Elvált szülők gyermeke (beszélgetős fórum)

Elvalt szülők gyermekeként és elvalt szülők gyerekekent roppant bonyolult dolog ez. Kitartás. Ha csúnyán válnak el mindig a Gyerek issza meg a levét. Nekem apukám 8 évre eltűnt az életünkbol aztán felnőttként még kaptam belőle 6 évet. Szerencse a szerencsétlensegbe h a ballagás még az esküvő már nélküle zajlott így nem volt harag. Egy rokonaval tartjuk a kapcsolatot ott örök sértődés az összes ünnep ki mikor miért megy anyukám miért nem. Kit h lehet szidni 2oev után én leallitom őket és nem veszem magamra.

Gyerekeknel anya hagyta el őket de neki minden ünnep jár mindent tudni akar mi történik nálunk. Az ott született gyerek miatt pedig menni kell...

Én ezzel nagyon nem értek egyet, az én szüleim elváltak, egyáltalán nem éltem meg úgy, hogy hatalmas probléma lenne, viszont szentül hiszem, hogy így jobb volt mindenkinek. Soha nem haragudtam egyikre sem, és mindkettőt ugyanúgy szerettem. Szóval én megéltem 49 évet, és mégsem érzem semmi hátrányát.

Most a leendő menyemnél látom, hogy simán megoldható mind a ballagás, mind az ünnepek, a ballagáson értelemszerűen minden szülőnek helye van, és van olyan alkalmak, mint pl a karácsony, amin hol itt, hol ott van. Szerintem egy értelmes "gyerek" és a hozzá tartozó értelmes szülők ezt simán megoldják.

Azt hiszem, ezt a dolgot el kell fogadnod, és támogatnod mindkettőt, hogy új életet kezdjen, ne pedig éreztetni velük, hogy neked ez nem jó...

Valahol a középiskolás korosztályban képzellek el soraid alapján.

Magamhoz képest azt mondom, szerencsés vagy a gyermekkoroddal.

Szerintem ülj le velük, akár külön-külön is, és mondd el nekik, hogyan érzed magad az utóbbi években és mi az, amiben változtatásra kérnéd őket.

Kell, hogy partnerek legyenek ebben. Kell, hogy tudjanak valamennyi időt egy légtérben eltölteni balhé, feszültség nélkül. Nekik nem biztos, de soraid alapján neked kell, vágysz rá.

Szerintem gondold át először, mit mondanál nekik.

Pl ne faggatózzanak a másiknál töltött időről. Mi értelme?

Hagyjanak téged a múltbéli sérelmeikkel, ki mikor mivel bántotta meg a másikat. Nem visz előre senkit.

Meg ki tudja, mi nyomja még a lelked... Beszélj velük, komolyan, átgondoltan, mert már megy ez neked is!

Arról nem is beszélve, amit a többiek is írtak: megy az élet tovább. Mi lesz később?

(Írtam ezt elvált szülők gyermekeként, és elvált azülő új párjaként 😉)

Legalább tudod, hogyan ne csináld a saját életedben...

Sajnálom :(

Ugyanebben voltam/vagyok én is. Kezdve onnan, amikor láthatás volt, faggatózás, hogy ki mit mondott,mit kérdezett, mi volt a válasz, aztán meg, hogy ezt kellett volna mondani meg azt...Később, szintén a ballagás, az ünnepek, kivel, mikor,...Kihez először, kihez másodszor és az állandó sértődés, hogy miért őhozzá utoljára?! De az esküvőre is ki hogyan hívható meg,ki és ki mellé ülhet, meg a rettegés, hogy melyik kezdi a cirkuszolást ha egyszerre vannak jelen valahol?! Két malomkő között őrlődve lassan elfogy a szeretet. Közben élném a saját életem, a saját családommal, de ha már unokák is vannak abszolút nem mindegy,mikor jöhet az egyik nagyszülő és mikor a másik, nehogy találkozzanak.Arról már nem is beszélve, hogy az após-anyós is szeretné megismerni őket, de egyszerre nem lehet meghívni mindkettőt. Egy csúnya válás az unokák életére is kihat. Soha nincs felhőtlen nyugalom,boldog ünnep, mert állandóan rájuk kell tekintettel lenni.

Szóval én nagyon átérzem ezt a lehetetlen helyzetet. Valaki azt írta, hogy a szülők egymástól váltak el, nem a gyerektől. Ez így nem igaz. Ahogy nőnek a gyerekek és alakul az egyéniségük, akarva, akaratlan megjelenhetnek olyan tulajdonságok amelyek a az elvált félre hasonlítanak és ez magában hordozza, hogy elkezd távolodni a gyerekétől,mert nem képes elfogadni tovább. Ez, a teljes érdektelenségig mehet. Egy gyerek a legkevésbé felelős a szülei egymástól való elhidegülésében, válásában,mégis egész életén át hordozza a nyomát, ő a legnagyobb vesztes.

Persze lehet olvasni hírességekről, hogy hányszor váltak el és hányszor talált rájuk az új szerelem, de ilyenkor soha nem esik szó a gyerekek lelkéről. Mintha nem is léteznének.

Lehet hallani "szép" válásról is, ahol tényleg megpróbálnak "jó" apa és anya maradni, de ez elég ritka.

Ha jól értem a soraidat, nem vagy már éppen kisgyerek, hiszen ballagásról írsz benne...

Persze nem könnyű. De ne csak a saját szemszögből nézd a dolgokat. Ha őnekik már jobb, könnyebb külön, mint együtt, ezt el kell tudni fogadnod. Attól te még nem veszítettél semmit, senkit. Ők ugyanúgy szeretnek mindketten, mint eddig.

És éppen azért, hogy egyikre se haragudj, kérd meg őket, hogy a te érdekedben hagyják abba a "sárdobálást", mert az neked fáj. Mondd meg nekik, hogy azt is nehezen viseled, hogy csak akkor látod őket, amikor éppen láthatás van, ne nehezítsék még az állandó, folyamatos vádaskodással is a helyzetedet. Bár érdekes, ha már 4 évvel ezelőtt elváltak, és még mindig a másikra mutogatás megy. Ez már szerintem egy kicsit túlzott, tovább kellene lépniük, ez már egy kicsit túlzásnak tűnik.

Elváltak, de nem téged dobtak el.

Legyél jó mindkettejükhöz, mert ha elveszted őket bánni fogod, hogy egyikhez jobban húztál mint a másikhoz.