Aranypart (beszélgetős fórum)
Nem vagy egyedül, írtó provakatív egy luvnya.
Bicskanyitogató stílus, nulla alkalmazkodás és el van varázsolva magától. Egy nagy hányás.
Valszeg ezért (sem) fogom nézni ezt az agymosást.
"Dolgozzanak a szegények!"-Hogy a p.csába lehet így ledegradálni több millió becsületesen dolgozó magyar embert?Ennyire csapatjátékos,hogy úgy gondolja majd a többiek dolgoznak helyette,ő meg költi a pénzt(ahogy volt szerencsénk az első részben is látni)??Ez nem egy tündérmese kisanyám!
Amúgy valami rettenetesen ocsmány feje van.Visszataszító....
Niki és Szandra nem csak a mellüket,de a szájukat is megcsináltatták.És mindkettő elég rekedt volt.
A Szandra nagyon gáz,és igénytelen.Undorító.Már az Édenben is utáltam:)
Levit viszont csípem:-)
Szerintem kenyér helyett szétszívják az agyukat esténként, majd versenythánynak a siófoki szállodasor valamelyik parkolójában. A hapsik úgy néznek ki így négyen, mint egy '90-es évekbeli egylemezes fiúcsapat, a lányok sem a ELTE bölcsészkarról kerültek a műsorba...Ott még azért én is szétnéznék mielőtt "pálcám" töröm felettük - egy szúrópróbát én is tartanék:)- persze ha nem kell hülyét csinálnom magamból az össze UPC előfizető szeme láttára. Gondolom a "viaszathárom" most megdugat mindenkit mindenkivel, a végén már azt sem tudják majd ki-kitől kapta a trippert.
Nappal tepernek - este tekernek.
Végül is ha már a devizahitelesekkel sz@punk, meg nálunk van a ZUNIÓban a legtöbb öngyilkos miért ne lehetne a miénk a műsorkészítésben is a negatív rekord?
Lusta voltam átkapcsolni a TV-t és megnéztem a műsort. Az a szőke fiú pár nappal ezelőtt volt vmelyik műsorban, hogy végre megtalálta az igazit, hogy nagy a szerelem, és itt már az első pohár kólától megvadult...
Szandra borzalmasan idegesítő, remélem repül, neki nem hiszem, hogy hosszú élete lesz a médiában, mert attól még nem lett szép, hogy megcsináltatta a melleit, és borzalmasan ostoba is. Valamire még az arca is hatalmas. Rejtély, hogy mire...
Niki legalább szép.
sztem, nem tévedsz,de a népnek kenyör köll meg cirkusz...
:o)
Tévednék?
Miután alapos ismeretekre tehettünk szert BB Évi tündöklése és bukása, megismertük Pongó fehérneműboltjának küzdelmét a VPOP-val, és "kedvencem" Alekosz a görög csődör párzási, táplálkozási szokásainak és egyéb anyagcsere folymatának elemzése során, még talán verejtékének feromon-tartalmára vonatkozólag is minden részletre kiterjedő információkat szerezhettünk most kaptunk egy újabb dózist.
Ez olyan, mint Dr.Moreau szigete siófoki light edition verzióban...per-verzióban:)
A Fővárosi Állatkertben üzekedő kafferbivalyok és maszturbáló páviánok, valamint a zugivó vízilóápoló látványa egy vattacukros gyereksétáltatós hétvége alkalmával, mindenképpen emészthetőbb, mint ez a műsor.
Bár hasonló...
Nekem is tetszett és tényleg jó, hogy melózni fognak bár kiváncsi leszek, hogy kelnek fel reggel! :D Én szerettem a szandrát az édenben de most kicsit sok volt nekem. Szerinted? Meg olyan mintha nagyon beteg lenne.Furi a hangja meg az arca is. Olvastam pár hete, hogy ott hagyta a műsort mert pesten látták a forgatás alatt, szóval nem kizárt, hogy holnap megy.
Kiváncsi leszek, hogy kelnek fel melózni! :D
Sziasztok!
Ez a Szandra tök gáz, remélem is, hogy eltűnik a színről. Elég volt nézni a másik műsorban.
Nekem tetszett :)
Azt hittem,csak bulizniuk kell,de tökjó,hogy dolgozni is fognak egy kicsit!Szandra tényleg elmegy holnap vagy mi lesz?