Barátok közt - így látjuk mi (beszélgetés)
Kb.6 éve Szikoráék a munkahelyem melletti teremben próbáltak, egész nyáron őket hallgatva dolgozhattam, egyszer még a Robi be is jött hozzám a könyvesboltba, és valamelyik politikus bestsellerén poénkodott.
Én nem tudom megmagyarázni.
Igazából nekem sem. Pláne akkor amikor arról tudósított, hogy ki nyeri meg a valóvilágot!
Nőként nem tudok gondolkozni, nem tudom, jó pasi e vagy sem. Külsőleg nem hiszem, hogy lenne benne kivetnivaló.
Na tessék! :DDD Pedig az egyik leglátványosabb elem volt a Princess megjelenése.
no
elpályázom, húz az ágy.
Jó éjt!
én azon ott voltam!
valami dereng, de ezek szerint nem hagyott mély nyomot bennem.
A jubileumi koncerten volt, tavaly. Nem tudom, fönn van-e valahol.
Ráadásul Tóni meg Noémi alakítói az életben foglalkoztak zenével, simán mehetett volna.
azt nem ismerem.
linket tudsz adni?
na, most a gitáraszólóról meg a BK-ról jut eszembe! Milyen érdekes, hogy a BK-ban nincs affinitásuk a tiniknek mzsikálni! Pedig ez szinte divat lett mostanában! Valami kis pince-rockegyüttest igazán alapíthatnának ezek az unatkozó fiatalok a Házban
És amikor a hegedűs lányok játszották? Az is nagyon ott volt. :)
Jó éjt az aludni térőknek, én még megvárom az éjfelet, dominóilag.
Én elköszönök, jó éjt mindenkinek!!!
imádom benne a gitárszólót! annyira el lett találva a dal hangulatához!
De talán a többiek megenyhülnek az OFF miatt, ha Enci is képbe kerül. :)
Détár Enikő még az eredti orrával :))
Max 8-szor, mert majdnem 4 perc. :DDD
Majd holnap megnézem az összes youtube ajánlót!!!
szerinted az elmúlt 30 percben hányszor hallgattam végig??;))
Kiegyeztünk döntetlenben. :) "A sakkot vegyük alapul, kérlek." :P
Képzeljétek! Volt egy barátnőm aki nagy Manhattan rajongó volt, és elhívott Agárdra a táborba. Első este Turbók megkérdezte milyen tábor-videót akarunk nézni? Manhattant vagy Eddát? Úgy képzeljétek el, a többség Eddát akart!!! Nem volt semmi!!! Első este a Manhattan táborban Eddát néztünk és énekeltünk.
[link]
Zebi, ezt meg Neked! Détár Encivel. ;)))
nem tudom, talán mert akkoriban ezek kb egymás ellentétei voltak. Ettől függetlenül sok számukat kedveltem én is.
Egyszer volt egy R-GO - EDDA közös klub a KEK-en, az ellentétek kibékítése céljából a két rajongótábor között. ;)
youtube!
az összes fenn van, kuriózumok is.
az Első Emeletnél is vannak ám súlyos szövegek!
Monogám vagyok...a címe ismerős, de semmi több.
Hogyhogy érezted?
Az Emeletért sose rajongtam, ettől függetlenül szimpatikus együttesnek tartottam őket.
Pedig az utolsó lemezük is szuper.
Egyébként a koncerteken többnyire a régi dalokat nyomják.
Az időről? Monogám vagyok, pl. Az nem semmi szám volt. Meg maga Az idő. A Tavasztündér is azon van. Kicsit elvontabb lemez.
További ajánlott fórumok: