Anyós-szerepben (beszélgetés)
El kell tudni fogadni minden változást amit az élet állít elénk,ebbe bele kell,hogy tartozzon a másik iránti tisztelet,megértés és nagy lelkierő.Én imádok anyós lenni!!!!Ha rossz anyós lennék bizonyára nem imádnám ezt az érzést.ennyi...
Köszönöm, aranyos vagy. Valóban nehéz, de vannak benne időnként jó dolgok is. És legfőképpen én sem szeretnék sárkány-anyós lenni, úgyhogy igyekszem kihozni a legjobbat magamból. Ha a saját anyósomra gondolok, akkor azt mondom, jó lenne olyan lenni. Ő nagyon jó fej, kedvelem.
Anyu egy nagyon jó anyós típus.Bár utálja a gyerekem apját,sosem érezteti vele.Nekem is talán 2* mondta el a véleményét vele kapcsolatban,de igazán sosem szólt bele a dolgaimba.Igaz,mindig önfejű és öntörvényű voltam.
Azt is tudom,hogy én nem leszek sosem ilyen jó fej anyós.A természetem teljesen más.
Csak azt tudom mondani,hogy mindenkinek végig kell mennie a saját útján.Ebbe sem szülő,sem anyós nem szólhat bele.Amit a sors kiszabott ránk,úgyis megcsináltatja.Max.kerülővel jut oda az ember.
Kívánok neked sok türelmet és kitartást ehhez a nehéz,de szép szerephez!
Az anyós szereptől még én is messze vagyok,de anyum példája azt hiszem,segíthet majd nekem:
csak akkor ad/adott tanácsot,ha kértem,és csak akkor mondott véleményt,ha kiváncsi voltam rá. Amúgy pedig csak hallgatta,amit mondtam neki.
Persze,volt,hogy a tanácsával szembe mentem,de mikor belebuktam nem jegyezte meg: "Ugye,megmondtam!",csak hallgatta,ahogy elmeséltem a kudarcom.
Azt gondolom,hiába akarja a szülő a legjobbat a gyerekének,hagyni kell néha elbukni,hogy megtanuljon felállni!
Kívülállóként sok mindent jobban lát az ember, én is azt gondolom. De azt is tudom, hogy én sem hallgattam soha anno anyukámra. Meg akartam tapasztalni, ahogy én gondolom. Aztán mindig igaza lett.... De lehet, hogy a tapasztalás is kell, abból tanulunk... Csak néha tudod, lenne egy-két beszólásom, persze tudom, hogy ezzel a fiamat bántanám ...
Tényleg nagyon nehéz lehet.... én még nagyon messze vagyok az anyósszereptől, de úgy tudom ezt elképzelni, mint amikor a legjobb barétnő dilemmázik azon, hogy bizonyos észrevételéről szóljon-e a barátnőjének. Ha szól, beleszólt a magánéletébe, akár el is ronthat egy kapcsolatot, ami megbocsáthatatlan. Ha nem szól, akkor nem tett meg mindent, mait a barátnője iránti szeretete diktált volna, és nem segített megvédeni őt egy nagy ballépéstől például.
Természetesen nem csip-csup apróságoknál lehet ez komolyan gond elsősorban, de tényleg vannak komoly dolgok, amiket a szerelmes szem nem, a kívülálló szem viszont nagyon jól (át)lát.
:) szóval hajlamosak vagyunk a saját nézeteinket erőltetni, igaz? De nagyjából valahogy ezen a szálon próbálok mozogni....
Szerintem a fontosabb dolgokról nyugodtan elmondhatod a véleményed, csak ne kérd számon hogy úgy cselekedjenek. Én szeretem ha elmondják a szüleim a véleményüket, csak azt nem, ha elmondják újra és újra ugyanazt.
Hát, igen, de van, ami nem változik és nem mindig azt kapjuk, amit akarunk :) De ügyesen bírom a hallgatást, ez tény, néha kifakadok a páromnak, aztán megint csend van.
Utáltam,bizony. De az is igaz, hogy az ember felnőtt fejjel, anyaként jobban látja a dolgokat, mint a fiatalok...
Igen, ezt a szerepet is tanulni kell. Én is intenzíven gyakorlom a csendben maradás művészetét:) Csak magamban nyugtázom, ha valami nem tetszik. Előbb-utóbb így is helyre kerülnek a dolgok.
Próbálj meg nem beleszólni az életükbe! Emlékezz vissza, Te is hogy utáltad, amikor próbáltak befolyásolni! :D
Bizony belekerültem az anyós szerepbe :) Még nem hivatalosan, de már négy éve megvan a fiamnak a barátnője, aki ráadásul szomszédlány és bizony amióta anyós szerepet is kell gyakorolnom, vannak furcsaságok, amit észreveszek magamom, pedig anno megfogadtam, hogy én nem így fogom csinálni. Anno...,mikor én voltam a kislány a fiú mellett...De persze most más szemszögből nézem a dolgokat és hát néha nem könnyű....Nem akarok beleszólni a fiam életébe, mégis sokszor úgy érzem, hogy megtenném, de igyekszem visszafogni magam. De már semmi nem olyan, mint amikor szűk család voltunk, anya, apa és a gyerekek. Próbálok alkalmazkodni, és próbálok elfogadó lenni, de őszintén mondom ez is egy nehéz szerep, akárcsak az anyaság.