Boncasztalok a kórház udvarán (beszélgetős fórum)
Évtizedek óta sem szép, sem jó emlékeim nincsenek.
Mégis ez volt a legnagyobb, legkegyetlenebb pofon, amit kaptam tôle.
Egy idő után megfakul az emlékezetedben.
Utána már csak a szépre és a jóra fogsz élénkebben emlékezni.
Jó volna elfelejteni.
Nem tudom, mit lehetne tenni, hogy ne jusson eszembe az a 24 óra minden nap.
Én már nem félek.
Több szerettem halálát láttam.
Apám halála nem volt könnyű, de mikor már végre a végéhez ért, az olyan volt mint egy természetes és elkerülhetetlen folyamat.
egyik ember így, a másik úgy, de elhiheted
Nálam "így" volt. Ecce homo, ilyen/ime az ember.
Infarktus esetén kegyetlen halálfélelem ami az egyik legrosszabb. Ott voltam, hallottam.
Ez nagyon így van.
A halál már békés, de kegyetlen.
Semmi "felemelő" nincs benne.
"akinek a kezét fogja, attol a következő percben borzad? "
Nem hiszem, hogy ez így van.
Az ember a szeretteit, akiket elkísért egészen az út legeslegvégéig, attól nem borzadhat.
Haláltusa egy másik oldala a témának
Láttam sajnos!
Ajánlom figyelmedbe a "dr.Csont" sorozatot
Pedig minden fiatalnak kellene látnia egy haláltusát.
Mindjárt kisebb lenne az arca.
Én is.
(lehet, hogy látens boncmester vagyok)
Pontosan fogalmazva, nem helyeslem.
De miért is igy alakult a "modern" ember lelkivilága, hogy akinek a kezét fogja, attol a következő percben borzad?
Egyes kultúrák elégetik nyilvánosan, mások sorban csókkal illetik a nyitott koporsóban, és más , számunkra extrém szokások is vannak, voltak
A korábbi magyar szokás szerint is háznál ravatalozták fel az otthon elhunytat stb.
Ma nem akarunk róla tudni, nem akarjuk látni/én sem/