Az édesapám hajléktalan, mit tegyek? (beszélgetős fórum)

Magaddal törődj,őt nem érdekelte,érdekli,mi van veled.

Dehogy futsz ki az időből baba ügyben.34 évesen ismertem meg a férjem,36 évesen szültem.Nyilván a 25 éves kor ideálisabb gyermekszülés szempontjából,de még bőven van időd.Azt nem tudom,milyen lehetőségeid vannak,de ha okos vagy,akkor ne hagyd veszni a tudásod.Kell az érettségi,utána tanulj tovább.Persze tudom,addig is meg kell élni valamiből.Anyukád nem tud segíteni,hogy legalább az érettségi meglegyen?

Bármit teszel meg érte, semmi nem lesz elég. Dunába vizet :(

Neked pedig köteleettséged van a férjeddel, az otthonoddal szemben, a saját életeteket, jövôtöket szem elôtt tartva.

Vannak emberek, akiket önmaguktól kellene megvédeni.

Neki a kész hal kell, nem pedig megtanulni halászni.

"..haaat ulj ossze kupaktanacs es oldjatok meg vhogy...mha szereted kellokepp deee lehet tiszteletbol is igaz-e?

mindig akad megoldas,de vallon Te akarod-e?

soxikert.."

Ennek a hsz-nek mi értelme szerinted?

Bizonyára humorosnak gondolod - de sajna nem az.

Amikor a fiam támogatásra szorult még, kapott egy bizonyos összeget az apjától. Kiszámoltuk, hogy 31 napot számolva napi két kiflire nem lenne elég.

Másik esetben nem futotta volna 4 tekercs wc-papírra. Visszaküldtük a vásárlási utalványt.

Akkor én apám felé nem tartozom semmivel.

Bárcsak ilyen egyszerű lenne...

Hm,őt unoka nem nagyon érdekelné.Őt semmi,és senki sem érdekli,de ötletnek nem lenne rossz.

25 éves vagyok,lassan kifutok az időből baba ügyben,és ha belegondolok,ezt is neki köszönhetem.

Ha az ő linksége miatt nem kell otthagynom a sulit,ma valószínűleg irodán dolgoznék,talán közgazdász is lehettem volna,mert az eszemmel nincs gond.

Ehelyett itt vagyok állás nélkül,és nincs pénzem érettségire menni.

Érthető,hogy lelkifurdalásod van,hiszen bármilyen is,akkor is az apád.A leírtak alapján viszont őt nem érdekli,hogy mi van veled,csak élősködne rajtad :(

Barátnőm apja link,évek óta nincs munkája,a válás után 1-2-szer vitte el barátnőmet láthatáskor,akkor is a kocsmába.Kb.20 évig semmilyen kapcsolatuk nem volt.Aztán meghalt a barátnőm anyukája,apuka megjelent pénzt kéregetni./Kiderült,a második felesége az ország másik végébe menekült a lányával,mert minden ingóságot eladott a fejük felől./Barátnőm először örült,aztán rájött,hogy csak a pénze kell,semmi más.Pl.Ha karácsonyi ebédre meghívta az apját nem ment el,de két ünnep közt megjelent pénzért.Úgyhogy belefáradt,megszakította a kapcsolatot.

Sajnos be kell látnod,hogy az édesapád nem akar változtatni,neki jó így,persze még jobb lenne,ha ki is használhatna,de önmagáért semmit nem tesz.Mondjuk az,hogy Te miatta nem fejezhetted be az iskolát,dolgoznod kellett,elég ok,hogy ne törődj vele.

Ha lesz gyermeked,kevésbé fog érdekelni egy ilyen apa,mert azon leszel,hogy a kicsinek minden tőled telhetőt megadj.

Erről még egy dolog jutott eszembe,egyik osztálytársam a gyerekkel zsarolta meg az apját,aki alkoholista volt.Közölte,hogy menjen elvonóra,különben nem láthatja az unokáját.Az apja el is ment,rendeződött a kapcsolatuk.

Kicsit hosszú lett :)

Tudod mit?

