Ha nem akar összeköltözni... (beszélgetés)

Nem olvastam direkt végig hozzászólásokat...

Ezt a kapcsolatot te szeretnéd jobban.

Hagyd ôt élni, hibákat elkövetni.

Ô fiatalabb mint te; mégis mit vársz egy 22 év körüli fiatalembertôl, aki nemrég még az iskolapadban ült??

Másképp vagyunk összerakva.

Nem várható el tôle, hogy ilyen komoly, életre szóló nehéz döntéseket hozzon.

Majd kiábrándulsz idővel, ha rájössz, hogy ő nem szeret igazán... A járogatás más, mint szerelmesnek lenni, megosztani az életedet a másikkal.

Egyszerűbb lenne tiszta vizet önteni a pohárba, és egyenesen megkérdezni, megbeszélni mindent, csak ez azzal járhat, hogy el kell fogadnod a nemleges választ is, és szakítanod. Behunyhatod a szemedet, húzhatod az időt magadban dühöngve, de az nem változtat semmin. Jobb esetben, ha beszélsz vele, rájön, hogy ez neked mennyire fontos és választania kell neki is, döntenie.

Az sem mindegy,hany eves vagy.Mert ha nem a huszas eveidet taposod,akkor azert a te korosztalyodra is inkabb jellemzo,hogy onallosdni szeretett volna mihamarabb.Meg mindog vannak kivetelek.

Meg sok tenyezotol is fugg,egy szem gyerek,anyuci kedvence,a budos eletbe nem akar eljonni.

Nekem a lanyom apja meg 40 evesen is anyjaval elt inkabb,pedigmar nos volt...osszehazasodtak,de nem koltoztek ossze.

Mikor en vele voltam meg a felesege elott,mar 33 elmult,mikor sok vita es volt anyos orokre szolo utalata mellett sikerult kulon koltozni a szuleitol.

A mostani parom meg mar 20 evesen elkoltozott otthonrol,mert fuggetlen akart lenni.

De mar en is harmincas vagyok,szoval a mostani huszoneveseketnem igazan ismerem,csak nehany pelda van elottem,azokbol tudok kovetkeztetni.

Csak mindent megnehezít az,hogy szeretem..Mennyivel könnyebb lenne:)

Azt nem mondanám,hogy nem szeret,mert tényleg mindig jön hozzám vagy hív magához,tehát velem van állandóan,csak ez a közös otthon,amire én vágyom,nem akarja..

Nem tudom van-e értelme a taktikáknak,hogy kevesebbet találkozom vele,nem keresem már annyira és megmondom,hogy lecsengett ez a kapcsolat nekem,mert nem haladunk semerre és ráeszmél hogy velem akar lenni-vagy nem,és akkor könnyebb az elválás.

Vagy megint kezdjük bele egy végnélküli beszélgetésbe..

Tegnap óta nem is beszéltem vele,mert ez a kijelentés,hogy ki tudja mi lesz x év múlva,plusz még eszembe jutott,hogy 3 hete hozzám vágta egy veszekedéskor,hogy amúgy se tervezte velem az összeköltözést,összeraktam a fejemben,hogy ez neki kényelmes,hogy vagyok,van ki kiszolgálja,kihez odabújni,elütni az idejét és ennyi.. Nem is akarom jelenleg keresni sem..

Ne mentegesd, ha akarna, szeretne, veled akarna élni. Nem jobb a szülőkkel kényelemben élni, mint nagyobb kiadással önállóan. :)

Neked kell eldöntened, hogy akarod-e ezt így tovább. Gondold át, te mit szeretnél, azzal együtt, hogy ha ő most nem akar, akkor belevágsz-e egyedül, hogy olyan életet éljél, amilyet szeretnél, ott, ahol szeretnél, vagy mindenképpen mellette akarsz-e ragadni. Nem hibáztathatod őt sem, ha ő azt mondja, nem akarja, meg "majd". Ha te ezt elfogadod, akkor ne szidd, hogy miért nem akarja azt, amit te. :)

Csak én ezt hiába magyarázom neki,amíg nem lép le a tesója,ő se fog,én úgy látom.

És már tök rossz érzés,hogy a környezetemben már mindenki nemhogy együtt él,szülnek,családot alapítanak,házasodnak,nekünk meg még annyi sincs,hogy megbeszéljük mikor költözünk össze,mert ez KORAI ..Én sem most akarok durr-bele,hanem egy fél év múlva,mikor minden kiadásom rendeződik.

Te eléggé alárendeled magad ennek a kapcsolatnak meg az ő kényelmének.

Megértelek, én sem szívesen élnék ilyen tini módra, akármennyire is szeretem, az élet rendje a leválás, főleg ha már két kereset is van.

Na igen,de itt nem is a gyerekvállalás a lényeg,hanem az együttélés. Nekem akkor nem volt kapcsolatom,de már vágytam rá,egy kis családias,együtt élős légkörre.Valószínű azért,mert a szüleim elváltak,nem családban nőttem fel és szeretném már megélni,vagy csak ilyen típus vagyok,nem tudom.

