Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Diéta & Fitness témák » Amikor a fogyókúra pokollá válik cikk

Amikor a fogyókúra pokollá válik


Bár fiatal vagyok, már megjártam a poklot a fogyókúrámnak köszönhetően. Miért figyeljünk oda a fogyókúránál? Könnyen átfordulhat betegséggé; pl. anorexia és bulimia alakulhat ki, ami ma már a 15-20 éves korosztály egyik legszörnyűbb betegsége. Akár halálos is lehet! Én átéltem...
Amikor a fogyókúra pokollá válik

Ahogy már említettem, igen fiatal vagyok, de mióta az eszemet tudom, fogyókúrázok. Körülbelül 12 évesen kezdtem el diétázgatni. Kicsi koromban nem voltam duci. Mindig az a "jó húsban van", "formás", "hű, de nőies" kategóriába tartoztam, de utáltam, ha ezeket mondták. Mindig vékony akartam lenni, az a lány, akit mindenki irigyel. Ennek ellenére mindig is imádtam enni, - paprikás csirke, pizza, csoki-tömegek, fagyi, sonkás szendvics és még sorolhatnám -, csupa-csupa olyan étel, amit nem kellene ennünk, mégis mindig ilyen került az asztalra. Nem vetettem meg az édességeket sem. Esténként anyukámmal és öcsémmel falatoztunk a tévét nézve. Mondanom sem kell, mind túlsúlyosak voltunk. Persze ez engem mindig zavart, és mindig próbáltam leadni a hájacskáim. Rengeteget tornáztam. Naponta 2-szer, 3-szor megcsináltam Norbi tornáit, futottam, lovagoltam, táncoltam, röplabdáztam, kosárlabdáztam, atlétikáztam, de mint tudjuk, a sport csak egy dolog, az étkezésen múlik az egész.


A súlyom egyre csak nőtt, bár a hasam izmos volt, a háj eltakarta a formákat. Utáltam magam, és ezt csak fokozta, hogy az iskolában is bántottak. "Jó nagy a feneked!" - mondták, vagy hogy "Azt mondta Peti, hogy jó csaj lennél, ha nem híztál volna meg a nyáron". Nem egyszer elhangzott, hogy "Az a dagadt sertés mit csinál ott?", és ehhez hasonló mondatokkal keserítették meg az életem. A neten rátaláltam egy pro-ana oldalra, ahol az anorexiát támogatták. Olvasgattam, és már annyira elkeseredett voltam a súlyom miatt, hogy abban a percben eldöntöttem, nem érdekel senki és semmi, nem eszek, amíg vékony nem leszek. Ekkor kb. 61 kg voltam a 160 centimhez, és a 13 évemhez. Ez volt életem legrosszabb döntése.


Egészen jól bírtam a koplalást. Hazudtam a szüleimnek, hogy már ettem. Azon a nyáron, anyukám is, apukám is dolgozott, mindig főztek ebédet nekünk (nekem és tesómnak). Tesómnak szépen bevittem az ebédet a szobába, mert ő a számítógép előtt ült egész nap. Én pedig bemocskoltam a tányérokat, és a kaját eltüntettem. Senkinek nem tűnt fel, hogy nem eszek. Megszoktam az érzést, hogy éhes vagyok. Imádtam úgy felkelni, hogy szédülök az éhségtől. Beteges volt. Aztán egyik nap annyira éhes voltam, hogy muszáj volt ennem. Bűntudatom támadt, és meghánytattam magam. Elsőre sikerült. Aztán ez a dolog egyre többször fordult elő. A végén már addig jutottam, hogy napi 6-szor is hánytam, akár egy narancs után is olyan bűntudatom volt, hogy muszáj volt megszabadulnom tőle. 50 kilóra fogytam egy pillanat alatt, de nem láttam magam szebbnek, csinosabbnak. Aztán a szüleim gyanakodni kezdtek, és elcipeltek egy pszichológushoz, de nem sokat ért. Őt is ugyanúgy átvágtam, hogy persze, eszem én rendesen. Utáltam magam, mindenért magamat hibáztattam. Ha valami rossz történt, hánytam, vagy összemartam a kezem körzővel. A lábamba belevéstem, hogy SORRY (bocsánat), ez azóta is ott ékeskedik, és a múltra emlékeztet. Ezzel az egésszel elvesztegettem három évemet.


Végül sikerült meggyógyulni! És mindez, hogy történt? Felnőttem? Talán. A másik ok pedig a fogszabályzó volt. Eredetileg azért akartam, mert ez egy újabb ok lehetett arra, hogy miért nem eszek. Aztán megjött az eszem, és mivel már amúgy is elkezdtek gyengülni a fogaim a sok hányástól, eldöntöttem, hogy elég, ha szép egyenes lesz a fogam, nem tehetem tönkre! Szépen lassan gyógyulgattam, egyre kevesebbet hánytam, a hashajtókról letettem, elkezdtem egészségesebben enni.


Nagy szerencsém volt, mert a szüleim is elkezdtek támogatni. Több hús, gyümölcs, zöldség került az asztalra, és kevesebb tészta. Ha mégis olyat főztek, amit én nem ettem volna meg, készítettek nekem megfelelő ételt pl. csirkemellet cukkinivel. Sikerült meggyógyulnom, és azóta azon fáradozom, hogy történetemmel másokon segítsek. Egy őrült ötletnek indult ez a koplalás, de átvette felettem az irányítást. Szörnyű, amikor az ember elveszti a kontrollt, és magán kívül csinál dolgokat.


Most 59-60 kg vagyok, 165 centi, és sokkal izmosabb, csinosabb. Bár még mindig fogyni akarok, soha nem nyúlnék azokhoz a módszerekhez, amivel régen próbálkoztam. Erőt vettem magamon, és letettem a csokit! (igen, nálam olyan volt ez, mint másnál a cigi.) Április 17. óta nem ettem csokoládét, és erre nagyon büszke vagyok, mert régen 2 táblával is be tudtam volna falni! Most teljes életmódváltással próbálkozom, a naplómba minden nap írok, hogy mennyire sikerül ez a tervem. A 18. szülinapomon 55 kg szeretnék lenni. Ez az egyik legnagyobb álmom a többi mellett. Egy örök álmodozó leányzó vagyok, aki megjárta a poklot a fogyókúrája miatt, de most már teljes erővel haladok a szebb élet és álmaim megvalósítása felé! Köszönöm, hogy elolvastátok történetemet.




Írta: iwannabebeautiful, 2013. augusztus 7. 09:08
Fórumozz a témáról: Amikor a fogyókúra pokollá válik fórum (eddig 63 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2019, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook