Családon belüli erőszak, gyermekbántalmazás, lelki terror szenvedői és amit erről gondolunk (beszélgetős fórum)

Nagyon sokat tűrtem én és az anyám:(((

Nem tudom elfelejteni.Akkoriban annyira közel kerültünk egymással anyuval hogy a halálát ma sem tudom kiheverni!!!Nem volt rajta kivül más aki megértett volna.Inkább barát volt mint anya.

Évekig könyörögtem neki váljon el.Nem tette.Apámra áldozott 37 évet!És belehalt abba hogy amikor én elköltöztem annyira magányos lett hogy direkt nem szedte a gyógyszereit.Agyvérzésban halt meg 58 évesen.2 évig élt miután én elköltöztem.

Szerencsére én csak szemlélője voltam, a mi családunkban soha nem (volt - lesz) divat az erőszak. Egy-két pofon nagy hülyeségekért, pofázásokért, tiszteletlenségért nálunk is elcsattant, ami szerintem normális dolog, az ilyet hamar el kell fojtani, mert ha szép szóval, kis büntetésekkel nem megy, később komolyabb gondok származhatnak belőle.

A szomszédunkban az asszony néha nagyon csúnyán megverte a lányokat előttem. Kicsik voltunk, együtt játszottunk. Ha valami butaságot csinált az egyik, akkora pofonokat kapott, hogy akkorákat azelőtt még nem is láttam, max filmekben. Én is kellemetlenül éreztem magam, igazán megvárhatták volna, hogy hazamenjek... Az apuka alkoholista volt. Rendszeresen beivott, és olyankor rendre megverte a családot, az anyukát és a 2 kislányát. Általában nadrágszíjjal verte a 2 lányt, vagy piszkavassal csapkodott végig rajtuk. Hogy az asszonyt mivel verte, nem tudom, erről sosem beszéltünk. Viszont megtörtént, hogy a család (anyuka és a lányok) átszökött hozzánk, és zokogva könyörögtek nekünk, hogy hívjuk ki a rendőrséget, mert amit a férj csinál, az már nem emberi. Kijöttek a rendőrök, bevitték az erősen ittas állapotban lévő apát, bent tartották (ha jól emléxem) 2 vagy 3 napig, és mint akik jól végezték dolgukat, kiengedték. Addig volt csak nyugi a házban. Az eset után megtiltotta a lányoknak, hogy találkozzunk, és az asszonynak, hogy szóbaálljon Anyummal. Jó ideig senki nem mert semmit, megmukkanni sem. Nagyon féltek tőle. Később leszokott az alkoholizálásról, jobb ember lett, egészen jópofa, de a mai napig is, ha elborul valamin az agya, nagyon csúnyán megveri egyiküket-másikukat.

Amit írsz, hogy bántalmazás lehet akár egy atyai pofon, nem értek egyet. Engem igaz, Apum sosem bántott, Anyum viszont pofozkodott, ha megérdemeltem. És felnőtt fejjel nem tartom se rossz embernek, se bántalmazásnak azt a néhány pofont. Nagyon hisztis voltam kicsinek, és állítólag sokszor nem fogadtam szót. Sőt, olyan is volt, hogy elszöktem. Nem volt szándékos, én csak a szomszédasszonyhoz mentem le, meg szedtem neki virágot, csak épp elfelejtettem szólni, hogy megyek. Anyum 2 órán körösztül égre-földre keresett, nézte a lépcsőházat (akkor még emeletes házban laktunk), hátha leestem, felhívta az összes liftet, persze hogy ki volt bukva, amiért eltűntem. Az igaz, hogy papuccsal kaptam tőle, de mai gondolkodással, el tudom képzelni, mennyire meg lehet rémülve egy anya, ha csak úgy eltűnik a lakásból az 5 éves lánya. Jól megvert, aztán megölelt (mindvégig zokogott) és mondta, hogy többé ne szökjek el, vagy ha csak lemegyek, szóljak, hogy tudja, hol vagyok.

