Akik most kerültek oviba, beszélgessünk! (beszélgetés)
Sziasztok!
Szia kinni! :)
Pettka írj, ha ezt olvasod, már megszületett a pici ugye?
Mindenki úgy eltűnt februárban-márciusban. :(
Mi jól vagyunk, nálunk is június 15-ig van ovi, aztán már csak összevont csopik vannak, de mi nem mehetünk oviba, mert nem dolgozom. :( Bár már most is össze vannak vonva a kicsik a nagyokkal, de még szinte mindenki jár.
A "hivatalos" nyári szünet nálunk július 23-tól augusztus 26-ig van.
Ma is megyek állásinterjúra, csak azt nem tudom mit csinálok, ha sikerül elhelyezkednem, mivel nem lesz ovi.
Sziasztok!
Ki hogy van?
Mi jóóól!
Az első félévben sokat betegeskedtünk és tényleg úgy van ahogy mondják át kell esni azon az időszakon, a második félévben már folyamatosan járt oviba Boti.
Nálunk május közepén megvolt a évzáró, június 15-ig van még ovi utána összevont csoport.
Boti szeptembertől megy majd, jó hosszú lesz a 2,5 hónap szünet.
Ahova járunk 2 csoport van a kicsik a 3-4 évesek, a nagyok pedig az 5-6. Mivel Boti 4 lesz szeptemberben még egy évet a kicsik közé fog járni.
A lánykám meg 1 éves lesz bő 2 hét múlva.
Felírattuk 2014-től az ovis listára, már a 9. volt. Itt Kecskeméten évek óta helyhiány van, nem is értem miért nem tesznek ellene.
Írjatok!:-)))))
Pettka! Hogy vagytok?
Gratulálhatunk?:-)))
Jobbulást Álmosnak!
Nálunk meg pár hete egy anyuka reggel hangosan óbégatott az öltözőbe, hogy húúú neki, hogy fáj a torka és reméli a gyerek nem kapta el. Olyan mérges voltam, ha nem is tudja másra bízni, hogy elhozza valaki a gyereket legalább a száját fogná be, hogy ne fröcsögje szét a bacilusokat.
Már megint elkiabáltam, hogy jól vagyunk.:(
Sajnos tegnap este óta Álmosnak magas láza van, voltunk ma dokinál, csúnya piros a torka, mandulája, ma már náthás is. Gondolom, hogy az oviban szedhette össze, máshol nemigen voltunk. Úgyhogy megint antibiotikum, nurofen lázcsillapító (ami sajnos nemigen hatott), hűtőfürdő, orrcsepp.
Sajnos van egy-két anyuka, akik még mondták is, hogy ők nem szokták elvinni a gyereküket dokihoz, ha lázas a gyerekük 1-2 napig otthon tartják, aztán hozzák az oviba. Valószínű, hogy 1-2 nap alatt nem gyógyulnak meg, csak azt gondolják, hogy ha nincs már láz, akkor a betegség is eltűnik.
Sziasztok!
Mi is jól vagyunk, hát remélem én is, hogy a betegségek sem lesznek már, mert jó az idő, asszem elég volt belőle!
A héten már délután is kint vannak-voltak az udvaron, nem csak délelőtt, olyan jó, hogy ilyen jó idő van!!! :)
Az én kisfiam is visszahúzódó volt az ovi elején, bár most is csak 1 gyerekkel játszik inkább, a kis barátjával.
Sziasztok!:) Itt vagyok én is.:)
Álmos szépen jár oviba, minden rendben van, szép az idő is, úgyhogy talán már a betegségek is egyre ritkulnak.
Szia! Én pont vagyok. Hoxázni szoktam miközben ebédelek:-)
Mi jól vagyunk, Botond óvodában. Sokat dicsérik mostanában, hogy megnyílt és sokat fejlődött ügyesedett és beilleszkedett. Eleinte visszahúzódó volt és mivel sokat volt beteg tavaly az utóbbi 2 hónapban tudott kibontakozni.
