Alkonyat - Twilight (Újhold, Napfogyatkozás, Hajnalhasadás) (beszélgetés)
Kérlek segítsetek már nekem értelmezni az alábbi linket!
Itt akartam jegyeket nyerni a permier előtti vetítésre. Elküldtem a nevemmel az sms-t. De ugye jól értettem, hogy csak akkor kapok jegyet, ha visszajeleznek nekem telefonon vagy Sms-ben (habár ha szigorúan vesszük, mint a kettő telefonnak minősül xd) és elmegyek vért adni, majd az igazolást bemutatom náluk és akkor megkapom.
Nekem nincs meg angol hanggal, sőt magyar hanggal is csak 2.0-san, mert átvettem a lemezt, de mivel fogalmam nem volt róla, hogy jó film-e, csak valami aktuális tiniőrületként tekintettem rá, és a lehető legkevesebb hellyel írtam ki lemezre, ez meg ugye a 2.0-ás magyar hang. Már sajnálom, hogy így tettem. Na, majd egyszer beszerzem eredetiben. Ja, és basszus, kölcsönadtam sógornőmnek, majd visszakunyizom, hogy a második rész előtt még egyszer megnézhessem.
Mostanában az első rész filmzenéjét hallgatom állandóan. A kedvencem Muse Supermassive Black-je. A másodikéba még nem hallgattam bele, filmzenéknél előbb látnom kell a filmet, ha már valamihez kötöm, sokkal jobban tetszik. :-)
Sziasztok!
Mindenkinek köszönöm a szorítást és bíztatást.
Sajnos a mama tegnap este elment...
Egy jó talács mindenkinek!
Sose féljetek kimondani amit éreztek és ne felejtsétek hogy nem lehet elégszer elmondani a szülőknek hogy mennyire szeretjük őket!
Bocsi hogy rontom a hangulatot de ki kellett adnom magamból.
Egyébként tegnap este megnéztem a filmet. Egy kicsit kiragadott a szomorúságból...
Kívánom mindenkinek hogy érezzétek nagyon jól magatokat a moziban és amint tudok jövök és várom az élménybeszámolókat.
Most ezt muszály volt kiírni? Na jó, fordított helyzetben én is kiírtam volna. De én is megpályáztam a jegyet és semmi. HÜPHÜPHÜPHÜP
Totál ki vagyok akadva. Tegnap este, ma reggel (szombat este, vasárnap reggel) rémálmom is volt vele. Na jó a rémálom azért túlzás, de nem volt kellemes.
Ez annyira nem ér. Én is ott akarok lenni a premier előtti vetítésen.
Már csak 4 nap :)
Már megvan a jegyünk a premier előtti vetitésre, leghátsó sor,középen :) tehát a hellyel sem lesz baj. Mondjuk asszem ha az első sorba lenne akkor se zavarna :)
már alig várom, nem is biztam benne, hogy bejutok a premier előttire :)
Be van már mindenki sózva?
Szorítok neked,és egyben irigyellek!!!:D
Remélem megnyered.Én premierre megyek.Alig várom,pont szabin leszek:D
Nekem egy kicsit úgy jött le a dolog, mintha Bella akarta volna meghívni Jacobot!
Lehet, hogy félre értettem akkor?
Na mindegy!
Sziasztok!
Én összeolvastam a kettőt...jóóóó.
Nekem a film eredeti nyelven sokkal jobban tetszik, szerintem nagyon-nagyon rossz a magyar szinkron.
Nagyon szépen megkérek mindenkit, hogy szorítson nekem.
Pályáztam egy kereskedelmi rádió játékán, hogy nyerjek jegyeket a New Moon premier előtti vetítésére.
Annyira szeretném megnyerni.
Köszi annak aki szorít.
Puxa
Na de pont ez az, hogy én mindaddig úgy gondoltam, hogy csak nagyon szereti testvéri szeretettel, amíg ki nem bökte, hogy "jé, tényleg, hát beléd is szerelmes vagyok." Milyen szerelem az, aminél rá kell világítsanak az érzésre? Én Edwardot sajnáltam, bár ő hősiesen kitartott. :-) Az nagyon nagy poén volt, amikor Jacob és Edward is egymásra mondták, hogy milyen aljas húzásokra képes a másik. Én simán benyaltam volna, hogy nem aljasságból cselekszenek úgy, ahogy. Viszont sajnáltam Jake-et, amikor meghallotta, hogy esküvő lesz. Na, nekem az a rész volt szívet tépő.
A midnight sun meg nagyon tetszik. Hamarosan a végére érek. Más is a kezébe vette közben az Alkonyatot, hogy összenézze Bella verziójával? Így tök érdekes olvasni, egyszerre a kettőt.
Én nem voltam dühös Bellára, mert átéreztem amit érzett, de Jacobot sajnáltam nagyon. Annál a résznél, amikor Bella elmegy Alice-el Volterrába, és Jacob kérleli, hogy ne menjen...hát kicsordult pár könnycseppem...
Amúgy szerintem létezik olyan, hogy két embert szeretni, de talán nem ugyanúgy. Az egyiket erősebben mint a másikat.Mondjuk érdemben nem tudok ehhez hozzászólni, mert nem tapasztaltam ilyet...nekem csak ilyen "intenzív tetszés" érzésem volt egy másik ember iránt tavaly, de ez nem szerelem volt.
Egy frászt! Mondjuk akkoriban minden fiúba, aki csak szépen mosolygott rám. Romantikus lélek voltam, vagyok! :D
Egyébként meg szerelem? Mit jelent??? Szerintem csak szenvedély, semmi más!
Én "haragudtam" Bella-ra, én már azt sem engedtem volna meg, hogy megcsókoljon. Sőt azt sem, hogy belém szeressen. De hát 16-17 évesen az ember nem gondolkodik! :D
Nekem komoly kapcsim volt 17 évesen, eszembe se jutott, hogy más pasi is van a világon!
Én nem is az, hogy dühös voltam, hanem olyan... hát szóval... izé!
Jó elfogadom, hogy nagyon kötődik Jacobhoz, hiszen kedves, aranyos, helyes meg minden. De (lehet, hogy csak azért, mert még nem tapasztaltam meg) nem hiszem, hogy lehet egyszerre két embert szeretni.
Inkább csak vonzódsz (mámint fizikailag), vagy testvérként gondolsz, esetleg annyira szereted, hogy túllép barátságon, mindenen.
De egyszerrre két emberbe szerelmesnek lenni?
Ja és 12 évesen tényleg szerelmes voltál?
Mármint valódi szerelemmel lehet-e szeretni két ember! Azzal amivel Bella szeret!
Én 12 évesen 3 fiúba is szerelmes voltam egyszerre!
Má játszok :)
Szia! Sziasztok!
Szorítunk a mamáért!