Abszolút magány (beszélgetős fórum)

Megértem a helyzetedet, mert a legnagyobb kihívást egy ember számára az jelenti hogy egyedül van. A legkeményebb dolog feladni hogy fontossá válj mások szemében, hogy hatást gyakorolj másokra, hogy a középpontban legyél. Minden emberi cselekedetnek ez a mozgatórúgója. Ha egyedül vagy, akkor ezeket kezded szépen elveszíteni. Ez hatalmas fájdalommal jár, csak valaki túllép rajta, valaki pedig belerokkan.

Ezért nem mindegy hogy hogyan tekintesz az életedre, önmagadra, az egyedüllétedre. Áldásként vagy átokként.

Ha áldásként, akkor hatalmas tapasztalatra tehetsz szert az élettel kapcsolatban. Ha viszont átokként, akkor annak rossz vége lehet...

Láttam, írtam is rá választ. :)

Nem tudom, fura dolog ez. A múltkor több heti agyalás után - nem tudtam, hogyan mondjam - szóltam neki amiatt, hogy agresszív. Mármint kommunikációban. Szépen szóltam, nem dühösködtem meg ilyesmi, azóta odafigyel erre is. Megjegyzem, nem csak tőlem kapott ilyen visszajelzést. Szóval valahol mégis fontos vagyok neki. Szerintem egyszerűen nem férek bele az életébe. Tíz éve stabil párkapcsolatban él, gyereket terveznek a párjával, normális anyagi körülmények között él, kapásból tudok 4 olyan embert, akinek szüksége van rá. Én meg ennek a totál ellentéte.

Hiába vagy egyedül, ha nem békélsz meg vele.

Pont erről beszélek.

Nem mondhatom, hogy teljesen nem érdekli, csak ez nála lelkiismereti kérdés. Egyszer pár éve nagyon teleszaladt bizonyos dolgok miatt vele a hócipőm (szóltam egyszer, nem változott, szóltam másodszor, akkor se), és akkor azt mondtam ,hogy akkor mostantól legyünk csak rokonok. Kifakadtam nagyon. AZóta odafigyel arra, hogy - úgymond - ne hagyjon cserben. Lelkiismeretből! És lehet, hogy én vagyok a hülye, de ez nekem valahol kevés. Ne azért figyeljen rám, mert ha nem teszi, akkor rossz lesz a lelkiismerete, hanem mert tényleg érdekli, amit mondok... és néha tényleg érdekli, főleg ha pasitéma van soron.

Nagyon sok mindenkit veszítettem már el életemben (barátokat, szerelmeket) _önként_, bár nem dalolva, mert éreztem, hogy nem érdeklem őket, kihasználnak, nem működik, stb. Őt nem akarom semmi körülmények között elveszíteni, tényleg nagyon szeretem.

A magány mindig azt jelenti, hogy nem békéltél meg az egyedülléttel.

Az egyedüllétben totálisan önmagad vagy, teljesen szabad.

Tehát a valódi probléma az, hogy még nem sikerült közelebb kerülni önmagadhoz. Még nem békéltél meg önmagaddal és az egyedülléteddel.

Mindenfajta kísérleted, ami az egyedüllét és önmagad elkerülésére szolgált, most kezd meginogni, szétesni.

Ha nem pánikolsz be, ha nem fordulsz magad ellen mély elkeseredettségedben, akkor egy nagyon értékes tapasztalaton mehetsz keresztül.

Rájössz arra, hogy az egyedüllét ugyanakkora boldogság lehet, mint ha társaságban lennél.

Elsősorban önmagad társa vagy. Egyedül vagy a világban. Ezt kéne elfogadni.

Csak a téves hitrendszereidet veszíted el, akármilyen nehéz is.

Remélem érted.

Sok sikert.

Aranyosak vagytok, köszönöm mindenkinek, aki jelentkezik! :)))

A barátnő téma azért bánt ennyire, mert 28 éve ismerem. Nem csak barátom,rokonom is (unokatesóm), és mindennek ellenére nagyon szeretem. Sajnos az utóbbi kb. 2 évben nem előnyére változott, ezt nem csak én, mások is jelezték neki. De nem akarok én lenni az élő lelkiismerete, nem figyelmeztethetem minden alkalommal, hogy héé, megint arrogáns vagy, agresszív vagy, lekezelő vagy... nem csak velem. :( Na mindegy.

Amúgy csavarognék én, néha-néha szoktunk is. Múlt héten elmentünk pizzázni, de ez kb. 1 vagy max 2 alkalom egy évben. Neki megvan a saját élete.

Cicaanya, a magány nem egyenlő a fizikai egyedülléttel.

en szoktam azt csinalni, hogy embereket kerdezek, meseltetek az eletukrol, mindennapjaikrol. Mindenki imad magarol beszelni, de kevesen kerdezik meg, hogy "es te hogy vagy?"

a maganyra az is jo, ha masokat hallgatok, szorakoztat, erdekel, de egyutterzesrer nem nagyon szamitok.

Minden női panaszra, sirámra, stb. vevő vagyok...

Vele sírok, vele nevetek :)