Az ember saját sorsának kovácsa? (beszélgetős fórum)

Nagyon jó a példa. Valahogy ezt szerettem volna én is érzékeltetni, hogy nem mindegy, hogy valaki honnét indul, és meddig jut.

Az a lényeg, hogy a "kezdéstől a célig" saját erőből mit tesz le az asztalra.

Mert akinél a feltételek, a körülmények könnyebbek, kevesebb erőfeszítést, könnyebben jut el a célig, mint aki valami miatt hátrányosabb helyzetből indul.

Persze, az orvos-csemetének is meg kell dolgoznia ahhoz, hogy diplomája legyen, ugyanúgy tanulni, vizsgázni stb. stb. mint a másik diáknak.

De hogy az indulási feltételekből egy orvos csemetének több jutott, mint annak, aki agrármérnökit végez, annyival nehezebb az utóbbinak diplomát szerezni. Vagyis őneki "többet kell kalapálnia" addig, míg diplomája lesz, mint egy olyan diáknak, akinek a lakásában ott az egész szakkönyvtár, amire szüksége van, ott a papa, aki tudja a tanulásban segíteni, ha valamit nem ért...

Egy fontos kérdés szerintem a témával kapcsolatban: mi van abban az esetben, ha az ember boldogságát egy adott helyzet elérése jelenti.

A példánál maradva, a tehetős orvos és a szegény, vidéki szántóvető fia is orvos akar lenni, mindkettőnek ez a legnagyobb álma, az életcélja. Az orvos fia szorgalmas, és nyilván biztosítva van minden feltétel, hogy tanulhasson. A szántóvető fia viszont azzal a problémával találkozik, hogy a legközelebbi orvosi egyetem olyan messze van, hogy koliba kellene mennie, különben ne tud bejárni Mucsajröcsögéről. A szülők nem tudják ezt finanszírozni, a gyerek viszont orvosi mellett nem tud dolgozni az órarend miatt, tehát marad az, hogy nem megy orvosira vagy diákhitelből él 6 évig, de akkor milliós adóssággal kezdi az életét.

Az utóbbit nem akarja, lemond az álmáról, elmegy agrármérnöknek. Valahogy elvégzi, elhelyezkedik benne, de se nem fizetnek boldogat, se nem érdekli. Az orvos szorgalmas fia időközben szintén orvos lesz, családi segítséggel magánpraxist nyit, anyagilag is jól megy neki, szakmailag is, mert élvezi, amit csinál, elérte az álmát.

Ebben az esetben ugye tényleg azt mondhatjuk, hogy a szántóvető fia a kiindulási helyzetéhez képest talán előrébb jutott, mint az orvos fia a saját kiindulási helyzetéhez képet, de vajon ugyanolyan boldogok-e? Nem boldogabb-e az orvos fia, aki teljesíthette az álmát, mint a szántóvető fia, aki nem? Tényleg megérte-e, hogy több időt, munkát, pénzt fektetett bele, mint a másik, a végén tényleg nyertes-e?

Filozófiai eszmefuttatás. Persze, ez csak egy helyzet, amit írtam, sokféle életre rá lehetne húzni a kérdést.

Érdekes a meglátásod. Valamilyen szinten egyet is értek, viszont azzal már nem, hogy az orvos szülő gyermekeként nem kell különösebb erőfeszítést tegyen, ha orvos akar lenni. Bizony van amit mindenképpen saját érdemként kell megszerezni. A szülő csak támogathatja a gyermekét, ha akarja, tudja, stb. Ugyanolyan rizikófaktor lehet, mint a kevésbé szakértő szülő.

Van egy kolléganőm elismert tanár az apja. Jelenleg 4o-en túl is az apja árnyékában él, csak azért, mert sokan úgy tartják, hogy az apja egyengette az útját. Pedig nem. Szándékosan más városban végezte el az egyetemet, más szakot választott, stb.

Hogy nem agrármérnök, hanem inkább orvos? Szerintem ez inkább a rendelkezésre álló anyagiakon múlik, és nem azon, hogy az a fiatal, mit tud kikovácsolni magának.

Hiszen ha egy egyszerű földműves család gyermekeként képes egy diplomát (= agrármérnök) összehozni, akkor az orvosit is képes, amennyiben van miből fizetni még azokat az éveket, amennyivel az orvosi hosszabb, mint az agrármérnöki.

Persze a motiváció is kell, hogy melyik diploma megszerzését szeretné inkább.

Én inkább úgy számolnék, hogy: az indulástól meddig jutott el, vagyis a saját döntés alapján megtett, elért út vége, hossza, magassága.

