Ezredszerre talpraállni (beszélgetős fórum)
Ha így akarod élni az életed, akkor így is fogod. Nem az anyád a probléma, hanem a hozzá állásod.
Sokan örülnénk, ha lenne anyánk, vagy apánk, vagy nagymamánk. Sokan örülnének, ha hitelt fizetnének azért mert van lakásuk, sokan örülnének egy bármilyen szar állásnak, sokan örülnék egyetlen saját gyereknek, és még sorolhatnám. Neked úgy látom mindenből kijutott (gyerek, férj, anya, munkahely, lakás), így nem értem mi a bajod.
Nem a levegőbe beszélek: szülésem előtt 2 héttel halt meg az anyukám, és előtte egy nappal tudtuk meg, hogy rákos a férjem. Végig küzdöttük a gyest, a rokkantnyugdíjat, majd meghalt az apukám, a nagymamám, a nagynéném, a férjem szülei. Majd volt munkanélküliség, amikor a lakásunkat is elviszítettük, és mindenünket, aztán jött az albérlet, az anyagi kínlódás. 43 évesen újra kezdeni az életet. Vettünk újra lakást, igaz hitelből, szereztünk bútorokat, igaz használtakat, aztán nyögjük a hitelt, a rezsit, és még mesélhetnék....
Sosem gondolom, hogy én vagyok a szerencsétlen, vagy a férjem, vagy az egész élet. Az élet ilyen. Tudni kell mindig talpra állni, tudni kell mindig mosolyogni.
Amíg te nem akarsz tenni ellene, addíg ilyen lesz az életed....
Töröltette magát.
Mi itt úgyse sokat tudtunk neki segíteni, a legnagyobb gondja az anyagiak, ami miatt vissza kell mennie dolgozni.
Csak azt nem értem, ha az anyjára nem szívesen bízza a gyerekeit, nincs más megoldás? Hány km-re lehet a legközelebbi bölcsőde?
Depressziós, az látszik - arra is van megoldás, el kell menni az orvoshoz. Adtam neki egy csomó telefonszámot, hátha felhívja a segítőket.
nem hiszem,hogy ezért töröltette magát.
Egyetemes példája volt annak,hogy segíteni csak annak lehet aki hagyja magát...ő nem hagyta. A hozzászólásaiból ítélve nagyon remélem,hogy mihamarabb belátja,hogy segítségre van szüksége.
FÖLDÖN FEKVŐ EMBERBE NEM RÚGUNK!!!!
Erről nem hallottál még? Minek bántod azt, akinek ezer baja van? Mi változott volna, ha megköszöngeti a hozzászólásokat?
Örülj neki, többet nem fog zavarni, töröltette magát! Most boldog vagy, illemcsősz?
Ilyet senki nem írt és mondott...
Együtt vagytok még a férjeddel igaz? akkor együtt is tudtok majd talpra állni. csak akarni kell és tenni,mert ugye nem akarásnak nyögés a vége. szoktál erről beszélni vele?
Ez az, hogy ha nem lennék, azzal is fájdalmat okoznék, és ha vagyok, azzal is folyton bánatot meg bajt okozok.
Utólag könnyű okosnak lenni, hogy ha nem én vagyok a felesége a férjemnek, nem én lennék most a gyerekeim anyja, nem az én genetikai állományom adom tovább, nem az én családom gondjait kéne nekik elviselni, stb.
Most már mindegy.
Ezer ember próbált már "lelket verni belém", hogy olyan dolgokon változtassak, amiken nem lehet.
Nem lehet mindig, mindenen változtatni. Nincs mindenre gyógyszer, nincs mindenre megoldás.
Nem érzem, hogy rendes dolog lenne, ha az ezer egyedik ember is azt szajkózza, hogy változtassak a megváltoztathatatlanon.
Most mit ajnározzak vadidegen embereket, hogy egy ismeretlennek egy nyilvános fórumon leírták a véleményüket? Ha neked ez a vágyad, akkor csináld.
Tudom, hogy sokan el sem tudják képzelni, hogy ilyen van és létezik.
Ők mindig a legokosabbak, akik soha nem voltak a gödör alján, hogy hogy lehet onnan kimászni.
Az elején pont te írtad,hogy az egyetlen jó dolog a családod. Már csak értük megéri. Két kisgyermeked van. Nekik te vagy a világ!! Számukra te vagy a legfontosabb,értük érdemes.
Ne ostorozd magad ilyenekkel. A férjed,a gyerekeid melletted vannak, szeretnek,hát hogy a bánatba lenne nekik jobb nélküled?
