Ide írj, ha máshoz nem tudsz hozzászólni! (beszélgetés)
Ma kicsit feldobtam magam megettem egy fél tábla étcsokit.Ldlset. És ezt találtam róla :)
A fogyásban is segít
Sokan azért nem mernek étcsokit enni, mert félnek, hogy súlyuk gyarapodni fog tőle. Pedig egy dán kutatás bebizonyította, hogy azok, akik egy nap bekapnak pár kockával belőle, azok a nap folyamán sokkal kevésbé lesznek éhesek, így kevesebb kalóriát is fogyasztanak.
Persze ez nem azt jelenti, hogy egy nap több tábla étcsokoládét tömünk magunkba, akkor lefogyunk, csupán azt, hogy ha eszünk belőle egy keveset, az sokat segíthet.
Azt akarod mondani, hogy nekem ilyenkorra azért van annyi eszem, mert tőled kaptam? Nem vagy te egy ici-picit beképzelt?
De nem baj, én így (is) szeretlek:)
Így, pont:)
A szokások rabja vagyok, Te nem?:D
Meg van rá a logikus magyarázat..
Én egész héten olyan szorgosan osztogatom az észt, hogy nem csodálkozok, ha péntekre már nekem sem marad.. :)
Még szerencse, hogy a 90 napos, penésznek induló jeleket leszedik.
Főleg a romlott sütiket, meg a tortákat, fonnyadt virágokat, lóheréket, üres dobozokat, rohadt epreket, kerge nyulakat, elhagyott tojásokat, rekedt kakasokat, szétfolyt fagyikat, elromlott órákat...
Mert sztrájkoltam, hogy Lajos nem küldött jelecskét, én úgy gondoltam, hogy most, hisz most vagyunk itt mind a ketten.
Azt tudtam, hogy kettőkor küldött, de az már rég volt, nekem friss kellett, ez érthető, nem?:)
Mit csináljak a régen megszáradt jellel?:)
További ajánlott fórumok:
- Adj hozzá mindig annyit, ahányadik a hozzászólásod lenne!
- Elgondolkodtál már azon, hogy a fórum hozzászólások alapján bárki részese lehet az életednek?
- Legyen a Tiéd az utolsó hozzáSZÓlás
- Szerintetek már nem vagyok neki olyan fontos? /Bővebben az első hozzászólásban/
- Hogyan lehet a hozzászólásba sziveket beilleszteni?
- Bosszant, mert olvashatatlan egyesek hozzászólása. Vagy...