Asszonyverés (beszélgetés)
Tapasztalatból mondom, hogy a legnagyobb segítség ilyen helyzetben az, ha valakinek őszintén elmondhatod a problémádat, ha van valaki, aki meghallgat, erőt ad és támogat. Legyen az rokon, szomszéd, vagy egy családjólétis.
Egyébként a legnehezebb felvállalni, és felfogni azt, hogy ez nem a nő szégyene!
Ha BÁRMIÉRT a nőt hibáztatod, akkor a felelősséget ráterheled. Márpedig egy bántalmazott nőnek nem erre van szüksége, hanem támogatásra, hogy egyáltalán merjen bármit tenni. Bántalmazott nőtől olyat várni, hogy a saját sorsát irányítsa, lehetetlenség. Hiába menekül, ha a férje megtalálja, mert a gyámhivatal szerint joga van látni a gyerekeit. Hiába üt vissza, ha a férfi azt meg sem érzi, mert nincsenek egy súlycsoportban (mégha egy súlyban vannak is, a férfiak testében több az izom, ezért erősebbek). Hiába megy el látleletet vetetni, ha a bíró rá sem néz, hiába kér segítséget, ha az emberek őt hibáztatják a helyzetéért. A bántalmazott nő igenis áldozat, akin nem számon kell kérni, hogy miért nem tesz ezt vagy azt, hanem támogatni kell abban, hogy visszaszerezze önbizalmát, hogy elhiggye, van kiút a legsötétebb helyzetből is. Nem bírálni kell, hanem meghallgatni, nem még jobban beletaposni, van anélkül is elég baja.
Természetes nics joga. De mégis megteszi..
Vajon mivel kell egy férfit provokálni, hogy 7 hónapos feleségét megüsse?
Vajon jó indok-e az, hogy ó, hát csak beszólt az asszony, és feldühített...?
Vajon van-e joga bármiylen indokra is hivatkozva, megütnie a gyengébbet bárkinek is?
Elolvastam és még mindig fenntartom, amit írtam. Lehet, hogy egyetértesz azzal, hogy a férfi nem üthet meg nőt, de ha a nőt hibáztatod azért mert verik, akkor annak az a színezete van, hogy hogy rendben van az, ha a férfi veri a nőt, az nincs rendben, hogy a nő hagyja ezt. A felelősséget ezzel a férfiról a nőre hárítod. Ez pedig egyetlen bántalmazott asszonynak sem segít, éppen ellenkezőleg.
Már elváltam.
Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor a gyerekem szeme láttára feltörölte velem a konyhát. Emlékszem a félelemre a gyermekem szemében, és a kétségbeesésre, mikor egy pillanatra azt hittem, hogy soha nem állok már fel. Több évig tűrtem lelki terrorját, ami mellé szépen lassan bejöttek a pofonok is. Kritizált nőként, anyaként, háztartásbeliként. Mindenki jobb volt nálam az ő szemében. A családja, ahol lehetett megbántott, csak a hibákat keresték és próbálták még jobban ellenem uszítani. Ha kaptam egy "kicsike" taslit, úgy kellett nekem.
Sikerült olyan szinten megaláznia, hogy kezdtem elhinni azt, amiket mondott rólam. Szépen lassan mindenért magamat hibáztattam. De hiába tettem a kedvére semmi nem volt jó.
Aztán mikor életem legnagyobb harcában magamra hagyott, rá kellett jöjjek, nem velem van a baj. Emlékszem áltam a kórházi erkélyen, hullottak a könnyeim, és valami örökre eltört bennem. Attól kezdve tudtam, valamit tennem kell...
De sakkban tartott azzal, hogy elveszi tőlem a gyereket, ha be merem adni a válópert. Másfél év kellett ahhoz, hogy összeszedjem magam anyagilag, és lelkileg ahhoz, hogy szembe merjek szállni vele. A már említett konyhai történet után mentem úgy el az ügyvédhez, hogy na akkor most vegye elő a fiókból a papíromat és most adja be.
Mikor megtudta, már ő is válni akart. Persze azért, mert velem nem lehet együtt éni... Mindenért én voltam a hibás.
Elváltunk. A gyerekkel úgy jöttünk el, hogy mindent ott hagytunk neki, ez volt a követelése. Hát legyen.
Több éve volt mindez, de a mai napig megbánt, amikor csak lehet. Persze márcsak szavakkal...
Ez rendben van. A felelősség azé, aki üt. Én nem azért hibáztatom a nőt, mert verik, hanem azért, hogyha nem tesz ez ellen semmit. Üssön vissza, lépjen le, meneküljön...bármit, de lépjen, tegyen ellene valamit! Ne hagyja magát! ne legyen áldozat! Legyen okozó az életében. Írányítsa a sorsát és ne hagyja hogy bármit megtehessenek vele! Ennyivel tartozik magának! Mindenből van kiút, csak keresni kell!!
Örülök, hogy sikerült neked és örülj neki te is, de ez nem ok arra, hogyha másnak nem sikerül, akkor az biztos az ő hibája. Vannak férfiak, akik meglepődnek, ha a nő védekezik és leállnak, vannak, akik még jobban bevadulnak tőle, sőt olyanok is vannak, akik akkor lesznek igazán veszélyesek, ha a nő megpróbál kilépni a kapcsolatból, akkor már nincs vesztenivalójuk, mert megszűnt a nő fölött a hatalmuk. A lényeg az, mindegy, hogy a nő mer-e lépni vagy sem, a bűnös az, aki ütésre emeli a kezét. Nagyon dícséretes dolog, hogy te nem hagytad magad, de hidd el, van olyan férfi, akit ezzel nem ijesztettél volna el, hanem te húztad volna a rövidebbet. Ha bármi okból a nőt hibáztatod a sorsáért, akkor ténylegesen rá terheled a felelősséget, pedig a felelősség azé, aki üt.
Hja, egyébként most jutott eszembe az első és utolsó házasságom. Ami nem volt egy leányálom. Nem véletlenül igyekszem elfelejteni. Bizony elég agresziv férjem volt. Igencsak próbált a saját akarata szerint alakitani. Én bizony sokszor szembeszálltam vele. Bár nem volt csak egy pofon, de elég volt hozzá, hogy a kezembe kerüljön a nagykés. És ez elég is volt hozzá, hogy leálljon. Soha többé nem mert hozzámérni. El is váltam tőle. Igenis tudom, milyen rettegésben élni, ha egy idiótával él együtt az ember. De én nem hagytam továbbfajulni a dolgot. És nem hagytam magam. Tudja meg hol a helye, meddig mehet el!
olvasd vissza a 307 felszolalásomat.
Köszi, én is örülök. Biztos vagyok benne, hogy ebből is tragédia lett volna. Te nem osztod meg velünk a történeted? Persze ne haragudj, ha túl személyes, amit kértem és azt is megértem, ha nem akarsz róla írni.
Senki sincs erre rászorulva. Fogalmam sincs, honnan veszed azt, hogy egy felbőszült férfit ki lehet tenni a lakásból. Valószínűleg onnan, hogy még sosem volt ilyenben részed, ezért csak azt tudod alapul venni, hogy mi lenne a normális ebben a helyzetben. Elárulom: egy felbőszült férfit nem lehet kitenni a lakásból és ez a helyzet vagy kapcsolat még véletlenül sem nevezhető normális, egyenrangú kapcsolatnak. Itt nem számít mit akar a nő, a férfinak csak az számít, ő mit akar. Lehet, hogy te 20 éve jársz konditerembe, de ettől még nem kevesebb az, aki mondjuk vasággyal sem üti meg az 50 kilót és hozzá 100 kilós férje van. Azért nem kell őt felelősségre vonni, mert nem megy neki a férjének. A hozzáállásod (mégha nem értesz is egyet az erőszakkal) azt tükrözi, hogy rendben van az, ha a férfi veri a nőt, az nincs rendben, hogy a nő hagyja ezt. A felelősséget alól ezzel a férfit felmented és a nőre hárítod. Az áldozatból csinálsz bűnbakot. A kérdés nem az, a nő miért nem tesz semmit, hanem az, hogy a férfi miért üt?
Visszaolvastam, bocsi a kérdésért, és örülök, hogy az anyukád, ha nehezen is, de meg tudott menekülni.
És te mit tudsz tenni? Van segítséged?
Ezt kéne mindenkinek figyelembe venni, mielőtt rosszat kérdez. Ha a férfiak tiszteletben tartanák, hogy egy nővel szemben nem használják ki az erőfölényüket, nem lenne miről vitatkozni. Tehát nem az a kérdés, hogy miért nem ezt vagy azt tesz vagy nem tesz a nő, hanem hogy milyen jogon üt a férfi?