Én még mindig azért javaslom a pszichológust,mert te most abszolút nem látod a kiutat, szükség lenne egy külső emberre aki segít,aki pártatlan és lehet hogy te is rádöbbennél,hogy nem vagy te akkora sorscsapás.
Manapság sokaknak kegyetlen az élet...de próbálj meg egy napban legalább 1 apró örömöt felfedezni és hozni fogja magával a többi. (lehet ez pl. a gyermekeid mosolya stb) Igaz ezzel az anyagi problémák nem oldódnak meg,de erőt ad a folytatáshoz!
Igazad van.
Elfogadom, hogy egy két lábon járó sorscsapás vagyok.
köszönöm neked, hogy rávilágítottál, milyen bunkó vagyok, hogy élek.
:S
Ez olyan, mint a margaréta. Túl sok szirma van.
Ha egyet letépnek, még marad 20.
Ráadásul mind összeér középen.
Pl. anyámmal akkor lehet jól kijönni, ha minél ritkábban látjuk egymást, minél rövidebb időre. Ez megoldhatatlan, ha visszamegyek dolgozni, mert akkor nincs senki más, csak rá tudom őket bízni.
Ha nem dolgozok, akkor meg a hitelt nem fizetjük, a rezsit nem fizetjük. Akkor elbukjuk az ő házukat, tehát költöznek hozzánk.
Nincs megoldása a dolognak. Pedig vettem lottót! Mire várjak? Csodára? Melyik ujjamba harapjak? Amelyik kevésbé fog fájni, de melyik lesz az?
Ezt csak utólag, 5 év távlatából lehet megmondani, ha akkor így meg úgy csinálunk, ma lehet, hogy jobb lenne.
De lehet, hogy nem.
Megint marad az, hogy kapálózunk ezerrel, hogy cserébe ne haladjunk sehová.
Olyan, mintha meg lennék átkozva.
Az bánt nagyon, hogy akaratomon kívül csak bajt hozok azokra, akiket szeretek. Mindig, újra és újra.
Semmi mást nem kell tennem, hogy romlásba és csődbe vigyek valakit, elég ha szeretem.
De amíg egy férfit ott lehet hagyni, addig egy családot már nem.
Marad az, hogy kiterjed rájuk is minden baj, ami ér engem, én pedig szenvedek, mert tudom, ha nem én lennék mellettük, hanem bárki más, akkor nekik most jobb soruk lenne.
Egyszerűen őrjítő.
Hiába dolgozok, küzdök keményen. Minél magasabbra mászok, annál nagyobbat esek. Őket meg rántom magammal.
ki van bukva, elég egyértelmű
ha folyton negatív dolgok érik az embert, ez törvényszerű...
Eljutottam oda, hogy ilyeneket már babonából sem merek kimondani, hogy "Ennél rosszabb már nem lehet, már csak jobb jöhet."
Múltkor majdnem elküldtem valakit a francba, mert ömlesztette rám a sok közhelyes marhaságot.
Fogyjak le, mert veszélyeztetem az egészségem, és hamar meg fogok halni. Pedig de szép is lesz, ha majd megélem a 80 éves kort! Nekem meg megfordult a fejemben, hogy menjen a ...!
Még 50 év EBBŐL? Minek? Elég lesz, ha még 20-30 évig ép ésszel kibírom.
Másról sem szól amúgy sem a legtöbb ember élete, csak várja a végét. Legyen már fizetés, jöjjön már a busz, teljen már el az a rohadt idő. Minél gyorsabban.
Akkor minek ez a nagy hercehurca, hogy ezt meghosszabbítsam a lehető legtovább? Ez olyan abszurdum, mint az érzéstelenítés nélküli fogászatot meghosszabbítani minél jobban, hogy jó sokáig tartson.
Kívánok Neked
erőt, hogy megmásítsd a megmásíthatót,
türelmet, hogy elviseld a megmásíthatatlant, és
bölcsességet, hogy meg tudd különböztetni a kettőt egymástól.
Sajnos a legtöbb embernek nem feltétlenül természetes,hogy szereti az anyja vagy "ideális" családban nőtt fel....
A hozzáállásod nem jó. Igaz,hogy a pszichológus nem segít 170 centire nőni,de a hozzáállásodat korrigálhatja. Igaz,hogy a dolgok attól még úgy maradnak,csak a te reakcióid, hozzáállásod változik....és ahogy az változik a végén már az se fog érdekelni,hogy az anyukádé nem.
