Elegem van az apámból! (beszélgetős fórum)

Megdöbbentő és elkeserítő, milyen emberi sorsok vannak.

Ezt próbáltam magyarázni, hogy nem minden esetben és nem csak kizárólag a gyerek a hálátlan, lelketlen, aki csak azért született a világra, hogy kizsákmányolja a szüleit!

Említettem már (nem itt, egy másik fórumon) a lelki zsarolást.

Azért is "körberöhögtek".

A Te történetedben is szerepet kap a pszichikai nyomás.

:o)))

Semmi baj!

Ja,es engem akart vinni pszihologushoz..mondtam hogy ok,lesz mit meselnem... aztan mar nem is akart vinni.Rajott hogy nem biztos hogy jo otlet ha mas is megtudja milyen ember valojaban.Nagyon figyel arra hogy o jo fenyben pompazzon ám.Ha vlki jon hozzank akkor mi vagyunk a minta csalad.

Aztan ha elmennek en vagyok a picsa mert nem tudtam vigyorogni..

Én látom benne a jót,valahol nagyon mélyen.

Nem lehet vele beszélgetni amúgy..de ezt csak az tudhassa aki itt el,mert ez így nagyon rossz.

Apamat nemtudom mi tette ilyenne,mert meg ocsem szuletese elott is mar psziho volt,azutan meg plane.En mindig is feltem tole..

Annyi rosszat tett mar,amit nem kellett volna.

Nem tudja elviselni ha a masiknak valami jo.Kimentem a baratom szuleivel egy tohoz ahol a baratom satorozott-engem nem engedtek hogy ejjlere is ott maradjak.Szoval csak kimentem a szuleivel.1x csak hiv anyam hogy azonnal jojjek haza mert apamnak elborult az agya.

Anyam ugy sirt mintha meghallt volna vlki.Haza hoztak,kerdem apamtol hogy mi a baja erre hogy en biztos hazudok nem is a szuleivel voltam es tuti hogy az osszes satorban levo pasival azt csinaltam..nemnormalis.

erre hogy o megoli magat.Felhuzta a puskajat en +anyam fent voltunk az emeleten o lent.

konyorgtunk neki hogy ne tegye,en anyam szerint olyan fal feherseget mint en voltam meg nem latott.Nem kivanom senkinek azt az erzest mikor hallottam mar szinte ahogy apam megoli magat es hogy mi lesz akkor anyammal,kikeszeul,ossszeomlik rendoroket kell hivni stb.Anyma le rohant hozz es rafogta a fenyvert h ha kozelebb jon megoli ot is...Vegulis apam kirohant a megtoltott fenyverrel mi meg hivtuk papat hogy mi legyen.Aztan o lebeszélte rola.

Apa az ilyen?????

úgyhogy nekem ne mondja senki hogy igy meg ugy,a jot meg kell látni bla bla...

Jot???

ugyan.21eve keseriti az eletem.Meg máig szok fenyegetni hogy ha nem csinalod meg ezt meg azt akkor fejbe lovom magam.Szanalmas.

Es meg millio ilyen tortenetem lenne.

Pont ez a baj, hogy nem mindig valósul meg. Könnyebb valakire ráhúzni a "rossz" (ilyen, olyan, amolyan jelzőt), mint meglátni, vagy megkeresni benne a jót is.

Amit diana ír, a beteg tesójáról.

Senki sem ok nélkül olyan, amilyen. Apádra gondolok. Az egyértelmű, hogy a tesód nem tehet az állapotáról, és Te sem arról, hogy egészséges vagy. De apád is "áldozat" ebben az egészben, mert Őt is valami ilyenné tette. Neki is vannak problémái, amiket nem tudott feldolgozni, amikkel nem tud megbirkózni. Persze, ez nem mentség, meg nem teszi jóvá az ő viselkedését, de talán az elfogadását igen. Azt lásd, hogy apád csak az előtted álló a sorban, valamitől ugyanúgy szenved, mint ahogy ti. Két megoldás lehetséges. Vagy segítetek neki megoldani a problémáját - persze az igazi okról nyilván nem beszél, vagy nincs is tisztában vele, hogy mi az - és akkor változni fog a viselkedése, vagy ha ez nem megy, elfogadjátok őt, olyannak, amilyen, és távol tartjátok magatokat tőle, amennyire ez lehetséges.

Az én faterom pecázni szokott elmenni, de ő is ugyanilyen, egy az egyben. Emlékszem, mikor anyuéknak karácsonyi vacsora volt, és csak este 9-kor jött haa, apám tiszta dilis volt már, és jól berúgott:DDD De az persze nem gáz, hogy ő este 6-ig dolgozik, és sokszor este 10-kor még sehol nincs, mert ő épp a haverokkal kocsmázik...

Ezt egyébként akkor is megcsinálta, mikor neki kellett volna ránk vigyáznia, mert anuykám délutános volt, én meg 10 éves, öcsém meg 4.

Hat az anyukám teljesen kivan,neki semmit nem lehet,meg ha üzletbe megy is morog hogy hol van mar,de az apám vadász o ha elmegy egy hétre akkor elmegy.Neki ez a természetes.A nő üljön otthon és varja..

Szörnyű egy állapot ez.Az a jó mikor nincs itthon,akkor mindenki olyan nyugodt.

Anno mi is mindig csak azt kaptuk öcsémmel, hogy hülyék vagyunk, meg a kiabálás ment csak, nála ez volt a nevelés, az hogy leüljön elmagyarázni mondjuk a matekleckét, vagy játszani velünk az nem, csak az üvöltözés, meg a pofonok...

Aztán olyan 16-17 évesen már nem nagyon vettem komolyan, és már öcsém is jópár éve csak röhög rajta. Az egyetlen aki rámegy, vagy már rá is ment erre az egészre az anyukám.

Hát tény hogy nem apa tipus..ő inkább olyan hogy csinalt 2gyereket,akikkel csak kiabalni,lehulyezni,idiotazni tudott..

Engem nyugodtan,mar nem foglalkozok vele csak az bant hogy a beteg ocsemet is.Aki nem erti hogy miert ilyen vele az apja.Hat ezt senki nem erti..

Nektek meg akkor apátok a szégyen:(

Mondjuk az enyém se egy minta apa... De ő legalább mostanában már szokott lehülyézni mindket. Mondjuk már nem is tűrném.

Az új évezred gyermekei:

A klasszikus család létjogosultsága évek óta vitatott, sokak számára ma kifutó modellnek tűnik ez az intézmény A válások, az individualizmus és az el nem kötelezettség korában mindennaposak a váltakozó párkapcsolatok. Manapság egyes gyerekeknek több anyjuk több apjuk is van. A szereposztás is átalakult a meglévő családokban. Egyre kevésbé világos, ki miben illetékes. A gyermekek és szüleik közötti kapcsolatok is nagy változásokon mentek keresztül. A szülők már nem tudják, hogyan neveljenek gyerekeket. A gyerekek már nem tudják, hogyan viselkedjenek szüleikkel szemben. Nagyobb szabadságuk van, önállóbbá, autonómabbá válnak, túlontúl korán a saját életüket élik, miközben minden oldalról pályáznak rájuk.

A generációk közötti árkok mélyülnek. A 68-as generáció értékei homlokegyenest ellentétesek a mai fiatal felnőttek (X-generáció) és az új, jelenleg éppen pubertáskorban veszteglő @-generáció nézeteivel. A 68-asok Marx Károly gyermekei voltak, forradalmárok, akik meg akarták változtatni a világot. Az X-generáció más ideálokat testesített meg: lágyság, spiritualitás és szabadság.

A @-generáció gyermekei megint mások. Pommes frites, partik és PC-k jellemzik az életüket. Az új évezred gyermekei a totális médiagenerációt testesítik meg. Az interneten 90 másodperc alatt végigszörföznek a világon, mobiltelefont használnak az iskolában, távirányítóval az élet egyik területéről a másikra kapcsolnak, állandóan fel vannak villanyozva. Rettegnek attól, hogy bármit elmulasszanak. A világért sem szabad unalmasnak lennie az életnek. Mégis mindig az az érzésük, hogy lekésnek valamiről. Egyidejűleg használnak minden médiát: tévé, rádió, videofilmek, CD-k, komputer, könyvek mindent párhuzamosan, semmit sem hagynak ki. Ugyanakkora időtartamba egyre többet préselnek bele, és egyre több mindennek találnak helyet benne. Minden egyidejűleg kerül elintézésre.

Az új évezred gyermekei mindenütt ott vannak a világon, de sehol sincsenek otthon. A Föld egyetlen globális faluvá válik, ám a benne való internetes kalandozások végül hontalanná tehetnek.

Ennek az életstílusnak a következményei nyilvánvalóak. Semmi sem fejt ki tartós hatást. A fiatal generáció kommunikációból kommunikációba rohan, azonban már nem érti a világot. Sok ismeretséget kötnek, nem élnek azonban tartós kapcsolatokban. A családi kötelékek ereje csökken. A kapcsolatok -még a vér szerinti szülőkkel is-lazák maradnak, elkötelezettség nélküliek. Az érzelmi mélységgel bíró kapcsolat már a múlté.

Nem könnyű ma a gyerekeknek. Sokféle veszélynek vannak kitéve. Hibás fejlődésükért természetesen nem ők, hanem a felnőttek felelősek. A gyerekek csupán a társadalom tükrei, azaz „koruk gyermekei". A gyerekek azt másolják, amit a felnőtteknél megfigyelnek. Kifejlesztik a saját mechanizmusaikat, hogy hiányaikat pótolják. Kirívó viselkedésmódjuk sokszor csak a mögötte meghúzódó kétségbeesés néma sikolya vagy ilyen különleges módon megfogalmazott kérés, hogy vegyék végre komolyan őket.

A gyermekkor eltűnése

Már a 80-as évek óta panaszolják „a gyermekkor eltűnését". Neill Postman médiatudós véleménye szerint különösen is a tévé az oka annak, hogy a könyv felnőtt világát felváltotta a képkultúra. Ezzel azonban összemosódott a felnőttek és a gyerekek világa. A tévé oda vezetett, hogy már a gyerekeknek is „feltálalják" a felnőttek világának titkait. Így a tévé teljesen megszünteti a gyermekkor és a felnőttség közötti válaszvonalat. „A gyermekkor képzelet- és érzésvilágának végleges lerombolását az jelzi, ha a gyerekek és fiatalok már csak felnőtt kívánságokra képesek" - véli Postman.

A tömegkommunikációs eszközökben valóban előszeretettel ábrázolják a gyerekeket kicsi felnőtteknek: Józan és koravén módon beszélnek, s olyan kérdésekkel foglalkoznak, amelyek iránt régebben csak felnőttek érdeklődtek. Idejekorán sztárokká és hercegnőkké kiáltanak ki gyerekeket; körülrajongják az „édes" kicsit. A nevelés során is felnőttként kezelik a gyermekeket, megvitatják velük a dolgokat, dönteni engedik őket. A szerepek homályossá váltak: Ki kit nevel itt? Ha mindnyájan ugyanahhoz a generációhoz tartoznak, minek kell akkor egyáltalán nevelés? A gyermekirodalomban is az figyelhető meg, hogy korán bevezetik az

apróságokat a felnőtt témákba, túl korán törölnek el tabukat. A zeneipar is felfedezte a gyermekpiacot: külön célcsoportot képeznek a gyerekek. Már saját dalszerzőik és együtteseik vannak, pl... Rolf Zuckowski, Fredrik Vahle, Detlev Jöcker (vagy pl.. Papp Rita, a Bon Bon együttes -a magyar kiadó megj.). A gyerek CD-k forgalma 1998-ban már 176 millió német márkára rúgott - egyetlen év alatt. Ugyanez érvényes a divatra. Felkapottak a gyermekruházatot árusító boltok. A gyerekek mini formátumú felnőtt öltözetet hordanak. A kisfiúknak már rég van ingük és csokornyakkendőjük a túlzsúfolt ruhásszekrényben. Ötéves kislányok sminkelik magukat, és parfümöt használnak. Gyerekek régebben felnőttek számára fenntartott ételeket fogyasztanak (és fordítva!).

De még a sport és a játék is ezt a folyamatot tükrözi: Hamar betagolódik már a gyerek is valamilyen egyesületbe. Németország nyugati felében a 10 és 15 év közötti gyerekek 70%-a tagja valamely sportegyesületnek. A játék jellege azonban megváltozott: teljesítménykényszer uralkodik az önfeledtség helyett, hiányzik a spontaneitás és a fesztelenség. Postman az USA-ra vonatkoztatva már a 80-as években megállapította: „A gyermekkorral együtt eltűnik a játék gyermeki felfogása is." A becsvágyó szülők nyomása idejekorán felerősíti a teljesítménykényszert (szurkoló apák a tribünön!).

„Gyerekek mutációjaként kis felnőttek jöttek létre. "

Már rég van saját szobájuk, saját telefonvonaluk, saját televíziójuk. Mivel a tévéből idejekorán szembesülnek világunk problémáival, nő a problématudatuk. Németországban a 10-15 éves gyerekek 52,5%-a fél attól, hogy háború törhet ki Európában, 56%-uk fél a környezetszennyezéstől, és 40%-uk a felnőttkori munkanélküliségtől. A háború a televízió közvetítésével belép a gyerekszobába. A felnőttek gondjait nem lehet többé elrejteni a kiskorúak elől, idejekorán megterhelik őket a világpolitika nagy kérdései.

A gyerekek időfelfogása is megváltozott. Határidőnaplójuk tele van. Az első karórát már nem tizennégy, hanem öt éves korban kapják. Iskola, házi feladatok, balett, korrepetálás, gyermekóra, foci, zeneiskola, lovaglás - művészet úgy egyeztetni, hogy mindre jusson idő. Olyan sok program követi egymást gyorsan váltakozva, hogy a gyermek már nem látja át az egészet. A különböző tevékenységek egymástól elszigeteltek, nincs köztük összefüggés. Már a gyerekek ideje is egyre kevesebb, s emiatt egyre értékesebb.

A mai gyerekeknek százszor annyi döntést kell hozniuk, mint a korábbi gyermekgenerációknak. „Mit akarsz ma felvenni?" „Mit kérsz enni?" „Melyik tévéadást nézzem ma meg?" „Melyik barátomat látogassam meg?" A modern kor multiopciós társadalmában a gyermekeket túlterheli a folytonos választási lehetőség. A tinik önrendelkezési igényei már csak halvány visszfényei a gyerekek nagyfokú szabadságának. A szülők tekintélyéről való leválás igen korán megkezdődik. Én vagyok a saját főnököm. Ezért szabadon dönthetek az életemről. A döntés szabadságából azonban egyre gyakrabban a döntés kínja lesz.

A túlzott igények elé állított gyerekkor következményei már látszanak. Szaporodnak a szülőkkel való konfliktusok. Az ún. „felhőtlen gyermekkor" régi korok emléke csupán. Titkok immár nincsenek. Az álmok ideje a múlté. A gyermekek már nem tudnak ámulni. Egyre kevesebb lehetőségük van a világ közvetlen megismerésére. A technika világa ugyan a megtapasztalások új dimenzióit nyitja meg a gyerekek előtt, de itt minden lakkozott, műanyagba és fémbe csomagolt. Megint Postmant idézzük: „Olyan gyermekeink vannak, akik választ kapnak olyan kérdésekre, melyeket sosem tettek fel. Egyszóval, nincsenek már gyermekeink."

A gyerekek ezenkívül reménytelenül „túltápláltak". A játékipar forgalma milliárdos. A szülőknek mindenük van, csak idejük nincs, úgyhogy ajándékvásárlással könnyítenek rossz lelkiismeretükön. Csemetéink szekrényeibe pedig már be se férne több holmi. És ezt még mindig lehet fokozni. Egy Hopf nevű szociológus humorosan és találóan így ír: „Az ennyire túlzsúfolt gyerekszoba, amely inkább játékraktárra emlékeztet, tovább korlátozza a gyermek természetes mozgásigényét. Így könnyen jelentkezik az ingerszegénység és érdektelenség. Szociális kontaktusokra és más gyerekekkel való csoportos játékra alig van már lehetőség."

A következmények láthatóak: A gyerekek 40%-a sohasem játszik kinn a szabadban. A szaknyelvben ezt a gyerekek elszigetelődésének vagy „elháziasodásának" nevezik. Megállapítható, hogy veszítenek a produktivitásból és kreativitásból. A mozgáshiány következtében hiányosak a saját testükkel kapcsolatos megtapasztalásaik. És paradox módon annál kevesebbet jelent a játékszer a gyermek számára, minél több van belőle, hiszen a gyerekeknek végül általában már csak egy bizonyos baba (vagy más) kell.

A tömegkommunikációs eszközök is rég bevonultak már gyermekeink szobájába. Minél alacsonyabb nívójú a szociális miliő, annál magasabb az elektronikus médiával való felszereltség. A számítógépes játékok kiszorítják a régi elektromos kisvasutat. Mire egy németországi gyerek 12 éves lesz, átlagosan 10.000 gyilkosságot lát a tévében vagy videón.

Az internet is benyomult a gyerekek életébe. Itt új világok ezrei nyílnak meg. Az államok erőfeszítéseket tesznek, hogy minden általános iskolában legyen hozzáférési lehetőlég a világhálóhoz. Fő, hogy a kicsik idejében eligazodjanak az interneten, ne találja őket felkészületlenül a jövő. Az általános örömmámorban a lehetséges hátrányok szóba sem kerülnek.

A végeredmény pedig a túlinformált gyerek. Sokat tud, de keveset ért. Tudása töredékes, a nagy összefüggések rejtve maradnak előtte. Az egyik csatornáról a másikra csapongó gyerek az új médiaőrület kifejeződése. A tanárok pedig nem győznek panaszkodni tanítványaik fáradtsága, notórius nyugtalansága, hiányos koncentráló képessége miatt. Ha a nyolcéves kölyök órák hosszat a komputer előtt ül, videojátékokat próbál ki, és űrhajókat lő ki, nem csoda, hogy nehezen tud figyelni a tanórán.

A kommercializáció is elérte a gyerekeket. A reklám új célcsoportjává lettek. Manapság pedig már a legkisebbek is kellő anyagi fedezettel rendelkeznek a takarékmalacukban. Túl korán rászoktatják őket a fogyasztásra, pénzkiadásra: vannak olcsó játékok, matricák stb., amelyeket már saját maguk is meg tudnak vásárolni. A reklám erre állt rá.

E fejlődési irány következményei közé tartoznak a gyermekkori lelki válságok is. Félnek a kudarctól, elbizonytalanodnak a gyakori költözés, lakhelyváltás, az apa munkanélkülisége miatt, kicsi az önbecsülésük (különösen lányoknál), teljesen visszahúzódnak önmagukba, lelki és érzelmi stabilitásuk gyengébb. A szülők tekintélyvesztése miatt a gyerekeknek hiányzik a vezetés. Ezenkívül meg kell állapítanunk, hogy a mai gyerekek hamarabb készek az erőszakra. A testi erőszak alkalmazása a gyerekek és fiatalok nem jelentéktelen részénél legális lehetőségnek tűnik akaratuk véghezvitelére.

Bármennyit is panaszkodunk a családokban és a gyereknevelésben bekövetkezett változásokra, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy nem a gyerekek a tettesek. Ők áldozatok. Szenvedő alanyai a 70-es, 80-as évek pedagógiai kísérleteinek. A tekintélyellenes pedagógia csődje időközben már nyilvánvalóvá lett, de senki sem vállalja érte a felelősséget. A tudományos világ ugyan korrigálta a múlt hamis nevelési ideáljait, sőt ma már újra arról beszélnek, hogy szükséges a tekintély a gyermeknevelésben. Az elmúlt évek fatális hibáiért azonban senki sem érzi magát illetékesnek. A mai szülőgeneráció mindezek következtében alig-alig kap segítséget. Úgy tűnik, senki sem tudj a, milyen is lenne ma a helyes nevelés. Pedagógiai modellek tucatjai versenyeznek egymással, s nagy tanácstalanság tapasztalható.

