Bevállalod? (Ha kiváncsi vagy egy első spontán reakcióra, amit beírnál) :O) (beszélgetés)

Vagy elmondunk valamit, problémát és megvárjuk, hogy valaki előrukkol-e valami új dologgal, új megoldási srtatégiával, mert az eddigieket már kipróbáltuk, de nem váltak be. Hiába mondja kedvenc Jucusunk is jószándékból azt a számunkra ismert és kipróbált variációt, attól még nem lesz tuti. :)

Soha nem mondanám azt, hogy ne így fogd fel, mert véleményem szerint nagyon sok ember típus létezik és nagyon sok élethelyzet, ha ezeket kombinálom nem biztos, hogy én azt a tudni vélt szitut átéltem olyan keményen, mint más és nem biztos, hogy sikeresen ki is másztam belőle. Szóval semmi képpen nem osztanám az észt.

De általában nem ilyen bagatell dolgokon szokott menni a vita, hogy fáj a fejem és gyógyszer kell rá. És attól még nem fogok fejeket vágni a másikra, hogy és??? nekem is fájt már, bevettem egy gyógyszet és elmúlt.

Attól függ is függ a viselkedésem, hogy az ember színjátszik vagy tényleg fáj-e neki. Mindenesetre nem alacsonyítom le őt a fájdalma miatt, ha az őszinte, akármilyen is a szememben annak a súlya.

Tehát: ha elmondjuk a problémánkat, akkor az nem panasz, mert esetleg épitő jellegű tanácsokat, kritikákat várunk. Tehát, ha te azt mondod nekem, hogy de hülye vagy, hogy igy fogod fel, mert szerinted igy kellene, akkor átgondolom és lehet úgy teszek, vagy azt mondom, hogy nem ez nekem igy nem ok. De megpróbálok nem nyafogni, meg sem hallgatni a te véleményedet.

Ha fáj a fejem és elmondom neked, akkor nem az a megoldás rá, hogy közlöd neked is fáj, szenvedjünk együtt, nem? Hanem beveszünk egy gyógyszert vagy alszunk. Mert attól, hogy együtt szenvedünk nem lesz jobb és könnyebb sem.

Ez nem szőnyeg alá söprés.

Igen, ez az egyik könyve. Most egy olyanra készülök, amit még nem olvastam tőle. A megtévesztés foka a cime.

Remélem nem csalódok. Nem a kedvenc irom, de szórakoztatnak a könyvei.

Igen, ez pozitiv volt:)

Majd meglátjuk...

Nem:)

Csak olvasni szeretem. Látni nem birom az ilyet:)

A fantáziám pedig nem elég szines ahhoz, hogy annyira rosszat képzeljek el:Ö

És amúgy én meg nem tudom mit keresek ebben a "csapatban" a bevállalósok között, mert szerintem nekem teljesen más a temperamentumom. Most ezt tök semlegesen írom egyáltalán nem kirekesztősdiből vagy kirekesztettség érzésből, de azt vettem észre, hogy nagyon sokszor nagyon más a véleményem, mint nektek.

Én is úgy gondolom, hogy a gyerek egészsége nagyban függ a légkörtől, amiben él. Viszont erre vannak ellen példák, de többször már nem írom le. Így a gyakorlat felülírta a gondolati "tudásomat".

A barátnőm, aki több mint 20 éve él a férjével, boldogan és van gyerekük (nekem ők az egyetlen hiteles család, akiket közelről is ismerek) nem rég mesélte, hogy a fiúk tök más, mint ők. Nem érti, hogy mitől, hiszen sem ő sem a férje nem olyan laza, mint a fiúk. És én aztán tudom mennyit foglalkoznak vele és, hogy ott vannak mellette. Viszont mindketten tudjuk (barátnőm és én is), hogy jó gyerek a fia csak lazább, mint ők. Én mondtam neki, hogy szerintem ez jó benne, nekem tetszik, de a szülők ugye aggodalmaskodóbbak.

