Harc önmagam ellen, önmagamért!

Engem elsősorban a gyerekeimnek mutatott példa és a vágy vezérelt arra, hogy lefogyjak, hogy minél tovább velük lehessek. Másfél év kemény munkája és kitartása eredményeképp 22.7 kg-ot (az eddigi legtöbb súlyomhoz képest 27.7 kg-ot) fogytam.

Idén nyáron annyira boldog voltam, mert a nyaralásomon csodásan éreztem magam, nyugodtan flangáltam bikiniben és teljesen jól néztem ki, meg voltam elégedve magammal. Boldog voltam az új külsőmmel és büszke voltam a kitartásomra. Azt mondtam, soha az életben nem leszek több kiló és milyen jó lesz innentől, hogy már csak keveset kell fogynom, még kb. három kilót akartam, és aztán elfelejthetem a fogyózást egyszer és mindenkorra.

Igen ám, de a mindenfelől érkező dicséret és elismerés és a munkám miatt, ami mostanában teljesen leköt, annyira elkényelmesedtem, hogy egyre ritkábbak lettek a tornázásaim, egyre több lett a naplómban a kifogás, nyávogás, nyekergés és a diétás étkezések.

Aztán azt mondtam jó, most pihentetem a fogyózást és januártól ismét bekeményítek. Ez viszont nem vált be, mert ahogy ezt elhatároztam elhatalmasodott rajtam az ehetnék, miért ne, ezt is, azt is, ami jól esett, esik.

Nem értem magam. Miért van az, hogy két végletet tudok produkálni ? Vagy teljesen jól tartom a diétát, vagy zabálok. Én már soha nem élhetek rendes életet? Nem fogok tudni rendesen táplálkozni? Jojózni fogok életem végéig? Miért nem tudok mértéket tartani? Gyengeség ez, vagy betegség? Lehet tenni ellene? Ezek a kérdések foglalkoztatnak. Természetesen tudom, hogy a józan ész és az önuralom kell hozzá és csak elhatározás kérdése, de az miért van, hogy ennyi munka után, amit a fogyásomba fektettem, mégis fel tudok gondolkodás nélkül mindent rúgni és nem gondolva a következményekre habzsolni. És a szörnyű valóság az, hogy élvezem is. Imádok enni, imádom a finom ízeket, a sütiket, a puha kenyeret, hogy csak pár dolgot említsek.

Persze ilyenkor jön az önutálat és a bánatevés.

Hogy lehetek ennyire gyenge és hogy válhat belőlem egy kontroll nélküli lény, akit úgymond elítéltem még tavaly, hogy nem igaz, hogy valaki nem tud erőt venni magán... és tessék, most itt vagyok és így vagyok.

Most, hogy elhatároztam írok, ráálltam a mérlegre és 5 kg-ot híztam vissza nyár óta, sőt, még egy hónapja is 3 kg-mal kevesebb voltam. Mi lesz így velem?

Most kérdezhetitek, hogy miért írom ezt a cikket.

Két okból. Egyik az, hogy kíváncsi vagyok, más is esett-e ebbe a hibába, hogy elbízta magát és visszatért a régi rossz szokásaihoz és ha igen, hogyan tudott kilábalni ebből az állapotból?

A másik dolog pedig az, hogy tudom fogok kapni durva hozzászólásokat is, hogy mennyire béna, gyenge stb. vagyok és ezek talán visszabillentenek a helyes útra.

Persze nem adom fel soha, és egyszer legyőzöm a mumusom, de jó lenne végleg, visszaesés, jojó nélkül.

Meglátjuk...