Anyósfóbia (beszélgetős fórum)

Szafaripók, igazad van. Egyébként írisz nagyon bölcs, és biztos vagyok benne, hogy egy boldog meny tulajdonosa, vagy az lesz egyszer. :)

Az én anyósjelöltem a párom összes volt nőjét egy gyűjtőbe helyezi: "büdös k*rva". Hát én nem hinniém, hogy az összes ennyire rossz lett volna. Gondolom, rólam is így beszél a hátam mögött, pedig szeretem a fiát, és nagyon becsülöm.

De egy ilyen emberhez hibá próbálsz közelebb kerülni, nem megy. Mondjuk az én esetemben a pénz lehetne egy eszköz, de ezt kizártam.

A mintákat én értem. A páromnak van egy 10 éves lánya, és szerencsére látom, hogy ő mindent másként csinál, mint amit vele csináltak. Sőt, hangoztatja is, hogy ő soha nem akar olyan szülő lenni, mint amilyen az anyja.

Százezereket kedvességből odaadnál valakinek? Igen, én is adnék ha milliomos lennék, csak itt éppen arról van szó, hogy az az összeg kemény évek megtakarítása. Komolyan mondod, hogy jogosan oda kéne adnom ezt az összeget egy olyan embernek, aki nem hajlandó dolgozni? Ez egy olyan adósság amit hosszú évek alatt halmozott fel, mert munkanélküli alkoholista faszija volt, és a számlák fizetése meg munka helyett együtt bagóztak az erkélyen. Hát nem azért, de nekem miért kéne éveim munkáját fiatalon erre odanyújtani? Ráadásul egy olyan valakinek aki előtte számtalanszor éreztette velem, sőt, ki is mondta, hogy én az ő házában csak egy senki vagyok...

Hisz a fia segít neki eleget, mivel eltartja. Mit kéne még?

Amúgy az írásodból ítélve Te teljesen normálisan állhatsz a gyerekedhez, szerencséje van. Gondolom, hogy mindenben támogatod, így ő is segít neked bármiben. Ha ilyen anyósjelöltem lenne, akkor megcsókolnám a lába nyomát is....

Figyelmedbe ajánlanám az utolsó mondatomat:

"Fentiek a saját véleményemet tükrözik, máséról nem tudok nyilatkozni, mert hallgattassék meg a másik fél is, és akkor lehet, hogy más lesz a leányzó fekvése."

Ó...ez azért megnyugtató,ha így van...

Ezek szerint ha egy nő nem akarja,hogy a pasija akárcsak érdeklődés szintjén is("?És hogy van a fiad?")foglalkozzon a nő meglévő gyerekével,akkor a nő szabad arra nézve,hogy lezárjon a pasi anyja felé.Oh,pusztán csak azért,mert mondjuk az csípőből tüzel a fia összes csajára...:)

Remek!:)

Ez a mondat helyesbítve:

Ez szerintem olyan lehet egy férfinak, ha nem szereted az édesanyját, mint egy nőnek, ha nem szereti az a férfi a nő gyerekét, akit egyedülállóként talál magának,

Neked mi a normális válasz, mit szeretnél hallani? Kikérem az anyósok nevében, hogy általánosítani akarj. Nekem az eddigiek közül eggyel sem volt bajom. Sőt. Talán mert az első és legfontosabb, hogy tisztelettel és szeretettel közeledtem hozzájuk. Meg lett az eredménye. Ez szerintem olyan lehet egy férfinak, ha nem szereted az édesanyját, mint egy nőnek, ha nem szereti az a férfi akit egyedülállóként talál magának.

Anyámra gondolva: velem nem volt annyira jó, meg szerető, viszont anyósként eddig mindenki szerette.

Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten.

Fentiek a saját véleményemet tükrözik, máséról nem tudok nyilatkozni, mert hallgattassék meg a másik fél is, és akkor lehet, hogy más lesz a leányzó fekvése.

Abszolút nem bántásból, de úgy megnéznélek anyósommal szemben...

Próbáltam vele szépen beszélni, higgadtan, észérvekkel, ez mind-mind nem használ.

Mindenre érzelmi zsarolással próbál válaszolni, ill. ha normális hangon közelítessz felé, de a beszélgetés tárgya az, hogy változtass a dolgokon, és neki is kell változnia veled együtt, azonnal támadás a válasz.

Bizonyos fokú intelligencia hiányában vagy bizonyos mértékű gyűlölet ellen teljesen hasztalanok azok a módszerek, amiket leírsz. Sajnos. Bár ne így lenne.

Nem kell elhinned. Én élek ebben, pontosabban mi...

A vicc is valahogy úgy szól, hogy a parasztbácsi elmegy az állatkertbe, aztán amikor a zsiráfot meglátja, azt mondja, hogy ilyen állat nincs is, és hazamegy.

Azért mert számodra valami hihetetlen, még nem kell kategóriuksan kijelenteni, hogy az nincs. Nem kell rögtön azzal jönni, hogy biztos én színezem ki a dolgot, és biztos nem így van, csak én mondom.

Én sok mindenről nem tudom elhinni, hogy valaki késztetést érez rá, hogy megtegye, és mégis vannak emberek, akik pl. bántalmaznak másokat, stb. Én nem tenném, számomra felfoghatatlan, és mégis létezik a jelenség.

Tök jó, hogy te olyan anya vagy, aki odafigyel a fia ifényeire, azt teszi, ami a gyerekednek jó, de nem mindenki ilyen anya.

Van, aki eljut odáig a gyűlölettől elvakultan, hogy hiába mondja a fia, hogy szeretem, boldog vagyok emellett a nő mellett, úgy látja, hogy a fia igazából nem az, de ez a némber elhiteti vele. És még folytathatnám...

Nem feltetlenul hazug egyik viselkedese sem :) Szamomra ez ugy hangzik, mint borderline szemelyisegzavar... Bar, ha tanultal pszichologiat, akkor gondolom a DSM-4-et is kivulrol fujod :p

Nagyon feluletesen, wikirol masolva:

"A borderline temperamentumra jellemző viselkedést leginkább a kiszámíthatatlanság és kaotikusság jellemzi. Ingatag, ugyanakkor változékony jelleg.

A viselkedés állhatatlan, szélsőséges.

Az egyén érzéseit heves és intenzív formában juttatja kifejezésre.

Hosszabb távon megfigyelhető hangulati és viselkedésbeli váltások.

Önemésztő dühösség, depresszív hangulat mellett gyakori lehet a szorongásos gátoltság, máskor alkalmi magabiztosság, élénk, színes viselkedés/hangulat váltakoznak egymással.

Kapcsolataira jellemző a

bizonyos személyek felé felszínesség, távolságtartás

általában egyszerre egy személytől való függés, önállótlan, „tapadó”, másokon csüngő viselkedés és a

manipulatív megoldások közötti váltakozás.

Üresség és magányosság élményének oka, hogy nem tudnak megtartani biztonságot és vigaszt nyújtó kapcsolatokat."

Olvass utana kicsit, felismered-e anyos viselkedeset. Persze lehet, hogy tevedek.

Mindenesetre az ilyen emberekkel rettenetesen nehez. Alapvetoen jo emberek, kedvesek, szeretoek (bar ezt nem feltetlenul tudjak kimutatni); masreszrol meg az iszonyu csungo ragaszkodasuk, ok nelkuli duhkitoreseik nagyon idegorloek a kozelalloknak. Aza tapasztalatom, hogy az ilyen emberekkel a legjobb taktika, hogy ha latod, hogy "rossz passzban van", inkabb elkerulod, ill. otthagyod (hazamesz pl.), es megvarod, amig lenyugszik. Ugy fog viselkedni, mintha mi sem tortent volna (annak ellenere, hogy ott es akkor lehet, hogy orjongott :D).

Mindenkivel lehet banni, csak tudni kell... Tudom, neha nagyon nehez.

Elég nagy probléma, hogy a férjed nem vállal be egy vitát a dolgok tisztázására, ha máshogy nem megy. A beszélgetést lehet irányítani, és ezt kellene tennie.

Én sosem veszekszem senkivel, mert én irányítom jó részt az érzelmeket. Ha látja az aktuális vitapartnerem, hogy én higgadt vagyok, akkor ő is felveszi az én ritmusomat. Egymás fejéhez vagdoshatunk dolgokat szépen is, aztán folytatni az életet mintha misem történt volna, hiszen a családi köteléket megszüntetni nem lehet, így nem érdemes végletes kijelentéseket tenni. Én mindig felhívom a vitapartnerem figyelmét, hogy attól nem lesz jobb, ha leüvöltjük egymás fejét, sértegetjük egymást, mert ettől függetlenül a kapcsolatunknak meg kell maradnia, és akkor is kötődünk egymáshoz, max. rosszul érezzük magunkat közben, illetve kínként éljük meg az egymással töltött időt. Egyszer egy nénikém azt mondta, hogy haragszik rám, mert...én meg mondtam neki, hogy én is rád, mert...és ha kiharagudtuk magunkat, akkor mehet tovább az élet a normál kerékvágásba:))))

Vagy pl. nálunk is előfordult már, hogy valakinek nem tetszett a másik választottja, mert azt mondta, hogy....na, erre azt mondtam, hogy persze, mindenkinek van olyan, ami nem tetszik a másikban, de ettől még ő a házastársa, és ezen az nem változtat ha nekünk nem tetszik valami. Ha nekünk fontos a mi családunkhoz tartozó valaki, akkor elfogadjuk a társát olyannak, amilyen, mert ellenkező esetben valakinek nélkülözni kell a közösen szeretett embert.

Én pl. sosem hagyom, hogy az én családommal a férjemnek kelljen megvívnia harcot, ha ilyesmi merül fel, mert az én családomat nekem kell rendezni, irányítani, ahogy ő is megteszi ezt a saját családjában. Nekem sosem kellett harcolnom anyósomékkal, sógornőmmel, stb, mert ha valami volt, akkor azt a férjem rendezte el. És persze az én férjem sem mindig jön ki az én bátyámmal, de vita nincs, mert a bátyámnak megmondtam, hogy a férjem ilyen és kész, így kell elfogadnia és miattam el kell viselnie, illetve a férjemnek ugyan ezt elmondtam.

Tehát az első, hogy megtanuljátok ti irányítani az eseményeket, nem ráugrani a kialakulni készülő viharra, hanem szépen terelgetni a dolgokat, hogy mindenki a legkevésbé sérüljön. Ezzel senki nem veszti el a saját egyéniségét, senki nem nyeli le a sérelmeit, csak nem vérigsértődve, állandó veszekedéssel éli életét.

Én tudom, hogy ilyen is van. Nálunk is "rezeg a léc", de a kisfiam annyira ragaszkodik hozzájuk, hogy mindent megpróbálok megtenni a jó kapcsolat érdekében. Nem mindig könnyű, de a gyerek miatt muszáj lenyelni a békát. Aztán, hogy magamban mit gondolok, az egy más kérdés.

Tulajdonképpen nálunk az a fő gond, hogy rapszódikus a természete.... néha teljesen elfodul tőlünk, néha meg nagyon kedves, készséges, segítőkész. Nem tudom, melyik viselkedése az őszintébb. Maximálisan a gyerekre bízom, hogy ő miként fogja viszonozni azt a "szeretetet", amit a nagyszülőktől kap. Ellenük nem nevelem, az biztos, sőt, ellenkezőleg....

Anyósom nem az az ember, akivel lehet beszélni, pláne, ha az ő viselkedéséről van szó.

Lehet, hogy én reagálom túl, bár ezt erősen kétlem, de szerintem nem normális, ha még egy puszit sem kap a gyerekem a nagyanyjától, ha beteg, csak mert nagymami elkaphatja a bacit. Mert azt csak és kizárólag tőlünk kapná el, hiszen a boltok, a posta, stb. abszolút steril helyek, ott nem kaphat el semmit.

A férjem ismeri az anyját, tudja, hogy az első mondatnál nem jutna tovább. És azért, hogy ne legyen még vita sem, ne kerüljön végleges kenyértörésre a sor, inkább nem megy el az anyjáékhoz. Pedig csak két utca... Az oka erre egyszerű, védi az anyját. Mert ha anyósom oda jut, hogy ápolni kell, nem számíthat másra, csak ránk, illetve rám. Mi tudjuk ezt, ő meg majd rájön.

A gyerekeket nem neveljük ellenük. Csak egyre nehezebb rávenni őket arra, hogy elmenjenek, hogy tiszteljék őket. Ennek is biztos van valami oka. Vagyis van, tudom is mi, de küzdök még. Hátha...

Természetesen nem mindent másolunk le a szülőktől, így jó esetben az alkoholizmust sem feltétlenül, bár van olyan, aki azt is. Inkább az alap reakciókat szoktuk magunkévá tenni, mivel abba élünk minimum 20 évet házasság előtt. Ez ellen nem tudunk tenni.

Van aki a gyerek kezére csap, ha olyat csinál, amit szerinte nem kellene, mert veszélyes, van aki ráüvölt a gyerekre, van aki elmagyarázza neki, hogy miért ne tegye. Van olyan pasi, aki megveri a feleségét...és van amelyik nem. Ezt mind-mind azért tesszük, mert velünk is ezt tették a szüleink. Ez a minta, amit említettem.

Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy léteznek ilyen anyák, bár én is ismertem egy ilyet, bár az nem azért szidott engem, mert a fia engem akart, hanem azért, mert nekem viszont nem kellett és ő szerette volna, ha nekem kell a fia. Annyira gyűlölt ezért, hogy a fia összes barátnőjének megtiltotta, hogy velem szóba álljon:))))

Én egyébként biztos segítettem volna neki kifizetni az tartozását, nem érdekelt volna, hogy értelmetlen dologra kellett vagy sem. Lehet én is haragudnék rád, hogy nem segítettél, ha megtehetted. Én ha tudok segítek annak, aki számomra fontos, és nem kérdezem, hogy miért jutott oda ahol épp van. És igen csak megsértődnék én is ha a fiam nem segítene, ha problémám van, amikor én bármit megteszek érte, de persze nálunk ilyen nem alakulhat ki (remélem).

Nem, nem tudhatom, hogy mi van nálatok, de azt tudom, hogy lehet másként is csinálni, és azt is tudom, hogy attól, hogy én nem tapasztaltam ilyet, még létezik. Sajnálom, ha valaki így él, bár én akkor is azt gondolom, hogy mindkét fél hibás a kialakult helyzetért.

Nem lehet, hogy csak nagyon érzékenyen reagálsz dolgokra?

A férjed nem beszél az anyjával erről a helyzetről? Inkább csak bosszankodik? Neki kellene elmondani neki, hogy ez senkinek sem jó.

Mert te egy normális gondolkodású ember vagy. De sajnos nem mindenki van így ezzel. Mondjuk én nem tudom, hogy mennyire egyedi az estem, de nagyon nehéz.

Amúgy a 10 éves unokáját is úgy kell küldeni hozzá, hogy adjon a mamának puszit. Mert a gyerek nem akar neki adni... Azt gondolom, hogy a gyerek a legjobb mérce arra, hogy milyen is a nagyi pontosan. Persze miért is akarna puszilkodni, hiszen amikor visszük, akkor csak azt hallja tőle, hogy "anyád egy k*rva". Két percet nem foglalkozik vele!

Én persze igen, mi beszélgetünk, játszunk, közösen olvasunk, egymás haját megcsináljuk, fodrászkodunk stb. Nagyon jó a viszonyom a kicsivel szerencsére. :) Persze ő ebbe bele van betegedve, és szerinte ez azért van így, mert fizettem a szeretetért! És ezt a mondatot is a saját fülemmel hallottam sajnos.

Ja, és ha kettesben vagy baráti társasággal megyünk bárhová, legyen az egy mozi, strand, vagy bármilyen hely, akkor napokig balé van abból is, hogy őt miért nem visszük magunkkal ezekre az eseményekre. Ha új ruhát lát rajtam odaszól, hogy "van ott pénz". Ezeket mindig szó nélkül hagytam, mintha nem is hallanám. De már nagyon nehezen viselem, és az vesse rám az első követ, aki ennyi keserűség és bántás után tudna szeretettel közelíteni bárkihez is.

Tudod, van, amikor az alma messze esik a fájától... Szerencsére! :) Ezt onnan tudom, hogy én is messze estem tőle, ami azt illeti (szerencsére). Ha igaz lenne a tézised akkor egy alkoholista szülőnek csak alkoholista gyereke lehetne, és hála az égnek azért ez sem szentírás. :)

Sajnos hidd el, nem színezem ki a helyzetet, bár így lenne. :( Persze, hogy érdekel a helyzet, nagyon nyomaszt én nem így akartam ezt az egészet. Eddig az előző párjaim szüleivel normális kapcsolatot tudtam ápolni, sőt, van akivel a mai napig találkozunk, pedig évek teltek el! A párom összes volt nőjét úgy emlegeti hogy az a büdös r*banc. Szerintem ezzel mindent elmondtam. :)

Egyébként hogy miért nem szól hozzám, annak megvan a pontos oka: Nem adtam neki oda 250 ezer forintot csak úgy kedvességből. Felhalmozott magának egy raklap adósságot, és elvárta, hogy én fizessem ki neki. Amikor erre nemet mondtam kedvesen kitört a botrányt, és azóta nem beszél velem. Egyébként munkanélküli, és még csak takarítani sem takarít otthon. Másik baja még velem az az, hogy sokat vagyok a fiával együtt, és a fia nagyon keveset van úgy otthon, hogy együtt tévézzenek kettesben, és eljött velem nyaralni, holott szerinte egy fiúnak az anyjával kellene nyaralnia menni. Ugyanis ezeknek is hangot adott többször. Ahogyan annak is, hogy az unokája engem túlságosan szeret, őt pedig nem. Állítólag megvettem a szeretetét a gyereknek... Persze a gyerek felé se tesz arrébb egy árva gyufaszálat sem.

Szóval két dolgot tudnék tenni, hogy ne gyűlöljön, az egyik az, hogy odébb állok, a másik pedig az, ha pénzelem.

Sajnos a párom nem tud rendet tenni, és kénytelen vele élni, hiszen a saját anyját nem engedheti az utcára kerülni, mert bármilyen azért felnevelte.

Próbáltam én nála mindent, hogy jó legyen, de tény, hogy a pénz kérdés óta már inkább csak elkeseredett vagyok, de tovább talán nem érdekel, mert velem még senki nem volt ilyen gonosz, mint ő.

Ahhoz, hogy így gondolkodj, kell némi értelem, mi több, a fiad felé irányuló őszinte és tiszta szeretet. Csak az a bibi, hogy ez nem mindenkiben van így együtt. És ha az anyai szeretet már igazi "majomszeretet", akkor régen rossz!

Előttem van jó példa, milyen a jó anyós. Anyám az. Pl. a saját férjem mondta, hogy nem cserélné el az anyósát egy olyanra, mint amilyen nekem van. Pedig a férjem szereti az anyját! Csak van szeme, látja, hogy milyen az anyja anyósnak. És szafaripók hasonló helyzetben van.

Az anyósom legutóbbi megnyilvánulása: szerdán vittem a fiam az orvoshoz, találkoztunk az utcán. Elmondtam hova, minek megyek, mondtam, hogy a lányom hétfő óta itthon van mandulagyulladással, én meg már gyógyulok a megfázásból. A reakciója az volt, hogy akkor nem jön be hozzánk, nehogy elkapja a bacikat. Na igen, tévedhetek, de szerintem egy nagymamának nem így kéne reagálnia. Ma egy ismerősöm mondta, hogy az ő gyerekét az anyósa vitte orvoshoz, mert neki az önkormányzatnál volt dolga. Ők is hadilábon állnak egymással, de az anyós attól elvitte az unokáját a dokihoz. Ezek után nem hiszem, hogy olyan nagyon kéne tisztelnem kedves napámat, Ha már a saját unokáit is távol tartja magától, csak azért, mert engem nem "bír".

Nem hinném, hogy teljesen normális lenne a fia, csak annak akarod látni.

Most gondolj bele, azt a mintát hozta, amit az anyjától látott. Hogy lehetne normális?

Szerintem egyébként kiszínezed a helyzetet. Biztos vagyok benne, hogy nem azért nem szeret, mert a fiával akarja leélni az életét és te ebben megzavarod, hanem teljesen másért. Ezt viszont neked kellene tudnod, hogy miért. Biztos nem vagy neki szimpatikus valamiért, olyanokat mondasz, ami neki nem tetszik, úgy viselkedsz, amit ő nem tud tolerálni, stb. Esetleg a párod is tudhatná, hogy mi a gondja, megkérdezted már? A párod nem beszélt az anyjával erről sosem? Nem tud rendet tenni?

Látod? Én is tudom, hogy engem ezért utálnak sokan:) Mert leírok ilyeneket, amivel nem szoktak sokan egyetérteni.

Tehát, a tanácsom: gondold végig, hogy mit teszel, ami nem tetszik neki és azon változtass, ha érdekel a téma...

A tiedet is fogom tudni:)

Az áprilisiakat kedvelem általában...

Na majd megnézem.

Hát itt azért nem olyan durva a helyzet, ami a gyerekkort illeti. De ő nem hajlandó dolgozni, a fiára épít mindenben. Egész türhető volt a kapcsolat addig, ameddig nem derült ki, hogy titokban kemény adósságokat halmozott fel, és a kérésére nem adtam neki oda én az összeget. Mondanom sem kell, hogy itt most százezrekről van szó. Na, azóta nem is beszél velem... Pedig nagyon akartam, hogy jó legyen, sokat tettem a kapcsolatért.