Ki hogyan éli meg, hogy elveszítette élete párját, és özvegy maradt? (beszélgetős fórum)

OK.

Sírd ki magad amúgy rendesen. Akár piálj is.

Nekünk 23 együtt leélt évünk volt. Az én férjem is váratlanul ment el, bár 10 éven át ápoltam itthon, a rossz lábai miatti járásképtelenség miatt.

Nem ismertük egymást korábban, de mintha mégis közös lett volna a gyerekkorunk, azonos módon

éltünk meg dolgokat.

A gyász, most 3 évvel később is itt van, de a halála utáni tennivalók is elzsibbasztottak, a verklinek mennie kellett tovább.

És megvolt az az érzésem, hogy most megkaptam a saját, önálló és független életemet, hisz a gyerekek is felnőttek már.

És nem kellett ahhoz sem sok idő, hogy felismerjem: ha nem ő megy el, akkor én halok meg mert annyira nem figyeltem magamra, hogy már nagyon rossz állapotban voltam.

Lefogytam, mozgékonyabb vagyok, nem kell már gyógyszereket szednem és tanulok. Csakis távlati terveim vannak! És a szekrényem ajtajának belső oldalán még ott van, amit egy kedves barátnő küldött nekem, kinyomtatva:

Szent Ágoston

Ne sírj, mert szeretsz engem!

A halál nem jelent semmit.

Csupán átmentem a másik oldalra.

Az maradtam, aki vagyok, és te is önmagad vagy.

Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre.

Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig hívtál.

Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,

ne keress új szavakat.

Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal,

folytasd kacagásod,

nevessünk együtt, mint mindig tettük.

Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts.

Hangozzék a nevem házunkban,

ahogy mindig is hallható volt.

Ne árnyékolja be távolságtartó pátosz.

Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.

A fonalat nem vágta el semmi, miért lennék

a gondolataidon kívül...

csak mert a szemem nem lát...

Nem vagyok messze, ne gondold.

Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.

Meg is fogod találni a lelkemet,

és benne egész letisztult szép, gyöngéd szeretetemet.

Kérlek, légyszives... ha lehet,

töröld le könnyeidet

és ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem.

Álmodni szoktam,de a szellemekben nem hiszek.

Lehet, hogy csak beképzelsz még most dolgokat,mert még nagyon friss a gyászod.Azért idő kell ahhoz, hogy fel tudd dolgozni.

Én 3 évig minden áldott nap kimentem a temetőbe,mert úgy éreztem hogy, mennem kell....

Most már eljutottam arra szintre ,hogy csak heti 2-3 alkalommal megyek.

A fájdalmadról amugy beszélgess minnél többet,mert a lelked megkönnyebbül tőle, majd meglátod....

Tudod, lehet itt bárkinek bármi véleménye,az ilyet csak az tudja megérteni aki ezt átélte.

Az én férjem beteg volt, igazán súlyos 2 évig ,de akkor is nehéz,hogy nincs ,pedig már 4 éve nincs közöttünk.Szerencsére van egy fiam ,aki erőt adott hogy ,folytatnom kell, ha másért nem hát érte.:(

Nagyon nehezen,34 év jó házasság után pedig pláne.

Nagyon nehezen tudom feldolgozni:(

:'( Részvétem.

Nyilván idővel könnyebb lesz.

Van családod, gyereked, aki melletted áll?

Részvétem!

Megy tovább az élet.

Most még gyászolj, aztán alakulnak a dolgok.

Csak el ne hagyd magad!