2008 júliusára babát várók (beszélgetés)
Köszönjük a kedves szavakat! Azt mondom most már, hogy gondoljátok meg a nagycsaládot. Nagyon fárasztó, jó, ha van az embernek állandó segítsége. Amúgy tényleg nagyon szívet melengető dolog, főleg, amikor látom, hogy a gyerekek hogy szeretik egymást... :-)))
Szofi, nálunk Ági születése óta hason alszik, de mindig nagyon kiakadt, ha hasra tettem. Csak pár napja fedezte fel, milyen tuti dolog így játszani. Először a babakocsiban csinálta, felhajtottam hátul és kinézegetett. Aztán próbáltam ki az ágyban és a játszószőnyegen is.
szurgo, ha forró vízbe cseppentesz, jó ideig elég erősen illatozik majd.
Ági is össze-vissza alszik napok óta, hol fél órákat, hol kettőt is, de nem lehet rá számítani. Hiába, mi ma vagyunk 3 hónaposak.
Azt hiszem, nem lenne semmi gond, ha megelégednék azzal, hogy a kötelezőt lenyomom minden nap, nincs túl nagy kosz és rendetlenség, mindig van kaja és tiszta ruha... De én szeretnék többet foglalkozni a gyerekekkel és jó lenne, ha pár perc fórumozáson kívül is jutna magamra egy kis idő. Most pl. kakaós csigát sütök a srácoknak vacsorára.:-D
Az autóban Áron is jókat alszik, csak ne lennének piros lámpák :).
Mai alvásaink: egy rendes még reggel, egy mini 45 perces ágyban, egy 2 órás babakocsiban még egy mini ágyban és egy mini babakocsiban... Hogy miért nem tud hosszabban aludni???
Most jöttünk haza a drogériából, beszereztem a levendula olajat, hazaérve viszont rájöttem, hogy mécseses párologatóra még lánykoromból emlékszem :) és az otthon van apámnál...
Na mindegy, azért tettem vízbe pár cseppet, tudom, hogy nem lesz olyan intenzíven érezhető, de csak elillik, ha már illóolaj :).
sziasztok!:)
hazajöttünk, Laura alszik a hordozóban, olyan aranyos, végre elaludt az autóban, nem volt szívem felkelteni, most a nyitott erkélyajtónál pihen.
csillu, tényleg gyönyörűek a gyerkőceid, eddig úgy gondoltam, 2 gyermeket szeretnék, de mikor ilyen képeket látok, mindig rájövök, hogy három az igazi... és olyan jó neked, hogy Ági szeret hason lenni, én is próbálgatom Lulunál, de elkezd sírni, ha hasrateszem!:((((((( pedig két hónapja még csak hason volt hajlandó aludni.
Szijjasztok!:-)
Mókica, kitartás, nekem is most jött először gyás, igaz, egy nap különbséggel elküldték az elmaradtat. Örültünk is neki, már nagyon kellett. Remélhetőleg neked is küldik hamarosan. Én a táppénzzel is úgy jártam, hogy szeptemberben kaptam meg a márciusit... No comment.
Szurgo, maradj addig a picivel, amíg ég a gyertya, vagy ne legalább ne aludj el addig, nézz rá párszor. Már félórás használat után is reggelig tömény levendulaillat van. Az elfújt gyertyát talán emiatt sem érezük.:-)
Csillu, már megyek is képet nézegetni, biztosan tündériek!
Örülök, hogy bejön nektek is.:) Nálunk nem én találtam ki, Bazsa alakította így. Néha mondjuk jobb lenne ha gyorsan becupp, és letudnánk a dolgot.. mondjuk ha éppen úton vagyunk pölö..:) De ha így szereti, én is így szeretem..:)
Jaa.. az "altatós" habfürdőn már amikor csak a reklámot láttam jót röhögtem..;)))
Sziasztok, gyors bekukk, de látom, sehol senki!:(
nemsokára megyek át anyuékhoz, csak du. tudok újból jönni, de még meglátom, lehet, hogy viszem a laptopot.
mindenesetre szép, nyafimentes napot kívánok mindenkinek!:)
Szijjasztok Csajok!
Tényleg volt termés tegnap, ügyik vagytok...
Én még a patikai fürdetőt használom, mert Gergőnek iszonyat érzékeny a bőre, az apukájáé is olyan sajna... de szerintem is úgy van ahogy Cash mondja, ha valakinek érzékeny a bőre annak akkor mindegyikkel lesz gondja, így ezért nem is merek én sem elkezdeni semmi gyári készítményt...
Köszi Csajok a tanácsot overáll és bundazsák ügyben, akkor azt hiszem az overáll mellett döntünk...Holnap megyünk Pécsre majd a Bren...-ban megnézzük...
Anelly írj egy privit Hoxának és biztosan segít neked adatlap ügyileg...
Alexa a gyásom még mindig nem jött meg... má nagyon kéne, ma megyünk fogorvoshoz, nem két forint lesz az biztos....
A lábadozóknak gyógyulást Kívánok, küldök sok-sok gyógypuszát!!!!
Sziasztok!:-)
levendulát ne fürdetőben használjatok, semmit se csinál. Én úgy szoktam, hogy a mécsestartó tetejébe beleöntök egy kis vizet, abba csepegtetek levendula illóolajat, meggyújtom a mécsest és mi úgy alszunk tőle - Réka is, én is - mint akit agyonütöttek.
Szurgo, Réka is gyakran eszik úgy, hogy pici szünetet tart. Mondjuk érthető is. Én is szeretek ebédkor pici szünetet tartani a leves és a másodikféle között. :-)
Mi csak a levendulás éjszakátátalvós jánosfia fürdetőt használjuk. Nem vettem észre, hogy jobban aludt volna tőle (meg én sem, kipróbáltam :)) és nem ennek tudom be, hogy ÁTALUDTUK AZ ÉJSZAKÁT! Olyan ügyes kisfiam van! Mondjuk a bőrének semmi baja tőle, igaz én csak habfürdőként használom.
Tegnap óta nem mérem, hogy alkalmanként mennyit eszik Áronbaba, szerintem nyugodtabb is vagyok. Cash egy megjegyzése elgondolkodtatott (szeret több részletben enni Bazsa), így kipróbáltam, hogy szopi közben, ha nyűgösködik akkor tartok egy 4-5 perc szünetet, aztán újra megpróbáljuk. Nem kiabálom el, de úgy tűnik bejött, szóval köszi :).
Szia!
Próbáltad már az MMP kezdőbetűs kapszulát? Én igen és 24 órán belül komoly változás volt, azóta is dől belőlem a tej, pedig nem is szedtem be az előírt mennyiséget, csak 2-3x1-et. Persze emelett folyton fejtem is, mostmár ritkábban. Igaz, hogy a kapszula durván drága, 6000 forint körül van egy doboz, de nekem segített és ha csak egy hónappal tovább van tejci, már az is jó.
Sziasztok!
Hát ha ennyire rossz lenne ez a fürdetőcsalád már réges régen tönkrement volna a cég aki gyártja. De én nem korteskedni kívánok, mi ezt használjuk, Bazsa bőre száraz, így a testápolóját is használjuk. Nekünk semmi bajunk nem volt vele, de őszintén szólva az Alexa "fajtával" sem. Viszont az én barátnőm mindkét kisfia kipöttyösödött tőle, de én nem gondolnám, hogy a cucc a rossz, hanem az Ő bőrük pont arra érzékeny. Bőre válogatja ugye. Nekünk hála semmi gondunk nem volt ezen a téren. Engem viszont az is megnyugtat, hogy Bazsa keresztszülei orvosként két gyereket ezt használva neveltek fel, és egy full termékcsaládot hoztak nekünk szíves ajánlással.
Szerintem bármi ilyesmiből csak picit kell először használni, mert éppúgy allergizálhat az egyik ha érzékeny a bőr, mint a másik.
Jaa.. és ismeritek a dumát ...: "a magyarországi osrvosok 89%-a ajánlja ezt a márkát..":) Ebben akkor benne van a rokonság is sálálá.:)))
Olyan jó, hogy ennyit és ennyifélét írtatok! Tiszta élvezet visszaolvasni. Aztán persze már alig van idő, erő írni. :)
Jánosfiáról én is rosszakat hallottam, viszont a többi felsoroltról meg jókat. Mi még a patikait használjuk.
