Hogy vegyem rá a párom a babaprojektre? (beszélgetés)

Szerintem a gyerekvállalás nagyon sok áldozattal jár, viszont legalább ugyan annyi boldogságot és örömet tud nyújtani.

Persze akkor, ha két ember közösen, egy irányba nézve vállalja a dolgot.

Szerintem semmi baj nincsen azzal, ha valaki nem akar gyereket vállalni, mert még nem kész rá, vagy nem is akar kész lenni rá, mert nem az a típus.

Baj azzal van, ha ezt valakire ráerőltetik, és ráveszik, hogy cselekedjen úgy, ahogy érzi, hogy nem szabad.

Gondolom nem véletlenül nem akar a fórumindítónak a párja gyereket... Nem véletlenül mondott nemet rá.

Mind nagyon szép és jó amit leírsz, de más topikban olvastam már az ilyen "tökéletes" életekről (talán tőled is), a mindennapi lemondásokról, anyagi nehézségekről "a gyereknek mindene megvan, magunknak meg nem veszünk semmit". Nem kell csodaszép cukormázat gyártani a gyermekvállalás köré, mert nem az. Attól, hogy valaki realista, még láthatja jól.

Én férfi szájából hallottam először amit leírtam. Aztán mióta ismerős körökben felvállaljuk, hogy a mi házasságunkban nem tervezett a gyerek, egyre több helyről halljuk, hogy hát ők sem úgy gondolták, ha még egyszer lehetne nem biztos, hogy belefutnának. Az emberekbe beleverik, hogy gyerek kell, az élet velejárója, a sok birka meg mind csinálja. Pedig igen kevés % az szerintem, aki mentálisan/anyagilag/érzelmileg mindent meg tud adni a gyerekének.

Az meg, hogy azért tudott a férjed tanulni. Az én férjem is felelős beosztásban van, minden nap/délután meleg étellel várom (én is dolgozom), és sokszor szóba kerül, hogy egy gyerek mellett az ilyen esti "Kikapcsolások" nem sikerülnének, mert nem lenne rá energiája....

Csel? :) Könyörgöm... Ha szeretünk valakit, akkor nem alkalmazunk kiskapukat, vagy cseleket azért, hogy rávegyük valamire, amit valójában ő nem is szeretne... Hát ebből áll egy kapcsolat?

Szerintem az őszinteség, a megértés, és a másik tisztelete a legfontosabb.

De ha cselekhez folyamodsz, akkor ott hol a tisztelet és a megértés? Szerintem sehol...

Nem beszélve arról, hogy egy gyerek az már egy 3. személy, egy külön élet. Nem 1-2 hete vagy hónapos dolog, egy egész életre szóló dolog. És úgy gondolom, hogy aki csellel akar hozzá jutni, még nem kész az anyaságra, mert nem látja át jól a dolgokat.

Na de azért 7 év után meg már kéne..

Nem miattam, saját maga miatt.

Mert aztán fél év múlva indíthatja a "terhesen elhagyott a párom, pedig..." fórumot..

Sajnos nagyon sok ilyen van, tanulni kéne belőle..

De persze, hogy nehéz ez..

Ha valaki egy nem tervezett babát vállal, már jön a sok FELELŐTLENSÉG!! duma.. Ilyenkor hol vannak ők? Ez, ami már előre látszik/látszódhat, hogy baj lesz, nem felelőtlenség? Szerintem ez inkább az..

De persze ezt csak annyira vegye a fórumindító magára, amennyiben rá vonatkozik, hiszen nem ismerem a történet szereplőit..

Elég baj, ha valaki úgy látja, hogy egy gyerek ezt jelenti..

Persze jelent plusz terhet a férfinak is, de azért ma Magyarországon ha valakinek, akkor inkább a nőnek jelent ez gondot, mármint a napi "kocsma"..

Nálunk pont akkor tudott tanulni, előrelépni a férjem, amikor én itthon voltam/vagyok a gyerekekkel, mert tudtam neki segíteni, bíztatni, várni a meleg levessel suli után, nyugodtan munkát keresni neki, meg a gyerekek baját-gondját is intézni..

A három gyerek meg már +40000Ft havonta az adókedvezmény miatt.. Nem beszélve az egyéb kedvezményekről..

Meg volt olyan munka, amit pont azért tudott elvállalni, mert volt, aki itthon intézte a dolgokat.. Dolgozott filmben is, napi 12 órában, óriási felelősséggel.. Azt ő is belátta, hogy nem tudta volna csinálni, ha én dolgozom mellette, akár van gyerek, akár nincs..

Tehát legalább annyi lehetőség van a családban is, csak sajnos ma ezeket nem divat meglátni.

Arról nem beszélve, hogy megkettőzte az erejét a gyerekek iránt érzett szeretet, hogy értük aztán mindent!!

Pedig 25 éves volt, amikor szültem.. És sokdiplomás családból...

Az öccse, akinek nagyon jó állása van egy multinál, bizony nem teketóriázott 30 évesen, amikor megtalálta a párját, és eszébe sem jutott a szupi állását félteni a gyerektől..

Szerintem ez valójában egy jó duma, amit lehet mondani, ha éles döntéshelyzet lenne, de nem igaz.. Nem ez a valódi ok..

nem szeretnék ünneprontó lenni, de ha ő 29 éves és 7 éve vagytok együtt, akkor barátok közt is 22 éves volt, te meg 17 amikor összejöttetek... meg merem kockáztatni azt is, hogy előtte nagyon nem volt tapasztalatotok semmilyen téren. Mármint lehetett, de nem elég... A nagy számok törvénye alapján /sajnos-vagy nem/ az az ember, aki nem éli ki magát, nem tapasztal eleget, nem érezheti hogy igen mindent kipróbáltam mindenkivel akivel csak akartam, az egy idő után menni fog, akár mennyire is nagy volt a szerelem. /természetesen vannak kivételek, de nem ez a jellemző/ Én azt gondolom, hogy egy huszon éves ember még ne akarjon, ne tervezzen Nagy dolgokat, hanem Éljen! Legyen összehasonlítási alapja. Nem véletlen, hogy nem akarja/meri elhatározni magát, hisz benne lehet a kérdőjel, hogy vajon jól dönt-e, vajon jól lesz-e így...