Köszönöm! Minden szavadat! Azt pedig sajnálom, hogy ezek szerint sorstársak vagyunk. :(
Lehet, hogy úgy is meg lehet oldani, de egy nő, miközben fojtogatják, nem tudatosan védekezik, tehát nem tud arra külön figyelni, hogy csak megállítsa a férfit, de ne ölje meg. Különben meg leírtam, hogy ezek után a nő csak addig lenne biztonságban, amíg kijön a börtönből, mert a férfi bosszút állna, hogy a nő ilyet mert tenni vele.
Ezzel egyetértek, a férfinek nincs joga hozzá, hogy megüssön egy nőt. De ha már megteszi...akkor nem feltétlenül kell tűrni
Sose értettem, hogy egy nő hogy hagyhatja idáig fajulni a dolgokat. Miért nem teszi ki a szürét az ilyen pasinak? Ki van erre rászorulva?
Lejjebb olvastam, hogy Te még nem voltál ilyen helyzetben, tehát a véleményedet egy elképzelt helyzetre alapozod. Lehet, hogy ha belekerülnél egy ilyen szituba, már máshogy vélekednél, főleg ha nem válik be az általad javasolt visszaütés.
A dolog megint elmegy abba az irányba, hogy a nő a hibás, ha nem védi meg magát. A hibás mindig az, aki először ütésre emeli a kezét. Nem az a kérdés, hogy a nő miért hagyja, hanem az a kérdés, a férfi milyen jogon üt?
Szerintem nagyon ritka az az eset, amikor az, hogy a nő visszaüt, nem azt eredményezi, hogy a pasi még jobban megagyalja. Tehát szerintem egy nőt arra bíztatni egy ilyen helyzetben, hogy gondolkodás nélkül üssön vissza, elég felelőtlen dolog. Nyilván az sem megoldás, ha hagyja magát megverni, de itt sokkal körültekintőbbnek kell lenni.
Súlyos testisértés lenne mindenképp. A férjed válni akarna, a gyerekek elhelyezése kérdéses lenne, hiszen ellen büntető eljárás folyna.
Egyébként szerintem simán belehalhatna, mert ha nem akkor nagyon rosszul járnál, mikor kiengednék a kórházból! Szerintem.
A nő ebben az esetben áldozat, nem szabad számomkérni rajta, hogy védekezik-e vagy sem, lehet, hogy ha védekezik, rosszabbul jár, mintha nem. Azt sem hszem, hogy minden férfi meghátrálna ha a nő szembeszállna vele, van amelyknél ez csk olaj a tűzre. Attól még, hogy a nő is az agressziót választja, az erőviszonyok nem változnak.
Őt eltemetnék, a gyerekeidet elvinni a gyámügy, te pedig jó pár évet lehúznál egy börtönben. Megérné???
A tapasztalat bizony keserű, de segíthet másokon, hogy merjenek kiállni magukért... Ezért kell róla beszélni!
Persze, védi magát az ember, sőt talán megpróbál vissza is ütni, miután feltápászkodott a földről, ahova egyetlen óriási pofon kényszerítette. Egyébként az ember fél, retteg, és megtanulja picire összehúzni magát, csak hogy ne kapjon még vagy kettőt.
Aki nem élte még át, el sem tudja képzelni, milyen úgy élni, hogy attól rettegsz, vajon a férjed milyen hangulatban jön haza, vajon melyik mozdulatod, szavad dühíti fel, olyan dolgokra kell figyelni, hogy kész legyen a kaja időre, vagy, hogy dolgokat odatégy, ahova a férj tenné. Olyan abszurd dolgok miatt kaphatsz, amire más csak legyintene, de téged egy jó nagy pofonnal "jutalmaznak" érte.
Így kell, hogy éljenek ezek az nők, miközben gyermeküknek biztonságot, nyugalmat kell nyújtsanak, hogy minél inkább megóvják őket.
Az emberlányában iszonyatos düh és fájdalom gyűlik össze és bizony nem áll messze tőle az sem, hogy álmában elvágná legszivesebben a nyakát a férfinak. Milliószor elképzeli, hogy megteszi,de közben tudja, hogy nem teheti.
A visszavágó nem sok esetben eredményes, ezen csak az segít, ha az emberlánya véget vet az ilyen kapcsolatnak, ami bizony nagyon nehéz!
Nem értem, hogy a nők miért becsülik le magukat ennyire? Én tuti nem hódolnék be! Akkorát csapnék a fejére a sodrófával, hogy betörne!