Itt inkább a függetlenedés a gond.Ő nemhogy velem,egyedül sem akar talpra állni,szerintem egy férfinak kéne rendelkeznie olyan egészséges énképpel,hogy mégiscsak ők a férfiak,a családfenntartók, igenis teremtse meg magának és a leendő családjának az otthont,környezetet.

Az az igazság,hogy nekem ott kezdődik a nagybetűs férfi,aki tettre kész,fel tudok rá nézni,tudja mit akar,tesz is érte,nem töszmörög, céltudatos.. Pláne,ha olyan munkája is van,amiből megtehetné.Mert nem keres se jól,se rosszul,pont úgy,hogy normálisan meg tudna élni egyedül, velem meg főleg..

Én a babát sem akarom ráeröltetni,csak beszéltünk róla,mert ő is gyerekpárti.

Én megértem az ő részét is,hogy falusi lévén nem akarja tömbházi albérletre szórni a pénzét,ha megteheti,hogy a szülőknek nem teher és otthon él,hogy félre tudjon tenni,no de ő ezt sem teszi.

Többször beszéltük,hogy együtt közös kasszán még egy olcsóbb albérletben IS azért jobban kijönnénk,hát még úgy,ha nálunk vagy náluk lennénk.Viszont így,hogy az én részemről lenne egy kis anyagi segítség,most neki is úgy áll a helyzet,hogy fizetésemelést fog kapni,még így sincs egy gondolat,hogy elkezdjük a közös életünket,amit ő állítólag! velem akar.

A testvére is még otthon él,neki már 3 éves kapcsolata van,de én nem akarok arra a sorsra jutni,hogy 3 év után is csak együtt-együtt alszunk.. Szerintem ez lehet neki a "minta",sok mindenben a testvére az etalon neki,szerintem amíg ő nem költözik a barátnőjével össze,addig ő sem fog.Szerinte nagyon korai mindenen gondolkodni,én már előrébb vágyom.Teljesen úgy érzem magam,mint egy gimnáziumi,tizenéves kapcsolatban,én ennél többre vágyom már.

Ha beszélünk róla is leterel,hogy ő nem akar,korai,szóval hiába kérdezem tőle,pedzegetem neki,a válasz mindig ugyanaz.Ezért nem tudom mi tévő legyek.

Én mindenben támogatom,elfogadom a döntéseit,nem költöztem el másik városba miatta,de ő rajta csak azt látom,hogy egyedül az ő kényelme a fontos,az ,hogy én mit szeretnék,rohadtul nem érdekli,az sem,hogy én utálok ebben a sz*r,kisvárosban élni,de elfogadom miatta,mert szeretem őt,és nekem nem az számít hol vagyok,hanem kivel.. Sokszor mondtam,hogy olyan szívesen visszamennék egy nagyobb városba,ahol éltem,de mindig jaj ne,ne menj sehova,visszahúzna a szívem,de ezért maradjak?Hogy itt se lépjünk előrébb?

A barátnőm barátja elköltözött a barátnőmmel máshova,előtte sose volt a srácnak olyan gondolata,hogy elmenjen,igaz,hogy szarabbul állnak anyagilag,de ez elég intő példa arra,hogy még a barátnőmet is jobban szereti a srác,ha képes inkább nélkülözni csak vele legyen,mint engem,akinél mindig az van,hogy fogadjam el,hogy ő nem akar se velem élni ,se semmit,de én maradjak itt,ne menjek el,ez is csak róla szól.. Pedig mi még csak nem is nélkülöznénk..

ez nem feltétlenül igaz.

én huszonéves fiúkat olyanokat ismertem, akik egyetemre, főiskolára mentek 18-19 évesen egy másik városba és diploma után eszük ágában nem volt visszaköltözni, hiszen megszokták az önállóságot.

Ha jol vettem ki az irasodbol,a parod 24 eves.Na most a 24 eves ferfiak igen kis szazaleka vagyik manapsag komoly felnott eletre.

Otthon anya foz,mos ra,valoszinu nem kell annyi penzt a haztartasba beleadni,mintha kulon elnetek.Ez is lehet egy visszatarto ero,pl a fonokom fia is 26 eves mar,van sajat bevetel,auto,minden,de esze agaban nem volt osszekoltozni a baratnojevel.A lany el is hagyta,de mindegy is most ez.

Szerintem a te gondolkodasod is teljesen eletkorodnak megfelelo,meg az ove is.Csak gondolj bele,hogy te ket evvel ezelott,mikor annyi idos voltal mint a parod,hogyan gondolkodtal a gyerekvallalasrol,egyuttelesrol.

sajnos nagyon nem vagytok egy hullámhosszon, ez pedig nem csak most, de később még nagyobb probléma lehet.

azt tanácsolnám, h amennyiben meg tudod oldani, Te magad önállósodj, válj le a szüleidről. a saját érdekeiddel törődj, ne a barátodéval. az is lehet, h fél év múlva már sehol se lesz.