Mert hogy ki honnét tudott indulni, az a szülői, családi háttér, anyagi, erkölcsi, morális lehetőség, hozott anyag. És még ide sorolnám az ősöktől kapott, hozott genetikai állományt is.

És hogy mindezek birtokában saját erejéből, saját kovácsolásával ki mekkora utat tudott befutni, milyen magasságokba emelkedett, milyen eredményeket ért el, az számít csupán.

Mert ha egy orvos egyszem gyermekéből ugyanúgy orvos lesz, gyakorlatilag ugyanazt az utat járta be, mint a papa.

De ha egy szántóvető földművelő gyermekéből agrármérnök lesz, nagyobb erőfeszítés, nagyobb teljesítmény, több munka és kitartás, stb. stb. kellett ahhoz, hogy diplomája legyen!

40

50

10

Én a jó családi hátteret tartom elsődlegesnek, de nem feltétlen az anyagiak miatt. Ha ehhez a saját kvalitása is társul, az elvárásainak meg fog felelni.

Ellenkező példák is vannak, de nem tömegesen.

A család adja az ismeretek zömét, az olvasás, a tanulás szeretetét mielőtt még saját rálátásunk lenne a jövőnkre.

Vannak váratlan események, melyek pozitívan befolyásolhatják a személyt, de nem túl sűrűn fordulnak elő. Én nem is szerencsének mondom.

Sokszor már egy fiatalon is látni, hogy mennyire sikeres, vagy érezni, hogy sikeres lesz a jövőben.

háttér 30+

saját fáradozás 30

szerencse 40

Én 90%-ot adnék az egyénnek. Bármilyen családba születik vagy kihasználja vagy nem....

Mondjuk az is kérdés, hogy mit nevezünk sikeres életnek.

Mit gondoltok, a ti jelenlegi helyzetetek, életetek mennyire eredménye a saját fáradozásaitoknak, és mennyire a szerencsének/háttérnek?

Én a magam részéről így vélem:

- háttér: 45%

- saját fáradozás: 45%

- szerencse: 10%

Jokor lenni jo helyen, a helyzetnek megfeleloen donteni.

Ezt mondana talan Napoleon is.

Vitathatatlan, hogy nagyon nem mindegy honnan és milyen körülmények közül indulunk. Ha az ember lánya/fia okos akkor erre épít és kihasználja a lehetőségeket. A példánál maradva nyilván egy gazdag család egyetlen gyermeke a számtalan különórával, nyelvtanulás, sport stb. többre jut mint a borsodi három-négy gyermekes család gyerekei.

Viszont volt már a történelemben erre ellenkező példa is. A gazdag gyerek lustaságból, nagyképűségből elbaccta a lehetőségeit, elherdálta, nem élt az adottságaival, míg a szegény gyerek iszonyat energiával és szorgalommal felküzdötte magát.

No persze a szerencse mindkét esetben létfontosságú.

Igen.

Ki más?

Nem is a postás. :D

Ezeknek az embereknek, a maguk szakmájában volt még 10 azonos kvalitású sorstársa. De ők építettek jól kapcsolatot és ők voltak kellően szorgalmasak ahhoz, hogy minden lehetőséget kihasználjanak.

Lásd még: Mozart-Salieri.

Az általa áhított élet elérésére? Igen.

Ugyanarra a pozícióra eljutni? Nem.

De egy átlagos merítésből a szorgalmas boldogul. Mindig.

Valoban nem mindegy, az ember milyen elonnyel avagy hatrannyal indul. Az a lenyeg, hogy onmagahoz viszonyitva hova jut el.

Ilyenkor szoktak nehany kirivo egyenisegeket emlegetni, ami onmagaban mar maga a vegzet, csak eppen nem mindenkinek.

Munkacsy, Cziffra, Louis de Vierne, Gigli, Simandy, de akar Margaret Mitchellt is emlithetnem.

A zeneszek azt szoktak mondani, hogy barki teveszthet, nem szabad megallni, hanem tovabb kell menni.

Aki felismeri a hibat es ki tudja javitani, az mar gyozott onmaga felett. A tobbi mar gyakorlat.

Igen!

Általában hozott "anyagból" dolgozunk, és későbbiekben eldönthetjük, hogy jobbá vagy rosszabbá válunk annál, amiben felnövünk, illetve mi az amiért érdemes küzdeni, mi az amit magunk mögött kell hagynunk.

Az élet is formál, én például sose lettem volna könyvelő - akkoriban még gondolati síkon sem formálódótt meg bennem a gondolat- ha az akkori főnököm nem küld el hogy vigyem be a könyvelési anyagát, ott szimpatikus lettem a főnökasszonynak és a szárnyai alá vett, amiért a mai napig is hálás vagyok. :)