Sehol senki? :)
Én voltam beteg a héten, 2 napig csak feküdtem, még nem teljesen a gyógyulás, orrom még folyik.
Hál isten a gyermek nem kapta el. Csoda!
Ki-hogy van?
Sziasztok!
Mi is jól vagyunk, de nem akarom elkiabálni. :P
Végre jó idők vannak, most már maradjon is így, ne essen hó, sem eső. :)
Sziasztok!
A gyerekem jól van, jár oviba, és egyre jobban szereti. Valami tornaversenyre készülnek (persze ő csak szurkol :-)), és iszonyúan élvezi.
Sziasztok!
Ki hogy van?
Mi jól!!! Boti egész februárba volt oviba, szinte csoda ahhoz képest amennyit az előtte levő hónapokban beteg volt. Szerintem kezd megerősödni az immunrendszere.
Sziasztok!
Tegnap kiírták az csoport ajtóra, hogy hányás-hasmenéses vírus van és hogy figyeljék a gyereket, ma már nem vittem oviba. :( Remélem nem kapja-kapta el.
Nekem szerencsém volt, mert vissza mehettem gyes után a m.helyemre és a nagyszülők is a közelünkben laknak.
Egyébként egy nőnek mindig nehezebb dolga volt/van m.hely kereséssel kapcsolatban,ha van gyermeke azért, ha nincs még, akkor meg azért.
Úgy látszik, ez sosem fog változni.:(
Kisfiunk 2010. szeptember közepén ment először bölcsibe, már azelőtt is nézegettem munkát, adtam le önéletrajzokat és mikor bölcsis lett, azóta aktívan munkát keresek. Most 2012. február vége felé vagyunk.... :/
Nálunk segítség nincs, még ez is nehezíti a dolgot, mert a szüleim már nem élnek, a párom szülei mag Tatán laknak.
Röviden ennyi.
Így vállalj gyereket, gyerekeket... :(
Bocsi a téma váltásért.
Nekem még van minimum 1,5 maximum 2,5 évem itthon, de már most félek az álláskereséstől, 2 kisgyerekkel nem lesz egyszerű. Nekem anyukám és anyósom is tud segíteni de szerintem még akkor is előítéletük van a munkaadóknak.
Drukkolok, hogy minél előbb sikerüljön!
Sziasztok!
Nem ovival kapcsolatos téma.
Ma voltam állásinterjún és most is a gyerek lett a fő "téma".
Mi van ha beteg lesz, ha ez - ha az....
Nagyon el vagyok keseredve!!! :(
Sziasztok!
Pettka gratula a barátnődnek :)
Én is szeretnék-szerettem volna még egy béjbit, de úgy néz ki, hogy egyke lesz a kisfiunk.
Jobbulást a kis és nagy betegeknek!
Többet nem engedem a gyerekorvosnak, hogy felírja az augmentin nevű antibiotikumot. A gyógyszer bevétele után nem sokkal kiütések jöttek Álmosra, az arcára, karjára, combjára. Még szerencse, hogy hamar elmúlott. Meg úgy pörgött tőle, mintha felhúzták volna.
Pettka: jól teszed, hogy nem viszed oviba a kislányod, már csak az hiányzik nektek, hogy elkapjátok az influenzát.
További ajánlott fórumok:
- Akik a Budai Meddőségibe azaz BMC-be járnak, ide! Beszélgessünk!
- Akik a SOTE I-en szültek! Vagy ott fognak! Beszélgessünk!
- Akik szeretnének babát ovu tesztek meg görcsölések nélkül gyertek beszélgessünk...
- Anyukák, akik "különleges" gyermeket nevelnek (tartósan gondozásra szoruló, fogyatékossággal élő kismanók). Beszélgessünk!
- Akik gyerek mellett tanulnak szakmát 2010-ben, beszélgessünk
- Dajkák fóruma!Aki oviban dajkáskodik, gyertek beszélgessünk!:)