Megváltozott a világ, és az értékrendek is, és ma már viszonylag későn "érnek" meg az emberek. beszéljünk akár férfiról akár nőről. A párom 30 évesen érezte először azt hogy most már ha találkozik Olyan nővel, akit el tud képzelni maga mellett, akkor akár még a házasság is szóba jöhet, és később a gyerek is... de előtte mereven elhatárolódott minden nemű elkötelezettségtől... sőt, menekült minden olyan nőtől, aki megpróbálta megfogni magának mint a görcs...

A legnagyobb dolog az, hogy Ő volt az, aki az összeköltözést javasolta, Ő volt az aki megkérte a kezem, és Ő volt az aki azt mondta, hogy gyereket szeretne. Ha mindezeket én /akár/ kértem volna, már rég nem lennénk együtt. Így most az esküvőnket szervezzük :)

Szóval, én csak azt próbálom elmondani, hogy ha a férfi nem érzi úgy, hogy mindezeket Ő szeretné, akkor ha erőlteted, annak semmi jó vége nem lesz. Addig meg Élni kell, és megismerni minden féle fajta embert, hogy mikor a Nagy döntés előtt állsz, tudd, hogy a lehető legjobban döntöttél :)és Valóban szeretnéd :)

30 évesen még nagyon nagyon ráér a gyerekkel. Most kezdi csak felépíteni a saját kis világát, egzisztenciáját... nem mindenki akarja az önállóan kialakított életét seccperc alatt kukába tenni egy gyerekért......

Mikor a férjemmel beszélgettünk róla, mesélte, hogy nagyon sok férfi csapdájába esik ennek az "agymosásnak", még ők is elhiszik, hogy ez milyen jó.... Egyszer ő is majdnem belesétált, mert ugye ez az élet rendje, de áldja az eszét, hogy mégsem. Én nem gondolom, hogy a férfiak többségében vágynak az apaszerepre, inkább az élet velejárójának tekintik, és elfogadják. Ezért is igyekszenek minél tovább halogatni vagy kibújni alóla....

Amiket írtál, az alapján minimum azt mondom, hogy idő még, míg megértek a dolgokra.. Nem csak ő, Te is..

Egy nő nagyon óvatosan mondjon olyat, hogy "emiatt nem hagynám el". Ez még a szerelem kissé lila ködös részét mutatja, még ha az eltöltött idő nem is.. Nagyon sok olyan rossz értelemben időhúzós kapcsolatot láttam már, aminek időben, józan gondolkodással bizony véget kellett volna vetni, fájdalmak árán is..

Mert az idő elmegy, és nem jön vissza, és nagyon könnyen átfordul a szerelem, meg a ragaszkodás abba, hogy te sz..ét, rádáldoztam az időmet....

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy szakíts vele, de gyere le a földre.. Ha valaki ennyi idő után nem akarja a szerelem beteljesedését, a gyermeket, ott ez lehet, hogy más gondot jelez (nem is a gyerek nem óhajtását), aminek viszont utána kell járni, gyógyítani kell, fel kell nőni, vagy el kell engedni...

Hajrá! Egyszer úgyis lesz valahogy :-) Nagyon szeretem, és nagyon szeretnék vele családot alapítani is, de nem akarom idő előtt elrontani. Elveszíteni sem szeretném...Remélem, lesz türelmem "vesződni" vele :)

Ez miatt úgysem hagynám el!!! Nagyon fontos nekem! :)

Nálunk is csak fellángolások vannak. Mindenki támogatja a témát, de valahogy nem...

Pont tegnap este beszélgettünk erről (és valamilyen szinten igaza van)

Azért nem akar ígéretet tenni, mert, ha nem tartja be, sokkal jobban megbántana azzal, mintha nem tenne ígéretet. Szeret és el tudja képzelni a közös jövőnket, de nem most:( Én 28, ő 27. Nem tudja mi legyen. Hivatalosan nem lakunk együtt, de mindig találkozunk, ha nincs szolgálatban. Elméletileg hamaron összeköltözünk... azt mondta, h örüljek, h erre a szintre eljutott. Kac-kac

Még lábat is csókolok neki. Neem?! Áhhh Pasik:)

nem tudom minek kell eroltetni ha o meg nincs keszen ra??

fejenalhatsz v akarmi ha meg nem akar akkor nem veszed ra..hany eves vagy?

foleg ha meg van idod ra akkor nincs miert siettetni

Akkor belső probléma. Egyszerűen talán még nem érett meg rá.

Nekem is volt egy éppen 7 éves kapcsolatom. Én mindig éreztem, hogy anya szeretnék lenni. Abban a kapcsolatban a páromnak nagy tervei voltak; házasság, gyerek, de mindig lebeszéltem róla valahogy, mert éreztem, hogy hiába szeretném ezt én is, csak éppen nem vele gondoltam.

Mihelyst különmentünk, összebútorozott az első szembejövő lánnyal, 2 év leforgása alatt eljegyzés, esküvő és a babájuk születése.

Igazából ez a sztori, csak csepp a tengerben, de szerintem sok szempontból meg lehet közelíteni, és sok kérdésre felelhet.