Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Diéta & Fitness témák » Fogyóznék, de ... cikk

Fogyóznék, de ...


Annyiszor hallok ilyen kezdetű mondatot mostanában, hogy muszáj leírnom a véleményemet.

Nem akarok okoskodni, nem vagyok szakértő, nem akarom osztani az észt, csak segíteni szeretnék. Felnyitni ha csak egy ember szemét is. Én már tudom, mennyivel jobb úgy élni, hogy teszünk az egészségünkért és a jobb életminőségünkért. Mindenkinek azt ajánlom, hogy élje át az átalakulás örömét! Legyen büszke magára, hogy ő is meg tudja csinálni, mert ez csodás érzés!

Fogyóznék, de ...

De kezdjük az elején.

Olyan családból származom, ahol a nők nagydarabok. Nem is, mondjuk ki: kövérek!

Egész fiatalságom úgy telt, hogy nem vacsoráztam, nem ettem édességet, nehogy én is elhízzak.

Nem is volt semmi gond, amíg nem lettem terhes és nem szültem két csodálatos gyereket. A terhesség során és a szoptatás közben nem foglalkoztam azzal, hogy mit és mikor eszem, csak a csodának éltem.

Persze ennek meg is lett az eredménye, mert összesen 30, igen harminc kilót sikerült híznom úgy, hogy észre sem vettem.

Természetesen nagyon rosszul esett, amikor szembesültem a ténnyel, hogy az lettem, ami sosem akartam és amitől rettegtem: dagadt!

A sok kedves ember sem rejtette véka alá a véleményét és közölték, mintha én nem tudnám, hogy mennyire csúnyán meghíztam.

Nagyon rosszul esett, de mindig elhessegettem magamtól ezt a témát, mintha nem is lenne igaz. Nem akartam tudomásul venni a tényt.


Az a baj, hogy imádok enni és nagyon sokat bírok enni. Főztem, ettem, a maradékokat sajnáltam kidobni, így azt is megettem. Mindig volt otthon sütemény, amit szintén tesztelni kellett.

Amikor már nagyobbak lettek a gyerekek és mehettem volna vissza dolgozni, nem találtam munkát. Nagyon el voltam keseredve és nem is foglalkoztam a súlyommal.

A férjem szóval bizonygatta, hogy neki így is jó vagyok, de ritkábban bújt hozzám és néhány elejtett megjegyzésből éreztem, hogy nem szereti ezt az állapotot. Én sem szerettem, de nem is tettem ellene, mondván én nem érek rá mozogni, ilyen kövéren nem lehet, mert az ízületeim nem bírnák. Nem megyek uszodába, mert így nem lehet levetkőzni.

Egyre lomhábbá és fáradékonyabbá váltam, már ha boltba mentem sem öltöztem fel, csak melegítőben közlekedtem. Ha valamilyen alkalom volt, fel kellett szépen öltözni, akkor jöttem rá, hogy azért nincs mit felvennem, mert mindent kihíztam és ami rám jön, az sem áll jól, mert mindenütt minden kibuggyan. Utáltam magam, utáltam, hogy ki kell mozdulni, utáltam ahová menni kellett, sőt amit tudtam, le is mondtam.

Besavanyodott lettem. Sorolhatnám még sokáig, de nem is akarok már ezekre a dolgokra emlékezni. Az emberek is másképpen néztek rám. Lenézően, sajnálkozóan, nem is tudom... Az is lehet, hogy csak én képzeltem azt, hogy én értéktelenebb ember lettem.

Arról nem is beszélek, hogy 105 kg-osan nem tudtam egy szimpla ruhás boltban magamra ruhát venni, mert nem tartottak akkorát.


Szóval elég rossz lett a helyzet, éreztem, hogy változtatni kell, mert nagyon fiatal vagyok még ehhez az életstílushoz.

Olvastam olyat is, hogy fel sem veszik a kövér embereket egy munkahelyre, mert ha nem tudja saját magát kordában tartani, akkor hogyan küzd meg a munkahelyi feladatokkal.

Minden arra sarkallt, hogy ez nem mehet így tovább.

Azt mondtam, oké, hétfőtől fogyózok. Igen ám, de ettől a tudattól még vasárnap este 11 órakor ettem, mondván holnaptól úgysem fogok.

Aztán hétfőre még maradt süti, na akkor még azt megeszem, majd keddtől. Kedden megint volt valami, ami miatt ismét eltoltam a kezdést.

Később, hogy visszatartó erő legyen, beavattam a férjem, elmondtam, hogy szóljon rám, nehogy egyek, mert le akarok fogyni.

Ennek az lett az eredménye, hogy zugevő lettem. Nagyon rosszul éreztem magam, saját magam előtt szégyelltem magam. Próbáltam magam hányatni, de -most már nagyon örülök neki- nem sikerült.

Sokat sírtam, és nagyon sajnáltam magam. Várfalat vontam magam köré, hogy ne tudjanak megbántani. Irigy voltam a vékony anyukákra, utáltam magam és mérgemben zabáltam.


Aztán egyszer csak szereztem munkát, és ez nagyon sokat segített az önértékelésemen. Azóta is dolgozom és ezáltal az életem ezen része rendben volt. A gyerekeim szépek, okosak, így ez is rendben volt.

Egyre inkább kezdett izgatni a dolog, hogy most már majdnem minden rendben velem, már csak le kéne fogyni.

Minden csodaszert megvettem, rengeteget költöttem gyanús gyógyszerekre, kapszulákra, rendeltem káposzta leves kúrát, ittam porokat stb.stb.stb...


