Bevállalod? (Ha kiváncsi vagy egy első spontán reakcióra, amit beírnál) :O) (beszélgetés)
Ezek szerint nem csak én vagyok ilyen gázos:)))
Én sem jártam be minden órára:) A termelés technológia órát kifejezetten utáltam. Nem értettem, hogy nekem közgazdásznak miért kell bőrt, papirt, sajtot, stb. gyártani. És az egyik dolgozatnál, amire bementem a barátnőmmel a tanár közölte a barátnőmmel, hogy járhatna gyakrabban órára úgy, mint a barátnője:)))))
Nekem is ez volt a bajom.
Mindent levelezőn végeztem:)
Eszembe jutott egy vicc.
Üzenő füzetben tanári beírás:
A gyerek büdös. Mosdatni.
A szülő visszaírt:
Nem szagolni. Tanítani.
Jó, nem találtam értelmét bemenni.
Levelezőn minek?
Egyedül jobban ment a tanulás, ez ma is így van.
Sziasztok:)
Én nagyon szétszórt voltam sulis koromban:)
1. Volt olyan, hogy bementem a terembe, leültem a helyemre, kipakoltam, majd ránéztem a szomszédomra, aki nagy kerek, csodálkozó szemekkel nézett, és akkor jöttem rá, hogy nem is az én osztályomba mentem be:)
2. Egyszer az óra felé megkérdeztem, hogy most milyen óránk van?
3. Termelés technológia órán a bőrgyártásról tanultunk, és én a cserzés helyett azt mondtam, hogy cserkész:)
4. A matek tanár kihivott a táblához megoldani azt a feladatot, amit felirt, amikor meghallottam a nevemet, teljesen kiakadtam, hogy most meg kell fognom azt a mocskos szivacsot és le kell törölnöm a táblát. Nagy dühösen kivonultam, megfogtam a mocskos szivacsot, letöröltem a táblát...és ekkor már mindenki elhűlve figyelt, hogy mi lesz ebből...ugyanis a táblán csak az a feladat volt, amit nekem kellett volna megoldanom:)))Mivel a matek tanárok kedvence voltam általában, igy közölte, hogy jó, akkor lediktálja a feladatot újra:)
5. Ugyanez a matek tanár mindig azt mondta, hogy a macska is megérzi az esőt, még sem meterológus:) És én minden alkalommal megkérdeztem, hogy ezt azért mondja, mert én meg nem vagyok matematikus?
És a középiskola csúcsa az érettségi, amin bevallom töredelmesen, hogy megvágtak magyarból, de nem azért mert hülye voltam, pusztán utált a magyar tanárnő. És akármit mondtam, irtam egyest adott. Ez történt az érettségin is. Aztán a következő alkalommal sem számitottam másra, de a szóbeli előtt véletlenül megtudtam, hogy már a dolgozatot sem ő osztályozta, és a szóbelin is másik tanár lesz (férfi), mondtam is, hogy akkor meg van az érettségim:) Sima ügy volt, de az érettségi bizonyitványt ő adta át, és negédesen nyújtotta át közben gratulált és hajolt oda, hogy puszit ad, én meg csak annyit mondtam elhúzódva, hogy nem vagyunk ám ekkora barátok...Az igazgató diszkréten kicsit elfordulva vigyorgott, a tanulók pedig hangosan röhögtek:)
Na, ebben volt minden:) Beskatulyázás, kedvencnek, bohócnak, szétszórtak, bénának lenni:))))
V. :))
Látom, a többiek egy másik fórumon vannak most.
Deja vu-m van:)
Egy kedves ismerősöm szólít így:)
Ez jól esett, köszönöm!
Én a technológia tanáromat annyira szerettem,olyan jófej kis nő volt.
Mindig puskáztunk az óráin,de minden egyes dolgozatnál kilométeres puskáink voltak...és ő tudta,látnia kellett de soha nem szólt.
De szerintem azért mert tudta hogy tudjuk...igazából nem is tudom minek kellett a puska,mert mindig tanultam,de biztonság kedvéért azért mindig csináltam....nála lehetett!:O)))
Érdekes is volt,mert ő mindig olyan pozitívan állt hozzánk,mindig azt mondta,hogy ő tudja hogy tudjuk,mert okosak vagyunk,és ha nem értettünk valamit elmagyarázta,de nem úgy mint a legtöbb tanár,hogy na, hülye gyerek,elmondom,mert hülye vagy és nem érted....hanem azt mondta hogy okos vagy te,nézd,figyelj,így kell...
Nagyon szerettem...
További ajánlott fórumok:
- Adnál nekem 5 forintot?/CSAK játék, mert kiváncsi vagyok mennyi gyűlne össze..:)../
- Mire lennél most épp kíváncsi? :)
- Férfiak a ti válaszaitokra vagyunk kiváncsiak...
- Barátnőm örökbe akarja adni a babáját, a véleményemre kíváncsi, erre mi a "jó" válasz?
- Profertil-es tapasztalatokra lennék kíváncsi
- 30 napos felülés kihívás! Bevállalod?