kettétört minden álmom. Ezzel egyidőben beteg lettem; évek teltek el. Hol jobban voltam, hol rosszabbul, műtét, kezelések. Ma már csak a pánikrohamok emlékeztetnek erre az időszakra. Közben berobbant az életembe a férfi, akivel ma is megosztom mindenemet. Elfogadott annak, aki vagyok. Talán jobban ismer, mint én magamat és az tuti, hogy jobban szeret, mint én magamat. A sok gyereket én akartam. Kettőig volt egyetértés, aztán engedett a nyomásnak. Egy nő érzelmi alapon akar gyereket én is ragaszkodtam a harmadikhoz; csakhogy ikrek születtek. Így lettek négyen. Azt hiszem túlvállaltam. Fogalmam sem volt, hogy ennyire nehéz négy gyermek jó anyjának lenni. Főleg úgy, hogy közben egy csomó más vonalon is helyt kell állni.

Csak épp magamra nem jut idő, csak ÉN vesztem el útközben :-((

Oh dehogy:)))

Nem hangzik depisnek egyáltalán.

Amikor az ember öntudatára ébred,akkor nagy kavar lesz a fejében ,és azt sem tudja,hogy hol van,miért van ott és ezt akarta -e igazán,vagy csak sodródott az eseményekkel?

Tudom mit érzel,de hidd el,minden ember ott van ,ahol épp lennie kell,nincsenek véletlenek:)

Én már rájöttem,hogy soha nem szabad igazán negatívan ítélni bármilyen helyzetet,sem az embereket akik körül vesznek minket,hisz mi is választottuk őket,nem csak ők minket.

Tudod,valahol azt olvastam,ha kérdéseid vannak,akkor már nincs szükséged válaszra,hisz ott vannak ,és meg is fogod érteni őket.

Már az is óriási dolog, hogy felismerted, hogy akarsz valamit, valami mást (is) mint ami van. Persze csomó minden van, amin nem lehet változtatni, ezeket sajnos muszáj elfogadni, nincs mese.

De minden más tekintetben úgy tudhatod csak meg, hogy mi tenne boldoggá, hogyha új dolgokat próbálsz ki, új helyzeteket tapasztalsz, új dolgokat tanulsz.

Ezt azért mondom ilyen biztosra, mert velem is így volt: új helyzetekbe kerültem, új embereket ismertem meg, új dolgokat csináltam, és rengeteget tudtam meg magamról. Egyre tisztább lett, hogy mi is az amit akarok, ami jó nekem. (Ezek gyakran olyan dolgok voltak, amikről nem is gondoltam volna...)

Sok jó kérdés...Ezeket én is feltettem már magamnak. Egyszerűen nem tudom a válaszokat. És ez zavar a leginkább, hogy más összetenné a két kezét, ha ilyen élete lehetne. Van szerető és hűséges férjem, van négy csodálatos és egészséges gyerekem, saját lakásunk van, a választott hivatásomat gyakorolhatom, a férjemnek is van munkája... Gondolhatjátok, hogy mit is akarnék még? Szeretnék pl. lehetőséget arra, hogy a gyerekeimet elvigyem nyaralni minden évben, szeretnék egy autót, mert imádok vezetni és soha nem volt részem abban a luxusban, hogy saját autóm legyen, szeretném ha anyukám szeratne, ha apukám velünk lehetne még, ha a testvérem közelebb élne és gyakrabban találkoznánk... Sok mindent szeretnék, ami nem megvalósítható, mert anyagilag nem megoldható. Sok minden van, amin nem lehet változtatni, mert egyszerűen lehetetlen.

De a legszörnyűbb az az érzés, hogy fogalmam sincs, hogy mi tenne igazán boldoggá, elégedetté. Nem tudom, tudok-e még őszintén és felhőtlenül nevetni és örülni. Úgy érzem, hogy megkeményedtem, elsárkányosodtam, kiégtem. Nem is tudom mi erre a legmegfelelőbb szó.

Ha tényleg tudod mit kéne tenned, de valamiért mégsem teszed, az mindig megalkuvás. Ezt csak zárójelben mondom.

Persze nem hagyhatsz ott egy nagy szerető családot, csak mert nem találod magad. Nem is biztos, hogy tényleg azt akarnád, hisz annyi ideig csak megfeleltél, honnan tudhatnád, hogy most tényleg ezt akarod. Az elégedetlenség orvosolható árnyaltabban, finoman is. Mert itt erről van szó: elégedetlenségről.

Kérdés, hogy mivel is vagy igazán elégedetlen. És mit lehet tenni ez ellen.