Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Lélek & Szerelem témák » Ki érti ezt? cikk

Ki érti ezt?


Első igazi nagy csalódásom a szerelemben! Ez egy féléves, komolynak induló kapcsolat története, melynek – lehetséges – 1 hónap alatt örökre vége lett.

Szeretném kiírni magamból az elmúlt fél év eseményeit, expárkapcsolatomat!

Az egész még 2008 őszén kezdődött… Történt, hogy egy eltévedt srácot útbaigazítottam, majd néhány hét múlva rám talált az interneten. Eleinte csak rövid leveleket váltottunk, majd ebből később hosszú, estékbe nyúló beszélgetések lettek. Végül beadtam a derekam; egyik késő este átjött hozzám, hogy lásson. Szerencsére nem lakott messze, csak 15 kilométerre.

Az első találkozás – vagyis már a második – igazán érdekesre sikeredett, de én csak barátságot éreztem iránta, ő viszont kicsit többet. Egy hosszú esti séta és beszélgetés után mindketten hazamentünk, de még váltottunk jó néhány sms-t elalvás előtt.

Teltek-múltak a napok, és a sok beszélgetésből egyre több találkozás lett. A srác szerelme egyre mélyült irántam, én viszont folyton hárítottam, mondván, hogy nekem mint pasi, nem az esetem, és csak barátként tudom elképzelni. Őt azonban semmi nem tántorította el attól, hogy összejöjjön velem! Így hát továbbra is találkozgattunk. Én legbelül csak őrlődtem, hogy mit tegyek, hiszen annyira küzd értünk.

Körülbelül 2 hónapnyi huzavona után átgondoltam a dolgokat, majd azt mondtam neki: „rendben, próbáljuk meg!”. Ekkor már december volt. Amennyire tiltakoztam az elején a kapcsolat ellen, annyira gyorsan beleszerettem! De olyan szinten, hogy azt hittük, minket már csak az ásó-kapa-nagyharang választ majd szét! Iszonyatos nagy hévvel, szerelemmel lángoltunk, az események gyorsan követték egymást. Nagyon egy hullámhosszon voltunk mindenben, olyannyira, hogy röpke 3 hónap múlva már itt lakott nálunk! Persze, ennek előzményei is voltak: egyszerűen nem tudtunk elválni egymástól, munka után első dolga volt, hogy vagy már a suliba eljött értem, vagy amikor én végeztem hamarabb, hazamentem, és otthon vártam rá, majd egész éjjel együtt voltunk, beszélgettünk. Később a szüleim beleegyeztek, hogy nálunk aludjon. Persze nekünk már ez is kevés volt, és egyszer csak azt vettük észre, hogy szinte már itt lakik.

Minden nagyon jól ment, és tervezgettük a jövőnket. Két teljes hónapig a szüleimnél laktunk, majd később úgy gondoltuk, ideje saját fészket rakni. Neki még akkor biztos állása volt, én pedig végzős voltam az iskolában. Mindent sikerült megoldanunk, és beköltöztünk a városba, és egy teljes hónapot együtt éltünk egy nagyon szép lakásban. Igaz, ez albérlet volt, de mindenünk megvolt, sőt még kicsivel annál is több! Mindezt a szülőknek köszönhetjük.

De alighogy összeköltöztünk, jöttek a gondok. Páromnak felmondtak a munkahelyén, így elesett a céges autótól is, s innentől kezdve elindult a lavina a kapcsolatunkban. Teljesen kétségbeesett, hogy mivel fogunk majd közlekedni… Én nem ijedtem meg, hiszen apukám rengeteget jár be a városba, és tudtam, hogy ő majd haza is és vissza is visz minket. Ám a páromnak ez nem tetszett, és elkezdődtek a még nagyobb bajok.

A tudtom nélkül beleugrott egy motorvásárlásba, bár a motorra még jogosítványa sem volt. Jöttek a titkolózások, pl. akkor, amikor a cégéhez kellett volna bemenni, és leadni az autót. Nem hozzám jött haza, hanem állítólag a női barátaihoz. Akkor erről én mit sem tudtam! Én vezettem a háztartást, iskolába jártam, nyakamon volt a vizsgaidőszak. Időben lefeküdtem aludni, hogy reggel el tudjam neki készíteni a reggelit és kávét, ébresszem stb. Ő pedig éjszakába nyúlóan csevegett más lányokkal… Nem szóltam semmit, csak tűrtem; mindent megbocsátottam! Támogattam mindenben, mert tudtam, hogy mennyire ki van borulva…

Majd egyik hétvégén többet ivott a kelleténél és elszólta magát, hogy ő merre is járt aznap, amikor el kellett számolnia a cégnél. Hát mit is mondjak, nagyon dühös lettem, hogy eltitkolta! Persze nekem voltak női megérzéseim, és éreztem akkor este, amikor hazajött, hogy valami nem stimmel nála, de ő nem mondott semmit, csak annyit, hogy megviselte az a tény, hogy kirúgták. Nekem nagyon nem tetszettek a dolgok, és láttam, hogy itt valami más van a háttérben. Mivel késő estig az én tudtom nélkül mindenféle lánnyal msn-ezett, vettem a bátorságot, és belenéztem a gépébe. Eléggé félreérthető dolgokra bukkantam, és akkor lett világos számomra, hogy a szemembe is hazudott, mert eleinte letagadta, hogy járt ezeknél a lányoknál. Nekem csak annyit mondott, hogy találkozni akartak, de nem jött össze. Nagyon rosszul estek ezek a félreérthető dolgok és a tudat, hogy ott volt, nekem pedig hazudott minderről. Arra is gondoltam, hogy biztos meg is csalt – ez a mai napig nem derült ki.

Sorra jöttek a bajok, részéről abszolút megszűnt a kommunikáció felém, és már nem is törődött, nem foglalkozott velem, én egész nap egyedül voltam. Időközben megoldódott a munkahelyi problémája, ekkor azt gondoltam, hogy minden jó lesz ismét. Hát nem: egy cseppet sem javult a helyzet, sőt még jobban magamra hagyott, és olyan szavakat, dolgokat vágott a fejemhez, hogy eleget lát engem, minek menjünk együtt valahova. Volt, hogy fogta magát, megebédelt, lefürdött, felöltözött és ment a haverjaihoz, majd amikor hazajött este, akkor leült a gép elé msn-ezni, mellém, az ágyba pedig csak hajnalban bújt.

Én persze őrlődtem ezeken a dolgokon. Volt olyan eset, hogy lent sétált a haverjával, aztán amikor hazajött késő este, csörgött a telefonja, valami nő hívta, és gyorsan el is ment otthonról. Ez nekem nagyon rosszul esett, és nagyon fájt, hogy ennyire levegőnek néz! Mindez egy hónap leforgása alatt történt! Időközben szülinapom is volt, és tőle úgy kaptam ajándékot, hogy a szülei vettek egy virágcsokrot, majd azt adja oda, mert, ugye, neki a motorvásárlás miatt nem maradt pénze!

Múlt hétre már nagyon viharossá vált a kapcsolatunk, de mindig hazajött, én meg persze ugyanúgy végeztem a dolgom és készültem a vizsgára. Kedden, a vizsgám előtti napon ismét nagyot balhéztunk. Én a szobában szenvedtem, bőgtem, mint a csacsi, ő meg msn-ezett, mintha mi sem történt volna! Szerdán – remegő lábakkal és teljesen kikészülve – elmentem vizsgázni; egy elég komoly vizsgának néztem elébe. Amikor délután hazaértem, ő megint hisztizett, összevesztünk, majd állítólag KRESZ-oktatásra ment. Már este fél 7 volt, amikor a sétálóutcán találkoztam vele, egy haverjával volt, de meg se akart állni, mondván, hogy alig 10 perce fejezték be a KRESZ-t. Én persze nem hittem neki, mert nem is arra volt a KRESZ-oktatás, és annyi idő alatt lehetetlenség odaérni! Még egy puszit sem adott… Képes lett volna úgy elmenni mellettem, mint egy idegen mellett! Rettenetesen rosszul esett! Amikor este hazajött, a fejemhez vágta, hogy ő már délután ivott a haverjaival, hogy neki már jövő hét szerdától van másik albérlete, meg hogy nincs értelme folytatni tovább, ő nem tud párkapcsolatban élni! Mondta ezt nekem félévnyi kapcsolat és 4 hónapnyi együttélés után! Persze ő már eltervezte, hogy nem is alszik otthon. A barátja lent várta a lépcsőházban, a földszinten; én ezt akkor nem is tudtam. Ő úgy tervezte, hogy mennek tovább inni, aztán majd a haverjánál alszik. Erről nem is szereztem volna tudomást, ha nem megyek le utána. A haverja már köszönni se köszönt, pedig mi is jóban voltunk. Viszont érdekes egy srác, mert a legelső lehetőségnél rám mozdult.

Így aztán én felmentem a lakásba, és csak bőgtem egész este. Teljesen kikészültem, hogy így lett vége egy tökéletesen induló kapcsolatnak. Nagyon szenvedek, pedig már egy hét eltelt! Belülről felemészt a sok gondolat, hogy vajon mivel érdemeltem ezt ki, és hogy mi válthatta ki a szakítást?! Másnap persze még akartam adni egy esélyt, de nem élt vele, és akkor is azt mondta, hogy nincs értelme tovább szenvedni. Ezért fogtam magam és délelőtt összepakoltam, majd apám segítségével kiköltöztem a lakásból.

Egy hónapot éltünk kettesben, és valami nagyon megváltoztatta az expáromat ez alatt az egy hónap alatt, hogy így kifordult magából. Most pedig újra a szüleimnél élek, és itthon szenvedek. Nem tudom, mitévő legyek? Mert egyszerűen imádom, bár tudom, hogy nem érdemel meg, és azt is tudom, hogy nem ezt a bánásmódot érdemlem, főleg nem tőle, mert mindent beleadtam ebbe a kapcsolatba, mindent megtettem, hogy megmentsük, de nem sikerült… Ő biztos nem akarta annyira, mint én… De akkor miért küzdött annyira, hogy összejöjjünk?

Egyszóval tele vagyok kérdőjelekkel, és nem tudom, hogyan tovább?! Mást diktál az agyam, mint a szívem! Tudom, mit kellene tennem: felejteni... de nem tudok, a szívem nem engedi! Hiszen a sok szép emlék és a sok új dolog, amit együtt éltünk meg, mind csodálatos volt. Ha nem lenne ekkora önbecsülésem, akkor már rég visszamentem volna, hogy kezdjük tiszta lappal. Ám mivel az önbecsülésem szerencsére megmaradt, így még tudok parancsolni a szívemnek. Ez a kapcsolat nem rajtam bukott meg, mégis én szenvedek a legjobban. Igaz, mindketten fiatalok vagyunk, de mi nem ezt terveztük! Hogyan tudnak egy hónap leforgása alatt így megváltozni a dolgok?

 

Ki érti ezt?




Írta: B. Renáta, 2009. június 20. 16:03
Fórumozz a témáról: Ki érti ezt? fórum (eddig 50 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2018, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Sitemap | Facebook