A rinyálást is másképp látom. Van, hogy valaki szenved, de nagyon, nagyon magában és mikor van olyan ember, aki bevállalja, hogy kiírjí, hogy igen neki is vannak ilyen és ilyen érzései, akkor a másik attól is megnyugodhat, hogy nincs egyedül. És egyáltalán nem butaság vagy bűn, amit érez. És lehet, hogy a probléma meg is szűnik promlémának lenni. Onnantól könnyebben megoldja. Ezért nem kell rásütni, hogy ő ilyen és olyan.

Én gyűlölöm, amikor a szőnyeg alá söprünk dolgokat és mosolygunk, hogy minden oké. Hányok ettől, mert mindenki megérti, ha valaki kamuzik. És ez szerintem kamu.

Szia! :)

Huh... kicsit fura ez a név nekem nálad, mert az egyik gyerekkori barátnőmet hívják így. Ő teljesen más temperamentumú.

Üdv. újra hoxán! :)

Nem akartam magasról beszélni. Persze, nagyjából tisztában vagyok ezekkel is amiket írtál. Ez amit leírtam az én tapasztalatom volt mostanában. És kicsit zavar, hogy néhányuk felsőbbrendűnek érzi magát, akit ki kell szolgálni. Én az egyszerű, kedves embereket kedvelem akármilyen nemzetiségű és nem a harsány, durva embereket.

És persze minden nemzetiségben megtalálható ez is az is.

Őt én is olvastam, Angyalok és démonok meg már nem is tudom mit.

Ööö... ezt most pozitívnak veszem. :)

Vicces is meg nem is. Azért nem, mert a probléma nem szokott csak úgy eltűnni. Mindig kell valamilyen megoldás, hogy kisimuljanak a dolgok és ha magától változott a semmitől így a helyzet az nekem gyanús. De nem akarok károgni, egyelőre örülök, hogy látszólag nyugi van. :)

Én múltkor néztem meg a 6.ot...sütizni akartam közben...

Nagyon durva..

2 falat és 3 filmkocka után elment tőle a kedvem...

A Texasi láncfűrészes kemény még ,de nagyon..

:O))

Na igen!:O)

Esélyes!:DDD

Nem volt nehéz dolgod!:O)

Én is:)))

És milyen érdekes, hogy kezdem egyre jobban érezni ettől magam:)

Nem tudok szép jeleket küldeni, de képzelj el nagyon szépeket:)))))

És nem azért, amit irtál:))))

A gyerek nevelésbe nem akartam ennyire belemenni, mert az látatlanban megitélni nehéz, sőt úgy is, ha benne vagyunk. Sosem tudjuk, hogy jót teszünk e vagy rosszat azzal amit teszünk. Úgy gondoljuk, hogy jót, de sajnos vannak esetek, amikor még sem az lesz belőle.

Én ugyan csak 22 éves voltam, amikor a gyerekem megszületett és lehet a koromnak tudható be az, ahogy akkor gondolkodtam, de sosem hagytam el magam. Pedig a szülésem sem volt egyszerű. Kis feleslegem is maradt, de attól még szerettem öltözködni, bár én nem a tűsarkús tipus vagyok, de szerettem a szép ruhákat, nadrágokat, stb, igy felvettem őket. A hajam mindig rendben volt, és ez igy van a mai napig. És mosolyogtam szinte mindig:)

És igen, azt gondoljuk, hogy a gyerek nem érzi meg a feszültséget, de ez nem igy van. Ha figyelünk észre vesszük, hogy a gyerekek kerülik a beteg emberek társaságát, mert érzik, hogy valami nincs rendben. ÉS ha mindig ilyen közegben vannak, akkor azt megsinylik.

Épp ezért én úgy gondolom, hogy igenis kell magunkkal foglalkozni mindig, jól kell érezni magunkat, mert csak úgy lehet túlélni nagyon sok mindent:)

Kindenhok=mindenhol

bocs

Sziasztok!

Nem bírtam ki hogy ne vállaljam be a véleményemet...

Érdekes volt végig olvasni a fórumot...

Írisz hozzászólásával tudok egyet érteni.

Sajnos ez teljesen így működik,hogy a a nő belecsöppenik az anyaság szerepébe és sokszor gőze nincs róla hogy mit vállal.

Ekkor jön a mély pont,amikor meg kell küzdeni a szürke hétköznapokkal,az anyaság nehézségeivel.