Kettő dolog volt az, ami az én „bekattanásomhoz” vezetett.

Az egyik, hogy a kollégáim azt mondták, hogy vigyek már magamról esküvői fényképet, mert nem tudják elképzelni, hogy én nem mindig voltam kövér. Amikor meglátták a fotómat, azt mondták, kizárt, hogy ez te vagy. Ez annyira fájt, hogy azt mondtam, most már azért is megmutatom nekik.

A másik, ami talán még jobban fájt, az volt, amikor a fiam azt mondta a kislányomnak: „Ne egyél annyit, mert olyan kövér leszel, mint anya.”

Ekkor azt mondtam magamnak, hogy ezt már nem. Én pozitív minta akarok lenni a gyerekeimnek, nem elrettentő példa.

Nyomban elkezdtem, nem vártam a hétfőt, nem tervezgettem, tudtam, hogy itt már nincs mese, le kell fogyni.


Kevesebbet kezdtem enni, nem ettem édességet, kerültem a kenyeret, tésztát, vagy csak ritkán ettem és elkezdtem mozogni.

Minden szabadidőmet arra szántam, hogy a neten keresgéltem a módszerek, diéták, mozgásformák között. Nem akartam egyiket sem követni, mert tudtam, hogy az nekem nem menne. Nem tudom azt megtenni, hogy ma ezt és ezt, holnap amazt kell enned. Viszont megnéztem azok közül, amiket én szeretek mi az, amit ehetek és úgy állítottam össze az étrendemet.


Nagyon nagy segítség volt, hogy rátaláltam a Hoxa.hu-ra. Annyira inspiráltak a naplók, főleg azok, amelyekben az előtte-utána képek voltak. Akkor hittem el először, hogy ezt egy hús-vér ember is meg tudja csinálni, akárki le tud fogyni, ha odafigyel és nem adja fel.

Azért, hogy kontroll alatt érezzem magam, én is elkezdtem naplót írni. Nagyon jól bevált. Rengeteg olyan alkalom volt, hogy meg akartam enni valamit, de eszembe jutott, hogy ezt este be kellene írni a naplómba és akkor hogy égne a képem, hogy ilyen gyenge vagyok.

Viszont azt is ezekből a naplókból tanultam meg, hogy akkor is lehet sikeres egy fogyókúra, ha néha vétkezünk. Azelőtt, ha olyat ettem, amit nem lett volna szabad, akkor abba is hagytam az egészet, mondván már úgyis mindegy. Most, ha vétkezek, akkor többet mozgok, vagy másnap kevesebbet eszek és akkor minden rendben.


A másik dolog, amit meg kellett értenem, hogy a hosszú évek alatt lerakódott kilók nem fognak 1-2 hónap alatt távozni. Adni kell magunknak időt, türelmesnek kell lenni és nem feladni akkor sem, ha hetekig nem mozdul meg a mérleg.


A kalóriaszámolás is rengeteget segített, rájöttem, hogy hiába eszek jó dolgokat, ha az adagok hatalmasak.


A Hoxának köszönhetően megismertem sok kedves embert, akik példaképeim lettek, akik biztatnak, vigasztalnak, amire éppen szükség van. Ez nagyon jó dolog. A környezetem nagyon sokáig csak nevetett rajtam, hogy minek kínlódok, úgysem fogok sosem lefogyni.

Viszont a Hoxán a lányok tudták-tudják min megyek át, megértenek és 100%-ig támogatnak, nagyon hálás vagyok nekik és értük.


Április közepén kezdtem a fogyókúrámat 100.8 kg-ról, eddig 18 kg-ot fogytam, még legalább 8 kg-tól szeretnék megszabadulni.

Igaz, hogy még nem értem az utam végére, de máris gyökerestől megváltozott az életem.

Ezért is döntöttem el, hogy írok egy cikket, hogy aki ugyanúgy,mint én a kezdetekkor keresgél és reménykedik, hogy talán ő is megpróbálhatja, az lássa, hogy igen, meg lehet csinálni, le lehet fogyni csodaszerek,csodadiéták nélkül. Semmi másra nincs szükség, csak kőkemény elhatározásra és kitartásra.

Meg kell látni, hogy nem lemondás és nem szörnyű szenvedés a fogyókúra, hanem egy új élet kezdete.

Én már tudom, hogy mennyivel nagyobb örömöt nyújt az, ha már nem tudok felvenni egy nadrágot, mert leesik rólam,mint az, amíg bevágok egy egész tortát.

A gyerekeim nagyon büszkék az anyukájukra, a férjem teljesen másképp néz rám, szeretettel a szemében és ez mindennél többet ér nekem.

Több az önbizalmam, már nem szenvedés a reggeli öltözködés, mert már van, ami jól áll.

A környezetem is csodálkozva néz rám és érdeklődve kérdezgetik, hogy csinálod?

Pedig nincs titok, csak annyi, hogy odafigyelek mit eszek és sokat mozgok.


Mindenkinek azt ajánlom, próbálja meg és ne adja fel, mert nem csak az egészsége érdekében, hanem az életminősége érdekében is megéri.

Felejtse el a kifogásokat, amivel nyugtatja magát, bújjon ki a védőbástyája mögül és meglátja, mennyivel jobb így élni.

Sok erőt, kitartást kívánok és akkor meglesz az eredmény is!




Írta: Acimity, 2012. december 29. 09:08
Fórumozz a témáról: Fogyóznék, de ... fórum (eddig 220 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook