Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Ha megcsalt a párotok, ti megbocsájtanátok neki? fórum

Ha megcsalt a párotok, ti megbocsájtanátok neki? (beszélgetős fórum)


1 2 3 4 5 6
2011. júl. 1. 08:07

Köszi a véleményeket.

Mielőtt észrevettem ezt a levelezést az azt megelőző napon mondta meg a lánynak állítólag hogy ő engem szeret és nem gondolta ezt az egészet komolyan.

Egy régi barát volt akivel jót beszélgetett elmondása szerint.

De az üzenetek alapján is ő csak beszélgetni akart.nem ajnározta a lányt és nem udvarolt neki.

Csak hát mégis átvert mert nem mondta el.

Az a baj hogy a tüske ott motoszkál bennem.De rá kell jönnöm hogy szeretem nagyon is.Nem hittem volna hogy valaha ilyen mély érzelmeket válthat ki belőlem ha az elvesztésére kerül sor.

Próbálom kiverni a fejemből ezt az egészet.De ehhez idő kell.

Ő is segít de ehhez sok kemény munkára lesz szükség mire minden helyre áll.

2011. júl. 1. 08:06

Eddig úgy gondoltam, hogy Ő az egyetlen, akinek igen. Ha visszajönne hozzám.

Pedig nem csalt meg, már ami a szexet illeti - amíg nem költözött el, semmi sem történt köztük.

Aztán rájöttem, hogy valójában nem bocsájtom meg Neki ezt az egészet. Ha mégis újrakezdenénk, minden jó lenne, működne, sokkal jobban, mint azelőtt (most mindegy miért, de tudom - és Ő is tudja, de már van másik). És soha nem hoznám fel a témát. De a tüske marad.

119. andi6020 (válaszként erre: 114. - Tapsiful)
2011. júl. 1. 06:34
Ne is törődj vele! Ez a perverziója, hogy mindenkivel ilyen lealázó, felsőbbrendű, nagyokos stílusban beszél. Igazi "netnagyszáj". Ismerem a típust, de gondolom Te is. De hagyd rá, tudod, mindenkinek kell egy szemétdomb, amin kukorékolhat.
118. playgirl22 (válaszként erre: 117. - Vagy mégse?)
2011. júl. 1. 06:30
De abba mi a jó, hogy én ültetem le, magátol irja, ne azért mert én mondom neki, nem?
2011. júl. 1. 06:08

na én leültetném a gép elé és a következőket íratnám vele a lánynak...


Ne haragudj, de jó ideje nem foglalkozott a barátnőm velem ezért kénytelen voltam valakit keresni erre az időre. Szeretem a barátnőmet és már minden tuti közöttönk. Kössz az áthidalást. Minden jót!

116. playgirl22 (válaszként erre: 114. - Tapsiful)
2011. júl. 1. 05:54
necsinálj belle problémát, itt általába mindenki elnézö, megbocsájto,minta feleség, közbe meg ....:)Ha megtudsz neki bocsájtani, akkor tedd, ha nem, hadd el, nem tanácsolok semmit, csak leirom én mit tennék. Elhagynám, menjen ahoz akihez akar...
2011. jún. 30. 21:14
Megbocsájtanék, de csak hónapokkal később. Természetessen nem maradnék vele. Új életet kezdenék és miután összekaparom az önbecsülésemet és a női mivoltomat, meg mondanám neki, hogy már nem haragszom.....
114. tapsiful (válaszként erre: 106. - Cef15f164f)
2011. jún. 30. 21:10

Egy ki vagy te hogy bárkit is felső hangon kioktass?

Kettő nem a telefonjába kotoráztam hanem a neten levelezett.És egymás fiókjába beszoktunk lépni,nem titkosak.

Három ahogy látom egy nagyon bölcs ember vagy és veled még ilyen nem történt.DE nem az áldozat a hibás általában hanem az elkövető.

Én is megtehetném mégsem teszem.