Felejtsd el most! Kihasználna téged is.

haaat ulj ossze kupaktanacs es oldjatok meg vhogy...mha szereted kellokepp deee lehet tiszteletbol is igaz-e?

mindig akad megoldas,de vallon Te akarod-e?

soxikert

Nekem se ment volna a párom támogatása, az Édesanyám és a testvéreim nélkül. A párom biztatott, hogy írjam meg a levelet, a többiek (Anyu és a testvéreim) pedig adalékot szolgáltattak a tartalomhoz, mivel az ő sérelmeiket is én tolmácsoltam helyettük. Nem bántam meg, hogy eltávolodtam tőle. Nem kapok több piszkálódást, és nincs bennem többé az az erős megfelelni vágyás, ami eddig. Neki sosem lett volna elég jó, bármit is csinálok. Ő maga volt a mérce, mert ő persze mindent tökéletesen csinált. Ahogy kifejezte magát: ő mindig emelt fővel mehet el bárhol, senki sem fogja leköpni semmiért, mert bármihez nyúlt, az "arannyá vált"...

Mindemellett saját, vér szerinti lányait is leszarja (én csak nevelt lánya vagyok), egyikkel már évek óta nem beszélt (kb. 6 éve). Amíg jóban voltunk, tényleg segített, és hálás is voltam érte, de utóbb nagyon sok csúnya dolog kiderült, ami miatt lépnem kellett.

Nálam nem volt olyan súlyos a helyzet, mint a fórumindító esetében, de én azt tanácsolnám, hogy szakítsa meg az apjával a kapcsolatot. Nekem évekig mérgezte ez az ember a kapcsolatomat, rengeteget vitatkoztunk miatta a párommal. Az önbizalmamban elég csúnya sérüléseket okozott a nevelőapám, amit a mai napig sem hevertem ki. Kaptam tőle jó dolgokat is, de sokkal jobb, hogy nincs többé jelen az életemben semmilyen formában.

Azóta, ha rossz a kedvem, mindig elolvasgatom azt a levelet, amit neki írtam búcsúzóul, mert attól mindig jobb kedvre derülök! :)

Tudom, hogy az apa helyzete miatt kényes a dolog (mert hogy az hajléktalanná vált), de aki világ életében semmibe se nézi a saját lányát, az mit vár el tőle? Ki miatt került ilyen kilátástalan helyzetbe? A helyében nagyon erősen elgondolkodnék a változáson, nem követelőznék, és főleg nem mocskolódnék a saját gyerekemmel. Főleg, ha azt szeretném (és nem elvárnám!!!), hogy segítsen...

Ez egy fájdalmas érzés, nevezheted irigységnek is, ha látjuk, hogy máshol milyen szeretetben mennek a dolgok...

Ès persze óhatatlanul arra gondolunk, mi is hibásak vagyunk abban, hogy nálunk meg nem müködik.

Apám mindig mondogatta, hogy ha egyszer megtudom, hogy mások hogyan élnek, mindennél jobban fogom becsülni a kiegyensúlyozott, békés családi hátteret, amit biztosítottak nekünk.

Mindig tisztában voltam vele, hogy rendezett körülmények közt élek, de még így közel a 40-hez is elképedek néha, mennyire sokan szenvednek a családjuktól.

Jah, mindig megkapom azt is, így 30on túl is, hogy ő b.szott a világra/ vagy van, hogy az a szöveg: én sz.rtalak a világra..ezért ezt meg ezt kell tennem...:) De ez már lepereg.

Olyankor fáj jobban amikor mondjuk a szomszédnál itt van az anyuka, és hallom mekkorákat kacagnak, vagy barátnőm meg az anyukája..na jó, az lehet pici irigység;)

Hát olykor felbüffen majd erősebben, olykor teljesen eltűnik...nálunk anyám az én saját házamban is kiskirálynak képzelte magát, és annyira kikészített..ordítottam, és eljutottam addig a határvonalig, hogy egyszerűen kerestem valamit, amivel vagy benne vagy magamban kárt tudok tenni, csak legyen vége...na ettől annyira megijedtem, hogy bezárkóztam a fürdőbe, a párom akkor ért haza, és kikiabáltam neki, hogy addig ki nem megyek, amíg ez itt van..erre a párom próbálta szépen elküldeni, de anyám közölte, hogy nem megy..majd erre megragadta és kirakta az ajtón.

Szóval katasztrófa nah..évek kellettek mire tudtam magam lelkileg nagyjából függetleníteni tőle. Hogy ne bántsanak a dolgai annyira mélyen, nagyon..de azért fel tud kavarni.

