Beleszerettem a legjobb barátomba, barátkozhatok-e vele tovább? (beszélgetős fórum)

Lehet javitani.

[link]

Gondoltam rá, igen. A barátomban már tényleg nem reménykedem, mint férfi. Választott. Valóban az volt a fő kérdésem, hogy így barátként jelen lehet-e még az életemben.

Ez egy 10 éves kapcsolat, amiben élek. Sajnos elég régóta lapos, és volt már benne megcsalás a férjem részéről, de az nem ilyen szinten, hanem elég komolyan, még el is költözött. Vszínű ezt nem tudtam megbocsájtani. De ezt ő megbánta, ezután összekötöttük az életünket, esküvő, közös ingatlan. Azt látom nagy problémának, hogy nem mutatjuk ki az érzelmeinket egymás felé. Amiben mondjuk én is hibás lehetek, mert az utóbbi egy évben már teljesen kifelé éltem és ő ezt nyilván érzi is.

Valószínű. De ehhez, hogy jó választ tudjak adni, kellene ismerni a házasságodat. Mennyire próbáltatok egymásra figyelni, volt-e valaha szenvedély köztetek, stb.?

Tehát inkább afelé hajlanál, hogy elhagyd a férjed, attól függetlenül, hogy a "barátod" melletted lenne-e vagy sem?

Tulajdonképpen igazad van. Nekem is van több ilyen férfi barátom.

Vonzalom mindig volt mindkét részről, de azt a részét neveztem barátságnak, amíg ez nem volt nyilvánvaló nekünk. De amikor vonzódni kezdtem hozzá, akkor is egy lelki társat láttam benne. Hogy mi tetszik benne, sok olyan férfias tulajdonsága van, ami pl. a férjemből hiányzik.

Akkor ez sajnos, vagy nem sajnos nem indult barátságnak. Mi az a plusz amit ő adott és nem kapsz meg a férjedtől?

10 éves barátságom volt egy férfival, nagyon sok mindenben álltunk egymás mellett, hamarabb ismertük egymást, mint a házasfeleinket, soha egy kétértelmű szó, mozdulat nem volt köztünk (pedig jó néhányszor aludtunk egymás mellett is). Neki 7 éves kötött házassága jól működik, én közben elváltam. Ő nősült hamarabb, ott voltam az esküvőjén. Ahogy egyre közelebb került a feleségéhez az átvette a lelki társ szerepét, közben nekem is komoly kapcsolatom lett, ott voltak az én esküvőmön is. Egy pár éve csak születésnapokkor köszöntjük fel egymást, nincs szükségünk már egymásra. Ő egy olyan férfi aki minden nő álma, de soha nem vonzódtam hozzá, jó embernek tart engem is, de nem vagyok az esete. :) Szerintem ilyen egy barátság férfi és nő között....

Kedves Rida...

Nem könnyű, ááá dehogy. Aztán ha majd visszagondolsz hálát adsz magadnak, a sorsnak, egy szerelem szép de csak akkor ha "szabadon szerethetünk". Hálát adsz ezért, hogy megérted, ezáltal is erősödsz.

Nem fogsz még felejteni, de ha meghallod a belső hangod, akkor mosolyogsz s már nem szenvedésnek érzed.

Nem írhatom, hogy rohanjatok egymás karjaiba. Pedig erre vágysz. Lény NŐ, légy határozott, légy mosolygós... Légy az akire ha majd visszatekintesz 20 év múlva, büszke leszel.

Sikerülni fog...

Köszönöm a történetet.

Az a baj, hogy azt hittem ez könnyebben fog menni. Már azért hónapok elteltek és egyre jobban hiányzik. Szorongok, nem tudok enni sem. Én sem értem mi van velem.

Nagyon köszönöm, kedves vagy...:)

Igen azért írtam le, talán segíthet a történetem.

Kívánom sikerüljön...

Sajnálom! Remélem a történeted felnyitja a fórumindító szemét, ennél mélyebben nem tudjuk szemléltetni a helyzetet.

Bármilyen kötődés elvesztését csak gyásszal lehet elengedni. Gratulálok, helyes döntést hoztál!

Semmilyen szintű kapcsolatban nem maradnék vele, ha beleszerettem, de nem akarom felrúgni a házasságom és ő sem a sajátját. Inkább arra törekednék, hogy rendbe tegyem az érzéseimet a férjem iránt. Ha végképp nem megy, akkor tisztességesen megbeszélni vele a dolgokat és elválni, mert boldogtalannak sem kell lenned. Viszont akkor sem keresném a másikat, amíg ő nem próbálkozik, mert nyilván a feleségével akar lenni.

Az írásodból úgy tűnik, hogy nem bírod őt elengedni, szóval nehéz dolgod lesz.

Most nagyon nehéz helyzetben vagy.

Lelkileg érint meg az egész,nehéz lesz de véget kell vetned a kapcsolatnak, a mélységének. Telefonon ha néha beszéltek majd enyhül az érzelmed.

Tudom mit érzel.

Velem is közölte a a több évtizede (szinte gyermekkori barátom egyszer csak, hogy "többet érez" irántam.)

Azt hittem megsemmisülök.

Tudtam elveszítem a barátságot ezáltal. De azt nem akartam elveszíteni. Viszont családja volt. Nem tudtam volna nekik ártani semmiképpen.

Nemet mondtam.

Elhívtam egy vacsorára. Étteremben. Ott közöltem. Nem is gondolta, hogy ez lesz, hiszen gyakran jártunk közösen "enni", programokra, rendezvényekre, napi szinten beszéltünk. Ő reménykedett.

A szemét soha nem felejtem el, szinte félelem és remegés volt benne a hír hallatán.

Elcsuklott a hangom mert akkor szinte el is búcsúztam tőle.

Majd beültem az autómba, elindulni nem tudtam. Közben elsirattam kettőnk barátságát. Nagyon erősnek kellett lenni.

De tudom helyes döntést hoztam. Azóta én nem hívom. Pedig sok tanácsára szükségem lenne olykor. Néha felhív, rövidre fogom és szép lassan elengedem. Érzi. Tisztelem benne, hogy őszinte volt és tiszteletben tartja a döntésem.

Kívánom hozz te is helyes döntést...

Sikerülni fog...

Akkor most már módosult a fórumkérdés: Hogyan mentsem meg a házasságom kérdésre?

A másik kérdésed megválaszoltuk.