Barátok közt - így látjuk mi (beszélgetés)
Miki és a leggatyásodás! De ezen már többször kiakadtam.
1. az ő betegségével jogosult lenne táppénzre. Az ő fizetése után még így is jóval többet kapna, mint oly sok embernek meg kell élnie Mo-on.
2. van egy minimum felső-közép kategóriás autója. (most nem jut eszembe, hogy ponotsan milyen) Azt eladhatná, kapna érte kb 2 millát. Van aki annyi pénzből két évig megél. Egyébként úgy is felesleges, mert ki sem teszi a lábát a házból.
3. a lakása bérleti díja min. 100 ezer havonta.
Fodor sztori kb. annyi volt ,h volt ez a Fodor nevű ember, aki Mikivel bizniszelt és Ziminek leesett ,h látta már valahol és neki amúgy is gyanús mert olyan képe van. Akkor álmodta azt, h valaki egy erdőben kergeti, és elkezdett nyomozni és kiderült ,h Fodor háborús bűnös, és pont úgy kergette az erdőben mint az álmában.
Joys:
Na, de hogy tette vissza? Mégis milyen jövedelemként? Arról nem volt szó, h visszatette meg, h szétosztotta volna. Ha tényleg irgalmas nővért akar Nóra játszani akkor szétoszthatta a tulajdonosok között ,de hivatalosan ez nem lehet vagy nem egyszerű vagyis kb. úgy képzelhető el, h zsebből zsebbe.
Mikinek nagyon kevés pénze maradt, ezért ő kérte Andrástól, hogy maradhasson.
Az elsikkasztott milliókat pedig Nóra elorozta tőle és-bár erről pontosat nem tudni-lehet, hogy visszatette a cég számlájára.
Imi nyugtalan álmát egyelőre senki nem érti!
Majd kiderül, mi van mögötte.
Nem Miki pénzeli most Valtert, hanem Zsolt.
Miki csóró, a saját kérésére maradt András lakásában, mert nem tudná vállalni a rezsit sem..
Maunika és Józsi Barát az kész. Maunika Showban hangzott el Maunika szájából: Tapsoljuk meg Józsit, aki veri a feleségét.
Verekedés a stúdióban Maunikánál: Ülj át a másik székre, Józsi Barát meg elkezdte osztani, h hagyja abba nem a piacon van. :)))
Engem az is érdekelne Mikinek honnan van pénzze, h Valtert ruházza meg kocsit vegyen neki meg beköltöztesse a lakásba meg a többi. Nóra lenyúlta az összes pénzét, nincs munkája sem.
Imre meg nem értem mit parázik megint, az miért rémálom, h szalad egy gyerek az erdőben és nem történik semmi?
Akkor jól emlékszel, mert a szemölcse valóban hosszú évekig ékesítette..
Lehet, hogy igazad van.
Marha jó, én azt hittem, mindenki emlékszik rá, pont azért, mert az volt a legelső PB reklám, viszont annyira szimbolikusra sikerült, hogy senki sem tudta, miről szól.
A neten sem találom...
Hogy érted, hogy "abban tűnt fel"?? Ugyanarra gondolunk??
A Postabank-reklám emlékezetem szerint a 90-es évek elejéből való, ő azonban a 80-as évek közepe óta van a pályán és azóta filmezik is.
Számos színpadi alakítás áll mögötte, régi motorosnak számít.
A Bk-ból pedig egysíkú szerepe ellenére magasan kiemelkedik-gyakorlottságával, nem utolsó sorban rokonszenves külsejével, sármjával.
Más véleményen vagy?
Az én szememben az általános mérce szerint intelligens és megvan a magához való esze.
Az már kérdés, hogy tele van rossz tulajdonságokkal, mérhetetlenül önző és hatalomvágyó, érdekeinek érvényesítéséért a családját is kész feláldozni, amint arra számos példa volt.
Nórához is őszintétlen, hazug volt mindig, környezetét pedig lenézte.
Ez a helyzet jelenleg is.
Nem véletlen, hogy nincsenek barátai, kizárólag az együgyű Novák Laci haverját mondhatja magáénak, ám vele nem sokra megy.
Önkritika nélküli, bosszúálló típus.
Az életben az ilyenek hamar egyedül maradnak, de meg is érdemlik..
A karakter jó, /Zsolt és Magdi anyus mellett/ egyike a legsikerültebbeknek ebben a gyengécske, nívótlan szappanoperában.
Én így látom.
NEM ez az a reklám, amiről beszéltem. És tök alapinformáció, hogy Rékasi abban tűnt fel,: katonruhában mászkál a nagy semmiben, aztán egyszer csak talál egy golyót és aztán kinő a földből egy Postabank.
Keresem Youtube-on, ha meglesz, linkelem.
Igazad van. Mikiből valóban hülyét csinálnak az írók. Egy 40 körüli, intelligens pasi, amilyen a darabban ő, manapság nem így viselkedik.
Valter ügyetlen közeledése még csak megérthető, mivel több-kevesebb időt börtönben töltött és lehet, hogy nem is első ízben..
Néha alig hiszem el, hogy a f.könyvet magyarok, vagy magyarok is írják, annyi a megmosolyogtató naivitás a Bk-ban.
Már-már bosszantó.
Mindenesetre nekem az tetszett ahogy tegnap egyből azt vágta le Miki az egész szituból,hogy Attilával vacsizik:P ,és ahogy András ecsetelte hogy a Mozartot(?) hallgatta Nóri :DD nagyon kész!!!!!!! :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
ne értsetek félre,nem kigúnyolom a sorozatot,csak tetszik,olyan szórakoztató:))
a problémáimat olyankor elfelejtem
nekem tetszett :DD tetszik ahogy a Miki mindenáron visszaakarja szerezni Nórit. :DD
minden követ megmozdít csakhogy ismét a közelébe tudassa szerelmét
ő SOHA nem fog azzal felhagyni,ezt biztosra veszem... kb úgy,mint hogy nálunk épp süt a nap:)) és tényleg :DD
Én nem hiszek benne,hogy valaha is ismét egy pár lesznek,max ha igen,akkor kb 5000 év múlva:DD
:(