Amikor a nő tart szeretőt és lezárul a titkos hárömszög (beszélgetős fórum)

Ez a nő én vagyok. És a szeretőm inkább úgy nevezném, életem szerelme. Már lassan két éve tartott a viszonyunk. Én férjnél vagyok, egy gyerkőccel. A férjemmel a kapcsolatom nem egy lángoló szerelemként indult, még az akkori exembe voltam belezúgva, de láttam nagyon rendes férfi és és jól esett, hogy udvarol nekem, igy belementem a viszonyba. Szerencsétlenségemre, vagy szerencsémre becsúszott a babóka - mely segítette velem feledni előző kapcsolatomat, mely iszonyatos lelki sebeket ejtett szívemben. Bár a terhesség elején őrjöngtem, hogy ezzel véglegesen elveszítem az exem, mint akinek a szívét tépték ki, mégis úgy éreztem jól döntöttem, mert az új lovagom egy rendes férfi, az előzővel ellentétben akivel hülyeség lett volna összekötni az életem.

Haladt az idő, cseperedett a kis babócánk. A férjemmel jól megvoltam, dolgoztunk keményen, azonban az exemmel néha belépett a képbe. Egy évben egyszer, mikor Magyarországon járt, titkos találkát szerveztünk. Értelme nem volt, de olyan jól esett.

Időközben külföldre költöztünk a férjemmel, ahol nehéz idők jöttek ránk. Nagyon eltávolodtunk egymástól és sok probléma volt. Korábban együtt dolgoztunk, utána pedig alig láttuk egymást és a körülmények is negativ hatással voltak nagyon a kapcsolatunkra. Sok nehézség, minden.

A szerelmem, akiről beszélni szeretnék, ekkor lépett be az életembe. Ugyanazt éreztem, mint a rosszfiú exemnél, sőt, annál többet, mert ez a férfi nem egy rosszfiú volt, hanem egy rendes, megbízható férfi. Elkezdtünk ismerkedni, melyből 2 év lett. Minden egyes együtt töltött pillanat a csoda volt. Mindig boldog voltam vele. Hihetetlen energiák szabadultak fel köztünk, mások is megjegyezték, hogy még két nappal a találkozónk után is mosolyogtam, derűs voltam.

A szerelmem többet akart. Enegem akart gyerekestől, mindenestől. Szóbakerült a válás a férjemmel. Én is szerettem volna vele összekötni az életem, de ennek hatalmas akadálya volt, ami miatt ez nem sikerült. Hasonló helyzetben sok nő elköltözik a férjétől vissza a szüleihez, vagy kivesz egy albérletet, esetleg az új szerelméhez költözik. Én ezt nem tehettem meg a bürokrácia miatt. Nem akarok ebbe belemenni, a lényeg, hogy mivel külföldön élek, a férjemtől függ az én ittlétem, tartózkodási engedélyem. Egy szétköltözés, válás következménye az országból val ó kitoloncolással járna. (ezt a témát teljesen körbejártam, nem volt semmilyen megoldás pont). Ahhoz, hogy itt maradhassak az országban, egy határozatlan idejű munkaszerződés kellene, vagyis egy biztos állás megfelelő szintű fizetéssel. Majd két éven keresztül kerestem, de nem találtam, csak szezonális munkákat vagy részmunkaidőset, végül a legutóbbi munkahelyemről pár hónap után elküldtek azzal az indokkal, hogy a főnök lánya vissza szeretne jönni dolgozni...kilátástalan lett a kapcsolatunk.

Belefáradtam a reménytelen próbálkozásba és a szerelmem is a várakozásba. Mi más megoldás lenne még ? Ha hazaköltöznék Magyarországra és ott elválnék. Ez lenne az egyetlen járható út. Ezt azonban én nem akartam, mert ez egy átmenet nélküli, drasztikus lépés lenne és elkezdett bennem motoszkálni a bizonytalanság, vajon helyes lenne-e, ha ezt tenném. Miután a férjemmel gyorsan elköteleztem magam, ezért megfogadtam, mégegyszer nem követem el ugyanezt a hibát. Belegondoltam, ha elválok és hazamegyek Magyarországra, nem fogok tudni visszamenni külföldre a szerelmemhez - csak azért hogy visszamehessek, azért pedig nem fogok újabb házasságot kötni vele, amit ő ajánlott megoldásként. Ezzel csöbörből vödörbe kerülnék. Minden csodálatos vele, de nem volt lehetőségünk arra, hogy normális keretek között ismerkedjünk, hosszabb időt töltsünk egymással, szabadon és hogy összeköltözzünk, kipróbáljuk úgy is működik-e.

Ahogy haladt az idő, a férjemmel egyre több problémát megoldottunk. A külső körülmények, melyek megtépázták a kapcsolatunkat, eltűntek. Új helyre költöztünk külföldön, munkát is váltott. Én a nyelvet is megtanultam. Elégedettebb lettem az életünkkel. Régen a férjem hibáztattam sokmindenért és haragudtam rá. Elmúlt ez az érzés.

Kezdtem egyre joban elbizonytalanodni. Mit is akarok tulajdonképpen? Ki kell nekem ? Melyik életet választom? De van egyáltalán választásom ?

Ehhez hasonló költőzi kérdések keringenek a fejemben.

A férjemmel sínen vannak a dolgok. Szorgos, ügyes és közeleg a siker, melyért rengeteget dolgoztunk és szenvedtünk, egy közös vállalkozás.

Egyrészt örülök, hogy végre kezdünk talpra állni anyagilag, de elgondolkozom, hm. ez a házasság olyan, mint egy Bt. a férjem a beltag én a kültag és együtt hajtjuk a közös célokat - de hol vannak itt a mély érzelmek?

Persze, hogy örülök a sikereknek, örülök, ha látom, hogy boldog a férjem és nem akarom őt megbántani. A család számomra szent és a lányomat sem szeretném kitenni olyan dolgoknak amelyek fájdalmat okoznának számára. De vajon arról van itt szó, hogy azért élek úgy ahogy élek, mert nem akarok másokat megbántani? Azért, mert nem igazán van más alternatíva?

Miért érzem azt, hogy valami nem stimmel? Arról van itt szó, hogy belekerültem egy helyzetbe (amelyért én vagyok a felelős) és nem tudok kijönni belőle? Követem az elvárásokat és nem akarok másokat megbántani, mikor a szívem elszólított más felé? Szenvedek, hogy mások boldogságát fenntartsam ? Nem a saját életem élek, hanem másoknak próbálok megfelelni?

A szerelmemhez semmilyen "érdek" nem fűz. Nem helyesebb, nem gazdagabb, mint a férjem. A szívemmel látom őt. Egyszerűen szeretem, millió lelki szál köt össze minket. A szememmel egy nem szép testet, nem szép arcot látok, de amikor a szívemmel "nézek" rá, mindent másképp "látok" vagy inább érzek. Amikor fogom a kezét úgy érzem megáll az idő, hogy egy lakatlan szigeten is boldog lennék mellette, nem kell ennél több.

Ha a helyzet/élet engedte volna, már megtapasztaltam volna a csodát, milyen az, hogyha együtt élünk. Sajnos erre nem volt lehetőség és most egy csomó kérdőjel maradt bennem. Teli vagyok kérdőjelekkel. Keresem a válaszokat.

A külföldi életem lassan a végéhez kötelít. Mély bennem a gyász. Igyekszem felejteni. Az új életemre koncentrálok a férjemmel és a vállalkozásunkra. Tudom, Magyarországon, saját hazámban magam ura lehetek. Nem leszek többé kiszolgáltatott helyzetben. Lesz döntési lehetőségem. A szerelmemmel azt kérte, tegyem rendbe az életem és adjak neki egy jelet, ha szabad leszek, ő újrakezdené velem. De az is lehet, addigra elszárad a szerelem virága és örökre vége lesz mindennek. Lesz neki valakije. Mindketten azt érezzük, igy életünk közepén, nem találkoztunk még hasonlóval. Nehéz egy ennyire egyedi, ritka érzésről lemondani, anélkül, hogy megélhetnénk. Munka, pénz ide oda, hát a lényeg nem az, hogy szeressük egymást tiszta szívből?

Hát nem ugyanez történt Szinetár Dórával, vagy Rékasi Károllyal?

Most arra gondolok, hogy elindul egy új életem a férjemmel és a vállalkozással. Megtapasztalhatom, milyen az, mikor nincs a képben egy harmadik. Megtapasztalhatom, milyen újra a férjemmel. Csak ő és én. Persze ehhez idő kell, hogy a másikkal végleg elvágjam azokat a finom szálakat. Lehetséges, hogy örökre a férjemmel maradok, hogy vele fogom leélni az életem - egy biztos, szeretetteli kapcsolatban. Ha már elmúlt a szerelmem iránt érzett hiány, fájdalom, újra a férjemhez fogok húzni.

Vajon jön majd más, aki lángra lobbantja a szívem? Lehet igen. És lehet, akkor nem lesznek bürokráciai akadályok és lépni fogok.

Tudjátok a szerelmemmel órákhosszat tudtunk csókolózni, szenvedéllyel. A férjemmel még az elején sem volt hasonló. De ettől függetlenül őt is nagyon szeretem és az idő összekovácsolt minket. De valami hiányzik...

Nem tudom, ki az aki érti ezt az egészet. Volt-e másnak hasonló "élménye". Nem tudom mi a helyes megoldás. Próbálok okos lenni, mérlegelek és szenvedek.

Hiszek benne, hogy néha nem lehet okosnak lenni és nem tudjuk irányítani a helyzet, de idővel változnak a felállások. Türelmesnek kell lenni. Hinni kell önmagunkban és abban, hogy egyszer minden probléma megoldódik. Semmi sem tart örökké.