Korlátok nélkül

Hogy néz ki ma a nevelés a gyakorlatban? A kutatók által megfigyelt fejlődési irány azt mutatja, hogy a mai háztartásokban egyre kevesebb a parancs, s egyre több az alkudozás, tárgyalás. A gyerekek kívánságait, megnyilatkozásait jobban figyelembe veszik, mint a múltban, a büntetések mértéke viszont kisebb lett. A gyerekeknek ma szinte mindent szabad. A szülőket látszólag minden erejük elhagyja, ha arról van szó, hogy korlátokat kellene szabni a gyereknek. Túlontúl korán támogatást kap a gyermeki autonómiára való törekvés. És ha nem megy a nevelés, akkor rábízzák szakértőkre a dolgot. A gyermekélet minden lehetséges területének megvan a maga szakembere, aki majd megoldja a problémákat.

Házassági válságok esetén mindig a gyerekek az áldozatok. A mai gyermekek 20-25%-a nem vér szerinti szüleinél nő fel, hanem mostohaanyja vagy mostohaapja van. 10%-ukat egyedül neveli valamelyik szülője. Tudományosan bizonyított, hogy a tönkrement házasságnak meghatározott negatív következményei vannak a gyerekekre nézve. Jelentkezik az apa hiánya. Gyakori következmény egy-egy válás után a hiányzó biztonságérzet, az érzelmi elbizonytalanodás, agresszív vagy depresszív viselkedés, alvászavarok, veszteségtől való félelem és a bűntudat.

Szexualizált gyermekkor

Ezt súlyosbítja a gyerekekkel való szexuális visszaélés problémája. Állítólag a nők csaknem 15%-a élt át gyermekkorában szexuális zaklatást, erőszakot. A tettesek szinte mindig a legszűkebb rokoni vagy baráti körből valók. Sok áldozat egész életében nem tudja feldolgozni ezeket a traumatikus élményeket. Számos szexuálisan kihasznált gyermek utána magát érzi bűnösnek és mocskosnak. Önértékelésük összeomlik. Undorodnak saját maguktól, vészes soványságba vagy evéskényszerbe menekülnek, saját maguknak okoznak fizikai fájdalmakat.

Beszélnünk kell továbbá a mai „szexualizált" gyermekkorról. Csemetéink idejekorán szembesülnek a szex témájával. Mielőtt még bármilyen felvilágosító beszélgetésben lenne részük, már mindent tudnak. A médiákban látható pornográfia megrontja őket, s ledönt minden tabut. Túl korán szellőztetésre kerül a szexualitás titka. A szex valami teljesen normális dolognak tűnik számukra, hisz ezzel kapcsolatosan semmi sem marad már rejtve előlük. A házasság előtti nemi kapcsolat mára abszolút szalonképessé lett. Aki ezt elutasítja, reménytelenül elmaradottnak számít. 17 évesen a fiúk 59%-ának és a lányok 65%-ának volt már szexuális kapcsolata. Mi következik ebből? Hogy aki 17 évesen még nem feküdt le senkivel, az kilóg a sorból. Ennek megfelelően nő a kislányok körében a terhességek, az abortuszok és a nemi betegségek száma.

De egy beteg gyerek nem tehet rola hogy beteg.Arrol meg foleg nem hogy le idiotazza az apja.

Én tisztelem az apamat,de engem mar annyiszor megbantott hogy ennel tobbet ne varjon.Azert olyan velem amilyen, mert en lany letemre egyeszseges vagyok,mig a fiu lett a beteg es ezt nem birja megemeszteni.Neki ez szegyen..

Ja! Hát akkor annyit én is tanultam psychologiából mint te :))

Lehet hogy többet :))

Mondta valaki hogy a gyerek nem érdemel tiszteletet?

De az is egészen más mint a szülők tisztelete,ami sajna manapság teljesen kihalt!

Pont a téves nevelés miatt,a korai autonomiára nevelés miatt,ami miatt a gyerekek már nem gyerekek,hanem mini felnőttek.