Halihó!
Megnézte valaki a videót amit küldtem?
Szerintem nagyon tanulságos, sokszor megnézem ha lent vagyok lelkileg és azt mondom van kezem lábam tudok tenni magamért a saját jövőmért.
Mondom nem zavar.
Csak ez is olyan, ami megváltoztathatatlan. Ismerek olyat, akit nagyon bánt, hogy alacsony, bár ő férfi.
Mindegy..
Csak nem szeretném az egész komplett élettörténetem leírni, aztán a kötekedő, arctalanul gonoszkodó embereknek kimagyarázni. Ezért írtam, hogy olyan, mint a magasság.
Hátha úgy el lehet képzelni.
Nem változtathatok rajta, eleve elrendelt, nem tehetek ellene semmit, és ha elfogadom, hogy így van, akkor sem lesz még jobb vagy rosszabb.
Hosszú és bonyolult dolog. Az idők folyamán jó emberismerő lettem. Tudom, milyen amikor valaki szeret, de nem tudja kimutatni.
A rossz munkát, a rossz kapcsolatot nem lehetetlen megváltoztatni.
A rossz körülményeket, a rossz történéseket néha lehetetlen.
Nyugodj bele, hogy még össze fogsz menni 5 centit és 148 cm leszel.
Érdekes, én meg mindig kicsi akartam lenni, mert nagy ló voltam, mindig első a tornasorban, és úgy láttam, a kicsik sokkal aranyosabbak és jobb kicsinek lenni. Ráadásul mindenki azt mondta, nem fogok magamhoz magas fiút találni. Ez szerencsére nem így lett, de tűsarkú cipőt soha nem hordhattam. Te még azt is felvehetsz, sokkal szebb benne a láb.
A nadrág szárát le kell vágni? Hát akkor le kell. Még mindig jobb, mint nekem kamaszkoromban mindig nagy méretű nadrágokat kellett venni, aminek a hossza épp hogy jó volt, aztán a fenekénél és combban az egészet felbontani és beszűkíteni, sokkal nehezebb.
Ez olyan, mint egy szép, nagy margaréta. Az egyik szirma az anyám, de még sok, sok szirma van, és az alkotja a virágot, ami büdös, nem lehet a kertből kiirtani, és életnek hívják. :(
Már fáradt vagyok, hogy mindenért harcoljak. Főleg olyan dolgokért, amik másnak természetesek.
Mondjuk a legtöbb embernek természetes, hogy őt szereti az anyja, és ő meg viszontszereti.
Nekem ebben soha nem volt részem. Már nem is vágyom rá. De ettől még nem szűnt meg az anyám lenni.
Pfff.. látom már, hogy vannak dolgok, amiket virágnyelven nehéz elmagyarázni.
Tegyük fel, hogy az zavar, hogy alacsony vagyok. Elmehetek én pszichológushoz, aki segít elfogadni, hogy alacsony lettem.
De ettől még nem leszek 170 cm magas. Soha.
Nem tehetek róla, nem én kértem. Nem jó dolog alacsonynak lenni. (Pl. a boltokban minden jó dolog a legfelső polcon van, és mindig meg kell kérni valakit, hogy segítsen. Mindig azt hiszik, hogy ismerkedni akarok, pedig nem.)
Ettől még ugyanúgy le kell vágni a nadrágok szárát, ugyanúgy székről csukom be a fürdő ablakot, létráról takarítom a konyhaszekrényt, és a többi.
Ez csak egy példa volt, de tegyük fel, hogy ilyen gondom van.
(Jó, tényleg alacsony vagyok, de nem zavar.)
Szerinted van kiút abból, hogy 153 cm magasan fogok meghalni? Már ha nem megyek össze vén mámiként még 5 centit.
Most úgy érzem, csak ilyen eleve elrendelt és meg nem változtatható dolgok vesznek körül. Kiút nélkül.
Illetve egy kiút jut eszembe, de az nem járható. :(
Megoldani nem fogja, és azt se fogja megmondani, mit csináljon, de SEGÍTENI FOG!
Még a laikus kívülálló is sokszor sokkal jobban látja a problémát, hát még a szakember, akinek millió ugyanilyen esete van.
Tehát nem is Veled van a gond, hanem édesanyáddal !?
Nehéz helyzet ,mert szereted Őt,, feltételezem.
Ezt a problémát neki kellene orvosolni, ha Ő nem akar változni az baj. Mindennek ellenére a saját életedet kell élned, édesanyád életét nem élheted.