Én úgy gondolom,hogy még a legnehezebb időszakban is azt kellene látni,hogy ezt ő vállalta,saját döntése volt,akkor csinálja végig a lehető legjobban.

És nem nyavajogni kellene a dolgokon,hanem,hamár ezt AKARTAM,akkor a problémáimra megoldást keresek ,nem belesüppedek az önsajnálatba.

Mire megyünk a panaszkodással?Megoldódik valami?

Dehogy....csak erősítjük a kellemetlen energiákat.

Miért nem a megoldásokat keressük a problémára?Rögtön jobb kedve lesz az embernek.

A gyereknek sem jó,és a környezetemnek sem,hogy házisárkányként viselkedik az anya,mert az övé a háztartás meg a gyerek.

Kevesen tudják,hogy egy picibaba mennyire megérzi a feszültséget maga körül.

Vajon miért hasfájós egy pici?

Szerintem az sem véletlen...

A másik,hogy én úgy gondolom,hogy apának is ki kell vennie a részét a gyereknevelésből ,még akkor is ha dolgozik.Hiszen mondhatjuk,hogy anya is dolgozik napközben...Gyereket nevel,főz,mos,takarít...és ő is keveset pihen.

De mindez nem kifogás arra hogy mint nőt elhanyagolja magát...márpedig ez az esetek hatalmas százalékában így van.

Szóval szerintem itt a hozzáállással van gond,és azzal,hogy ötletük nincs a nőknek sokszor,hogy hogyan kellene megoldani a szürke hétköznapi problémákat.

Én úgy gondolom,hogy át kellene lendülni a nehézségeken,és nem nyavajogni,hanem meglátni a dolgok szépségét.Látni,hogy ez csak átmeneti időszak,és a lehető legkellemesebben megoldani,és hozzáállni.

Még valami...

A gyerekért mindig felelősséggel tartozunk,és mindig lesznek nehéz pillanatok...a korának megfelelően mindig lesznek dolgok,amiket meg kell oldanunk,a lehető legjobban.Szóval szerintem érdemes pozitívan hozzá állni,ha már gyereket vállalunk...ugyanis azért a kis emberért felelősséget vállaltunk,és nagyon nem mindegy mire tanítjuk.

A másik...sokszor nem is tudjuk mire tanítjuk...mert nem vesszük észre.

Boldogan kellene megélni a pillanatot,és nem azt mondani,hogy majd jólérzem magam ha...

-nagyobb lesz

-eltanul menni

-megtanul beszélni

-átalussza az éjszakát...

Ezek hárítások...

Pont a napokban hallgattam egy beszélgetést,amikor az anya elmesélte,hogy az ő tinédzser fia mennyire nem bír magával.Nem tanul,állandóan balhék vannak körülötte...De természetesen büntetni sem lehet,mert mindig megtalálja a gyerek azt a megoldást hogy kihúzza magát és kibújjon a büntetés alól...Mindenki el volt a nő körül szörnyülködve,hogy ezek a tinédzserek milyen rosszak,és kezelhetetlenek,hát igen már csak ilyen ez az időszak...

Én meg csak mosolyogtam magamban,hogy tulajdonképpen frankón felvázolta,hogy nem tudja megnevelni a gyerekét...ami nem a gyerek hibája...

Dehát a kifogások,meg a hárítás...:o))

Könnyebb megoldás...De büszkék lehetünk magunkra?

Minden népnek vannak egyedei, akik nem az átlaghoz tartoznak, de eszerint megitélni egy országot nem szabad!

Amerikában is vannak gyilkosok, ámokfutók, tolvajok, koldusok, alkoholisták, valamint az összes országban. Ők sem szégyenlik az ilyenek miatt magukat. Szép lenne, ha titkolnom kellene hovatartozásomat azért, mert nálunk is dugig vannak a börtönök. Én becsületes vagyok, és a környezetem is, igy nincs mit szégyelnünk. A látszat emberek teszik azt, hogy ezért letagadják, hogy honnan jöttek. Ez szégyen. Nem csak erre kell gondolni, amikor származásunkról van szó, hanem arra is, hogy milyen sok dolgot adtunk a világnak.