Isten (beszélgetés)
Ezt láttam, de mitől jézus? Csak azért mert így lett elnevezve a jpg?
Most biztos hülye vagyok, de nem értem.
Ez lenne a jó irány, egyetértek és ezt látom, hogy erre halad a világ.
Akkor rúgnak belénk, ha megérdemeljük. Persze ezt már sokszor fejtegettem.
Az életünket mindig tudjuk úgy élni, ahogyan szeretnénk, csak van, hogy kitartás és áldozatok meghozatala szükséges hozzá. Meg kell érte küzdeni.
Akik belénk rúgnak, azokat meg kell tanulnunk kezelni, mivel nem azért vagyunk itt, hogy hawaiozzunk, hanem hogy lelkileg fejlődjünk és ebben benne van a nehéz helyztek megfelelő kezelése.
De rúgást nem kapunk ok nélkül. Erre már rájöttem.
(pesze, amit szintén fejtegetni szoktunk, hogy a rúgó embert ez nem mentesíti. Ő is megkapja érte a saját rugását)
Szerintem ott kezdődne a jó irány,ha az emberek egyszerűen nem bántanák egymást.És ezt a szó legszorosabb értelmében kellene venni.Sehogy,semmilyen formában nem bántanák egymást.És egyenlőnek tekintene mindenki mindenkit.(Tudom ez nagyon szentimentálisan hangzik.)
Sajnos sokszor fontos,hogy mások mit tesznek,mert ha folyton beléd rúgnak,vagy az utolsó bőrt is lehúzzák rólad,akkor nem biztos,hogy úgy tudod élni az életed,ahogy szeretnéd.Vagy lehet pont ettől erősödik az ember?Szerintem nem mindenkinek sikerül...
Tisztességtelenség mindig is volt.
A Föld 7 milliárdnak a dupláját is képes eltartani. A legutolsó megduplázódás csak 35 évet vett igénybe. Most viszont lassul, és ez jó jel.
Szerintem nem az a fontos, hogy mások mit tesznek, hanem, hogy mi hogyan éljük az életünket.
Az, amit más tesz, abból neki lesz sara.
Mit jelent a jó irány?
Szerintem sokkal jobb mint volt, de még van min javítani.
Két út lehetséges:
1. Beáll a föld népessége egy optimális számra, és akkor kis család, hosszú élet, jó erkölcs lesz.
2. Túlszaporodik az emberiség, nagy családok, rövid élet, az emberi élet elértéktelenedésével, erőszakkal, nagy munkanélküliségi, bűnözési rátával.
Vagy az apja?
:O)))
Nem láttam sajna, de valaki tegnap is szóba hozta.
Itt vagy?!Fú,megnyugodtam:).
Nézte tegnap valaki a stigmatizáltakat?A kisfiú fenekén jelent meg a kereszt:).Isten ilyen perverz lehetne:)????
Ki szólított?
:ODDDDDDDDDDDDDD