Ma Emma csodaszép zenélő csillagot kapott a Corából, meg egy kis plüss, csörgős könyvecskét. Anya teljesen odavan ezektől a játékoktól. Remélem, ő is így lesz vele. ;) Gyönyörű plüss rugdalózókat is kapott a leámnyzó, de már a következő méretet, a 0-3-ig már csak egy hónapig lenne jó, s a meglévőkkel még kihúzzuk. Volt vendégünk is, jól megdajkálta a popóját és sok-sok játékot kapott tőle, úgy mint babakocsi játék és kétféle csörgő. Ez egy ilyen játékos nap! Ja és voltam fogorvosnál, addig Apa és Emma vigyáztak egymásra édesen.
Nekünk van vékony zsákunk és overálunk is. Ha autóval megyünk, akkor az overál a nyerő a hordozó miatt. Emmának eddig nagyon bejönnek a zsákok, igaz, még forgolódás nincs nálunk. Talán mi vagyunk a fórum legfiatalabb babája. :))
Pici, szorítok nagyon a tejcsihez. Menni fog az, bízz benne! Homeós bogyókat próbáltad? Én az elején valami alfaalfa nevűt használtam. Hm?
Sziasztok! Te jó ég, csak nagyjából olvastam vissza, rengeteget írtatok... Mint a régi szép időkben.
Gyás: nekem múlt hét csütörtökön jött az augusztusi, pénteken a szeptemberi. Ma meg a szeptemberi családi pótlék.
Overál: sajnos Réka utálja, mint minden meleg ruhát. Hiába,nyári gyerek.... De még mindig jobban elviseli a rugi fölé adott bélelt nacit és kabátkát, mint az overált. A bundazsák nem is téma, szerinem üvöltene, nem is veszek neki. Hálózsákokat vettem, aztán nem tudom benne altatni, mert utálja. Akérmilyen kényelmes, puha, nem tud benne forogni, mert rátekeredik. Puha pamutrugikban alszik, azokban tud forogni is, ha kedve tartja. Én meg éjjel kénytelen vagyok mindig ránézni, hogy van-e rajta takaró.
Jánosfia: Én csak rosszat hallottam róla, az otthonszülős tanfolyamon is volt egy csaj, aki a benne lévő adalékanyagokról beszélt, hogy azok milyen veszélyesek, ne használjuk. De sokaktól hallottam, hogy allergizálta a gyerkőcöt. Én nem használom, hanem az igazi nevem névrokonát... Na, ezt jól megaszondtam....
Hulla álmos vagyok, megyek aludni, majd reggel benézek, hátha lesz erre valaki. Pusszantás!:-)
Koszi Moki!
Mensivel van Nalad vmi?Nalam tegnap egy jo koromnyi verezgetes volt,de azota semmi.Most nem tudom mi van.:D
Koszi,de mar surolom a depi hatarat.:(
Minden letezot kiprobalok,ennel tobbet mar nem tudok inni sem.
Amugy pici Marcus is jokat kacaraszik jatek kozben.Ragokat mar nekem is el kellett koboznom.:)
Kezecskeje torkig a szajaban,mar hanykodott is emiatt.Jol meglepodott a dolgon.
Apanak atadom a jobbulast!
Puszi
Ági a napokban rengeteget fejlődött, olyan édes, sokat gőgicsél, nevetgél, nagyon jó a kedve. Idáig ki nem állhatta a játékot hason, most pár napja nagyon élvezi, beszélget a játékokkal. Aztán ha elfárad, csk leteszi a fejét és szunya. Fura, hogy nem szeret nagyon feltámaszkodni, szívesebben tolja fel a popsiját és kúszni próbál. Persze hamar kiakad, mert még nem megy...
Most viszont megyek fürdetni, mert méltatlankodik.
Én a kocsiba biza becsatolom a lábzsákban is, igaz, nem egyszerű, de megoldom. Igen, ez hátulütője a zsáknak, bár van olyan is, aminek pont ezért van lyuk a lábrészen.:-)
Én jánosfiáékról eddig csak kellemetlen tapasztalatokat hallottam, két barátnőm kisgyerekének lett a használata közben bőrbaja. Nem tudom, mennyi köze van a kialakult ekcémához, sajna ezek a dolgok nem azonnal jönnek ki, de én pont ezért nem használom még egy jó darabig. Úgy 8-10 hóig használtam a nagyokkal is a patikait, utána már kezdtek úgy istenigazából koszosak lenni, arra már nem volt az igazi. Én a kék N.-ra esküszöm, de jókat hallottam még Gabiról és Bübchenről is.