Szomorú a történeted,nagyon.

De igazad van,kezdek megvilágosodni...

Most eszembe jutott egy két dolog...amikor hazamentem,és inni szerettem volna egy pohár tejet (1évben egyszer,mert amúgy nem szeretem),kiöntöttem a bögrébe,és elkezdett velem u*atni,hogy én mi a ****-ért iszok tejet...berohantam a szobámba,és ott bőgtem az ágyamon.

Amikor már nem laktam velük,volt egy pár hónap munkahelyváltás közben,hogy anyumnak kellett kiegészíteni a pénzem,és akkor is állandóan azt mondta neki,hogy ne küldjél neki semmit,ne adjál neki semmit..

Előtte meg,volt hogy anyummal hétvégén elmentünk a városba,és mielőtt kiléptünk az ajtón,annyit mondott hogy "büdös kurvák".

Szóval...azt hiszem jelentősen csökkent a lelkifurim.

Ja! és amióta hivatalosan sem ő a gyámja a gyerekének, azóta azt hajtja mindenhol, hogy mert elvettük tőle azért nem ő neveli.

Szóval kedves fórumindító! Sajnos lelkis vagy, neked is sokáig lesz bűntudatod, de távol kell maradnod érzelmileg amennyire csak lehet, mert aztán te vagy még rosszabb esetben a családod is kárát látja.

Egyébként már jól vagyok..életem fájó pontja lesz, hogy nem tudtam őt megmenteni, mert próbáltam...sőt, a családból én voltam az utolsó, aki föladta, mert már senki nem beszél vele, mivel ahová beteszi a lábát, ott pusztítást hagy maga után..

Neki, mikor elköltözött az anyjához, könnyű volt itthagyni a hugomat, hogy majd mi rendezzük...azt meg se említem, hogy az árvaellátásért, meg a családi pótlékért hisztizett utána hónapokig..

Felhánytorgat meg nem történt dolgokat, meg olyat is, ami megtörtént. Én vagyok az oka pl annak is, amiért a nevelőapám engem hívott, mielőtt megölte volna magát, és nem őt.

Az én anyám beteg. Nem csak nemtörődöm, bár világéletébe se csinált soha semmit. Pontosabban a rendszerváltás után döntött úgy, hogy neki elég volt. Ő mindenkit utál, neki mindenki hülye..idegbeteg, a durvábbik fajtából.

A nevelőapám halála után inkább a beteg 80 éves anyjához költözött, csakhogy továbbra is tudjon fetrengeni...és persze sipárog, hogy nagyanyám csak akkor indítja be a mosógépet, ha már anyám üvölt érte...mert még arra se képes, hogy mosson magára.

Jah, persze közölte már nem egyszer, hogy engem nem is akart, de azért felhív..csak, hogy rugdalja még az embert. Az unokáiba sza.ik bele, persze mindenkinek előadja, hogy mennyire imádja őket, nos a kicsit pedig még csak egyszer látta.:D

Botrányos az egész nő..az a legrosszabb, hogy egy kisvárosban élek, ő mindenhol balhét csinál, mindenkivel flegma, és mindenkit köpköd..ő persze a tökély...nagyon sokáig, ha valahol meg kellett mondanom a nevem, a reakció az volt: jah, a maga anyja....vagy jah, maga a lánya...

Nem volt szégyen kicsit sem....

Igen.

Egyszerüen az apáknak nincs felelösségérzetük, sokkal kevésbé kötödnek, mint az anyák.

Nagy kár, hogy így van. Mert a lányok viszont roppantul kötödnek az apához. Nekem is az Apám az Isten volt mindaddig, amig az anyukám élt és irányitotta a dolgokat. Halála után döbbentem rá apám igazi természetére, hogy milyen magának való és nem számit neki már az elmúlt 35 év...

Pedig ök nagyon jó házasságban éltek, soha vita nem volt.

És fogalmam nincs,hogy miért sajnálom,és miért van lelkifurdalásom."

Mert ember vagy és az apád /volt/.

Hívd fel! Lehet hogy "követelőzni" fog megint, de bizonyára jól fog esni neki a hívás

Én vinnék neki egy üveg piát is, más ugysincs már az életében.