Több ismerősünknek van kisgyereke. 2-8 évesek, átlagban fiúk. Egyik-másik nagyon tiszteletlen az anyjával, az apjának szót fogad, de ha az apa dolgozik, a kis angyalkából kisördög lesz, pofozza-rúgdossa a saját anyját! Ez szerintem megengedhetetlen viselkedés, amit ritkán lehet kezelni szép szóval. Az unokahúgom is néha megcsapja a nővéremet, ha valamit nem enged meg neki. Abban a pillanatban megy a válasz is. Aztán nem csinálja. Ha nem szabad, nem szabad. És a válasz pofon után, ha megint azt csinálná, amit nem szabad, csak rá kell szólni, és máris talál magának más elfoglaltságot.

Ha rendszeres pofozkodásokról lenne szó, akkor lehet azt mondani egy-egy pofonra, hogy BÁNTALMAZÁS. De tiszteletlenségért pl. kijár egy. Nálunk a pofon nem jelentett ERŐSZAKOT, csak figyelmeztetést, KORLÁTOT. Ahol tudtuk, meg kell állnunk. Ha az általános iskolai 8 évet nem számítom (ahol az osztálytársaim pokollá tették az életemet), nyugodtan mondom ki azt, hogy nekem boldog gyermekkorom volt (itthon, a szülőkkel és a nővéremmel). És nagyon jó a kapcsolatunk, MINDENT meg tudunk beszélni. Az igaz, hogy a fiatalok minden hülyeséget kipróbálnak, a szülő ott van, hogy támogassa. Ha rossz irányba halad, és nem fogja fel, akkor jöhet 1-2 pofon. Nálunk a szüleim tudták, hogy cigizek. De azt is tudták, hogy tisztában vagyok vele, mennyire káros, és a leszokásban is mellettem álltak. 3 évig cigiztem, idén nyáron van 3 éve annak is, hogy leszoktam. Azt is nyugodtan elmondtam nekik, hogy kipróbáltam a füvet. Mindent meg tudunk beszélni, erőszak nélkül. Nem lettem megkárosítva, korlátozva, nem keserítették meg az életem a pofonok, mivel mindennek oka volt. Nem lettem agyonverve. Csak megmutatták, miben hol a határ. És ha egy gyerek nem tudja, segíteni kell. "Mutasd meg, hol vannak a határok, hogy tudjam, meddig mehetek el."

Mint oly sokszor, most is tévedsz....

Mert képzeld, pl én is írtam neki, ÉN éltem át ilyet..igaz, nem itt írtam meg, hanem privátban, de lehet, hogy azért, hogy ne kössön bele ez-az?... :) Hm...

Ki az a "mi".

Arra gondolsz akik elszenvedték ezeket a dolgokat?

Vagy csak saját magadra?

Nem irigyellek:(

Ismerős a szitu:((

Szia Angi!

Én is sajnálom hogy neked is ilyen gyerekkorod volt. A gyerekemet én sem fogom egy ujjal sem bántani soha.

szia kicsi a világ

nagyon sajnálom ami veled történt

én csak leírtam azt amit én átéltem de ha te jobban tudod hogy velem mi történ akkor csak rajta

de abban igazad van hogy senki sem fogja neki elmesélni hogy mi a történet úgy ahogy én sem tettem, mert ez csak egy töredéke

vannak itt olyan fórumok ahol az emberek leírták hogy mi történt velük gyerekkorukba, és most segítséget kér hogy nem jön ki a szüleivel

keresgélj és kérdezz ha akarnak majd válaszolnak

Szakdolgozatot írok a témáról és érdekelne minden vélemény, ötlet, feltevés, témajavaslat, bármi ami fontos lehet ezzel kapcsolatban...

Érdekelne a történeted akár elkövetője akár elszenvedője voltál ennek, akár csak szemlélője voltál gyerekkorodban.

Érdeklene, hogyan élted meg gyermekként, ha bántalmaztak, bántalmazás lehet akár egy atyai pofon is.

Érdekelne az is, szerinted jobb e a gyermeknek egy ilyen családban felnőni vagy kiszakítva a családból nevelőszülöknél(állami gondozásban) van e nagyobb esélye a normáls életre.

Érdekelne, hogy Te áldozatként miért maradtál mégis és végül hogyan sikerült szabadulnod egy ilyen kapcsolatból.

Érdekelne ki mennyit tud a téma jogi oldaláról.

Minden hozzászólást köszönök!