113. 47c83fb9f3 (válaszként erre: 110. - Playgirl22)
2011. jún. 30. 17:04
Még az sem biztos, hogy beszélnek rendszeresen, csak te fujod fel a dolgaidat.
112. 47c83fb9f3 (válaszként erre: 110. - Playgirl22)
2011. jún. 30. 16:59
Ha normálisan értelemmel állnál a dolgokhoz nem igy tenne-ez 1000%.
111. 47c83fb9f3 (válaszként erre: 110. - Playgirl22)
2011. jún. 30. 16:59
Azért mert igy viselkedsz:DD
110. playgirl22 (válaszként erre: 109. - 47c83fb9f3)
2011. jún. 30. 16:58
de minek kell titkolni??????
109. 47c83fb9f3 (válaszként erre: 107. - Playgirl22)
2011. jún. 30. 16:56
Beszéljen. És? melletted van-nem? akkor? mi a kérdés?
108. cef15f164f (válaszként erre: 106. - Cef15f164f)
2011. jún. 30. 16:56
Nem hiszem, hogy a hátam mögött tenné. De ha mégis így történne, átgondolnám, hogy mi a fenét műveltem az utóbbi időben.
107. playgirl22 (válaszként erre: 104. - 47c83fb9f3)
2011. jún. 30. 16:54
persze,jo, akkor te mit szolnál ha rajtakapnád a barátod hogy az exével dumalgat már kitudja miota,a hátad mögött??csak érdekel, más hogy lássa...
106. cef15f164f (válaszként erre: 96. - Tapsiful)
2011. jún. 30. 16:53
Talán azért telefonált titokban, mert egy hárpia vagy és nem akart fölösleges vitát. Egyáltalán mit kotorásztál a telefonjában?
105. 47c83fb9f3 (válaszként erre: 103. - Playgirl22)
2011. jún. 30. 16:52
Ez egy alapkapcsolatban is igy működik. Én nem a nyitott kapcsolatról beszélek.Hanem egy normál kapcsolatról.
104. 47c83fb9f3 (válaszként erre: 102. - Playgirl22)
2011. jún. 30. 16:51
Én meg csak tanácsoltam valamit.
103. playgirl22 (válaszként erre: 101. - 47c83fb9f3)
2011. jún. 30. 16:51
nem nyitott kapcsolatban vagyunk, nekem mindegy, nálunk ez igy müködik, de nemhiszem hogy csak nálunk, na mindegy...
102. playgirl22 (válaszként erre: 99. - 47c83fb9f3)
2011. jún. 30. 16:49
Volt ilyen amugy, hivta az exe, de munkába volt éppen, az volt az elsö hogy elmondta hogy felhivta öt...pedig én nem zsarnokoskodtam vele , de ö ezt magátol csinálta, nekem mindegy ki mit csinál, én csak leirtam a véleményem....
101. 47c83fb9f3 (válaszként erre: 100. - Playgirl22)
2011. jún. 30. 16:46

Tudod egyáltalán mit jelent, hogy valaki szabad? Még ha kapcsolatban is van?


Hogy úgy intézi az ügyeit ahogy neki tetszik és akarja. Úgy. És senkinek semmi joga beleszólni.

100. playgirl22 (válaszként erre: 98. - 47c83fb9f3)
2011. jún. 30. 16:45
jézusom, ez nem féltékenység, nem zsarnokság, miröl beszélsz??Nemvagyok egoista, azzal beszél akivel akar, oda megy ahova akar, bulizni mehet, söt, még az exével is dumálhat, az sem zavarna, mert megbizom benne, de NE A HÁTAM MÖGÖTT, mivel én sem teszem , de ez csak az én véleményem...
99. 47c83fb9f3 (válaszként erre: 97. - Playgirl22)
2011. jún. 30. 16:40

Milyen jogon mered bárkinek is megtiltani, hogy kivel beszéljen?

Jogon nincs hozzá.Minden ember szabad ember, még akkor is ha társaskapcsolatban él.

98. 47c83fb9f3 (válaszként erre: 97. - Playgirl22)
2011. jún. 30. 16:39

Egy férfi nem marad melletted sokáig, ha ilyen egoista és birtoklóan féltékeny vagy.


És ezt neked nőként mondom. Velem egyetlen eygszer adná ezt az előadást bárki is elő-amit itt te, és másnapra a hült helyem nem lenne.


Tudod ki engedné a zsarnokságot...

97. playgirl22 (válaszként erre: 95. - 47c83fb9f3)
2011. jún. 30. 15:42
azért ez nem ennyire normális mint neked szerintem.nemkell lefujni ez igaz, ha annyira akarják tartani a kapcsolatot, akkor miért titokba telefonáltak???(és még kitudja mit)....Titkos beszédek az exel ,ha ez valakinek normális , az meg is érdemli hogy átverjék...
2011. jún. 30. 13:55

Nem képzelek többet bele de mikor már telefonon is beszéltek és két hétig átvert mert ha elaludtam akkor beszélt vele akkor mit is fújok fel?

És a csaj áradozott neki hogy ő mennyire szereti meg meg mennyire hiányzott neki.

Egyébként családos a csaj is.

95. 47c83fb9f3 (válaszként erre: 94. - Tapsiful)
2011. jún. 30. 13:52
Miért kell a bolhából elefántot csinálni? Szerintem természetes az, hogy ha valakivel kapcsolatban álltál, és az élet úgy hozza, hogy komunikáltok, akkor azt ne fujják fel.Ne képzeljenek bele többet-mint ami.
2011. jún. 30. 13:31

Párom lebukott hogy egy másik lánnyal beszélgetett közösségi oldalon.De állítólag csak barátilag.

Régen volt köztük valami még bőven előttem.

Megbocsájtottam neki de folyamatosan az jár a fejembe hogy miért.

Nem voltak durva dolgok de mégis nagyon fáj hogy 4 és fél év után ezt kaptam.

Tudom én is hibás vagyok mert elég sokat veszekedtünk mostanában,de akkor is inkább velem kellett volna megbeszélni nem mással.

sok a gond felénk.

Ezt hogy lehet elfelejteni vagy teljesen megbocsájtani?

2011. jún. 30. 11:42
Csak akkor ha a gyerek érdeke úgy kívánja.Egyéb esetben nem:D
2011. jún. 30. 11:23
Szerintem ezt hogy megbocsátasz vagy nem nem lehet ilyen egyszerűen kijelenteni, sokat számít a miért, mikor, kivel, és a partner teljes felelősség vállalása....ez sajnos nem fekete vagy fehér sok esetben....
1 2 3 4 5 6

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook